Kéretlen alkotmányt nem kérünk!

Postaládás matricával válaszolnak a kormánynak.

A fülkeforradalom a postaládák ellen! Ez a harc bontakozik ki mostanság. A választási kampányok után azt hihettük, hogy a politika visszavonul a levélszekrényünkből, ismét teret engedve a mindenféle kereskedelmi anyagnak, multi-reklámújságnak, szomszéd sarki műkörmös szórólapjának. De nem ez történt. A nemzeti együttműködés kétharmados hatalma előbb az alkotmány ügyében küldött minden nagykorúnak levelet, aztán mostanság az új alaptörvény országos kipostázásáról hallunk, de már állítólag nyomtatják a „szociális konzultáció” kvízkérdéseit tartalmazó levelet is, amit már minden 16 éven felüli állampolgárhoz eljuttatnak. Bele a postaládájába.

Kár tagadni, sok lesz a szemét. Az első „konzultáció” kiküldött leveleinek csak a tizede tért vissza a feladóhoz. Hol végezhette a többi? Cserépkályhában, falusi budiban, a tavaszi szélben?

Újabb levelek és forradalmi alkotmányok millióinak szemétgazdagító rémképe annyira megriasztott két debreceni környezet- és természetvédőt, hogy magyar hazánk környezeti állapotait védendő, két nemzeti gondolatuk támadt. Az egyik szerint a címzett – és esetleg hazafiatlanul érdektelen – lakosságra kellene bízni a felhasználatlan kormányleveleket helyes továbbhasznosítását azzal, hogy minden borítékra eleve rányomtatnák: „Kérem, ha nem olvassa el a küldeményt, a papírt a szelektív hulladékgyűjtőben helyezze el!” A másik javaslatuk eredményeként pedig már megszületett a postaládákra kiragasztható matrica ezzel a felirattal: „Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek!” Ez a megoldás pedig a feladóra hárítanák a kézbesítetlen küldemények újrahasznosításának feladatát.

A matrica már látható némely debreceni postaládákon. A javaslattevők remélik, hogy a debreceni kezdeményezést az egész országban követni fogják a hazánk környezeti állapotai és a jövő nemzedékek sorsa iránt felelősséget érzők.



Fotó: Konyhás István

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr142884206

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kéretlen alkotmányt nem kérünk! 2011.05.07. 20:37:49

A fülkeforradalom a postaládák ellen!

Trackback: Nyugdíjas felajánlás, feltételekkel 2011.05.07. 14:03:53

Hetvenhét éves nyugdíjas édesanyám ma reggel, a Budapest–Leányfalu Volánbusz viszonylat szolgáltatásait az állam kegyelméből egyelőre térítésmentesen élvező utasként, valahol Budakalász magasságában, a következő ötlettel hívott föl. Mobiltelefono...

Trackback: “Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek” 2011.05.07. 11:57:53

A debreceniek remélik, postaláda-matricáik országszerte elterjednek....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.05.07. 08:22:23

Majd arra leszek kíváncsi, amikor a városi közterületesek célzottan az ilyen matricával ellátott házaknál ellenőrzik a parlagfű-mentességet meg ki tudja még mi mindent, csak hogy egy kicsit kellemetlenkedni tudjanak e postaládák gazdáinak...

Link Elek 2011.05.07. 15:38:02

@Michael Knight:
aki kibaszott diktatorkent viselkedik, majd ki lesz baszva a picsaba. annyira jogallamban megszokott modszerekkel, amennyire jogallamban megszokott modszerekkel kormanyoz.

politikai elitet ugy is lehet valtani, hogy az elozot leusztatjuk a fekete tengerig.

apose 2011.05.07. 15:38:02

Az Orbán csürhe már éve óta azt szajkózta, hogy készek a kormányzásra!
Akár már holnaptól átvesszük az ország irányítását mondotta a "hős" Viktor!
Akkor most mi a z Istent akar? Mindent a Nép mondjon meg? Tegye a dolgát és majd a történelem ítélkezik: Jó avagy Szar munkát végeztek. Csak attól félek akkor már késő lesz! Ezért ha nincs épkézláb ötlete ami előrelépést jelent a Nép gyermekeinek, menjen a picsába a bandájával együtt! Vagy azt akarja, hogy forradalom legyen? Az egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesznyikek jól jönnek ki belőle! Húzzatok el mint a vadliba!!!!!!!!

