Elásott gyanúk

Közeledik a népszavazás, politikusainkon egyre inkább megmutatkoznak a téboly jelei.  

Történt a múlt héten, és országos hírré hízott, hogy egy postás 700-nál is több népszavazási értesítőt elásott Debrecenbenmert lusta volt kézbesíteni. Néhány nappal korábban a város több – egymás melletti – utcájából jelezték a lakosságok, hogy nem kapták meg az értesítőjüket. Akkor még nem lehetett tudni a levél elmaradásának okát, hogy valójában Tóték postásának gyakorlata ismétlődött meg. Az információ hiánya azonban nem akadályozta meg Pósán László fideszes országgyűlési képviselőt, pártja városi elnökét abban, hogy kimondja a tutit: „Megdöbbentő és felháborító, hogy az MSZP-SZDSZ kormányzat állami szerveket felhasznál a kampányban. Itt Debrecenben legutóbb azzal kellett szembesülni, hogy majd egy választó körzetre való utca nem kapott értesítőt a szavazásra vonatkozóan.” A sajtótájékoztatójáról szóló tudósítás szerint Pósán annak a határozott meggyőződésének adott hangot, hogy „az ilyen fajta manipuláció jogállamban megengedhetetlen”. Ami igaz is lenne, ha így történt volna.

Ugyan gyors kinyilatkoztatásakor még nem tudott a valós tényekről, így azok nem zavarhatták meg őt nagyívű gyanúsítgatásában, de ha kicsit elgondolkodott volna – hivatása szerint – történészként, esetleg pusztán józan parasztként, nem mondott volna ilyen zöldséget, hogy a kormányzat a postán keresztül néhány debreceni utcára lecsapva manipulál a népszavazási kampányban. Tiszta elmével nem vizionálja az ember azt, hogy mondjuk Gyurcsány és Kóka Magyarország térképe felé hajolva egyszercsak rábök Debrecen külvárosára, hogy akkor aztán ide értesítőt egy szálat se vigyen a posta, és akkor majd biztosan nyerünk. Mert másért minek? Csak a nyerés reményében.

Pósán képviselő nem először beszél zagyvaságokat (legutóbb már szarozásra is vetemedett egyetemi oktató létére), kár elé mikrofont tenni. Szocialista kollégáját, Zsíros Zsolt városi elnököt sem a legfényesebb pillanatában érte utol a riporter reflektáltatási igyekezete, mert ahogy Pósán a kormány nyakába varrta a néhány utcányi értesítőhiányt, ő ugyanúgy tette ezt meg az önkormányzattal, adminisztratív hiányt vélve az incidens mögött, így verve vissza Pósán vádját. Hááát…

Ominózus megnyilatkozásaik után egy nappal kiderült, hogy mi is a tényvaló, de azóta sem érezte egyikőjük sem a késztetést, hogy mondjon valamit az ügyben. Egy hét múltán, tegnap este mindketten vendégei voltak a városi tévé népszavazási műsorának, ugyan ki voltak mérve perceik, de egy rövid mondat mindkettő részéről elhangozhatott volna. Pósán: „Alaptalanul vádoltam meg a kormányt és a postát manipulációval.” Zsíros: „Tévesen feltételeztem adminisztratív hiányosságot az önkormányzat részéről.” És elhangozhatott volna még egyetlen szó mind a két városi pártelnök szájából: „Bocsánat.”

De nem hangzott el.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9368669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakály György · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2008.03.06. 18:43:54

Akkor - jobb híján - én kérek elnézést a nevükben itt és most, pedig nem érdemlik meg (sem azt, hogy valaki helyettük kérje, sem az elnézést).

civiske 2008.03.07. 02:02:57

A politikusokat nem azért tartjuk, hogy hergeljenek bennünket. Jó lenne már ezt felismerniük helyben és országosan is.
süti beállítások módosítása