Elhallgatták Závadát

A Kossuth-díjas író gondolatai nem tetszettek az önkormányzati médiának. Cívishonban nincs helye az efféle szabad beszédnek. 

A könyv ünnepe a gondolat ünnepe is. A megfontolt, a felelős, az őszinte gondolaté, amit szabadon lehet megosztani másokkal, mindenkivel, nem csak nyomtatásban, hanem élőszóban is. A média pedig leginkább arra való, hogy tudósításaiban fontos dolgokról számoljon be azoknak, akik nem lehetettek jelen olyan eseményeken, amelyek érdeklik őket. Ez ilyen egyszerű. Különösen a világ ama részein, ahol nem diktatúra (ön)cenzúráztat, hanem a demokrácia szabad ájere élet.

Akkor most következzen a tényvaló.

Závada Pál író nyitotta meg Debrecenben az ünnepi könyvhetet csütörtökön. Önironikus könnyedséggel induló beszéde hamar borússá vált, mikor mérlegre tette a jelent, aggodalommal pillantott a jövőbe. Idézzük az MTI tudósítását:

Závada Pál beszélt a fajgyűlölet, a megszégyenítés, a kipellengérezés mai megnyilvánulásairól. Kijelentette: érveléssel nem vesződő, szimpla gyalázkodások vonják kétségbe amúgy köztiszteletben álló honfitársaink becsületét, szellemi épségét, önálló gondolkodásra való jogát és magyarságát - csak azért, mert közös nemzeti dolgaink bizonyos fejleményeit bírálni merik. "Akiket így az utóbbi hetekben-hónapokban hecchírlapírói tollhegyre tűztek, azok történetesen kortárs irodalmunk jelesei, írók - ezért is könyvheti kérdés ez a szégyen (...)" - mondta Závada Pál a Spiró György elleni közelmúltbeli megnyilvánulásokra utalva.

"Hanem hogy ne feledjük, az eljövendő szégyenpadokon lehetnének, lehetünk sokan mások, olvasók is - lehet még bárki. S még az se fog kelleni hozzá, hogy belekeverjék az embert valami érettségi tételbe" - fogalmazott az író. "Csillapítsuk a végezetes indulatokat, rekesszük el az ellenségeskedő gorombaság útját, erősítsük az építő és együttműködő szellem befolyását" - mondta, majd hozzátette: "... el ne higgyük, hogy amivel eddig büszkélkedhettünk, azt eztán majd szégyellnünk kell, hogy akire a határokon túl is odafigyelnek, az másodlagos magyar lesz, s hogy ami eddig művészi érték volt, az szótöbbséggel vagy erőfölénnyel lesz megvonható".

Még a bulvárosodás meredek lejtőjén gyorsuló megyei napilapnál is megérezték, hogy fontos dolgokról beszélt Závada, ezért idézték is nyomtatásban és interneten egyaránt:

Az íróknak és olvasóknak addig kell örülniük, amíg a szórakoztatóipari, politikai pr-menedzserek nem harsogják túl őket. – S ekkor még nem is gondoltunk a legsötétebbre, pedig tehetnénk, hiszen az utóbbi évek igencsak harsányak voltak, sőt, aligha jósoltuk volna néhány esztendeje, hogy a fajgyűlölet mára gyilkos indulatokat szül. A hatágú sárga csillag ma már ismét fenyegetésként kerül elő, érvelést nélkülöző gyalázkodásokkal. Csak azért, mert nem akarunk bezárkózni az „extra Hungariam non est vita” (Magyarországon kívül nincs élet) ketrecébe – foglalhatjuk össze Závada Pál szavait. – Akiket hecclapok élére tűznek emiatt, azok kortárs íróink legjavához tartoznak. Ez szégyen a könyvhéten, és ne feledjük: kerülhetünk erre a pellengérre mi is, nem feltétlenül kell hozzá érettségiügy – utalt az író a legutóbbi matúra Spiró György gondolataival kapcsolatos érvelési feladata nyomán kavart vitára.