Dödölle 2011.05.07. 15:38:02

"...Kéretlen alkotmányt nem kérünk!..."
Azt a példányt, amit nekem szánnának, dugja fel a kedves Miniszterelnök Úr a Jó Édes Anyjának !... Hátha nem olvassa a postaládámon levő címkét... Nevem és címem megtalálható a Kubatov-listában, a "Nyuggerek" címszó alatt...

különvélemény 2011.05.07. 15:38:03

Ennyi erővel ki lehetne rakni:

Nem akarom elolvasni az alkotmányt.
A szememnek sem hiszek, csak a népszavának.

Arra mindenesetre jó, hogy megtudjuk, mely szomszédaink akkora idióták, hogy még elolvasni sem hajlandóak, "mert A tévében a zolga aztatat mondotta, hogy xar".

Link Elek 2011.05.07. 15:38:03

@Michael Knight:
ha emelik a tétet majd mi is emelunk.

samba pa ti 2011.05.07. 15:38:03

Úgy tűnik, az Orbán és/vagy a Szíjártó család figyelme a bányák, a szőlő/bor,
a foci után lassan a nyomdaipar felé irányul.

Bergeroth 2011.05.07. 15:38:03

Nagyon jó, azt hiszem gyártok én is ilyet. Semmi szükségem nincs egy bolsevik párt, saját magának készített alkotmányára.

dedalon74 2011.05.07. 15:38:03

Mivel ez az alkotmány marad évtizedekig, jobb ha tanulmányozzák a jobboldalt zsigerből gyűlölők. Mementóként őrizzék, hiszen végső soron az ő érdemük az új alaptörvény.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.07. 15:38:04

@Michael Knight: nekem is valami hasonló jutott eszembe. Kiraknám a postaládára, de lakik egy-két mélymagyar vadbarom a házunkban... :(

Psion 2011.05.08. 06:43:52

Kipostázni minden címre badarság... ezzel egyetértek, azonban szükség volt új alkotmányra... hogy ez jó e vagy sem majd elválik az elkövetkezendő pár évben. Azonban a régi nem volt megfelelő ezt nem érdemes vitatni... az újról kellett volna vitát folytatni. De erre senki nem volt hajlandó... hát most ez lesz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.05.08. 06:43:52

a halál oka: rádőlt egy kukán felhalmozott alaptörvény kupac és agyonütötte.

Kandabula 2011.05.08. 06:43:53

Éljen Orbán! Meg a buli!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.05.08. 06:43:53

@Link Elek: @apose: @Dödölle: @különvélemény: @samba pa ti: @Bergeroth: @dedalon74: @terribad:
A facebook-on van már egy jó kezdeményezés! Olvassátok el a levelet(e-mailt) amit az oldal "alapitoja" már kétszer is elküldött Orbánnak,és az illetékes minisztériumnak. Nem tudok hivatkozást,vagy ilyesmit idetenni,ezért a csoport nevét írom ide:"Alkotmánnyal és kérdőívvel az államadósság ellen"

Nézzetek rá,érdekes megközelitése a dolognak!

KG2000 2011.05.08. 06:43:54

Az 1949-es és 1989-es alkotmányok voltak valójában kéretlenek, mert senki nme kérdezte meg a népet, hogy akarnak-e egyáltalán alkotmányt, és ha akarnak, akkor milyet.

A most elfolgadott alaptörvényről megkérdezték az embereket, és ráadásul szabad választásokon létrehozott parlament hozta meg. 1949-ben és 1989-ben diktatórikus kommunista parlamentek alkotmányoztak, ami alapvetően nem legitim dolog.

