Háború lesz magyarföldön?

Talán még vicc, de a cívis város nincs messze attól, hogy 1849 és 1944 után talán harmadjára is az ország fővárosa legyen.” 

Ez a mondat a Debrecen lesz az új főváros?című háromrészes cikk elején olvasható az ingatlanmagazin.com oldalain. A szerző sorra veszi azokat az épületeket és infrastrukturális beruházásokat, amelyeket nemrégiben adtak át, vagy éppenséggel még csak tervben vannak. Ezekből jut arra a – vélhetően – blikkfangosnak szánt következtetésre, hogy Debrecen nincs messze a harmadszori fővárosságtól. Hááát…

Az egyoldalú tájékozódás eredményeként megszületet termelési riport (tetszenek még emlékezni erre a műfajra a pártállami idők sajtójából?), ez a töretlen ívű sikerírás pusztán építményekben gondolkodik, de ezekben is eltúlzóan. Ha csak a lakosság arányában vizsgáljuk meg, hogy mennyi ipartelep, pláza, galéria vagy fürdő van Budapesten, és ehhez képest Debrecenben, akkor is nevetséges az összevetés, az abszolút számokról már ne is beszéljünk. És ez nem Debrecen – vagy bármelyik más magyar város – bűne vagy hiányossága, egyszerűen ebben az országban ezt produkálta a történelem.

Ha már a történelemnél tartunk, azért említsünk meg egy lényeges szempontot! Debrecen 1849-ben és 1944-ben nem azért volt ideiglenes fővárosa Magyarországnak, mert több volt benne a nagy ház vagy sűrűbben jártak itt a konflisok, mint Pest-Budán, Budapesten. A tétel részletesebb kifejtésétől eltekintenék, mert megalázó lenne mindenki számára, aki elemi ismeretekkel rendelkezik a magyar történelemről.

A cikk szerzője nyilván valami poénos, ütős kijelentéssel akarta kezdeni írását, ezért írt dőreséget. A kommentáló olvasók – azoknak is a csahosabbjai – azonban egyből ugrottak, ismételten jó alkalmat találva a demszkyzésre és a kósázásra. Az egyik hozzászóló pedig komolyan vette a fővárosság felvetését, és ezt írta: „Egyes országokban - inkább praktikus megfontolásból - nem a legnagyobb városok a fővárosok! Ottava, Bern, Camberra stb. példája nem egyedülálló! Persze Debrecenbe nem lehet elvinni a Parlament épületét, de a látható fejlődése alapján, ezek még képesek és építenek eggyet (sic!) - a cívis nyakasság, és a történelmi hagyományok okán: Debrecen mindig akkor volt főváros, amikor a HAZA állapota ezt megkívánta.... Hát, most sem állunk valami fényesen....

A történelem ismeretében minden budapestinek, minden debreceninek és minden magyaroknak az lenne a legjobb, ha a cívisváros soha többé nem lenne főváros – írnám, ha tényleg komolyon lehetne venni ezt a lelkesült ingatlanos cikkecskét. De nem lehet, mert ez egy vicc. Nem „talán”, nem „még”, hanem biztosan és mindig.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9874179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Külföldi Viktor 2009.01.13. 08:40:20

eggyet (sic!) + ottava, camberra (sicc-sicc!), mer helyesen ottawa és canberra, ugyebár, kedves bedreceni beszóló...

we 2009.01.13. 08:56:05

Laktam ott pár évig. Beképzelt kofák városa...

Ajánlok még egy Ady verset is:
mek.niif.hu/05500/05552/html/av0073.html

nade 2009.01.13. 08:56:30

Ez már másnak is eszébe jutott. Vagy valami hasonló.
Hogy nézne ki Debrecen főtere és a Nagytemplom egy háborús helyzetben? Így:
napielet.hu/napi/rovat/nabuko/3001/lebombaztak_debrecent
Külső invázió vagy polgárháború? Mindegy.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.01.13. 09:02:45

Bezzeg Budapest milyen vonzó város! Amíg meg nem fulladunk.

