Titkolódzó tévések, sunyító választottak

Még pénzért sem adják ki a közgyűlésről készült vágatlan felvételeket.

A közpénzen működő debreceni önkormányzati médiaportfólió vezérlő csillaga, a polgármester által a minap függetlennek nyilvánított városi televízió mindig tud meglepetéssel szolgálni. Szolgálni már kevésbé.

Az egyik leköszönő önkormányzati képviselő – név szerint Gadus István, de az ügy szempontjából ez indifferens – szeptemberben levélben megfogalmazott kéréssel fordult az önkormányzati televízióhoz. „Ma volt a 2006-2010. között időszak képviselőtestületének utolsó ülése. Mint minden ülésről, Önök most is készítettek felvételt. Szeretném megvásárolni ezt a mostani anyagot, illetve az augusztusi ülés nyersanyagát is, ha lehet! Kérem, írja meg, milyen feltételekkel tehetem meg!” A válasz nem sokat késlekedett, és a kérőlevélnél is rövidebb volt. „Nyersanyagot a Debrecen Televízió soha nem szokott kiadni. Csak az adásba került műsorainkat vagy műsorrészleteinket szoktuk térítési díj ellenében (3000 forint/másolás) kimásolni.

Ennyi.

A „nyersanyag” nem más, mint a város választott irányító testületének üléseiről készült vágatlan felvételek. Mint tudjuk, a közgyűlés – nem zárt – ülésein bárki részt vehet, saját szemével és fülével követheti a történéseket, megfigyelheti képviselőjének vagy polgármesterének ténykedését, személyesen tájékozódhat a köz ügyei feletti sáfárkodás mikéntjéről. Azt persze kevesen engedhetik meg maguknak, hogy munkanapon ezt megtegyék, ellenben bármely érdeklődő polgár számára biztosítani kell az utólagos tájékozódáshoz való jogot. Erről az önkormányzat közgyűlésének szervezeti és működési szabályzata is rendelkezik („A választópolgárok - a zárt ülés kivételével - betekinthetnek a Közgyűlés ülésének jegyzőkönyvébe. A betekintésre a Polgármesteri Hivatal Szervezési Osztályán kell lehetőséget biztosítani.”) A város hivatalos honlapja is úgy mutatkozik, mintha ott olvasni lehetne a jegyzőkönyveket, ez azonban nem igaz, mert „A közgyűlés és a bizottságok aktuális (2008, 2009, 2010 évi) jegyzőkönyvei itt érhetők elszövegre kattintva természetesen nem érjük el a jegyzőkönyveket. Minden bizonnyal ott lehetnek azok a portálon, de jó mélyen elásva, nehogy az érdeklődő lakosság megtalálja.

Az SZMSZ-ben az is benne van, hogy „az ülésen elhangzottakat hangfelvételen is rögzíteni kell”. Ha már rögzítik, akkor miért nem teszik fel a netre? Miért nem érhető el a hanganyag visszamenőlegesen is a város honlapján? Nincs a felpakolására elegendő szellemi, technikai kapacitás vagy tárhely? Ha így lenne, szóljanak a polgármesteri hivatalból, azonnal tudok több tucatnyi embert, aki segít digitalizálni meg felcuccolni a netre, de akár Debrecen számos középiskolájának bármelyikéhez is fordulhatnak segítségért a város, ugyanis a tinik többsége pillanatok alatt megoldja az efféle számítástechnikai gondokat, tárhelyet meg ingyen is lehet találni a neten, ha Debrecen város költségvetéséből nem jutna erre.