A kevés trágár, gyilkolni akaró, diktatórikus kommunistának üzenem: pofázatok csak, gyilkosok, de jól jegyezzétek meg: hiába erőlködtök, GYILKOS TERRORISTÁK, ÖRÖKRE LEJÁRT AZ IDŐTÖK!

FaBRiK 2011.05.08. 06:43:54

A mostani Alkotmányt sem ismerem, és az új tákolmány sem érdekel. Pont annyira nem, minhogy a Közlönyt sem olvasom.

Mostz komolyan, van olyan hülye, aki szerint valamit is számít? Tök mindegy, hogy milyen az alkotmány, mi van benne, semmit sem határoz meg.

2011.05.08. 06:43:55

Csatlakozok, én is kiteszem:)@terribad: Már szervezik Szegeden:)

Dig, Lazarus! 2011.05.08. 06:43:55

Ilyen kicsi, hogy befér egy postaládába? Nagyobbat érdemelnénk ...

Almaspite 2011.05.08. 06:43:56

Az a baj, hogyha nem veszed át az új alaptörvényt, akkor a postás majd vörössel bekarikázza a neved a listán...

:-)

<OFF>
Elektronikus levélben nem lehetne kérni? Kifelé azt nyilatkoznám, hogy így papírtakarékos vagyok, de a színfalak mögött nyugodtan mehetne a /dev/null -ba...
</OFF>

Cyberbird 2011.05.08. 06:43:56

@különvélemény: Én el akarom olvasni, de ne küldjék ki nekem postán. Interneten megnézem és ennyi. Erre milliókat költeni 2011ben...
Lehetne csinálni bármelyik kormányzati portálon egy kis felületet ahol személyi számmal és pár adattal megadod, hogy nem kéred a postázást. aki ezt nem teszi meg az pedig megkapja. Ennyire egyszerű, mágis pár milliós postaköltséget megspórolunk.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.05.08. 06:43:56

Itt kérem polgári ellenállás zajlik!!! Most még csak a kapukon vannak matricák, de ha az elnyomó rezsim nem hátrál, a buszmegállókban is megjelenhetnek!!!

lolperec 2011.05.08. 06:43:56

idióták, az újrahasznosítást miből fizetik majd szerintetek? zsebből mi? mégtöbb ilyen adóforint herdáló ötletet, ha pártunk és kormányunk ökörsége nem lenne még elég!

Dr.Bio74 2011.05.08. 06:43:57

@terribad:
Azért, mert egy alkotmányt lenyomnak egységesen a torkunkon, mint libának a kukoricát, azért magát az alkotmányt nem égetném, és ha szidom, akkor adott pontjait kifogásolva teszem. Az alkotmány égetése rossz ómen, a politikusok elfüstölése viszont óriási fiesta lehetne. :)

Zuzu Petás 2011.05.08. 06:46:22

Egy olyan tüntetést kellene szervezni a parlament elé, mint, amilyen a vekkeres volt 2006-ban. Mindenki hozná az alkotmányt és egy jelre egyszerre a parlament lépcsőjére dobnánk. Úgy mint a macikat a hokimeccsen.

yanchi345 2011.05.08. 06:46:22

Én gyűjtöm az alaptörvényeket, méltó helyre kerül: apósomnak van egy szép kazánja, és télen rászorul a fűtéstámogatásra. Mondjuk szerencsésebb lenne máshogy támogatni, de ha ettől a kormánytól erre telik, így is jó.

Tűzgolyó 2011.05.08. 06:46:22

Itt kifejtettem, mi a megoldás az Alkotmány kiküldésére: tuzgolyo.blog.hu/2011/05/03/orban_nem_ismeri_az_ugyfelkaput

Tedat 2011.05.08. 06:46:23

@Michael Knight:
Sőt, egyből jöjjön a feketeautó, és vigyék el a ház tulajdonosát és lakóit a munkatáborba!