Felhívta a figyelmet arra: ismerjük el, azok is elkötelezettek a nemzetért, akik német, zsidó, szláv eredetű magyarok elevenébe vágó kérdéseket feszegetnek, vagy olyanokat, hol veszett el a magyar, illetve nemcsak áldozatként, tettesként is tekintenek magyar önmagukra, a nemzeti önkritika hagyományával.

És hogyan foglalkozott az eseménnyel a közpénzen fenntartott önkormányzati tulajdonú média, mit tartott említésre méltónak Závada Pál súlyos ünnepi beszédéből?

A város nevét viselő mindenpostaládás hetikiadvány honlapja egy rövidke bekezdést áldoz Závadára:

Závada Pál megnyitójában a könyvbarátokhoz szólt kissé elkeseredetten, hiszen mint mondta: egyre kevesebben vannak, akik aktívan olvasnak, s folyamatosan fogyó, ám erős kisebbséget alkotnak. Még kevesebb azok száma, akiknek a könyvről az irodalom, ráadásul a kortárs magyar irodalom jut eszükbe. Arról is szólt, hogy az írók, olvasók addig örüljenek, amíg a szórakoztató pr-osok túl nem szárnyalják őket még a könyvhéten is.

A városi televízió tudósítása pedig egy összetett mondat erejéig ad szót a szónoknak:

Kevesebben vagyunk, akiknek a könyvhöz bensőséges közünk van, mint akiknek nincs, jóval kevesebben vagyunk, akik aktívan olvasunk, mint akik nem – vélekedik Závada Pál Kossuth-díjas író.

Mint látjuk, kikapták a lényeget cefetül. A debreceni önkormányzati média tehát úgy döntött, a debrecenieknek elég ennyi Závadából, a cívis agyakat nem szabad megzavarni mélyebb gondolatokkal, ráadásul olyanokkal, amelyeket ebben a városban nem illendő nyilvánosan hangoztatni. A debreceni közpénzen működő média ismét meghamisítja a történteket, elhallgat, manipulál. És ez itt már fel sem tűnik, mert hosszú évek óta része a hétköznapoknak és az ünnepeknek.

A könyv ünnepe a hivatalos debreceni médiában nem a gondolat ünnepe. Torát ülték.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr91167133

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2009.06.06. 21:57:48

"Hol irodalom van, ott irodalom van..."* - Szubjektívan a nyolcvanadik budapesti könyvhét egyik estéjérőlIdén 80. alkalommal rendezik meg 2009. június 4 és 8 között az Ünnepi Könyvhetet, és ennek keretein belül a 8. Gyerekkönyvnapokat, melynek központja h…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfonzhal 2009.06.06. 13:19:42

Kezdjük a legfontosabbal: zs / nzs?

Alfonzhal 2009.06.06. 13:20:36

@Alfonzhal: vicceltem, az elsőzés volt a lényeg.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.06.06. 13:43:59

Jajj, ideje megtanulnom, hogy ezt a blogot csak éhgyomorra.

Jódoktorod 2009.06.06. 13:45:26

2009. Debrecen.
2010. Magyaroszág???

Tartok tőle, h hamarosan ez nem marad csupán debreceni jelenség...

egymilliopicikrisztus 2009.06.06. 13:47:47

A helyi újságok nem arról szólnak, ami fontos, hanem arról, hogy a helyi polgármester hol pózolt fontoskodva, mint egy bazári majom. Nincs ez máshol sehol sem. Az aktuális szerkesztők nyelve szinte oda van varrva a polgármester valagára, nem várható tehát tőlük sem magasröptű, sem szakmailag hiteles újságírás, és tájékoztatás.
Persze lehet ezeken a nyelvünket köszörülni, de minek.

tatamin 2009.06.06. 14:12:58

Olyan, mintha kicsit lenne szarva a vadtótból hirtelenjében lett xenofób filo... Szar világ, lehet, hogy nem lesz már jól fizető buli szakmányban antiszemitázni se?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2009.06.06. 14:13:36

Hálát adok az égnek, hogy nem költöztem le Debrecenbe.
Szar lehet a mocskos fidesznácik diktatúrájában élni.
Még szerencse, hogy az országot nem ők vezetik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.06.06. 14:15:48

Szertném elöljáróban leszögezni, hogy meglehetősen setét ostobaságnak tartom Spíró legutóbbi gyalázását, és eképpen mélyen egyetértek Závadával.

