#632

Megint egy jó nagy kultúrblama 

Hamarosan első születésnapját ünnepli a jelenlegi városi adminisztráció. Egy évvel az önkormányzati választások után talán ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mindenki megfelelő helyen ül-e a nagy debreceni sárgaházban. Vannak kétségeim. 

A város kulturális egét elfedő hatalmas műanyag ló árnyékában néhány napja voltam bátor megjegyeznihogy amennyiben világszámra vágynak a debreceni politikuskák, akkor talán Szabó Magdát kellene jobban megbecsülniük. Erre tessék! Olvasom Holdrabló mai bejegyzését (Azért eljöhetek a születésnapomra?), és futkározik a hideg a hátamon. Újabb, minden eddiginél kínosabb ügy kötődik Halász János kulturális alpolgármester nevéhez. Debrecen – hivatalos – városa megint leszerepelt, most éppen legnagyobb élő szülöttjével szemben, s ez már nagyon aggasztó.

És hogy érezhetik most magukat azok a fideszes városvezetők, akiknek a jelek szerint épp egy volt szocialista önkormányzati képviselőtől kellene illemet és tiszteletet tanulniuk? Attól a Tóth Csabától, aki az egyik főtéri könyvesboltját nevezi el Szabó Magdáról.

Az egész, összességében igen méltatlanra sikeredett – hivatalos – születésnapi előkészületből egyedül a városi könyvtár alkalmi honlapjaannak is gazdag képanyaga emelhető ki. Sok-sok fotó Szabó Magdáról, akinek társaságában néhány képen politikusok is feltűnnek. Kik ők? A többségükre, egykor volt hatalmasokra már senki nem emlékszik. A most még ismerős urakról meg 10-15 év múlva fogják megkérdezni: ki lehet az ott Szabó Magda mellett? Itt kell megemlíteni az alkalmi honlap csúfságát is: amíg egy aloldalt kap Szabó Magda egész életrajzaugyanúgy egy aloldal jár a „köszönetnek”, amit a városi könyvtár mond a polgármesternek és Halász János alpolgármester úrnak. Ugyan miért?  

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr91243593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: http://sexdatings.info/ 2018.02.02. 22:39:42

Nadia - Sexy brunette girl with brown eyes POV - Point of View

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brin 2004.09.28. 17:53:18

Tök ciki. Monjon le

Csorvás D. 2004.09.28. 17:53:18

Mi a hír, az office Debrecen bocsánatot kért már az írónőtől?

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Na nehogy már Román Petra alias tiszacsegei!

Hunter 2004.09.28. 17:53:18

Persze,hogy nem debreceni.
Tiszacsegei.

civiske 2004.09.28. 17:53:18

Biztosan nem vagy debreceni. A városházát nagyon régóta sárgaháznak hívják a helyiek, már Kósa Lajos előtt jóval.

Román Petra 2004.09.28. 17:53:18

"Itt állt a Városháza is, a Nagytemplom és a Kollégium után a harmadik legjelentősebb épület, amelyet azért kedveltem, mert ide gyakran felvittek, nemcsak azért, hogy ott dolgozó apámat láthassam, hanem, hogy megmutassák nekem a bárányt. A bárány a városcímert ábrázoló nagy festményen, a bejárattól jobbra nyíló lépcsőház falán volt látható, míg pici voltam, magasra emeltek, hogy megcirógathassam." Ezt is Szabó Magda írta, Basa, akármennyire is ki vagy (jogosan) akadva, a Városháza épületét azért ne nevezd már sárgaházháznak...

Coppo 2004.09.28. 17:53:18

Jó napot kívánok, Isten áldásával! Én úgy látom, hogy Szabó Magdát mindenki csak a maga fényezésére próbálja felhasználni, ami várható is volt. De a városvezetésről ettől nem lesz se jobb, se rosszabb véleménye a cíviseknek, és azt sem hiszem, hogy a könyvesbolt forgalmát hihetetlenül meg fogja növelni az új név. Kíváncsi lennék egy felmérésre, hogy a t. mostani és egykori képviselőurak közül ki olvasott egyáltalán bármit Szabó Magdától... Szóval, októberben én inkább megnézem huszadszor is az Abigélt - remélem, adja a tévé, ha meg nem, akkor előveszem a szétnyüstölt videókazettámat. Isten éltesse sokáig, Magda néni!

SM 2004.09.28. 17:53:18

Már csodálkozni sem tudok ekkora balfácánosságon. Az ilyen dolgokra kényesen kellene ügyelni, mert Halásznak lehet hogy mindegy , de nekem ég a képem.