Ez lesz, tudom, mert a FIDESZADIKTÁTORORBÁNSZADDAMHUSZEINSTB.

Ennyit tudtok, bérrettegők :-)

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.05.08. 06:46:23

@terribad: "egy közös
alkotmányégető
bulit szervezhetne vki facebookon. "

Vissza kell küldeni tértivevénnyel gondosan beixelve az S.K. rublikát is. :)

kela-bá 2011.05.08. 06:46:24

NYUGI EMBEREK !
OLYAN SZÉP AZ ÉLET , MINEK HERGELITEK MAGATOKAT ? DOLGOZZATOK, EGYETEK ,IGYATOK, SOKASODJATOK. SÉTÁLJATOK NAGYOKAT, FIGYELJETEK A HELYES TÁPLÁLKOZÁSRA, MEDITÁLJATOK LEGFONTOSABB AZ EGÉSZSÉG ! MINDENKI CSINÁLJA AZT AMI A FELADATA, MINEK EGYMÁST, MEG AKÁRKIT HERGELNI ?
TOVÁBBI SZÉP ESTÉT !

kela-bá 2011.05.08. 06:46:24

@al kotmány aláiro álamfö:
IGAZADD VAN, VADBAROMOK VAGYUNK MINDNYÁJAN ! FŐ AZ EGÉSZSÉG EMBEREK !
TOVBBI SZÉP ESTÉT !

azAttis 2011.05.08. 06:46:25

A butaság jelképe. De látom egyben a baloldali szarkák tartózkodási helyét is jelöli :)Ott kell keresni a lopott pénzt :)

OkoskaTo:rp 2011.05.08. 06:46:25

@Link Elek: Aki diktátorként viselkedik, az diktátorként is fogja végezni.

@terribad: Én azt javasoltam, hogy a Sándor palota kapuja elé kellene feltornyozni a nemkívánt köteteket: "Olvasd el, mit írtál alá!"

kissss 2011.05.08. 06:46:25

Hahaha. Vinnyognak a balfékek.
A kutya ugat, a karaván halad. :)

intercisa 2011.05.08. 06:46:25

igazából mi a poén? az előzőt se olvasta az aki a mostanit se, de ugye mindenki naprakész anélkül is hogy betűt olvasott volna bármelyikből is...
félreértés ne essen nem a fidesznek kampányolok csak sötétség ellen, nem szégyen olvasni még olyat se amit zsigerből utálsz csak hogy ismerd és véleményt alkothass és ne másért kelljen szajkózni...
ha olvasás után is szarnak gondolja valaki az korrekt ha olvasás nélkül az szimpla tulokság...

zaxx73 2011.05.08. 06:46:25

Vajon az Európának szánt verziót postázzák vagy nekünk jó lesz egy szájbarágós kivonat is... ;-)

thorpe (törölt) 2011.05.08. 06:49:37

@terribad: nekem is ez jutott eszembe már az elfogadáskor, hogy mekkora szilveszteri máglyát lehetne majd rakni ezekből a Kossuth téren, a demokráciába vetett kihülő reményünknek. Hátha meg meri valaki szervezni, egy alkotmányt, izé, alaptörvényt, szívesen felajánlok.