szilly 2009.01.13. 09:16:03

Röhejesen hangzik, de amekkora seggfejek ülnek a fidesz vezérkarában... ezektől még az is kitellik, hogy debrecenből csináljanak fővárost, kerül amibe kerül. :(

Venesz 2009.01.13. 09:16:11

Van a vicc, hogy amikor a szocializmus végén megkérdezték Leningrád lakóit, hogy Leningrádban, Péterváron, vagy Szentpéterváron laknának inkább, a legtöbb szavazatot New York kapta....

puszgyusz 2009.01.13. 09:16:22

Már ereszt a debreceni lufi...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2009.01.13. 09:31:10

Én örülnék neki, ha Debrecen lenne a főváros. Költözzön oda a kormány, a Parlament, meg minden politikus. Nemzeti ünnepeken legalább lehetne Budapesten is lézengeni köztereken annak veszélye nélkül, hogy a neokommunista-judeobolsevik-überfasisztoliberál rendszert csákányozók és a rohamrendőrök között találja magát hirtelen az ember. Tudjátok a kalapács és az üllő között.......

Igaz, akkor a debreceniek szívnának. Hát, így járnának.... :P

scv 2009.01.13. 09:32:55

A Duna és a környező hegyek jó földrajzi adottságokat biztosítanak hogy Budapest amolyan erődváros legyen.
Elképzeltem amúgy hogy a kátyúk tankcsapdákként ejtik majd rabul a figyelmetlen harckocsizókat. Vagy ahogy megpróbál egy tank ezred átkelni valamelyik felújítás alatt lévő hídon és az egész kártyavárként omol a dunába. Szerintem lehetnek még itt meglepetések. :)

Dr Kangörény 2009.01.13. 09:46:13

Most komolyan volt olyan elvakult, aki elkezdett érvelni ez mellett? A jobboldal által is méltán megvetett bulvárlapok színvonala egy ilyen cím és lám az ultramagyarok is vevők erre a marketing fogásra?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.13. 10:01:00

van egy jobb ötletem...

legyen off-shore parlament!!!

és akkor a kajmán-szigeteken lenne az összes mocsadék meg tetű...

Muad\\\'Dib 2009.01.13. 10:04:44

Értelemszerúen nem új főváros kell, hanem a maoista Demszkynek és selppjének a mielöbbi eltávolítása. Nem gondoltam volna 1989-ben, hogy azt kell írnom 2009-ben, Bukarest és Szófia sokkal kultúráltabb, mint demszkygrad.

bobik 2009.01.13. 10:07:04

Ha valaki egy másik poszt hozzászólójának helyesírási hibáit elemzi, és még azt is rosszul, az még hozzászólóként is nevetségessé teszi magát. Hát még ha fő fogásnak szánja a blog-szösszenetében. Szánalmas...
A cikk utolsó két mondata "De nem lehet, mert ez egy vicc. Nem „talán”, nem „még”, hanem biztosan és mindig" izomkodás szagú, ugyanaz a lelki 'egyszerűség' tükröződik benne mint amit a másik cikken számonkér. Na ez az igazán szánalmas:)

nina2000 2009.01.13. 10:09:15

lehetne minden évben más település a főváros.....megkapnák demszkit, meg a többi tetves politikust, a félhülye ötleteikkel.....és egy picit a big-faluban csend lenne.

avus · http://avus.blog.hu 2009.01.13. 10:12:50

Hmm. A politikai elitet meg a utcakődobáló olimpikonjainkat kitoloncolni Debrecenbe? Ezen érdemes lenne elgondolkodni. Ne itt zárják már le a fél várost ha iderepül valami fontos diplomata :).

szilly 2009.01.13. 10:25:38

Valamit nem értek: miért nem felelt meg debreceni pógármaisternek az a turhás... tartós... namindegy: az az öltönyben zsebrebaszott mancsokkal vigyorgó bájgúnár?

bobik 2009.01.13. 10:29:39

Akkor csak a Jobbik marad itt meg a Thürmer, lehet választani:)

pinkerton 2009.01.13. 10:30:16

@nade: Vajh Kósalajos alias Lali-örökké-kerál, aki a Debreczin-védő Hadsereg főparancsnoka, nemzetvédelmi miniszterének melyik hős debreceni politikust jelölné? Tippeket várok...

herut 2009.01.13. 10:30:29

A fene bánja,ha Debrecen lesz a főváros,de azt kikötöm,hogy akkor meg Szolnokon legyen METRO !

