Három a magyar vér

A következőkor nem lesz só! Pünkösd táján kevés az erő az olvasáshoz, a szövegek megértéséhez meg semmi. Ezért most három videó következik, mindegyik címe: Magyar vér. Az első ballibeknek ajánlott, részlet a Krétakör Fekete ország című produkciójából,…

Hálátlan hallgatás

Aba-Novák kiállításának egy fontos részlete helyben titok maradt.   A bevallottan országos primátusra törekvő debreceni Modem tavalyi legje, Az igazi da Vinci című makett- és fénymásolat-kiállítás után idén hazai művésszel és eredeti alkotásokkal rukkolt elő. A…

Kavar az agyakban?

A konzervatívoknál még a liberálisok is többen vannak magyarhonban. Egy felmérés szerint. Egyébként pedig.   A magyarországi lakosság 25 százaléka a szociáldemokrata, 20 százaléka pedig a liberális gondolkodásmódot, értékrendet érzi magához legközelebb, míg csak 14,3…

Pálinkás ígéret

Az MTA új elnöke pórias hasznot fog hozni városának.  Ezt ígérte Pálinkás József riporteri kérdésre válaszolva, valami olyasfélét, hogy amennyiben megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, akkor ráirányítja az ország figyelmét Debrecenre, akkor…

Hétker beelőz?

Bérbicikliket ígérnek ott is, nálunk már tavaly ígérték. Abban első a cívisváros, hogy először itt lebegtették meg a Párizsban már remekül működő kölcsönbiciklis rendszer konkrét honi megvalósítását. Bár a helyi médiában nem verték nagydobra az ifjúsági…

süti beállítások módosítása