Mikor ki van a bot másik végén?

A többpárti demokráciák egyik legfőbb sajátossága a politikai váltógazdálkodás. Ez mérhetetlen jelentőségű pozitívum pedig azt jelenti, hogy az arra jogosult lakosság többsége törvényes választásokon jól elhajthatja korábbi vezetőit, és újakat ültethet a helyükbe, akiket aztán idővel szintén elzavarhat oppozícióba. Civilizáltabb és demokráciában jártasabb országok politikusai tudják ezt, ennek szellemében viselkednek hatalmon is, ellenzékben is. Magyarország még nem ilyen ország.

 

Vihar kavarog a hajdú-bihari sajtóbiliben. Pardon, elnézést kérek a kifejezésért, a pontatlanságért! Ebben a megyében ugyanis sajtó nem nagyon van, bili annál inkább. Politikai. Mi más?

Naszóval egymásnak feszültek az urak a média felett. Most éppen a megyei önkormányzat heti ingyenes mindenpostaládása, a Hajdú-bihari Hét a téma. A megyei közgyűlés szocialistái sérelmezikhogy a kiadvány a Fidesz közpénzen finanszírozott propaganda brosúrája. Merthogy most a Fidesz irányítja a megyét, míg az előző ciklusban az MSZP kormányozta, és akkor is volt mindenpostaládása Hajdú-Biharnak, csak akkor az volt a címe, hogy Megyénkés akkor szoci propagandával igyekezett megtölteni a vidéki lakosság agyát. (A Megyénk egynéhány említése korábban a Basahalomban: Újabb heti lemondhatatlanNyomtatott nyomulásokBalcsapás)

Olybá tűnik tehát, hogy senkinek sincs mit a másik szemére vetni. De ne intézzük el ennyivel, ne kenjük el a problematikát a függetlenséget játszó magyar médiára jellemzően, miszerint egyik kutya, másik eb, nem jobb és nem rosszabb. Aki kapja, az marja, oszt jónapot, kúrhatjuk.

Mert nem az a megoldás, hogy ha majd ti lesztek hatalmon, akkor majd megint tiétek lesz a közpénzen fenntartott önkormányzati média. Mert az sem megoldás, amit most követel a helyi ellenzék, hogy az ő pártérdekeik is megjelenhessenek ezekben a kiadványokban (műsorokban, honlapokon stb.). Mert az egyetlen megoldás az, ha a politika kiszáll innét, ha nem használja önös pártérdekeire a közpénzt ily módon sem. Ha nem csinál se újságnak tűnő kiadványt, se híradónak tűnő agitációs műsort, se, se, se. Ahogy az civilizáltabb és demokráciában jártasabb országokban történik, illetve nem történik. Tetszenek érteni?

A mostani bili-sztorink legmókásabb kijelentésével Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök, fideszes országgyűlési képviselő szolgált: A megyei közgyűlés elnöke nincs abban a helyzetben, hogy befolyásolja egy közszolgálati újság cikkeinek tartalmát.” Hát persze! „Közszolgálati újság” meg „nincs abban a helyzetben”. Nem fogom azzal rontani a viccet, hogy túldumáljam a poént, csak annyit említenék meg, hogy a Hajdú-bihari Hét kiadási munkálatait a debreceni önkormányzati mindenpostaládás propagandaharcban edzett stábja végzi, hogy a két kiadvány több oldala egy az egyben ugyanazt tartalmazza. Mások arra szoktak emlékeztetni, hogy Rácz úr egykoron az egyik tulajdonosa volt annak a cégnek, amelyik a két kiadvány bizonyos technikai-előállítási részmunkáit végzi most is, s állítólag Rácz Róbert csak névleg szállt ki ebből a cégből, valóságban nem, ezért hát rendszeresen irányít ebbe a cégbe munkákat most is közvetve vagy közvetlenül. Nyilván rosszindulatú zuschlagolásról van szó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr68243565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kácsor Zs 2004.09.28. 17:53:18

Azt nem tudom, hogy stróman e néni, vagy nem stróman, de a neve helyesen: Bacsó Lászlóné. A cégkivonat szerint "közös törzsbetét képviselő".