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.13. 10:30:40

A "látványberuházások" többsége alapvetően nem rossz dolog, de:
Miért rohad minden, ami régi? (Pl. strand.)
Miért nem nyúltak (a bontás-visszfoltozáson kívül) a régebbi, kisebb forgalmú utcák burkolatához és a járdák döntő többségéhez az elmúlt 30 évben?
Miért nem lehet fákat ültetni a belvároson kívül?
Miért áll üresen az Űrhajósok terén a betonmedence évtizedek óta, amikor a Kósa téren két csudaszökőkút is bugyog?
Mért lehet térdig járni nyaranta szemétben a Nagyerdőn? Miért van tele ugyanez parlagfűvel?
Az emberek lakókörnyezetével is foglalkozni kellene, nem csak a belvárossal.
Tegnap voltam a sportuszodában. Minden egyes pályára ki volt rakva a foglalt tábla (ha jól láttam). Ha magam miatt megyek, felgyújtom. Ez nem a "nép" szolgálatát szolgálja.

Mike36 2009.01.13. 10:34:59

Tőlem aztán legyen az a főváros
de lehet Fehérvár is
kit érdekel
legalább a sok politikus eltakarodik innen
épül már debrecen mellett a reptér?

0xFFFF 2009.01.13. 10:42:17

A legjobb az lenne, ha a budapestiek laknának budapesten és a sok felköltözött vidéki hazaköltözne. Azonnal élhetővé válna a város.

Közöd?? (törölt) 2009.01.13. 10:46:37

legújabb fidesz agymenés xD

beavereater [AT] 2009.01.13. 10:48:42

@Muad\\\'Dib: tényleg, ez a mocsok Demszky állandóan teleszemeteli fővárosunkat, a kutyája meg naponta 40 tonnát szarik a közterületekre... ölég egyszerű világképed van...

ui: Ha holnap hirtelen Tarlós lenne a főpolgármester, megtisztulna a város? Véletlenül sem. Amikor óbudai polgármester volt, Óbuda sem volt tisztább a többi városrésznél...

Kopasz Szuzukis 2009.01.13. 10:52:55

Debrecen vállalja! Az alábbi feltételekkel:
1. A Magyar Parlament létszáma a jelenleginek fele, azaz 193 fő képviselő.
2. A képviselők kivétel nélkül főállásúak legyenek, más tevékenységet a képviselői státusz fennállásának ideje alatt nem végezhetnek!
3. A képviselői állás határozott idejű szerződéses munkaviszonynak számítson. A képviselők szoros elszámolású költségtérítést kapjanak. A Parlament ülésezésének idejére a város által biztosított kéviselői lakásokban kötelesek megszállni. Lakhatás, napi utazás címén SEMMIFÉLE költségtérítést nem vehetnek fel.
4. Az új Magyar Parlament mellett épüljön fel Debrecenben az Új Kormányzati Negyed is.
5. A kormányzati negyedben dolgozó emberek a miniszterelnökkel kezdődően az utolsó takarítónővel bezárólag kötelesek a kormányzati negyedben részükre épített lakásokban lakni. Lakhatás, utazgatás, munkábajárás címén SEMMIFÉLE költségtérítést nem vehetnek fel.
6. A képviselők, és a kormányzati negyed dolgozói részére biztosított lakást csakis és kizárólag a képviselői, dolgozói jogviszony fennállása alatt használhatják. Azokat semmiféle jogcímen meg nem vásárolhatják, tovább nem használhatják.
7. A jelenlegi Parlament épülete legyen a Magyar Kultúra Háza. Egyszer és mindenkorra elidegeníthetetlen állami tulajdon, melyet az Alkotmányban deklaráljanak. Itt kapjon helyet egyszer, s mindenkorra a Nemzeti Színház, a Nemzeti Filmarchívum, és minden olyan nemzeti kultúrális intézmény, mely nem rendelkezik önnálló székházzal.
8. Az új Parlament és Kormányzati Negyed nem Debrecen egyik-másik részének lerombolásával, hanem egy, a város tulajdonába adott, még be nem épített részen épülne fel, így a korrekt őrzés-védelem is megvalósítható. Sem a kormányzati negyed forgalma nem zavarná a várost, sem a városlakók a negyed munkáját.

