Nincs polgármestere Debrecennek

Kósa Lajos kétszer szólt nagy nyilvánosság előtt tegnap, mindkét megszólalását értetlenség követte itt-ott, itthon.

A nemzeti Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint a nemzeti Magyar Labdarúgás Fórumán Kósa minden polgármesternek azt tanácsolja, fordítson nagy figyelmet a helyi futballklubra, mert a labdarúgásnak „óriási társadalmi, közösségi és identitásteremtő ereje van”, ráadásul a reklámereje is hatalmas, mert a településekhez köthető sportsikerek jobban megmaradnak az emberek fejében, mint az egyéb turisztikai témájú hirdetések.

Az mondta erre az egyik debreceni panziótulajdonos – aki egyébként nagy Loki-fan –, hogy náluk eddig még senki nem foglalt szobát se itthonról, se külföldről azért, mert a DVSC debreceni. Azt is mondta még ez a debreceni vállalkozó – aki egyébként nem titkoltan Fidesz-szavazó –, hogy tudomása szerint még egyetlen befektető nem jött ebbe a városba se itthonról, se külföldről azért, mert a DVSC debreceni. Senki nem vitatja, hogy a focinak nagy identitásteremtő ereje van, de ettől még nem lesz kívánatosabb a város, nem lesz több munkahely, ha egyáltalán valaha megépül az új stadion, akkor sem. Szóval legyenek csak turisztikai témájú hirdetések! – összegezte véleményét a debreceni adózó polgár, aztán némi töprenkedés után meg hozzátette: ami nem működik Debrecenben sem, az hogyan lenne hatékony Bagamérban vagy Újszentmargitán, hiába is tanácsolja Kósa minden polgármesternek.

Kósa Lajos tegnap a parlamentben is felszólalt, napirend előtt. Ilyenkor országos jelentőségű ügyekről illik beszélni, ez a lehetőség arra van kitalálva. Kósa a szocialistákról és a korrupcióról szólt szigorúan, maffiáról, bűnszövetkezetről. „Kedves szocialista párt, fontolják meg, hogy akarják-e magukra venni, hogy önök a politikai korrupció pártja! Ha nem hozzák meg a szükséges döntéseket, önökre van bízva, természetesen, akkor ezt a jelzőt nem fogják magukról levetni soha.” Kósa – általa meg nem nevezett szoci politikusokra is hivatkozva – arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila eltávolítása az MSZP-ből elősegíteni a szocialista párt megújulását. A Facebookon is megfogalmazódott értetlenkedés azon lamentál, hogy Kósa – aki köztudottan sosem adott arra, hogy mit mondanak mindenféle szocik – a Fidesz alelnökeként mi a fenéért aggódik az MSZP jövője miatt, miért akarja a szocialista párt megújulását. Miről akarja elterelni a figyelmet a debreceni politikus? Napirend előtt nincs saját magáról, saját kormányzásáról, szándékairól, forradalmi országmegújító tevékenységéről mondandója a Fidesznek?

 

Nyilván nagy öröme cívishonnak, hogy polgármestere számos helyen megjelenik, felszólal, mindenféle ügyekben kinyilvánítja véleményét. Ennél már csak az lenne a jobb, ha otthon, saját városában is sűrűbben vitézkedne. Itt volt például a nemrégiben a város közlekedésének megbénulását eredményező kétnapos hóhelyzet. Ilyentájt szeretik a polgárok, ha a polgármesterük megszólal, intézkedik. Aztán mái napig érthetetlen, hogy a város külterületeinek jelentős részét érintő belvízhelyzet – aminek a további romlása most következik az ismételt olvadással – miért nem érdekli a polgármestert. Újabb és újabb brutális bűncselekmények foglalkoztatják a debrecenieket, ám arról semmi hír, hogy a polgármester leült volna a városi rendőrkapitánnyal elbeszélgetni, hogy mi a nagy helyzet a város egyre romló közbiztonságával. És a város hatalmas eladósodottsága? Miért nem foglalkozik azzal az önkormányzati média, hogy tegnap, ma, holnap mit tett, mit tesz a város első embere a kilábalás érdekében? Van ennél fontosabb? Talán a foci? Esetleg a szocik pártjának megújítása?

Hol van Kósa Lajos akkor, amikor otthon kellene lennie? Van egyáltalán ennek a városnak polgármestere, vagy csak hivatalnokai leledznek?