Gém 2004.09.28. 17:53:18

Becsó Lászlónénak hívják a stróman nénit

Szabobe 2004.09.28. 17:53:18

Vakond, nem fognak megdicsérni azért, mert ezt az ügyet feszegeted.
Akkor én kívánságodra kimondom azt, amit Basa nem tett meg.
Úgy kell névleg kiszállni egy cégből, hogy a tulajdonrészedet átíratod ("megvásároltatod") valakire, de valóságben te maradsz benne, te irányítod és csinálod a kasszát. Így csinálják a politikusok, Rácz Róbert is. A Kaméleon Dizájn nevű cég övé volt meg Petromán Lászlóé egy időben, de amikor Rácz politikus lett, valami néni "lépett" a helyébe.
Rácz Róbert nagy hisztiket vágott le, pedig már nem volt hivatalosan tulajdonos, ha valamilyen munkát véletlenül nem a Kaméleon Dizájn kapott meg, erről hosszan tudnának mesélni a polgármesteri hivatal és a holding munkatársai és vezetői.
Tudja ezt mindenki, aki számít. Nem kellett volna forszíroznod.

vakond 2004.09.28. 17:53:18

Oszt úgy konkrétan milyen megrendelést irányít kicsoda hová. Mer úgy ér ám valamit ha kimongyuk.
Mer de ha meg kiderül, hogy a basa netlapját gondozó cég meg több önkormányzati cégnek dolgozik mint a fentebb említett közreműködő, akkor meg asszondom, hogy "renonc"!
Mer akkor meg a basa, kihasználva régi iskolatársi barácságát a polgival, szerezi a jó sok munkát látványosan gazdagítva az eszdéeszné által alapított webújság készítőjét.
Látod Basa, én is tudok hülyeséget írni.
Egy cégből hogy kell névleg kiszállni?
Mer én aszittem, hogy vagy benne vagy, vagy nem.(Sok a "vagy", remélem veszed a gesztust!)

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Nem nagyon volt itt mostanában olvasni, de te Puliszka annyira nem érted ezt az írást, hogy az már döbbenet. Ugye nem minden jobbos ilyen egysíkú?!

puliszka 2004.09.28. 17:53:18

Namivanédescukorfalatkáim?! Savanyú a szőlő? Szívesebben olvasnátok+néznétek Juhászné Pumukli (jaj, ez sértés az édi kis kobaldra!) förmedvényeit, szalagátvágásos avatóit turkálós kösztűmjeiben?! Remélem ő is Cusslág és haverjai mellett köt ki!

tatanka 2004.09.28. 17:53:18

Jó lenne ha Rácz Róbert elvtárs megtudná fogalmazni a "közszolgálatiság", s ezen belül a közszolgálati újság, sajtó lényegét... Ha nem megy neki, kérjen segítséget alelnökétől: Kocsis Róberttől... Ő professzionális szinten le tudta csökkenteni egy újság példányszámát.

Sz. K. 2004.09.28. 17:53:18

A francnak kell az ördögöt a falra festeni!

Pásztortáska 2004.09.28. 17:53:18

Oszt mos hun van Román Petra, hogy megmonggya a tutit? Mer ű mán csak tuggya, mit befojásól a gyorsbeszídű nagyfőünök...

Kácsor Zs 2004.09.28. 17:53:18

PozAko, ha debreceni vagy, akkor nem is fogsz kapni a Hétből, mert ha jól tudom, azt csak a megyeszékhelyen kívül terjesztik.

Egyébként nekem is elküldték a sajtóközleményüket a szocik, meg Rácz Robiék is, s legjobban azon hökkentem meg, amit Zsolt basa is kiemel: hogy Rácz Robi nem befolyásolhatja az újság tartalmát. Höhöhöhöhö.

Höhöhöhö.

Höhö.

PozAko 2004.09.28. 17:53:18

Még szerencse, hogy hozzánk nem dobják be valamiért, vagy legalábbis é már jó ideje nem látom ezt a csodás sajtóterméket. De az is lehet, hogy a család azonnal szelektíven gyűjti a kidobandó papírárukban. Ahogy a Debrecent is. Nem értem miért jó, hogy egy hetilap lehozza azt, ami már benne volt az abszolút városfüggetlen helyi egyperces napilapban is. Lehet, ez is csak egy szociális intézkedés, amivel még x embernek munkát tudnak biztosítani, és nem segélyezni kell?
Ja és azt se felejtsük el, ha az ORTT kuratóriumába megy a harc, hogy milyen arányban melyik oldal képviseltesse magát, akkor értelemszerűen itt, ezen a szinten lehetetlen bármelyik politikai vezérnek beleszólni, hogy mi is legyen abban a sajtó(?)termékben, illetve ki is készítse. Ugye. ;]

hold 2004.09.28. 17:53:18

Hát persze hogy rosszindulatú zuschlagolásról van szó. Ilyesmi mifelénk nem történik. Tényleg. Ki az a Lácz Lóbelt Ledfold? :)