#627

Mantra és lerántás 

Attól, hogy valamit sokat ismételgetnek, az még nem válik igazzá. Legfeljebb elhitetik magukkal és a rájuk hallgatókkal. Van-e ellenszere ennek a módszernek? Talán a tényleges igazság gyakori emlegetése. 

Néhány nap elegendő volt ahhoz, hogy tízezren tekintsék meg a debreceni Leonardo-kiállítást. Néhány nap ahhoz is elegendő volt Debrecenben, hogy a politika lerántsa magához ezt a kulturálisnak indult produkciót. Innét nézve szinte már úgy tűnik, hogy Az igazi da Vinci csak azért jött, jöhetett létre, hogy a helyi politika beépíthesse érvrendszerébe, megerősítve régi tételét, miszerint a debreceni fideszes vezetés jó, az országot irányító MSZP-SZDSZ–koalíció pedig rossz. 

Mi köze van Leonadro da Vincinek az aktuális magyar kormányhoz? Természetesen semmi, Pósán László – történész, országgyűlési képviselő és városi Fidesz-elnök – fejében azonban összeállt a kép. Tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy – bár Magyarország Pécset jelölte Európa 2010-es kulturális fővárosának, s Brüsszel ezt a javaslatot elfogadta – mégis Debrecen Európa kulturális fővárosa. Punktum. A kormány szemét, „ennek ellenére mégiscsak egy kulturális világszenzáció van Debrecenben” – mantrázta Pósán úr. Akkor ismételjük mi is: a debreceni Leonardo-kiállítás nem világszenzáció, hanem az eredeti firenzeinek egy szűkített változata, a gyapotló sem az, mert nyolc éve már bronzba öntve is áll két helyen. Egyáltalán miféle világszenzáció az, amiről a világ nem vesz tudomást?! Ez már csak így van, akár kedveli valaki ezt a rusnya kormányt, akár nem.

Az utóbbi napok történései valamiféle mélységes debreceni kisebbségi komplexusról árulkodnak. Nem újszerű ez a jelenség, de lassacskán már krónikussá válik, kezelést kíván, mert a helyi kis politikusok öngyógyító bűvészkedése egyre veszélyesebb. Miben nyilvánul meg kisebbségi komplexusuk öngyógyítása? Nagy épületek felhúzásában, nagy sportesemények szervezésében, nagy lószoborban, nagyotmondásban. Görcsösen keresnek új és nagy identitást, európai hírnevet, világszenzációt Debrecennek, miközben megvan a város ezek nélkül, sőt van már neki ilyen.

Ha Debrecen történelmének európai mércével is mérhető kulturális jelentősége iránt érdeklődnek az urak, akkor tekintsenek a Református Kollégium felé, aztán nézzenek is be oda, és nagyon el fognak csodálkozni. Ha meg világraszólót akarnak, akkor talán méltóbban kellene ünnepelniük a 90. éves Szabó Magdátaki a legismertebb magyar író a világon, akinek a műveit a legtöbb nyelvre fordították le. Akár kedveli valaki, akár nem.

Szabó Magda ismertté tette és teszi Debrecen nevét Japántól Brazíliáig, életműve nem ideiglenes, az üveggyapott lovat azonban hamarosan szétszedik és elviszik, aztán a politikusainknak megint főhet a fejük, hogy saját dicsőségükre miként lehetne Debrecenből világvárost kreálni.  

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr31243599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khmmm 2004.09.28. 17:53:18

hát azért van itt egy két dolog... mondjuk elsőre az, hogy bezony nekünk is kellene egy Kósa típusú polg.mest. pécsre. (mindkét várost igen jól ismerem...!) persze pósán urat nem kérném, hülyékből itt is van elegendő (plusz: azért Kósának is vannak ordító marhaságai...).
kettő: az igazság az, hogy a kult.főv. történet egy fillér beruházás nélkül is simán lemenne pécsen - egyszerűen ez egy ilyen város: tele programmal, jó lehetőségekkel, fiatalokkal, és eszméletlen jó hangulattal. tudom, tudom ezt el lehet mondani sok másik városról is, de pécs szinte adja magát-mondom, még így beruházások nélkül is. persze jó magyar szokás szerint, hogy az idióták mit tesznek vele... (mondjuk azért annyira nem vészes a helyzet, mint amit a sajtó ebből megjelentet...)



