Már voltak lehallgatások

Állítólag nem a politikust hallgatták le, hanem azokat, akikkel beszélgetett. Maffiaszerű összefonódások gyanúja miatt folytatott titkos nyomozást a rendőrség.

 

A Népszava hozta nyilvánosságra 2004 májusában, hogy Sutka Sándor akkori Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitány még 2003 őszén levélben fordult az ügyészséghez, amiben kérte Kósa Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel Debrecen város vagyonkezelő holdingjának ügyeiben számos bűncselekmény gyanúja fogalmazódott meg. Sutka többek között azt írta levelében: „megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek ... több alkalommal valósítottak meg vesztegetés, befolyással üzérkedés, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés büntettét... A titkos nyomozásban keletkezett adatok feldolgozását követően felmerült annak a megalapozott gyanúja is, hogy a célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálását Debrecen polgármestere, Kósa Lajos végzi".

A cikk megjelenését politikai nyilatkozatháború követte, amiben a szocialisták újabb és újabb fideszes személyi összefüggésekre igyekeztek felhívni a figyelmet, míg a várost irányító párt cáfolt, Kósa Lajos pedig azt is kijelentette, hogy a Sutka-levél nem is létezik, azt a szocialisták hamisították. Az üggyel kapcsolatos találgatásokat tovább cifrázták az ügyészség ellentmondásos nyilatkozatai is.

Aztán kiderült, a levél létezik, a Népszava közlése pontos volt, ám államtitoknak minősült a dokumentum, a nyilvánosság nem ismerhette meg teljes egészében, mert folyamatban lévő büntetőeljárásokról szól. Sőt annyira valóságos volt Sutka Sándor levele, hogy az ügyészség szándékos államtitoksértéssel gyanúsította meg a korábban – általuk is – hamisítványnak nyilvánított dokumentumból idéző újságírót.

Idővel aztán elcsendesedtek az ügyek, mindenki ártatlannak, minden rendben lévőnek bizonyult a joghatóságok szerint.  

Az eset bár országosan – úgy tűnik – elfelejtődött, Debrecenben és a Fideszben még emlékeznek rá. Nem véletlen tehát Kósa Lajos tegnapi indulatos parlamenti fellépése a legfrissebb „lehallgatási ügyben”.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr78436441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SZK 2008.04.22. 07:24:05

Ha nem járnak a tilosban, akkor nincs mit lehallgatni. Ilyen egyszerű a történet.

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.04.22. 07:36:51

Ha ennek a lehallgatási ügynek csak drága jómunkásember politikusaink lennének az áldozatai, még igazat is adnék neked, SZK, csak sajnos ez így kiterjed a legtöbb esetben ártatlan közigazgatásban dolgozókra is, akik meg végképp nem tehetnek semmiről...

Katatón Dzsentri · http://www.twitter.com/katatondzsentri 2008.04.22. 07:58:17

Senkinek semmilyen hatalmi okokból nincs joga lehallgatni senkit.

Sem engem, sem Kósa Lajost, sem Szatmári Károlyt, sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet. Ha bűncselekmény gyanúja felmerül a rendőrségnek és az ügyészségnek megvan a módja rá, hogy a kihallgatást kezdeményezze. Ez a módja. Nem más.

És nem azért, mert ilosban járok, vagy járnak mások. Egyrészt mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, másrészt mindenkinek joga van a magánélethez, a magánvéleményhez, valamint, hogy megválaszthassa, kinek mondja azt el.

Nem látjátok, hogy az ilyen lehallgatások baromira nem vezetnek jóra? Azt mondod, hogy ha nem járnának tilosban, nem számítana a lehallgatás.

De akik elrendelhetik a lehallgatást, azok az említett emberek politikai és (sokszor) üzleti ellenfelei. Szerinted rendben van ez? Vagy legyen kétirányú a dolog és ők is rendelhessenek el lehallgatást. De ez megvalósíthatatlan.

NEM AKARUNK ÚJRA A SZOCIALIZMUS MÓDSZEREIVEL TELETŰZDELT ORSZÁGBAN ÉLNI!

