A mi Jóskánk

Lehet-e pórias hasznunk abból, ha az akadémia elnöke a földink? Lehet. Ő mondta.

Hamarosan új elnököt választ a Magyar Tudományos Akadémia. Jelölt van özön, köztük két debreceni is. Egyikőjük Pálinkás József professzor, megyei listás országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány egyik oktatási minisztere; korábban MDF-, majd MDNP-, jelenleg Fidesz-tag, a Professzorok Batthyány Körének egyik főszervezője, fizikus. Vele készített interjút a városi televízió tegnap, amikor is Pálinkás professzornak volt alkalma megígérni, hogy amennyiben ő lesz az MTA elnöke, akkor ráirányítja az ország figyelmét Debrecenre, akkor Debrecenről beszélni fognak Magyarországon mindenütt. Sajnos részletesebben nem fejtette ki ezirányú majdani igyekezetének pragmatikus részleteit, pedig biztosan érdekes lehet, pozíciójából adódóan mit tud tenni városmarketingileg a magyar tudósok tekintélyes testületének – politikai és egyéb elfogultságoktól hivatalból mentes – elnöke.


A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9300639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.K. 2008.01.17. 11:30:43

Mit lehet egy ilyen hülye kérdésre válaszolni?
Pálinkás csak udvariaskodott, de nem mondott semmit nyilván.

cityhall 2008.01.17. 12:01:21

hát rendesen váltogatta a pártjait...

hlktalan 2008.01.17. 12:38:30

Hoppá! Én arra sem emlékeztem, hogy miniszter volt az úr. Akkor is olyan sokat tett azért, hogy az egész ország Debrecenről beszéljen?

vipera 2008.01.17. 13:38:06

A cím alapján azt hittem a polgári polgármesterről esik majd szó, lévén az tényleg a ti Jóskátok, de kár volt ennyire naívnak lennem, persze reszeljük csak Pálinkáson a nyelvünket, amannak már tényleg annyi, mehet a határba, hátha talál még egy-két milliárdos értékű szakócát...

Szabóbé 2008.01.17. 13:51:55

Kerestem itt, hogy Basa mit írt Virág László fideszes megyei alelnök ügyében a jogerős bírósági ítélete előtt, mert tényleg az a fair, ha Tóth Jóska szoci alelnök is abban részesüljön. Aztán nem találtam semmit Virág ügyéről...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.01.17. 13:59:30

nem kell országosan a nagyfalura figyelni, így is szégyenkeznek a lakói lalikerál miatt. meg úgy cuzámmen a holding és holdudvara miatt.

doonee 2008.01.17. 15:34:54

Aham...
Ezt most hír? Hírré lett itten téve?
Hm...
Beszéljünk inkább TKK Tóth Csabáról meg arról a 300 milkáról (és nem 30!) aminek a seggére vert, amikor az M3 khtnak volt az ütgyvezigje... Pl.
Asszem kézzelfoghatóbb.
süti beállítások módosítása