És akkor jöjjön a videó! Tehát a város önkormányzati televíziója az első perctől az utolsóig felveszi a testület üléseit, ebből a „nyersanyagból” készülnek a tudósítások és az alapos vágásokkal szerkesztett összeállítások. Nyilván ezt kívánja a szakma, a televíziós újságírás tudománya. (Bár jegyezzük meg, a helyi cívis televíziózásban arra is volt példa évekkel ezelőtt, hogy az éjszakai órákban vágatlanul leadták a közgyűlés üléseiről készült felvételeket, de az nem a DTV volt. Arról nem is beszélve, hogy a köztévé élőben szokta közvetíteni az Országgyűlés plenáris üléseinek jelentős részét.) De ha a városi tévések, tehát a város rendelkezésére áll a közgyűléseken készült vágatlan felvétel, akkor miért nem teszik fel az internetre, mondjuk a város hivatalos honlapjára, ahol helye lenne? Nem példátlan a megoldás, Magyarország számos településén alkalmazzák ezt a módszert, sőt olyan város is van, amelynek testületi üléseit élő webkamerás közvetítésben is élvezheti bárki.

Debrecen városának választott vezetői azonban bujkálnak választóik elől, nem szeretik megosztani velük ténykedésüket. Csak erre a következtetésre tudunk jutni. Cívishonban még pénzért sem lehet megvásárolni azt, ami mindenki ingyen járna. Hétfőn megalakul az új közgyűlés. Az eskütétel, a posztok leosztása és a tiszteletdíjak megállapítása után a képviselők kezdhetnék azzal munkájukat, hogy az eddigi rejtőzködéssel szakítva intézkednek arról, hogy vágatlanul, szerkesztetlenül látni és hallani lehessen, mit is csinálnak valójában. Lesz bátorság?

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr602373883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tarkamarha 2010.10.15. 19:25:31

Korábban több évig vezettem helyi tv-t. No, nem olyan nagyot, mint Debrecen, de akkor is. Nálunk is elv volt, hogy nyersanyagot nem adunk ki, csak adásba kerültet. A másik elv meg az volt, hogy testületi ülést csak és kizárólag vágatlan formában (részben élőben, részben felvételről) teszünk közzé. Nem volt ez véletlen - túl könnyű politikai területen "fogást találni" a vágás módján. Persze az sem véletlen, hogy Debrecenben ezt meg lehet tenni, hisz nagyon erős bázison nyugszik ott a polgármester támogatottsága, az ellenzék érvei akár erőből is lenyomhatóak. Mindenesetre nagyon nem fair.

tarkamarha 2010.10.15. 19:25:31

Ja, még valami: Nem tudom, hogy Debrecenben hogyan rögzíti a helyi TV a testületi üléseket. Egészen máshogy kell hozzáállni a munkához (más technika, több ember stb.) kell hozzá, ha egy az egyben adáskész felvételt akarunk készíteni belőle, és megint máshogy, ha csak pár percet szánunk adásba. Nem tudom ott hogy megy ez, de nem igényel azért akkora erőforrásokat az egész munka, amit egy ekkora város televíziója ne tudna levezényelni... Ugyanakkor ha konkrétan ebben az esetben ezt nem tették meg, hát menthetőnek tartom a "nyersanyag" bentartását.

Nem vagyok fideszes 2010.10.15. 19:31:30

Az MTV meg Viktátor & cimbikéi valagát nyalja aranyeresre közpénzből. Így megy ez kishazánkban mostanság.

thinker_ 2010.10.15. 19:38:56

@Lófasz Hadnagy: amikor a vörös barátaid voltak hatalmon 8 évig, akkor kinek nyalt a köztévé? meg kell szokni, hogy nektek most alapállás van. ha van Isten, soha többé nem jöttök az irányítás közelébe.

szita szita péntek 2010.10.15. 19:40:45

@Lófasz Hadnagy: Azt azért érdemes átgondolni, hogy a helyi TV-k általában (szerintem Debrecen sem kivétel) a működésükhöz kapnak az önkormányzattól forrásokat - a fennen hangoztatott függetlenség épp ezért a legtöbb esetben eleve kamu. A TV léte az önkomrányzat jóindulatától függ mindaddig, amíg szigorúan piaci alapon nem képes megállni a lábán. Erre meg általában nem képesek - rohadt sokba kerül műsort csinálni. Tényleg. Azt meg tetszik-nem tetszik el kell fogadni, hogy a kutya nem harapja meg az őt etető kezet! A helyi TV szééépen aládolgozik a mindenkor regnáló helyi politikai elitnek, oszt jó. Ugyanakkor a műsorok hangvételén, témaválasztásán nehéz vitatkozni - nem úgy azon, hogy mi kerül adásba a testületi ülésből! Az egy nagyon is kézzelfogható téma, éppen ezért szerintem ez az a pont, ahol nem szabad vágni! A hír blokkba bekerülhet ugyan egy összefoglaló, de menjen le az egész is!