Kandabula 2011.05.08. 06:49:37

@dedalon74: Már elküldtem a véleményemet. Zsigeri melléktermék részemről nincs, de megismétlem itt Neked is megismétlem, mélységesen egyetértve azzal, hogy "Mementóként őrizzék, hiszen végső soron az ő érdemük az új alaptörvény." Tehát:
A magam részéről eddig megvoltam úgy, hogy nem ismertem az alkotmány(ok) szövegét. Nem is érdekelt. Azt figyeltem, (figyelem), hogy rám és három gyerekemre milyen közvetlen hatása volt, van, lesz a kormány(ok) konkrét döntéseinek. Úgy érzékeltem, hogy a döntések soha nem az Alkotmánnyal, hanem a napi kényszerekkel voltak összefüggésben, és a döntéseket soha nem az Alkotmánnyal magyarázták meg. Félek, ha az új Alkotmány ennyire fontossá vált, akkor ez olyan rejtett csapdákat tartalmaz, amire csak akkor fogunk rájönni, amikor egy döntés kapcsán az Alkotmányra fognak hivatkozni. Egyébként fel nem foghatom, hogy erre az alkotmányozásra miért volt szükség. A "régi" demokratikus úton született, lehetővé tette a demokratikus választások eredményeképpen bekövetkező kormányváltásokat, biztosította az emberi jogokat, gondoskodott arról, hogy megfelelő ellenőrző rendszer "hivatalból" ügyeljen a jogbiztonságra, ha kell, "nyirbálja" a politikai hatalom túlkapásait, fórumot biztosított az "elitből" kirekesztődött millióknak. Valami nagy cselt érzek itten, ami egyáltalán nem arról szól, hogy betanulom-e az új Alkotmányt kívülről. Sokra megyek vele, ha nem tudom a számláimat kifizetni, ha gyermekeim munkanélküliek. Mert azok.

Mackósajt66 2011.05.08. 06:49:38

Jó poén, de a leveleket nem az Orbán a Szíjjártó meg a Lézerjani viszi ki, úgy hogy pont azokhoz nem fog eljutni az üzenet, akiknek szánják.

A helyi "Postás Józsit", meg "Postás Marit" meg baromira nem érdekli, hogy a címzett kéri-e a küldeményt vagy nem (a címzett politikai hovatartozása még kevésbé), neki az a munkája, hogy bedobja a postaládába a leveleket.

thinker_ 2011.05.08. 06:49:38

Büszkék lehettek magatokra.

dr kíváncsivagyok 2011.05.08. 06:49:38

1.) Hol lehet ilyen matricát szerezni ?
2.) Ki a tököm tévesztette össze a Hollót ( A Magyar Posta "címerállatát !),.... a Szalonkával ????

dr kíváncsivagyok 2011.05.08. 06:49:38

@dedalon74: " Zsigerből " gyűlölni .... a Jobbildal - Szélsőjobb-oldal privilégiuma.... nem a Mi érdemünk, .... hanem a Mi büntetésünk !

dr kíváncsivagyok 2011.05.08. 06:49:38

@al kotmány aláiro álamfö: Hát igen,.... ez különbözteti meg a Bal-liberális gondolkodású embert a Jobbos-konzervatív , pláne szélsőjobb mentalitásútól.....a gyűlölet és a másik mindenáron való eltaposásának kényszere!

dr kíváncsivagyok 2011.05.08. 06:49:38

@különvélemény: Nagyon egyszerű ember vagy....mint egy fogvájó....

v_a_lucky 2011.05.08. 06:49:39

@különvélemény: Nem az a baj, hogy szar az alkotmány. Hanem:
Az emberek nagy részét nem érdekli (nem tud olvasni sem) ... irány a kuka!
Az emberek egy része megpróbálja elolvasni, de a jogi nyelvezetbe beletörik a bicskája ... irány a kuka!
Az emberek egy (kisebb)részét érdekli, de ők már rég elolvasták máshol ... irány a kuka!
Tehát kidobtunk sok 100 milliót a KUKÁBA!

Motorman 2011.05.08. 06:49:39

@különvélemény:
Én már elolvastam a neten:
http://nepszava.com/2011/04/magyarorszag/itt-az-orban-alkotmany-vegleges-szovege.html(csakazértis népszava)
szerintem sem érdemes ennyi példányban kinyomtatni...
Arról nem beszélve, hogy ha esetleg valami véletlen felületesség miatt pont OV-t akadályozná egy passzusa később, akkor csinál egy "főkotmány"-t, oszt' jóóóvan! Ezért nem ér egy kalap ***-t sem!

különvélemény 2011.05.08. 06:49:39

@terribad: "egy közös alkotmányégető bulit szervezhetne vki facebookon."

