Lassan közelednek a lakossághoz

Egyre több esélyt kap a választópolgár, hogy megzavarhassa önkormányzati képviselőjét. A polgármesteri vezetés még bujkál.

Már öt hónap is eltelt a helyhatósági választások óta, de ne higgyük, hogy ez az idő elegendő volt arra, hogy minden debreceni városatya kitalálja: mikor találkozhat vele a várospolgár. Tény, hogy vannak változások. Decemberben még szűzfehér volt a képviselői fogadóórák rovata a hivatalos városházi honlapon, januárra már mozdult a kedves érintett politikusok közel fele, mostanra pedig alig maradt polgárutáló delikvens. De akik maradtak… A város polgármestere (Kósa Lajos) és három alpolgármestere (Pajna Zoltám, Papp László, Somogyi Béla) továbbra sem gondolja, hogy fogadóóra megadásával kínálná fel a lehetőséget a választópolgároknak a személyes találkozásra. Kontinuus kedvencünk a Fidesz frakcióvezetője, Széles Diána, aki a fogadóóráját továbbra is így határozza meg: „minden hónapban a Pósa utcai Héra Családsegítőben – melyik nap? minden nap? délelőtt? délután? hány órakor? egyfolytában?

Januárban szóvá tettük, hogy a városházi honlap eme rovatából nem derül ki, melyik képviselő melyik városrész bizalmából került a közgyűlésbe. Az év eleji állapotokhoz képest informatívabb lett a lista azzal, hogy az egyéniben megválasztott képviselők mellé odabiggyesztették a választókerületük számát. Köszönjük. Ehhez a szolgáltatáshoz már csak az hiányzik, hogy a választókerület száma hivatkozásként működjön, amire kattintva kiderülhetne, hogy mely utcák tartoznak oda.

A friss lista tanúsága szerint a polgármesteri vezetésen kívül hat olyan fideszes képviselő (Asbóth Endre, Dánielfy Zsolt, Fodor levente, Jenei Imre, Kovács István, Mazsu János) van, aki semmiféle elérhetőséget nem ad meg magáról a jónépnek.

Az ellenzéki képviselők táborában annyi változás történt, hogy immáron a Civil Fórum vezetője (Gondola Zsolt Zoárd) is közzétett egy telefonszámot.

A Basahalom Boulevard egyik kedves olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták helyi képviselői nem kívánják fiatalítani holdudvarukat, ragaszkodnak a kihalófélben lévő szavazótáborukhoz, hiszen a megadott fogadóóráik leginkább a ráérős nyugdíjasoknak felelnek meg: pénteken 10-től 12 óráig, hétfőn 9-től 12 óráig.

 


 

A helyzet 2011. március 9-én:

Fidesz-KDNP

Asbóth Endre (14-es választókerület):
Balázs Ákos (24-es választókerület):
Telefonos egyeztetés alapján. Tel: 20/923-8055
Becsky Tibor (1-es választókerület): 06-20-661-6438
Czellér László (8-as választókerület): Változó időpontban a Szávay Gyula utcai Idősek Otthonában.
Csaholczi Attila (12-es választókerület): Minden hónap első keddjén 15 órától a Tócóskert tér 2. alatti földszinti irodában.
Dánielfy Zsolt (21-es választókerület): 
Filepné Tóth Katalin (6-os választókerület):
06-52-789-736, 06-30-358-0704
Fodor Levente (20-as választókerület): 
Jámbor Ferenc (3-as választókerület):
Péntekenként 16-tól 18 óráig. Előzetes egyeztetés szükséges telefonon. Tel: 20/532-8008
Jenei Imre (11-es választókerület): 
Dr. Kiss Sándor (18-as választókerület):
Minden hónap első keddjén 16 órától az Eötvös Utcai Általános Iskolában (Eötvös utca 52.).
Kósa Lajos: 
Kovács István (7-es választókerület):

Dr. Mazsu János (19-es választókerület): 
Nagy Sándor (4-es választókerület):
Minden hónap első hétfőjén 18 órától a Bocskai téri Benedek Elek Általános Iskolában.
Pajna Zoltán: 
Dr. Pankotai László (5-ös választókerület):
2011. március 4-én – pénteken – 18 órától a Gulyás Pál Kollégiumban (Sumen utca 3.)
Dr. Papp Csaba (17-es választókerület): Telefonos egyeztetés alapján (06-20-463-1801).
Dr. Papp László: 
Papp Viktor (2-es választókerület):
Minden hónap első hétfőjén 17 órától a Mesekert óvodában (Körtefa utca 3.).
Somogyi Béla: 
Szabó Gyula (10-es választókerület):
06-52-427-363 (munkahelyi telefon)
Dr. Széles Diána (15-ös választókerület): Minden hónapban a Pósa utcai Héra Családsegítőben.
Szilágyi László (23-as választókerület): Telefonos egyeztetés alapján (06-52-511-570).

Jobbik

Előzetes bejelentkezés az alábbi telefonszámon: 20/ 470-8570
Kedd:

10.00-12.00 Varanyi Sándor
16.00 -18.00 Kőszeghy Csanád Ábel
Szerda:

10.00-12.00  Kulcsár Gábor
16.00-18.00  Ágoston Tibor
Helye: Jobbik Magyarországért Mozgalom Debreceni Alapszervezete
4025 Debrecen, Simonffy utca 1/b.

MSZP

Bagolyné Rinyu Ilona: Széchenyi utca 63. – minden páros pénteken 10-től 12 óráig.
Szathmári Károly: Széchenyi utca 63. – minden hétfőn 9-től 12 óráig.
Dr. Zsiros Zsolt:

DISZ

Tóth Csaba: 
Varga Zoltán:

Civil Fórum

Dr. Gondola Zsolt Zoárd: 30/9785-111

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr692723744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ön melyik politusunkat írná az alkotmányba? 2011.03.10. 01:30:20

Már a NENYI is szép önünneplés volt, mint az 56-os forradalomnak a 2010-es "forradalomhoz" való hasonlítása is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy képes magát beírni az alkotmányba. Sőt nemcsak magát, de az egész bandáját is az utolsó Meggyes...

Trackback: Ön melyik politusunkat írná az alkotmányba? 2011.03.10. 01:14:04

Szép önünneplés volt már a NENYI is meg az 56-os forradalomnak a 2010-es "forradalomhoz" való hasonlítása is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy Orbán képes magát beírni az alkotmányba. Sőt nemcsak magát, de az egész frakcióját is, az uto...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2011.03.09. 07:48:16

Tisztelt Posztoló!

Hol élsz Te? Nem hallgatsz rádiót? Nem nézel televíziót?

Annyiszor, de annyiszor elmondták már: a választók elmondták a véleményüket, elsöprően (52,7%).

Mit gondolsz Te a választókról? Hogy szélkakasok?
Nem, barátom, amit ők megmondtak, az meg van mondva.
Örökre.
Oszt jónapot!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ha annyira izgat a fogadóóra, én állok rendelkezésedre az interneten, 0-24 óráig.
Fogadhatunk.
Lesz ennek még böjtje: a kormányzásuknak is, a viselkedésüknek is.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.03.10. 06:05:18

ha ismeritek a csengetett mylord című remek sorozatot, körülbelül képben lehettek a szolgálók és az urak viszonyáról.
na körülbelül annyi utálat van a plebs felől a gazdagok irányába, és annyira nem tudják/nem érdekli a gazdagokat, hogy mit csinálnak, hogyan élnek a szegények.
süti beállítások módosítása