Cserébe Debrecen vállalja, hogy a felépűlt Parlament, és Kormányzati negyed, valamint a felépűlt hivatalnoki lakások fenntartására és karbantartására létrehoz egy karbantartási vállalatot.

Kopasz Szuzukis 2009.01.13. 10:56:19

@Mike36: A reptér már qrva régóta kész van. Ráadásul alkalmas nagy utasszállítók fogadására is, mert megvan a megfelelő technikai feltétel is ( leszállás rásegítő, irányító rendszerek, "díszkivilágítás", satöbbi). Többször láttunk már leszállni 737-es és 757-es Boeingeket is. Tudom, mert a reptértől 200m-re lakom.

jozicsenko 2009.01.13. 11:02:27

hmm, aki írta, hülye volt, ez nem vitás: nem jókedvében választotta a nemzet fővárosának akkoriban Debrecent

de komolyabban:

Demszkygrád és Laliland között van annyi különbség, hogy az utobbi már kapott eu-s támogatást a közlekedése fejlesztésére

hol is tart a 4es metró? mert hogy iszonyat ára lesz és semmi értelme, azt már most tudjuk

ennyit demszkyről és az szdsz legfontosabb pénzforrásáról
(biztos lopnak a fideszesek is, de itt a példa, hogy jut pénz a fontosabb dolgokra is...)

Kenneth 2009.01.13. 11:12:48

@jozicsenko:

"hol is tart a 4es metró? mert hogy iszonyat ára lesz és semmi értelme, azt már most tudjuk"

Ott tart, hogy fúrják az alagutakat......

Azt, hogy nem lesz értelme mégis honnan a faszból tudod?

Az ára uniós támogatás nélkül kb az ország 3 havi nyugdíj kiadása, csak hogy a nagyságrendekkel tisztában légy kicsit.
Ha engem kérdeznek, inkább egy 30-50 évig használható metró mint 13.14.15. havi nyugdíj.

Dr Kangörény 2009.01.13. 11:37:38

Kopasz szuzukis, az utolsó mondatod adja a kommented sava-borsát. "Cserébe Debrecen vállalja, hogy a felépűlt Parlament, és Kormányzati negyed, valamint a felépűlt hivatalnoki lakások fenntartására és karbantartására létrehoz egy karbantartási vállalatot."

Ahonnan sokat lehet lopni.

baba jaga 2009.01.13. 11:48:04

hát igen.
az bizony ottawa és canberra.
ennyit a szellemi szintről.
"kabd be!"

vasziljevics 2009.01.13. 11:57:09

"A legjobb az lenne, ha a budapestiek laknának budapesten és a sok felköltözött vidéki hazaköltözne. Azonnal élhetővé válna a város."

igen, de akkor vigyék magukkal a munkahelyüket/iskolájukat meg a kiszolgálásukra épült létesítményeket is - oszt mi marad akkor butapestből, he?