Miért nem te szervezed, ha már annyira tetszik a faszbúk?

midnight coder 2011.05.08. 06:49:39

Vicces ez a sok kis vörösnáci. Csak ha a sok mélymagyar vadbarom nem termelné ki neki a nyugdíjat, segílykét akkor ott döglene mindegyik éhen rakásra.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.08. 07:11:53

@xanax: ez olyan "utálomatetvesnácifajtádat"-ozás

Kandabula 2011.05.19. 05:42:50

@midnight coder: én már Neked is kitermeltem. Vigyázz rá, gyarapítsd. Országunk a világ szemében mindig mintaország volt, működött és mindenkinek szolgáltatott. Nem volt igazi szegénység és nem volt igazi gazdagság. Megvoltunk, mint a befőtt. Nem kellett volna azzal foglalkoznom, hogy gyerekeim munkanélküliek. Te hogyan vagy ezzel? Mesélj.

vénasszony 2011.05.19. 05:42:50

Akinek nem kézbesítik a matrica miatt, az visszakerül Orbán irodájába, ahol gyüjtik őket, és elmondják, hogy a KORMÁNY LÉPÉSEIVEL EGYETÉRÍTŐ TÖBBMILLIÓ LEVÉL ÉRKEZETT VISSZA.
Lehet, hogy a 920 ezer alkotmánylevél többsége is ilyen volt. Ki tudja, honnan szedték össze?

Mr. Waszabi 2011.05.20. 04:17:56

@KG2000: ezt se kérte senki, fent mondták, hogy kell. Pont azért, mert itt sose volt igazi alkotmány, és nem vagyunk hozzászokva, hogy annak jelentenie kéne valamit. De ez se az. Ki vannak linkelve belőle a legfontosabb emberi jogok egy közönséges törvénybe? Akkor minek az alkotmány? Lehetne sima többségi törvény is. Azt hatékonyan tudnák igazítani az aktuális széljáráshoz akár hetente 2x és sokkal kevesebbe került volna, nem kellett volna levelezni drágáért. Gondolkozni is kéne néha, nem csak tapsolni a Nagy Testvírnek.

Mr. Waszabi 2011.05.20. 04:17:56

@samba pa ti: nem látsz tisztán a mátrixban - végy be még egy piros tablettát (nem kell annyira félni a pirostól, ez esetben használhat:)
Ahhoz hogy sok embernek tudjanak munkát adni, fel kell pörgetni pl. a Magyar (bocsánat: Nemzeti) Posta Zrt-t.
Így az majd számtalan új alkalmazottat vehet fel a megnövekedett levélforgalom bonyolításához. Különben hogy lesz itt 300ezer új munkahely 14-re? Pártunk és kormányunk csak a javunkat akarja.(De mindet:)

Mr. Waszabi 2011.05.20. 04:17:57

@különvélemény: elolvastam, azon melegébe'. Nem szar, hanem nagyon szar.
Aki nem hiszi, olvasson el egy rendes alkotmányt, s rá fog jönni.
A szocreálban sokáig a Zsiguli volt az elérhető legjobb autó a tömegek számára. Persze, ettől még szar volt, csak nem volt viszonyítási alapja az emberek többségének.

Mr. Waszabi 2011.05.20. 04:17:57

@v_a_lucky: az emberek többségének ma más, súlyosabb gondjai vannak. Mi lesz a munkahelyével, a lakáshitelét hogy fogja fizetni vagy, hogy egyáltalán miből fog élni a család. Vagy, hogy ott fog megdögleni a munkahelyén, ha van is neki, mert nem mehet el 2 hét betegácsiba sem, megoperáltatni a visszereit, mert csődbe megy a család. Ezért nem érdekli őket a jól fizetett politikusok bábszínháza.

Mr. Waszabi 2011.05.20. 04:17:57

@auth.gabor: ez milyen ötlet vazz:) Azon gondolkodtam, mit rajzoljak rá:)
süti beállítások módosítása