Hanem a szerzővel semmiképpen. Szvsz a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy minden sajtóorgánum köteles mindig azt és úgy közölni, ahogyan ennek a rettenetesen elfogult, nyomoronc blognak az írója elvárja.

drkovax 2009.06.06. 14:17:00

Závada, mint Orákulum ?
Ha a Lali ad nekem egy Kossuth-díjat, akkor fontos lesz, hogy mit hordok össze politikai hálából, ha majd újra a szocik lesznek soron a hatalomban ?

Ugyan ... Ez az egész csak egy basahasagörcs ... megélhetési hisztéria ...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2009.06.06. 14:24:07

És mi lesz itt, ha az egész országra ráteszik a mocskos tenyerüket a fidesznácik???

Jó esetben putyinizmus, rossz esetben...hujuj ezt már nem merem leírni...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.06. 14:57:27

ó Basa, ha hallottad volna, amiket Spiró pár hete a PIM-ben panaszkodott a Feleségverseny c. új regényének bemutatóján a közönség előtt: hogy őt, még kb a rendszerváltás korában, ill, még előtte, nem jobbról közösítették ki, hanem bizony a mai ballib szentek játszotak vele ilyet, konkrétan pl. Mészöly zsidózta le őt az Írószövtségben... és Csurkáék védték meg.. Akármekkora scifinek tűnik ez, ő maga mesélte...
Ettől persze a Spiró-Jobbik ügy egy (apró - mert akkora a Jobbik) kis szégyenfolt marad, akár ez a debreceni ügy...

És ne felejst el, te legalább egy kis szemétdombon kapirgálsz. Mi bpesten egy nagyobbon - olykor u.is khm, az mti tollából is kifogy a ténta, ő sem ír meg mindig mindent... És méh lehetne sorolni a példákat.

Amúgy kissé igaza lehet Zergének a diagnózisodban...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.06. 15:00:45

Závada szélsőbalos gondolatai nekem sem tetszenek igazán. Az meg, hogy kapott egy Kossuth-díjat a kommunista diktatúrában szerzett haverjaitól, számomra nem feltétlenül jelent minőségi garanciát, erkölcsit pedig végképp nem.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.06.06. 15:16:12

Az ilyen közpénzből fenntartott újságoknak tényleg csak annyi a haszna, hogy a mindenkori hatalom szócsöve - a mi pénzükből. Tájékoztatás minimális, PR dögivel. Mégis hagyjuk.

Big-B 2009.06.06. 15:16:32

Dehogy hallgattatták el. Legfeljebb csak nem azt írják, amit te olvasni akarsz. Ennyi!

stulquec 2009.06.06. 15:29:45

Azért szívesen lennék debreceni. Üzenem innen, ex-mediterrán Moszkvából.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.06. 15:57:13

@stulquec: nehogy azt hidd, hogy itt aztán annyira jó, csak mert a komcsik itt nem nagyon jutnak szóhoz. Túlságosan egyszínű a politikai paletta; itt a Fidesz haveri kutyái mazsoláznak ki maguknak mindent, egy kis kirakatpolitikával meg pr-ral megfűszerezve, hagy ámuljon az istenadta nép.. Meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem jobb az egyszeri átlagember szempontjából itt élni, mint a legvéresebb diktatúrában. Abban sem, de ebben sem rúg labdába. A Fidesznek meg még álszent ideológiák gyártásával sem kell fárasztania magát.. Minden pozícióba a maguk emberkéit ültetik, teljesen függetlenül a szakmai hozzáértéstől..

Nagyon, nagyon messze van ez még egy igazi, jóléti demokrációtól..

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.06. 16:01:56

Nem vagyok én se jobb-, se baloldali, de az biztos, hogy az előző rendszer elnyomó diktatúráját gyűlölöm és mindazokat is, akik akkor és a mai napig hasznot húztak, húznak belőle.. Nyilvánvalóan jobboldalra szavazok, de egyáltalán nem minden fenntartás nélkül.