Mert Kósa bizony legelőször polgármester, s csak aztán bármi más. Hatalma, befolyása a városából, polgármesteri tisztségéből eredeztethető. Ha Kósa nem lenne Debrecen polgármestere, akkor bizony nem lenne a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke sem, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja sem. De a Fidesz alelnöke sem, s meglehet, a továbbiakban országgyűlési képviselő sem.

Nem Kósa Lajos nagy és tiszteletreméltó, hanem Debrecen. Talán ezt kellene figyelembe venni a munkái, megszólalásai rangsorolásakor.


(Konyhás István fotója)

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr512700538

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez ugye nem az, amire gondolok? 2011.03.03. 09:34:30

Az őrzés-védelem piacán továbbra is gőzerővel tör előre Pintér Sándor belügyminiszter volt vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., s egymás után szerzi meg az állami cégek, hivatalok ingatlanaival kapcsolatos biztonsági feladatok ellátását. Ak...

Trackback: Ez ugye nem az, amire gondolok? 2011.03.03. 09:34:30

Az őrzés-védelem piacán továbbra is gőzerővel tör előre Pintér Sándor belügyminiszter volt vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., s egymás után szerzi meg az állami cégek, hivatalok ingatlanaival kapcsolatos biztonsági feladatok ellátását. Ak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lajosbácsi 2011.03.01. 15:58:51

Amit én ennek a klipnek a hozzászólásában olvastam, korrupt is.
www.youtube.com/watch?v=SIeL2mwB6qE

nemugyvanaz2 2011.03.02. 17:53:59

Abban sincs köszönet, ha nyilatkozik. Egyből gyengül a forint (:

Egy idézet:
"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék."

Egy kicsit más (bár kapcsolódhat is az idézethez, amennyiben elfogadjuk az (egészséges)élethez való jogot):
gaia-health.com/articles301/000315-hungarian.shtml
Aki nem szeretne csak antibiotikumtól gyógyulni(?), az írja alá.

kirbor 2011.03.02. 20:47:09

A cikk elejéhez (kit miről ismernek):
Nyáron Pisában voltunk a családdal és a Dómba araszolgattunk lassan befelé. A bejáratnál álló olasz alkalmazott kedvesen szóba elegyedett mindenkivel. Előttünk egy spanyol családdal csevegett a spanyol borokról (valamelyik borvidékről jöttek). A férjem azt mondta nekem: Na, velünk vajon miről fog beszélgetni?
Idézem nagyjából a párbeszédet, ami következett (angolul beszéltünk):
Olasz: Honnan jöttek?
Mi: Magyarországról.
Olasz: Melyik városból?
Mi: Debrecenből.
Olasz: (felragyogó arccal, hangosan), Óóó, Debrecen, Loki! A Loki nagyon jó csapat! Játszottak nálunk. (sorolta a focisták nevét). Meséljenek valamit a városról!
Mi: (meséltünk egy kicsit)

visonka (6th ham) 2011.03.02. 20:47:11

"Újabb és újabb brutális bűncselekmények foglalkoztatják a debrecenieket" - naa, mit csinált már Lajosunk? Vagy nem ő? Akkor ki? És mit csinált, mert én mostanában semmi szaftosat nem hallottam. Mesélj!

Aerion 2011.03.02. 20:47:12

Debrecennek van polgármestere.
Kósa Lajos a neve.

NA YA! 2011.03.02. 20:47:13

Kell az az új stadion, azt izgalmasabb lesz szétverni!

kéne egy nick 2011.03.02. 20:47:14

Jé, baszd meg, ez Debrecen!

Itt a lenti képen a lap alján.

Juhéj!

Advocatus Diaboli 2011.03.02. 20:47:15

Kósa Lajos és a kedves főnöke vityka, csak abban különböznek a biciklilánctól, hogy a biciklilánc csak a nadrágom szárát kaphatja be.

cogito..sum 2011.03.02. 20:47:16

tisztelt Lajos!
Te mindent jól látsz és jol csinálsz.Miért kezdenek ki.??
Gratulálok minden eredményedhez..

cogito..sum 2011.03.02. 20:47:17

Tisztelt Lajcsikirály!
Többször jártam Debrecenben(rokonaim ott élnek)Se munka se pénz egész környéken.Szövegből nem lehet várat épiteni.A foci csak a cirkusz,de kenyér is kell.Egyébként nagyapám a Debreceni Piarista Gimnázium müködéséhez pénzben járult hozzá(1900-1930között)Ti mennyit adakoztatok a város müködtetéséhez.