NEM AKARUNK FÉLNI KIMONDANI DOLGOKAT BARÁTI KÖR ELŐTT!

Ugyanis ennek a folyamatnak az a vége.

A Nép Szava 2008.04.22. 08:02:57

Na akkor kezdtem el röhögni, mikor így kezdődött ez a nagybecsű írás:
"A Népszava hozta nyilvánosságra..."

háháhá!
röhejes az egész

Chicano 2008.04.22. 08:14:04

"Ha nem járnak a tilosban, akkor nincs mit lehallgatni. Ilyen egyszerű a történet."

Szerintem pedig te vagy ilyen egyszerű. Nem tudom mit szólnál ha kiderülne hogy a te telefonodat halgatják le. Még akkor is ha "nem jársz a tilosban".

A nép Másik Szava 2008.04.22. 08:16:51

A HÍRTV azaz igazi az tudja a tutit meg a DTV!

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2008.04.22. 08:27:30

a lehallgatás nem szocialista módszer... sőt..., az országban sok 10ezer számot hallgatnak le passzívan, amiket nem lehet közvetlen bizonyítékként felhasználáni, ez van, és ez is marad

cityhall 2008.04.22. 08:35:36

Azt nem írta ide Basa, hogy amikor elbagatellizálta a debreceni stikliket az ügyészség, akkor ki volt a legfőbb ügyész.
Polt Péter.
Van kérdés?

mescalito 2008.04.22. 08:45:09

Teljesen fölösleges lehallgatni őket, úgysem lesz büntetőügy belőle, legfeljebb egy kis médiavihar, figyelemelterelés. Az elmúlt 18 év alatt a jogerősen hány parazitát ítéltek el?
Várszegi "Büntetett előéletű" Attila,
Szabadi Béla, meg az a "húsz dokumentumos" gengszter a Gellért parkolóból.
Nem kevés ez egy kicsit?

Plusz: Zuslág coming soon...

cityhall 2008.04.22. 08:47:25

A debreceni városházán régóta nem a nemzetbiztonsági hivatal munkatársai figyelnek, hanem a polgármesteri hivatal dolgozói egymást, és jelentenek a főnököknek, ha "ellenséges" megnyilvánulásokat tapasztalnak.
Emellett figyelik az emaileket is.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.04.22. 08:49:48

az ávh mindenkit figyel, aki gyanús. basát is figyelik. tomcat-et is.
aki a rendszer ellen szövegel, azon ott van a hatóság ujja.

WYW 2008.04.22. 08:54:48

A nemzetbiztonsági védelem nem lehallgatást jelent!!
Főleg nem szabályozatlan lehallgatást.

Akkor mitől is van besz@rva a Kósa és Demeter??

Csak a szokásos fideszes habverés, semmi más.

Muad'Dib 2008.04.22. 08:57:16

Mondjuk az gondolom senkiben nem merült fel, hogy kissé szokatlan gyakorlat kormányhatározattal dönteni független önkormányzatok lehallgatásáról. Meg ugye az is csöppet érdekes, hogy önkormányzatokat csak, mert annak nagyrésze ellenzéki. Minisztériumok? Hmm? Ja, azt minek, ott nem folyik el pénz, ugye... Ez meg egyszerűen a leggusztustalanabb hányinger, hogy akármi történik ebben a rohadt országban mindjárt megy a másik oldalra mutogatás. Fel sem metül, hogy az adott dolog jó e úgy ahogy van, hanem rögtön az "én meg tudom mondani mennyi rohadt görény van a másik oldalon" Mintha
Gratulálok! Szánalmas...

oblomov 2008.04.22. 09:01:11

"... a célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálását Debrecen polgármestere, Kósa Lajos végzi".

Kósa (Keresztapa) Lajos! Ez má' patológikus.

De ez is: "Nem véletlen tehát Kósa Lajos tegnapi indulatos parlamenti fellépése a legfrissebb „lehallgatási ügyben” ."

