A párnacsata napja

Elfér-e nálunk, ami megy a világban? Toleranciapróba. 

Március 22. a párnacsaták világnapja (Pillow Fight Day). Kedves, vidám köztéri hancúrozás. Mert ha vicsorogni lehet mindenki flaszterén, szabad-e kacagni a magyar ég alatt? Azt nem gondolom, hogy a fővárosban bármi gond is adódna az akcióból, ellenben azzal kapcsolatban félelmeim vannak, hogy vidéken, különösen Debrecenben milyen fogadtatásra talál az ifjak – merthogy leginkább ők aktívak ebben a műfajban – nyíltszíni bulija. Ebben a városban először a Critical Masst is be akarta tiltani a helyi városi hatóságaztán később akadályozták, mái napig nem szeretik, ha független civilek – mert vannak ám nem független civilek is – spontánul bármit tesznek itt.

A március 22-re tervezett párnacsata másik helyi pikantériája a helyszín, mindendebreceniek főtere, amit igen régóta a kormányellenes napi tüntetők sajátítottak ki maguknak, s rendre összetűzésbe kerülnek azokkal, akik szintén a Kossuth téren szeretnének valamit aktívkodni.

Bár a párnacsata világnapja nem magyar ötlet, nálunk mostanság igen nagy az aktualitása, s igény is lenne rá. Semmi molotov-koktél, semmi tojás- és utcakődobálás, fröcsögő anyázásnak sem terepe az efféle móka, mélyből szakadó nemzetsiratásnak sem helye, ezért is lenne rá nagy szükség. Az esemény szellemisége távol áll mindenféle diszkriminációtól, így akár a mindennapi tüntetőink is viháncolhatnának egyszer felszabadultan.

Itt található a debreceni párnacsata felhívása.

Itt az országos infók.

Ez pedig a nemzetközi honlap

Alább pedig egy videó látható a világ eddigi legnagyobb párnacsatájáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr94385591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Román Petra 2008.03.18. 09:43:56

Kollégám Szalmási Nimród üzenetét tolmácsolom: ez a sok kreatív ember, ennyi energiával - mielőtt még tollfelhőbe borítanák a belvárost - nem mehetne ki szemetet szedni az emlékmű környékére? Az a tizenx ember a Kossuth szobor mellett ehhez kevés. Tudom, ez egy teljesen populista, demagóg de fenemód liberális felvetés. Nosza!

puliszka 2008.03.18. 10:53:40

Hol vannak ilyenkor az állatvédők?! Mennyi madártoll kellett annyi őrült párnájához? Hiába, nagy az Isten állatkertje! Sajna, ez a jövő nemzedéke...agymosott, kilúgozott fejű fiatalok önkivületi állapotban. Tavaly, ha jól emlékszem, a libsi-bolsi fővárosban volt hasonló agymenés, valamelyik maszopós főelvti is részt vett benne. Az ő szintjük...Debrecen maradjon ki belőle.

gggg 2008.03.18. 13:16:45

Éljen a párna!

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.03.18. 13:17:10

Petra, az miért liberális felvetés, hogy te hatalmi szóval kirendelnél vlakiket szemetet szedni??
De tényleg... nem értem...

Külföldi Viktor 2008.03.18. 13:24:37

te puliszka,
olyan vagy, mint a katona, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe (pina). mer mi köze a libatépésnek, tollkereskedésnek a libsi-bolsi címkézéshez (egykoron zsidó, később roma foglakozás, hacsak így nem...)
a szintetikus ágynemű meg szerinted jobb? akkor gyapjú meg smafu? zoknid nájlon?
agyad semmi?
amúgy www.es.hu/old/0235/riport.htm

Zotmund 2008.03.18. 13:24:40

Én személy szerin undorodom attól, hogy vagy csak habzó szájjal, vagy álszent gőggel lehet az utcára menni. Szeretem jól érezni magam a bőrömben, szeretem jól érezni magam az utcán. Ez egy jó alakalom arra, hogy bebizonyítsuk, nem csak őrjöngeni, félni, teheneket pakolni lehet az utcán, hanem szórakozni is.
Ja, és Petra szemétszedéséről: Ha már itt tartunk, akkor lenne néhány politikai célú összeröffenés, melynek résztvevőit fel lehetne ilyesmire szólítani... De nem akarok demagóg lenni. Politizálni meg még kevésbé.