/pósán :DDDD tényleg hihetetlen mekkora marhák kerülnek mekkora pozíciókba :DDDD/

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Pósán képviselő kijelentésével foglalkozik frissen a Hírszerző is:
Kiújult a háború Pécs és Debrecen között
http://www.hirszerzo.hu/cikk.debrecen_2010_-_kiujult_a_haboru_pecs_es_debrecen_kozott.43491.html

Terdák István 2004.09.28. 17:53:18

A kisfiam szeretne egy olyan műanyag lovat, mint ami a MODEM-nél van. Lehet kapni? Hol?

meheszborz 2004.09.28. 17:53:18

Pósán nem ér még ennyit sem, amit itt leírtatok.

Pannoca 2004.09.28. 17:53:18

Valami mesebeli szerszám kéne nekik.:) Mint a varázskréta, terülj-terülj asztalkám ilyesmi.. Mondjuk egy varázstölcsér, mondogatják és tényleg úgylegyen. harehare :)

Kácsor Zs 2004.09.28. 17:53:18

Szerintem szinte teljesen mindegy, mit gondol erről az ügyről Pósán úr. Debrecenben és a megyében nem Pósán úr a Fidesz arca, hanem Kósa Lajos és Rácz Róbert. Számomra az a fontos (újságíróként), hogy mit gondol a világról Kósa és Rácz, mert ők itt a meghatározó politikusok, Pósán úr meg nem. Ezt fölismerhette Pósán úr is, s talán éppen azért szólal meg olyan gyakran, hogy a másik kettő nyomába érjen.

SM 2004.09.28. 17:53:18

Úgy emlékszem, hogy Pósán úr azt is mondta :Pécsen nehézségek vannak a szervezésben, semmi sem működik ezért Debrecen felvállalja azt, hogy Európa kulturális fővárosa legyen.
Csak nagyon halkan kérdem: ehhez adott esetben nem kellene valamilyen közgyűlési döntés , vagy Pósán úr döntött " oszt jónapot."

Kácsor Zs 2004.09.28. 17:53:18

Szerintem Pósán úr esete nem egyedi, az országban számos olyan parlamenti képviselőt ismerek, aki azzal próbálja a saját politikai súlyát növelni, hogy folyton sajtótájékoztatókat tart. Micsoda tévedés azt hinni, hogy a politizálás annyit tesz, mint kiülni a mikrofon elé, és belebeszélni a levegőbe, hogy ne legyen hosszú a csend. Az ilyen sajtótájékoztatókon olyan jelentős dolgokat szoktak bejelenteni, hogy ma szerda van, tegnap kedd volt, holnap csütörtök lesz, egyebekben pedig az MSZP vagy a Fidesz (ez opciós, a pártállástól függ) menjen a francba. Néha az az érzésem, hogy Pósán úr e sajtótájékoztatók révén akar fölzárkózni Kósához és Halászhoz szereplésben. Talán azt hiszi, hogy minél több sajtótájékoztatót tart, annál többen odafigyelnek majd arra, amit mond? Sajnos ez fordítva szokott lenni.

SM 2004.09.28. 17:53:18

Én meg azt mondom, hogy Debrecen a világ közepe és kész !
(Lehet, hogy Pósán úrnak nagyobb szerénységet kellene tanúsítania , de hát ez van ......)

Pósalaki 2004.09.28. 17:53:18

Nem a műló itt a világszenzáció, hanem akik meg akarják lovagolni. Ennyi mindent össze-vissza beszélni...

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Nem szorosan ide tartozik, csak friss:

Debreceni abszurd: dinamikusan fejlődő alföldi város nagyszájú polgármesterrel kínai befektetőt keres!
http://www.hirszerzo.hu/cikk.debreceni_abszurd_dinamikusan_fejlodo_alfoldi_varos_nagyszaju_polgarmesterrel_kinai_befektetot_keres.42937.html

MrWallace 2004.09.28. 17:53:18

Én a Fazekas gimnázium állapotát emelném ki, ha valaki feltétlenül építkezni akar. A hetvenes évek végén be is kellett zárni mert életveszélyes volt. Nem tudom, hogy akkor mit csináltak vele, hogy nem lett életveszélyes, de az biztos, hogy az utcafronthoz nem nyúltak az utóbbi 30 évben. Lehetséges, hogy azért nem nyúlank hozzá, mert megvan a telek a következő beruházásnak?