bagamoyo 2010.10.15. 19:41:38

miért gondolod, hogy ez csak Debrecenben van így.. ez a hozzáállás gyakorlatilag mindenhol! Őszinte tisztelet a kivételnek!
És minden irányultságú önk-nál, sajnos.

shorty 2010.10.15. 19:51:57

@thinker_:
ahogy akkor is gusztustalan dolog volt, most is az. Persze nem vártunk jobbat, egyik kutya másik eb

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.16. 01:17:41

Ha ennyire utáljátok Kósa Lalikirályt, akkor mér' szavaztatok rá?

bóbitás lótetűfing 2010.10.16. 01:17:42

Nyavajognak a liberálbolsevikok. Jajjdejó!

ave 2010.10.16. 01:17:42

Azt remeltem valami jo szaftos dolog kerul ki, de egy nagyon semmi ez, baratom.
En sem adom ki sosem a nyers felveteleket.

steflac 2010.10.16. 01:17:42

@thinker_: akkor ez most azt jelenti, hogy ha akkor meg lehetett tenni valamit, akkor az újak is ugyanazt a jussuknak tekintik? Öcsém, te is jó nagy narancsnyaló vagy! Gondolkodni szoktál?

tihi36 (törölt) 2010.10.16. 01:17:42

@thinker_: @shorty: a legszebb, hogy mindkettőtöknek igaza van...

sofalwy 2010.10.16. 01:17:42

Sem a helyi televíziók, sem az országosak nem működhetnének közvetlen politikai finanszírozásból. Ha a jó ízlés alapján működne a rendszer. A mai politika "marketing vezérelt", ami azt jelenti, hogy a teljesítményeket a kommunikációval kell pótolnia, illetve a negatív megítélésű eseményeket elfednie. Hát ezért van az, hogy a több mint 10 évvel ezelőtt az EU-ban is kitűzött célt, mely szerint a tv-knek, benne a kicsiknek is független forrást kell teremteni, máig sem valósult meg, illetve az Unió illetékesei is a feledésbe taszították a korábbi célt.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.10.16. 01:17:42

Senkinek se legyenek kétségei, de sajnos egy tisztességes méretű megyei tévé nem tud talpon maradni pusztán hirdetési pénzekből. Egyébként, ha az önkormányzati szmsz tartalmazza a hangfelvétel készítését, akkor legegyszerűbb a jegyzőhöz fordulni, hogy ugyan adja már ki azokat a felvételeket. Ő ekkor azt fogja mondani, hogy erre a feladatra is kap pénzt a helyi tv, tehát rajtuk keressék. Ezzel a papírral lehet odamenni a tv-hez és nyomatékosan kérni a hangfelvételt. Amennyiben erre sem adják át az eredeti anyagot, akor lehet velük szemben közhasznú keresetet benyújtani a bíróságra. Már ha valaki szembe mer menni a helyi basával.

GreenBP · http://ftcsz.blog.hu/ 2010.10.16. 01:17:42

3000 Ft/másolás + 8 százalék a Királynak)

bierkamp 2010.10.16. 07:21:28

@Lófasz Hadnagy: ..de remélem a Nép felébred és FELKEL ..ha kell fegyverrel is de megdönti a DIKTATÚRÁT!!!!!!!!
--amikor már sokaknak minden mindegy akkor jön a gépfegyver!!!

aritus 2010.10.16. 07:21:29

@bagamoyo: hát nem minden önkormányzatnál, eddig a XI. kerületben élő közvetítés volt (vágatlan!) a testületi ülésekről, valamint kitették írásban az önkormányzat honlapjára, szóról-szóra, ami elhangzott. Szoci polgármester volt. Most fideszes lett, 2/3-os fideszes képviselő testülettel. Kíváncsi leszek folytatják-e ezt így tovább?