...a legfrissebb „lehallgatási ügyben”. :)

Ejnye Lajos, má megint? Pedig most nem "fideszes" ám az ügyészség, hehe. Ahogy (jólértesült) cityhall is megaszondja. :)

Basa, nagyon ráindult a Pulitzer Emlék-díjra. :))

WYW 2008.04.22. 09:14:19

"Demeter Ervin elismerte, hogy az Orbán-kormány is foglalkozott az önkormányzatok titkosszolgálati megfigyelésével. A volt titokminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt erről.

A politikus azt mondta, pontatlanul fogalmazott, amikor azt állította, hogy a Fidesz korábban nem tudott az ezt lehetővé tevő kormányrendeletről, amelyet még Horn Gyula kormánya hozott." hirado.hu


Pontatlanul fogalmazott = hazudott (jelen esetben!

zi 2008.04.22. 09:16:14

Bezzeg a megyei önkormányzatokat szabad volt védelem alá helyezni 98-ban. S ezt kihasználni 2004-ig?
Mert Kósa, arról beszélt, hogy a törvény, amely az Orbán kormány alatt is életben volt, kizárólag a megyei önkormányzatopkra, meg a fővárosi polgármesteri hivatal védelmére vonatkozott.
Szóval azt szabad.
Nos, azt gondolom, hogy ott is bírói felhatalmazás kellett, s itt is az.
És ne kívánjátok, hogy én is a legrosszabbat feltételezzem a Fideszről, mint ahogyan ti teszitek ezt a jelenlegi kormánypárttal.
Más. A legutóbbi megfigyelési ügyről is kiderült, hogy nyilvánosan hozzáférhető adatokból tudták meg Deutsh anyukájának nevét. Egyébként tényleg volt megfigyelés, de az nem köztpénzből, nem a kormánypártok, hanem egy magán személy végeztette, egy magánnyomozóval.
De mint tudjuk, van olyan, aki még sohasem hazudott....

civiske 2008.04.22. 09:19:42

oblomov!
"... a célszemélyek bűnös tevékenységének koordinálását Debrecen polgármestere, Kósa Lajos végzi".
Ez az idézet Sutka Sándor dandártábornok ügyészséghez írt leveléből van. Miért patologikus Sutka úr?

Szabóbé 2008.04.22. 09:27:59

Talán nem Kósa Lajosnak kellett volna felszólalnia ebben az ügyben a parlamentben. Persze teljesen mindegy már itt minden.

Rwindx 2008.04.22. 09:29:25

Még mindig vannak akik arról próbálnak prédikálni hogy a szar az finom.
Aki nem volt rest összeszedni teljes elérhető információmennyiséget az ügyben, és nem tereli a dolgokat, valamint egy csöpp belétóképességgel rendelkezik rájön, hogy egy olyan titkosított kormányrendelet amelyről a kormány java része nem tud, amely ráadásul törvényt próbál felülírni az törvénytelen, akik ez létrehozták titokban: szimpla bűnözők. Akik szarkenegetéssel terelnek nem tudom máshogy definiálni mint bűnsegédek, ugyanolyan alja emberek.
Nem arról van szó, hogy az önkormáyzatokban milyen emberek dolgoznak, mert nekem sincsenek illúzióim, de nem ez a megoldás, mert ennyiből miért nem ítélik őket halálra rögtönítélő bírósággal, hasonlóan törvényes lenne.

relevans 2008.04.22. 09:45:53

A titkosszolgálatok az egész világ minden országában megfigyelik a politikusaikat (kormányzót és ellenzékit is) nemzetbiztonsági célból. Ebben nincs semmi újdonság. Hogy törvénytelenül teszik? A legtöbb helyen igen, más helyeken - például Magyarország - pedig idétlenül.
Aki politikusnak megy, annak tudnia kell erről.

Ear 2008.04.22. 09:47:07

Erről a levélről nem hallottam még. Ha valóban így volt, akkor hoghyogy nem volt nagyobb botrány belőle, miért csak a Népszava írta meg?

Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=32
Ön szerint szükséges az önkormányzatok titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelése?