gurcsion 2009.01.13. 12:17:36

Minden hatalmat Nemespenészlaknak, merthogy hejde: Volt Muhipuszta, Mohács, Trianon, Voronyezs. Budapest van. Lesz Muhipuszta, Mohács, lesz Trianon, Voronyezs. Kádár kedvenc magyarázata volt az egypárt rendszerre, hogy”történelmileg így alakult” – pedig alakították. Tovább alakult a história, holnap sem áll meg, s minden vonzódásom ellenére figyelembe veszi majd, hogy a pesti tarka szellem a bölcsesség színét végképp elvesztette. Hatalmas infrastruktúrájába már-már belefullad . A keleti bölcsek kinyírják papírból a szükséges mértéket. Az élet tanítómesterének első ajánlása az, hogy tanulj az elődeid marhaságaiból. Első kérdése pedig az hozzánk, hogy értett-e Pesten bárki az elmúl száz évben a magyar gazdasághoz? Persze, a kölcsönkunyerálásokon kívül. A mértéktelen lejmolósokat nem elitnek hívják Nemespenészlakon, hanem… (öncenzúra). Mindazonáltal Pest nagyszerű szórakozóhely, ezért is szeretem, csak a pubosodást meg a galamb- és kutyagumit hanyagolja kissé, de bízom Bp. „elitjében”, összeszedi magát (és nem a kölcsönöket), megoldja ezeket irdatlan a problémákat a századik születésnapi bulim éjszakájára.

Kopasz Szuzukis 2009.01.13. 12:32:15

A legfontosabb kitételeket kifelejtettem:
9. A Magyar Köztársaság Parlamentjének képviselője SEMMILYEN politikai pártnak nem lehet tagja, munkája során semmilyen pártfrakciót nem alapíthat, és nem lehet tagja.
10. A képviselőket szigorúan területi alapon, lakosságszám-arányosan választanánk. A képviselők visszahívhatók. Visszahívás esetén a visszahívott képviselő köteles megtéríteni a helyére választott képviselő választásának költségeit.

@kangörény : igazad van! De, inkább a debreceniek lopjanak. Errefelé sokkal kevesebb a külföldi érdekeltségű vállalkozás. Legalább a lopott lóvé is itthon marad :-)))

Külföldi Viktor 2009.01.13. 12:39:21

@Kopasz szuzukis:
épülésére az épülni igét rövid ü-vel, a kulturálist pedig rövid u-val írjuk magyarul.
helyesírásból 1-es, demagógiából 5-ös.

Kopasz Szuzukis 2009.01.13. 12:50:24

@Külföldi Viktor:
Ha az igeidő befejezett, akkor helyes a hosszú magánhangzó is. Vagyis jó az "épűlt" forma.

Kultúra terén még nézelődöm.

Nyelvtanból3-as, nagyképűségből csillagos 5-ös.

Le kéne már vetkőzni a kádárizmus egyik legpusztítóbb örökségét. Azt, amelyik a lokálpatriotizmust, vagy a jó értelemben vett nacionalizmust káros, eltaposni való demagógiának minősíti.

Külföldi Viktor 2009.01.13. 13:04:41

@Kopasz szuzukis:
ilyen szabály nincs. az nyelvészkedjen, aki ért hozzá (egyébkéntlackó k. - mártonfi a. : helyesírás, osiris, bp., 2004., 656-657. o.)
kultúra hosszú, kulturális meg rödiv. ennyi.
rövid haj, rövid műveltség. a mi autósunk.

pinkerton 2009.01.13. 13:28:29

@Külföldi Viktor: Mi vagy Te, nyelvtantanár, 'vazze????:)

Külföldi Viktor 2009.01.13. 13:44:16

@pinkerton:
rossz nevet választottál. nem pinkerton, pygmalion:)

pinkerton 2009.01.13. 17:44:54

@Külföldi Viktor: Hát, ha ilyen az én Higgins professzorom, akkor inkább nem.. Egyébként miért kötekedsz a kopasz suzukissal, mikor egész jókat írt?

jozicsenko 2009.01.16. 10:46:07

Kenneth 2009.01.13. 11:12:48 :

veke.hu/index.php?fc=cikk&par=451
a tanulmány:
veke.hu/download/m4/m4_cba_2008.pdf

az ára annyi, amennyit az szdsz szeretne

hála a jó istennek az eu beintett, max 300-370 mrd Ft fordítható rá, ami az állami támogatással (175mrd) együtt max 500 mrd Ftra jön ki

miközben Orbánpatásördög 200at nem akart adni (eu-s támogatás nélkül!)

2002 kettő óta az akkori 200-ról felment az ára 500 fölé, miközben nem volt 250%os infláció...
süti beállítások módosítása