Girhes macska 2008.03.18. 14:04:06

Puliszka, vajon mi a politika a nemzetközi párnacsatanapban? Csak annyi, amennyit te teszel bele.
Maradj otthon, nyalogass citromot inkább, az való neked!
Mi elmegyünk és jót fogunk szórakozni.

serse 2008.03.18. 14:06:39

Aki ennyire megkeseredett, az maradjon otthon. De aki nem akar ennyire megkeseredni, az jöjjön. Sok pozitív energiát, egy nagy élményt kap, aki eljön és talán picit jobb emberré válik. És végre valami, ami nem a politikáról szól, mert azt már nagyon unom, hogy egy rakás embernek mindenről az jut eszébe és minden mögött a politikusokat látja.

puliszka 2008.03.18. 15:34:12

ez a sok külföldi girhes szürke tapír marha nem tudna otthonában párnacsatát rendezni?! muszáj az utcára vinni?! szánalmas pótcselekvés, magamutogatás, olcsó játék hülyegyerekeknek... meg felfordulás.

XoniX 2008.03.18. 15:48:57

Pont akkor nem fogok itthon tartozkodni, amikor vegre valami igazan eredeti/vidam is tortenik itt! :( Ez katasztrofa... Igerjetek meg, hogy repulni fog a sok libatoll/szivacs! Kinek adhatok parnat, hogy helyettem verje szet? :)

KITTY 007 2008.03.18. 16:43:10

Szakács Béla is megírta a naplójába. Akkor ez nagy buli lesz.

Kedves Naplóm!

Délután az ebéd után hallottam Csillukától, hogy szombaton délután párnacsata lesz Debrecenben a Kossuth téren. Én úgy meglepődtem a hír hallattán, hogy na mondom ilyen nem is lehet. Hiszen felnőtt személyek fognak ott párnát dobálni. De Csilluka aki égen, holdon mindent tud megmutatta az internetet és abba is benne volt a hir. Meg régi videó felvétel ahol nagy csoportban párnacsatáztak. Én csak tátottam a szám mint egér ha sajtot lát. De ugyanakkor megtetszett az elképzelés, mert kellemes testmozgás és nem veszélyes. Én gyerekkoromban pl. párnacsatáztam és semmi bajom sem lett. A felnőttek meg még ügyesebbek. Ha lesz időm kilátogatok. De párnát nem viszek.

Sz.K. 2008.03.18. 23:55:52

Úgy látom, vannak, akik ezen az apró toleranciapróbán is csúfosan megbuktak.

Rézműves Család · http://rezmuves.freeblog.hu 2008.03.19. 01:21:12

Aki kimegy, asz bisztos tollas zsidónak lesz titulálva.

Bortsi 2008.03.23. 14:25:54

puliszka, gondold végig, hogy vajon a céltalan "magamutogatás", olcsó játék, etc, egyszerű szórakozás mennyivel rosszabb szerinted a beszűkült látókörnél, korlátoltságnál, neadjisten némi agressziónál...? mert szerintem erkölcsileg mintha magasabb helyen állnánk, mi magamutogató, állítólagosan bolsi-libsi lúgosagyúak.
thx.

Bortsi 2008.03.23. 14:27:48

egyébként a párnacsata résztvevői takaírtottak el az esemény után, a Kossuth szobor körüli szemétszedés ha Neked annyira fontos Petra, akkor esetleg írjál petíciót az AKSD-nek hogy tessék végezni a dolgukat.

laser 2008.03.23. 17:00:06

Hello Kitty!
Ki a fene az a Szakács Béla?

ercsike 2008.03.23. 20:56:44

Szemétszedésről annyit, h talán ésszerűbb lenne el se dobálni. Nem pedig azon vitatkozni h ki szedje össsze. Amugy meg sajnálom h nem lehettem ott ezen a párnacsatán, pedig szivesen kipróbáltam volna, milyen lehet ekkora tömegben ártatlan gyermek módjára kiélni magamból a feszültséget. :) Tömegben mindent sokkal jobb csinálni, mint egyedül a szoba magányában. Örülök h hozzászólhattam a téhához, jól esett ezt elmondanom.

puliszka 2008.03.24. 07:37:20

Tényleg észbontó, h pihentagyú, kilúgozottak ebben élik ki energiájukat, hogy a város főterén egymást püfölik tollal! Pécsett elbántak velük: a rendőrség vetett véget landalírozásuknak, s csak azért nem állították elő a csatában résztvevőket, mert megígérték, eltakarítják a szemetet. A sok helyeslő örülne annak, ha tollal lepnék el az udvarát, ablakát?! mert szerintem a helyeslők partvonalról értenek egyet, nem pedig elszenvedőkként.

Lybidó 2008.03.24. 07:44:00

Inkább száz párnacsata, mint egy magyargárdista vonulás!!!

klte 2008.03.25. 07:01:44

Micsoda város ez a Debrecen?!
Az egész világon, az egész országban békésen és vidáman lezajlott a párnacsata napja. Itt mi történt? A város kivezényelte a közterület-felügyelőket (akik máskor szombaton délután véletlenül sem láthatók a belvárosban), és a debreceni közterület-felügyelők felléptek a párnacsatázók ellen.
Szánalmas!!!
süti beállítások módosítása