bierkamp 2010.10.16. 07:21:29

Mikor buktatja le valaki ezt a rohadt paraszt Lali Királyt--ezt a Fidesz bűnözőt?

bierkamp 2010.10.16. 07:52:16

A Dolomitot a Vörös Iszapra mit gondoltok, honnan szállítják melyik Dolomit RT ből?( persze kerülő úton és papíron):)) ??? na?????????? ORBÁN PAPA GAZDAGSZIK?

bierkamp 2010.10.16. 07:52:16

fejétől bűzlik a kormány:)

bvb09 2010.10.16. 08:22:24

Ekkora egy fos posztot index címlapra tenni!!!

Basahalom boulevard · http://www.basahalom.hu 2010.10.16. 08:24:59

bvb09: Ilyen nagy ember megtiszteli véleményével szerény blogomat! És milyen választékos! Amúgy meg mi újság az RFÜ-nél?

bierkamp 2010.10.16. 08:38:42

Én már arra is gondoltam,hogy a Gát átszakadásának okát nem tudták megfejteni 100 százalékosan, hogy EZT A KATASZTRÓFÁT A GÁT ÁTSZAKÍTÁSÁT FIDESZ MEGRENDELÉSRE CSINÁLTÁK VALAKIK......--- a költségvetésről elterelő figyelem miatt, és a lehetőség ami ebben a gátszakadásban van, ...( amit ki is használtam , meg a pénzek amik bejönnek és elkoboznak) és a hatalom , és a " felelősségre- vonás" beígért játékáért képes volt erre a Fidesz vezérkar ! --persze nem számoltak a halálos kimenetelekkel és a nagy " messzire csorgással"--mert nem értettek hozzá a " gátbontók".......
.EZEN IS EL LEHETNE GONDOLKODNI!!!!!!!! Bizonyítani azt hiszem nem lehet, csak ha valaki majd valamikor " Beszél"...
......de kinek volt érdeke ez a Gátszakadás??????????????????????????????

agentT 2010.10.16. 09:34:52

Posztoló, dolgoztál már tévében?
Nem?
Nyersanyagot nem adunk ki, pont. Ez az alapszabály a legtöbb helyen, ahogy tarkamarha írja.
Én régebben a Hatvan városi tévének melóztam, csontig ment a nyalás a polgimester Érsek Zsoltnak, aki a fletó egyik tanácadója volt egyben.
Az nem volt gáz, baszod?

plb 2010.10.16. 09:34:53

Ki az a Kósa? Hol focizik? A Lokiban biztos nem.

Kalmár 2010.10.16. 10:07:29

@bierkamp: Igazad van gyagyás Tóni.
A nép felkelt és elzavart titeket.

"de kinek volt érdeke ez a Gátszakadás?"
A fizikának?
:))

is 2010.10.16. 10:07:30

@thinker_: egészen konkrétan az Este című műsort kell megnézni, aztán ha még az ottani adatok sem segítenek, akkor tényleg menthetetlen vagy. én 8 évig láttam Orbánt, Szíjjártót, Rogánt, Lázárt, Navracsicsot. most kérnélek, hogy 8 évig láthassam az ellenzéket is. köszönöm.

is 2010.10.16. 10:07:30

@agentT: nyilván az is gáz volt, meg ez is. egyik sem menti a másikat. hogy még itt is tudtál Gyurcsányozni, azért gratulálunk, a narancs bögrét ne feledd el átvenni.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.17. 07:30:17

Szerintem nem a városi tévéknek kellene a nyers felvételeket kiadni, hanem az önkormányzatoknak kéne az összes közgyűlés jegyzőkönyvét feltenni az internetre!
Sok évre visszamenőleg, jól kereshetően.

(Ördög Zoli / bakura)

@thinker_: A köztévé az elmúlt 8 évben kifejezetten pártatlan volt!
Talán csak a Napkelte volt kivétel. Ám azt is a Fidesz bojkottálta.
süti beállítások módosítása