EDD 2008.04.22. 09:48:15

Kérdés csak az a lehallgatott információt ki szűri meg, ki használja fel, milyen célra.(nincs kétségem ,minden párt a maga érdekei szerint használná fel)Most szoci kormány van , akkor az ő érdekeik szerint csinálják, később más érdekei szerint.Ez nem biztos,hogy olyan f@sza.

lacus57 2008.04.22. 09:49:17

Kosa azért aggódik mert fél hogy kiderül miből is akarja a fidesz vissza fizetni azt a pár milliárdot!

civiske 2008.04.22. 09:49:47

Ear, nemcsak a Népszava írt róla, hanem minden újság, tévé és rádió. Csak gyorsan felejtünk. Írdd be a google-ba, hogy "Sutka Sándor" és "Kósa Lajos" aztán meg fogsz döbbenni, annyi cikk jön ki. Én még az elejénél tartok, csak csodálkozom, pedig akkor is figyeltem, de most egy keveset "nosztalgiázok".

lavoár 2008.04.22. 09:52:37

jól beszélsz lacus, a hosszú ellenzéki évek alatt összehordott pártadósságot most a fideszes önkormányzatoknak kell megfizetniük a településük lakóinak adóiból és az eu-s pénzekből.
minél nagyobb egy város, annál több pénzt kell bevinni a pártkasszába.
és melyik a legnagyobb fideszes város az országban?

derelyegrádi szellem 2008.04.22. 09:55:16

"Ha nem járnak a tilosban, akkor nincs mit lehallgatni. Ilyen egyszerű a történet"

Ha "valaki tilosban jár" annak lehallgatásra megvannak a jogban (Be.) biztosított eszközök. Cakhogy ahhoz egy bírói engedély szükséges. Ehhez csak Drazsé elvtársé. Na ez az aggályos az ügyben.

oblomov 2008.04.22. 10:00:41

A keresztapaság vádját "megalapozott gyanúként" felvetni, és azt még ma is emlegetni röhejesnek is mondhatnám.

Lehallgatáshoz persze maffiózni kell egy választott politikus esetében, amivel a dandártábornok-főkapitány nyilván tisztában is volt.

Ha viszont "mindenki ártatlannak, minden rendben lévőnek bizonyult a joghatóságok szerint" (copyright: Basahalom), akkor a gyanú nagyon megalapozottnak mégsem bizonyulhatott. Min rugózik tehát Basa? Azon, hogy Kósa ne legyen maffiózó, vagy azon, hogy ne legyen ellenzéki politikus? Mik az érvei?

civiske 2008.04.22. 10:06:01

oblomov: Neked nagyobb bajod van Basával, hogy emlékeztetett rá, hogy korábban is voltak lehallgatások a szocik alatt, mint a lehallgató szocikkal. Patologikus? :)

oblomov 2008.04.22. 10:36:58

civiske,
nekem nincs személyes bajom Basával. Persze nem is szívesen offolok (nézd meg az alcímeket, és a tag-eket a posztnál, beszédesek).

Azzal sem értek persze egyet, hogy Basa nem azon akad ki, hogyan lehetett volt kikerülni a törvényt (ami anno még az önkormányzati HIVATALOK lehallgatását tette lehetővé), hanem mintegy legitimálni igyekszik azt, mai napi aktualitást is sejtetve mögé. Az ilyen átfordító-csúsztató írástudói produkció az, ami irritál engem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.22. 10:51:03

Ejnye-bejnye Bazsahalom!
Azt miért nem tetted hozzá, hogy Vörösbegy (Külföldiek és gyengébbek kedvéért Juhászné Lévai Katalin, mentelmi joga miatt büntetlen előéletű megyei közgyűlési exelnök, OGy képviselő, aki vörös is, bögyös is, de mostanában kezd természetesen megereszkedni) amikor valami komolyabb kérdésről tárgyalt elnök korában, szépen megkérte a partnereit, hogy vegyék ki a mobiljukból az aksit, és ebben ő maga jár elöl. Mostanában nem tudom...

