#477

Szutyok-villa

    

Van-e visszatartó ereje a nyilvánosságnak? Óvatosabbá teszi-e a tilos mezsgyéjén settenkedő politikust a sajtó figyelő tekintete?

    

Nem – ezt bizonyítja mai helyi példánk.

A Szoták-villa nevetséges 14 millió forintos eladása, védettségének megszüntetése, lepusztítása, az új épület emelése, terjeszkedése kisebb-nagyobb intenzitással hatodik éve témája a sajtónak. Előbb a megyei lap boncolgatta az ügyet, aztán hosszú időre pihentette. Közben Ráday Mihály városvédő műsora országos témává tette a Nagyerdő szélén található ház sorsát. A vagy.hu másfél tucat publikációt szentelt az ügy környülállásainak. A sajtó teljesen hatástalan volt és maradt. Az immáron étteremként és panzióként működő Szoták-villa – ahogy mostanság nevezik a városban: Szutyok-villa – privatizációját, pusztítását és mostani pomádéját szemérmetlenül, cinikusan végig lehetett vinni. 

Vannak, akik szerint ez az ügy a debreceni önkormányzati ingatlanbizniszek állatorvosi lova. Mások ugyanezt úgy fogalmazzák: többfenekű koffer. A Szoták-villa története során számos gyanú megfogalmazódott: korrupció, hatalommal való visszaélés, a közvagyon elherdálása, védett építészeti érték megkárosítása, védett természeti érték pusztítása, tisztességtelen üzleti előnyszerzés. Mindez politikai védőernyő alatt. Jogilag állítólag minden rendben, csak ménesnyi lóláb lóg ki a történet minden egyes momentumánál.

Az elmúlt napokban két nagyobb írás is napvilágot látott. A vagy.hu cikke visszatekint az ügy genezisére is, míg a megyei napilap a jelenlegi áldatlan állapotokat helyezi írásának fókuszábaMeglehet, ezzel a két publikációval be is fejeződik a Szoták-villa taglalása a sajtóban. Merthogy minek tovább folytatni? És akkor ismételten győzött a városvezetés és a vele szövetséges gazdasági csoport, mert a pénz nagy hatalom, a politika erős, a nyilvánosság gyenge, a polgárok egyelőre vesztésre állnak, csak még nem tudják. Többségük nem akarja tudni.

 

(A téma iránt alaposabban érdeklődőknek itt a vagy.hu dossziéja:

Se panzió, se szoborpark 

Vásárolja vissza a város!

Maradjon a védettség!

Új csárda a Medgyessy sétányon

Eltörlik a védettséget 

Magas házak, kis cégek 

Patyomkin-pláza

Bort iszik, és privatizál!

A SZERK. – Demokrácia félóra

Lopják a lándzsát

Természetvédelemből elégtelen

Egyenlő lett a földdel

Nekrológ egy villáért

Sorsukat váró villák

Luxusprofit a Nagyerdőn

PARDON - Vinnék a kultúrát is a parvenük

Terjeszkedő villa-hotel)

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr41243797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civiske 2004.09.28. 17:53:18

Akkora a gáz, hogy már Turi Gábor önkormányzati tanácsnok is demonstrációt szervez az önkormányzati intézkedések ellen:
http://www.haon.hu/engine.aspx/page/haon-article-detail-page/cn/haon-news-FCUWeb-20070309-0513345381/dc/im%3Ahaon%3Anews-hajdubihar/ag/im-naplo

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

a pénz beszél, mi meg ugatunk (itten (is)). az eső meg beesik, és semmi sem változik. (m)agyarország, 2007. de írhattam volna 1640-et is.

drc 2004.09.28. 17:53:18

összehasonlítási alap:
egy 3 szobás családi ház a Lencz telepen Debrecenben 26 és fél milka. Ehhez képet a bármi a Medgyessy sétányon súlyos százmillákba kerül, nagyságrendekkel nagyobb ára van egy arrafelé egy pucér közművesítetlen teleknek is...

koldus 2004.09.28. 17:53:18

Kedves Vakapad! De jó is lenne, ha a látszat és a valóság egybeesnének, ha okunk lenne hinni, hogy a döntéshozók szándékai tiszták, önzetlenek, ha nem lengene mindent körül a gyanús ügyletek émelyítő mocsárgőze!
De jó lenne, ha annak a bizalomnak, amit te sugárzol alapja lehetne... De jó lenne!!!

civiske 2004.09.28. 17:53:18

Vakapad, a kis naív. Tudod, mit lehetett venni 14 millió forintért a szabadpiacon? Nem "villaromot" a Medgyessy sétányon. Hogy jön ide a Kölcsey? A Szoták-villa ügyében semmi politika nincs, ez pusztáncsak a köztulajdon elpanamázása. Koldusnak igaza van, dagonyából ez a termés.

vakapad 2004.09.28. 17:53:18

Mondjuk ezt tényleg nem értem. Én láttam azt a villát, évekig jártam el mellette. Az egy rom volt, oda jártak nagy és kisdologra a homeless-ek. Az volt a jó ? Azt sírjuk vissza? A volt Kölcsey Műv. Ház is jobb volt?
Ott tüntettek az őrültek azért a randa dögért. Szerintem ez az igazi őrület. Én nem ismerem azokat a körülményeket amelyek övezték a tulajdonba adást de bolond volt az aki egy fillért is adott azért a szarhalomért. Pláne egy marha, hogy ennyi pénzt beletett. Én jártam benne nemrégiben, teljesen igényes étterem és panzió. Tényleg nem tudom hol a baj ezzel. Olcsón adták? Nem hirdették meg?
Mi történt?

koldus 2004.09.28. 17:53:18

Vitatkoznék: A polgárok tudják, csak megszokták, belenyugodtak, hogy ez a világ "rendje". Bárki jön, bármilyen csapat áll össze, új retorikával, megváltó szellemiséggel glóriázva, mégiscsak ugynabból a dagonyából nőtt ki, s onnan csak ez a "termés" származhat.
süti beállítások módosítása