Azt is el kell ismernem, hogy a közpénzből finanszírozott debreceni városi újság vadul, szélsőségesen egyoldalúan a helyi Fidesz szócsöve, és ezt rendkívül gusztustalannak tartom.

fran7 2009.06.06. 16:14:17

Ennek az egésznek csak akkor lenne értelme, ha a magyar irodalmi élet prominens tagjai nem hallgatattak volna el soha senkit, pusztán szakmai, politikai, anyagi önös és alantas szempontok alapján. és a magyar irodalmi élet nem lenne általuk is leírtan csupán egymást körbedicsérő sértett és két fillérért bármit megtevők köre. S mindezt nem én állítom.

2009.06.06. 16:48:07

Szégyenpad? chö! szép is lenne! Egyszerűen ilyen "marginális" széljobb műhelyek segítségével rátok küldenek majd egy pár közönséges sittes bűnözőt, akik jól megrablógyilkolnak titeket. Lehetőleg "cigánybűnözőt", akit aztán majd jól el is kapnak és még a nénikéjük csontikáján is táncikálni fognak, hogy végre megfékeztük a cigánybűnözést.
Mindegy, írókra nem de technológusokra, mérnökökre, pénzügyi stb szakemberekre szükség van amerikában. Kívánom Európa fölemelkedését, kívánom, hogy magyarország legyen végre a fölemelkedés és egész ajroppa élországa. végülis európa "fölemelkedése" mindig is amerikka szárnyalását hozta magával.
Ződkátyát kaptam amerikkába.

Alf (törölt) 2009.06.06. 17:27:25

Hú Ha kosuddíjas akkor biztosparaszt aki eehagatatata. PKöcsög fidesz gyülöllik a kosudijas kitünö irolyinkat.

Secnir 2009.06.06. 19:43:19

akkor az egy dolog, hogy elhallgatták Závadát.
de szerintem a cikkíró arra gondolt, hogy
elhallgattatták Závadát.

a kettő asszem kicsit különbözik egymástól :D
légyszíves javítsd.

tatamin 2009.06.06. 19:53:43

szerintem závadát úgy ahogy van leszarták Kakasvárott, nem érdekli az ottani birkaevőket ez a duma, az értelmesebbjének meg amúgyis elege van belőle. Nem értem mér kellene erről beszámolni a lokális médejának és milyen alapon követeli ezt posztoló. Már itt is csupán egy-két figura nácizik még, megszokásból, de majd megnyugszanak a kedélyek, závada meg ír még egy-két jobb tót regényt, mint a jadviga,(bár a fényképész is elmegy alapjában véve) amik nem csúcsok persze, de jók.
Ez az utolsó zsidó-regénye azonban nagyon szar persze és aljas indokból elkövetett hazaárulás is egyben, de a szakkritika tényszerűen már feltárta, sőt: a jobbérzésű liberátorok se hozsannáztak nagyon.

matkó 2009.06.06. 22:05:47

@Secnir: vazze, hogy ne tudjon valaki rendesen magyarul, de azért a blogírót szólítsa fel javításra. (És persze mások is félre olvasták, utána meg böfögnek itt.)
elhallgattatták = beszélt, majd belefojtották a szót, nem engedték beszélni. (itt nem erről van szó.)
elhallgatták = hallgattak róla, nem írták meg, amit mondott.

Secnir 2009.06.06. 22:18:34

elhallgatták = elhallgatták a beszédét egy darabig, oszt hazamentek.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.06.07. 10:25:20

stirlitzblog.blogspot.com/2009/06/extra-hungariam-non-est-vita.html - bocs, de a blogspoton nincs trackback, meg kissé OFF is a dolog, bár kapcsolódik..

bigél 2009.06.07. 14:55:41

@Secnir:

elhallgat (vmit vki elől): nem mondja el neki, titkolja stb.
tényleg nem ismered ez a jelentését a szónak?

süti beállítások módosítása