Csak remélni tudom egyébként, hogy ez a "tanácsgét" nem csak az ellenzék ellen irányul, hanem első jele a Párton belüli öntisztulási folyamatnak (mégiscsak ciki, hogy lassan minden kampányfőnök börtönben van vagy lesz), ami viszont remélhetőleg ismételten átcsap majd a nemzetközi szocialisták történelmi hagyományai szerint a nem elég jó elvtársak tömeges deportálásába és kivégzésébe!

civiske 2008.04.22. 10:51:14

Én pedig mást olvastam ki ebből, oblomov.
"Állítólag nem a politikust hallgatták le, hanem azokat, akikkel beszélgetett."

A gond akkor is az volt, hogy politika lett belőle (szemét szocik! tolvaj fidesz!), ahelyett, hogy a titkos módszerekkel felderített pénzlenyúlókat lekapcsolták volna.
A megyei rendőrfőkapitányt áthelyezték Dunántúlra, a nyomozást megszüntették, az ügyészeket kitüntették, minden folytatódott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.22. 10:58:55

A joghatóság valamely hatóság, méltóság területi vagy személyi illetékességét jelenti, a szocialista jogrendszerben ismeretlen fogalom volt. Az egyházjog mindkét értelemben használja és használta is, különösen fontos ennek tisztázása pl. a vegyes rítusú katolikus és a többféle származású ortodox diszpórák által lakott vidékeken.
A közjogba az EU-csatlakozással került vissza.

lavoár 2008.04.22. 11:02:12

mi van kitalátor, kevés a blogod látogatója? szpemmelgetsz?

csigekert 2008.04.22. 11:51:21

Azt ne felejtsük ám el, hogy amikor még meleg volt ez az ügy, akkor Sutka Sándor is letagadta, hogy valaha is írt volna ilyen levelet az ügyészségnek. Csúnya egy sztori volt.

lavoár 2008.04.22. 13:37:36

különben meg csak két dolog nem világos a mostani ügyben:
1. szilvásiék mit akarnak megtudni?
2. kósáék mit akarnak eltitkolni?

Román Petra 2008.04.22. 14:00:20

Már A Nép Szava is szóvá tette, hogy rögvest gyanút fogott és mosolyra gyúlt, midőn meglátta, hogy a Népszava mit adott közre. Csak lábjegyzetben biggyesszük már ide, hogy Kósa - és úgy amúgy a Vagyonkezelő is - több mint harminc esetben nyert jogerős helyreigazítási pert a Népszava című, szebb napokat látott, pártnyomtatvánnyá silányult orgánum ellen. Minden további kombinációt csak ennek fényében uraim...

cityhall 2008.04.22. 18:32:22

Te se ismered az internetes keresőket, hazudós Román Petra. Ha ismernéd, akkor látnád, hogy a Népszava csak az első volt a Sutka levél megjelentetésében, aztán mindenki foglalkozott vele.
Talán te is vitatod a levél létezését? Ettől az álláspontjától még Kósa is visszavonult az ügyvédeivel együtt. Bizonyám!

Aztán mi van a repülőtéri közvéleménykutatással, Román Petra? Fenntartod még a hazugságodat, amivel többszörösan sértegetted itt a többi kommentelőt? Talán előbb tisztázd a saját félrevezető hantáidat, és tájékozódj alaposan, aztán jöhet a nagyképűsködésed. Szeva, kis nagyotmondó!

oblomov 2008.04.22. 19:14:03

Húha, civiske!
Az ügyészség alkotmányjogilag független államhatalmi szerv, a megyei főkapitányt (Supka S.) pedig a mindenkori belügyminiszter (akkor: Lamperth Mónika, MSZP) mozgathatja be, és nem egy polgármester (akkor: Kósa, FIDESZ-MDF). Vagyis ezek után elhiszem, hogy azt olvasol ki Basa szövegéből, amit.

Viszont Basa komoly szakokat végzett ivarérett ember, aki tudja azt pl.(amit Te a jelek szerint nem) hogy az "állítólag" határozószót egy szövegegészben mire (és a szerző céljai szerint: hogyan) kell használni.

