Kiegyensúlyozottan az ORTT döntéseiről?

A jó hír az hír. Helyénvaló, ha egy televízió beszámol arról, ha az ORTT valamilyen döntésében, határozatában, állásfoglalásában érintett. Az lenne aztán az igazi nyíltság, a nézők tisztelete – különösen egy köztulajdonú, önkormányzati tévénél –, ha ez a kommunikációs készség minden egyes döntésre vonatkozna. A nem jó hír esetünkben megint nem hír.

 

Jó hír a Debreceni Városi Televízió számára, hogy nem meszelte el az ORTT panaszbizottsága egy konkrét kifogás miatt. Erről az örömteli tényről tudósítottak is tegnap esti hírműsorukban. Helyes. Aki netalán többet akar tudni az ügyről, az a részletekért ellátogathat az ORTT honlapjára – gondoltam, tettem, ez az eset azonban – úgy tűnik – oly friss, hogy írásos dokumentációja még nem látható a neten.

Van azonban más ott, ami már látható, a panaszbizottság október 2-i ülésének jegyzőkönyve és határozataiItt már a DTV több műsora is említtetik. Elmarasztalóan. Például egy támogatási szerződés két pontjának megsértése – „szerződésszegés” – miatt a kapott összeg egy részének visszatérítésére büntették a DTV-t. Egy másik műsoruk miatt pedig többszörösen felhívják az önkormányzati televízió figyelmét a „sérelmezett magatartás megszüntetésére”. 

Ezekről az esetekről eddig elfelejtett hírműsorában beszámolni a DTV. Nem kötelezi rá semmi, hogy ezeket az elmarasztaló döntéseket nyilvánosságra hozza saját műsoraiban vagy a honlapján, ahogy arra sem kötelezi szabály, hogy az el nem marasztaló döntést pedig ismertesse. Legfeljebb egy belső házi szabály. Egy kiegyensúlyozatlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr100238044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.