Közkabaré

 

Totális szellemi leépüléssel jár-e egy önkormányzati tulajdonú repülőtér eladása?

 

 

Amióta a debreceni fideszes városvezetés belekezdett az SZDSZ programjának végrehajtásába, az elhülyülés jelei mutatkoznak cívishonban. Értem én, nehéz érzelmileg áthangolódni, megemészteni, mentálisan feldolgozni, hogy a hazai köztulajdon harcos védelmezői most privatizációra kínálják fel a város legértékesebb tulajdonát, ráadásul külföldieknek, köztük az eddig utálattal leszólt kínaiaknak és oroszoknak. A legutóbbi közgyűlésen angyalok szálldogáltak az önkormányzati képviselők feje fölött, némelyik talán fejét beverve falnak is ütközött, de alattuk bizonyosan hígulásnak indult néhány városatya maradék agya. (A történteket odaadó alapossággal és igen érzékletesen tolmácsolja Holdrabló a Csörgősapi című bejegyzésében. Kihagyhatatlan!)

A nagy közgyűlési összeborulást megkoronázandó, az önkormányzati televízió stúdiójába hívta a Fidesz helyi frakcióvezetőjét és a szocialisták egyik képviselőjét, Kangúr Tibor szerkesztő beszélgetett velük. Sok újat ugyan nem tudtunk meg, de Papp László frakcióvezető egy hatalmas bravúrt adott elő. Eddig a hivatalos indoklás arról szólt, hogy Debrecen repterét és az azt üzemeltető önkormányzati céget a „nagyobb forgalom generálása” érdekében kell kiárusítani, félhivatalosan meg azt lehet tudni, hogy a város szorult költségvetési helyzete miatt szükséges a privatizációból származó bevétel. Papp László most ugrott egy triplát, s rezzenéstelen tekintettel előadta, hogy ha nem lettek volna a budapesti reptéri privatizációk, akkor Debrecenben sem kellene feltétlenül ezt az utat választani. Nyilván! A helyi kótyavetyének is a szemét kormány az oka!

A legnagyobb móka azonban a műsorvezető leleménye volt. A reptér privatizációjáról szóló félórás kétpárti beszélgetést a következő szavakkal zárta: „Hét vége következik, pihenjenek jól. Nyilvánvalóan vannak születésnaposak, névnaposak a hét végén, úgyhogy nekik boldog születésnapot, névnapot. Meg persze azoknak is, akik most vagy mostanában fogják a házassági évfordulójukat ünnepelni. Köszönöm a figyelmüket, viszontlátásra.”

Hogy jön ez ide? Talán valami személyes üzenetet nyomott el a végén a műsorvezető? Nem valószínű, fegyelmezett ember hírében áll, aki nem bohóckodik a képernyőn, nem privatizál. Egyszerűen konklúzióként neki ez jutott eszébe a repülőtér eladásáról.

 

 

 

(Ha már a helyi sajtóról van szó, ne feledjük rögzíteni, hogy bár országos hír volt az MTV Híradójának megzavarása, a debreceni önkormányzati média számára ez az esemény nem érte el az ingerküszöböt, nem foglalkoztak vele. Mint tudjuk, néhányan még mindig azt hiszik, hogy amiről nem tudósítanak, az nem is történt meg.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr7243577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civiske 2004.09.28. 17:53:18

"Meg a kis faszom baszd meg!" Néhány perce mondta ezt Csintalan Sándor a Hír TV műsorában élőben, amikor véletlenül hamarább kapcsolták be, mint amire számított. Gyorsan le is keverték. Ez is egy kabaré a keresztényi tévében.

donricardo 2004.09.28. 17:53:18

hihi... azért ez aranyos. :D

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

off: az rss feed-ed címe rendszerint egy szám, ami nem túl informatív, arra nézve, hogy miről is írsz. írhatnád a szövegtörzs helyett "a bejegyzés címe" részbe, ott jobban mutatna.
off off.
süti beállítások módosítása