Most még úgy látom, hogy nem is a blogja ez itt nekije (ahol árnyalna, vitatkozna), hanem az "Újságja", amit ír.

cityhall 2008.04.22. 19:36:27

Hogy elméletileg mi (volt) az ügyészség, az világos. Hogy Polt Péter gyakorlatilag mennyire volt független, az is világos.
Basa bűne pedig az, hogy négy évvel ezelőtti valószínűsíthető politikus-lehallgatásra rámutatott.
Minden világos. Támadnak a szocik, ugye oblomov. Aztán Basát hallgatjátok már?

neutral 2008.04.22. 19:52:02

bravó, mucsai fideszfób bloggerkám, megint sikerült egy jót behánnyál

zsurnáltribűn 2008.04.22. 19:53:00

kósa mikor fogja már végre betiltani ezt a basahalmot?!
miért nincs már rend abban a debrecenben?!
beszéljen már mindenki egyet, vagy mi!!!

Román Petra 2008.04.23. 07:53:07

Ha ekkora terror uralkodik a városházán, akkor spion cityhall miért pöffeszkedik még mindig a helyén? Egyébként az elvtársak ebben jók, ők a kettes portásig kisöpörtek mindenkit, a Fidesz-kormány (többek között) abba bukott bele, hogy holmi demokratikus megfontolásoknak engedve - meg félve a hisztero-liberál sajtó felhördülésétől - nem vette a fáradtságot, hogy legalább osztályvezetői szintig megtisztítsa az apparátust az ilyen cityhall-féle fehérjehalmazoktól. És még itt van véleménykorlátozás...röhej.

cityhall 2008.04.23. 08:03:29

Hazudós Román Petrának régi vágya - többször ide írta már - hogy kiderítse, ki az a cityhall. Ha sikerülne neki, lenne tippem a további sorsomról.
Úgy veszem észre, itt ezen a helyen nincs véleménykorlátozás, úgyhogy hantás Román Petra, itt az ideje, hogy beszámolj a repülőtéri közvéleménykutatásról, amire hivatkoztál, hogy megjelent az önkormányzati sajtóban, aztán nincs is.
Hazudsz még tovább? Vagy megköveted azokat, akiket megsértettél?

neutral 2008.04.23. 08:07:06

" Román Petra 2008.04.23. 15:59:11
Ha ekkora terror uralkodik a városházán, akkor spion cityhall miért pöffeszkedik még mindig a helyén? Egyébként az elvtársak ebben jók, ők a kettes portásig kisöpörtek mindenkit, a Fidesz-kormány (többek között) abba bukott bele, hogy holmi demokratikus megfontolásoknak engedve - meg félve a hisztero-liberál sajtó felhördülésétől - nem vette a fáradtságot, hogy legalább osztályvezetői szintig megtisztítsa az apparátust az ilyen cityhall-féle fehérjehalmazoktól. És még itt van véleménykorlátozás...röhej."

Következő alkalommal az összes ballib (=bűnöző) megy a kóterba. Ezért visítanak annyira, mert már olvadozik a fejükön vaj, s tudják, mi vár rájuk. Ezért emelték hát a szokásos mocskolódásukat magasabb szintre.

Nem. A felelősségrevonás kevés: a demokratizálás után minden olyat meg kell UTÓLAG a ballibekkel tenni, amivel alaptalanul rágalmaznak, hiszen a mögöttük álló neoliberális médiahatalom úgy is világszerte rossz hírét fogja kelteni az országnak általuk, akkor is, ha a demokratikus magyar kormány közben kinyalja a seggüket. Hát nem segget kell nekik nyalni, mint 1998-2002 között, hanem mindent elkövetni ellenük, amivel rágalmaznak. Majd egy idő után leszoknak róla. Az EU nem számít, próbálta már az EU terror alá helyezni Ausztriát is, aztán Brüsszel csúfosan belebukott a dologba.

Nincs kompromisszumos lehetőség, a neoliberalizmus korunk nemzeti szocializmusa: így tehát felszámolandó.

zsurnáltribűn 2008.04.23. 08:17:43

újra meg kell nyitni recsket, és oda kell zárni azokat, akik nem értenek egyet a fidesszel!
gyerekeiket kabátra varrandó vörös és sárga csillaggal kell megkülönböztetni és elkülöníteni az igaz magyar jobboldali csemetéktől!
sterilizálni kell az összes ballibet, hogy ne szaporodhassanak tovább!

lacus57 2008.04.23. 09:24:52

Román Petra:fidesz és a demokrácia?hm?Itt álljunk meg mert halálra nevetem magam!!!!Kosa az adóság rendezés módjáról akarja elterelni a figyelmet!Jön a buszközlekedésre kiírt pályázat elbírásának ideje!Nagy pénzről van szó.

Román Petra 2008.04.23. 12:16:08

Spion city hozzászólása némileg megnyugtatott, ezek szerint annyira nincs magas beosztásban, hogy a Debrecen belső forgalmazású példányaihoz hozzájusson - amiben pl. a közvéleménykutatás is megjelent. Zsurnál: a vörös csillag tiltott önkényuralmi jelkép, ezért az általad vizionált lehetőség törvényileg nem lehetséges. A többi stimmel...

cityhall 2008.04.23. 12:37:27

Így folytatja hazudozásait Román Petra, aki a "Debrecen belső forgalmazású példányai"-ról ír itt. Márpedig a Debrecen című hetilapnak nincsenek olyan belső forgalmazású példányai, amelyek csak a vezető beosztásúakhoz jutnak el és eltérő tartalmúak azoktól a példányoktól, amelyeket a város népe kap.
Tetézed a hazugságaidat, hogy leplezd sunyiságodat. Megbuktál végleg.

civistroli 2008.04.23. 14:12:53

Az a baj, hogy a városházán csak ilyen Román Petra félék dolgozgatnak, becsületes embernek nem sok helye van ott.

civistroli 2008.04.23. 14:17:47

Úgy tűnik Román Petra,zsurnáltribűn ,neutral,cityhall
egy szerverről ír aminek siet az órája. Valószínű a városházáról. Nagyon ráértek munkaidőben!

A Pék F@sza 2008.04.24. 12:30:02

Hallottátok tegnap a Klubb Rádión Bolgár et-at, hogy mosta le Kósa Polgármester Úr?

hááhhááá

A Pék T@ke 2008.04.24. 13:36:48

És azt hallotátok, hogy mosta le Kósa Király a nem fideszes válalkozókat?
hűhűhű

zsurnáltribűn 2008.04.24. 13:55:31

pusztuljanak a nem fideszes vállalkozók!
csak az a jó vállalkozó, aki fideszes!
csak és egyedül fideszesek lehessenek vállalkozók, a többit be kell tiltani!
vállalkozói engedélyt csak párttagkönyvvel rendelkezők kaphassanak!

Pasahalom Púlzál 2008.04.24. 14:00:38

Nem értem mi a gond, akinek nem tetszik Debrecenben az élet, el lehet menni Szlovákiába, vagy máshová Magyarországon, akár a Dunántúlra is...

Törvénytelenség esetén pedig feltétlen tegyetek feljelentést a rendőrségen!

civiske 2008.04.24. 14:08:08

Púlzál, ezt szokták mondani a románok, szlovákok stb. a szülőföldjükön élő magyaroknak, ha nem tetszik, el lehet menni onnét. Te is ilyenféle lehetsz.
Tősgyökeres debreceni família sarja vagyok, és ha nem tetszik ami most van, akkor sem költözöm el, különösen nem olyan politikus miatt, akinek az apja költözött ide, ezért ő csak első generációs debreceni, még meg sem melegedett a családja lába alatt a cívis föld.

kibicke 2008.04.24. 14:19:08

cikiske
az bizony nagy dolog, hogy tőzsgyökér vagy és biztos nagy hátrány Kósa Úrnak, hogy ő csak első generációs...

ugye csak vicceltél?

a szlovákiába költözés pedig ElQúrótól származik, nem ismered? te szavaztad meg...

civiske 2008.04.24. 14:23:27

kibicnek: nem "tőzsgyökér", ahogy te írod, hanem tősgyökeres (tő+gyökér). Kicsit beszél magyar? Nem baj, majd megtanulod.
Engem pedig ne küldjön el a saját városomból senki, mert semmi joga hozzá.
süti beállítások módosítása