Stirlitz_the_spy 2011.03.02. 20:47:17

csak felhívnám a "tisztelt" blogíró figyelmét arra, hogy egy turista nem mondog mondja meg, nyilatkozza ki, adja ki az MTI-nek, miért megy ebbe vagy abba a városba...

egyébként milyen jogalappal kérdőjelezi meg a debreceni polgármester jogát ahhoz, hogy elmondja a véleményét akár a komcsi pártról, akár a magyar futballról.

(H)angolka 2011.03.02. 20:48:27

Van itt még egy furcsaság, amely a múltkor ütötte meg a fülem: Orbán és Kósa szócsatája az oktatásról. Kósának miért fáj, hogy az oktatás állami kézbe kerülne? Sejtem: Nem lehet majd lenyúlni belőle.
Másik. Én, mint debreceni polgár, ha tehetném lemondanék az új stadion felépítésére államilag biztosított pénz rám eső részéről (pedig imádom a focit!). Fordítsák azt az államadósság rendezésére. Miért felesleges dolgokra szórunk ki milliókat, milliárdokat, amikor a seggünk már kilóg a gatyából.

komissarlajos 2011.03.02. 21:20:57

Nos, amortizálódott a Lajos. Kicsit ostoba, kicsit butuska, kicsit gerinctelen, de a miénk.

kvadrillio 2011.03.02. 21:48:56

Úgy tudom Kósát felkérték, hogy adjon láblenyomatot, hogy Debrecen megörökíthesse őt, occt beragadt a betonba ! Azóta se tud lelépni onnan ! :)

Gera 2011.03.02. 22:29:11

Hihetetlen, hogy ezek a faszok mind focibuzik. Kábé ezer fontosabb dolgot lehetne csinálni Debrecenben ebből a tízmilliárdból (lesz az még 20 is, mire megépül).

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2011.03.02. 22:35:25

@kirbor: Egyetértek! Tavalyi toledoi kirándulásunkon minden résztvevő tudta, hol van Debrecen és nem kellett magyarázni, mint máskor, hogy "famous univesity town, the second largest city in Hungary..."

apika01 2011.03.02. 22:35:26

VAN polgármestere Debrecennek.

T. blogtulajdonos

1.1.1 Ön szerint ki Nyíregyháza polgármestere?
1.1.2 Ön szerint ki Miskolc polgármestere?
1.1.3 Ön szerint ki Szolnok polgármestere? (Na jó, ezt én is tudom, Szalay Feri, egyszer Japánban személyesen ő kínált meg pirított szöcskével, hm, felejthetetlen volt.)
1.1.4 Ön szerint ki Békéscsaba polgármestere?

Na, körbe is értünk megyénk szomszédain, kiváncsian várom az ŐSZINTE válaszokat. (Google kizárva)

1.2 Akkor most térjünk át a lényeges kérdésekre: belvíz, eladósodottság.

Hm, igen, ez sajnos tényleg egy súlyos probléma. Magyarországnak jelenleg a 45%-át érinti a belvíz.

Ön szerint ezen területek hány százaléka esik Kósa Lajos fennhatósága alá?

Eladósodottság, csak tőmondatokban; a lakosság lélekszámához képest:
1.Pécs
2. Miskolc
3. Nyíregyháza

Bp. a BKV milliárdjaival egyelőre ki/beszámíthatatlan.

Akkor miről beszélünk?

Nos?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.02. 22:37:23

Ugyanott lubickolt Páva Zsolt és Mayer Mihály

Több száz, egész éven korlátlan belépésre jogosító belépőt osztott ki évről-évre az önkormányzati tulajdonban álló harkányi gyógyfürdőbe Bédy István, Harkány ex-polgármestere, jelenleg megyei képviselő. A fontos személyek listáját számos fideszes baranya megyei képviselő, polgármester, rendőri vagy apehes vezető is szerepel, de megtalálható Mayer Mihály, volt pécsi megyéspüspök is.

Bédy listájáról Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője írásban faggatta Pintér Sándort, miszerint "etikus és törvényes —e a baranyai és pécsi fideszes politikusok, rendőri vezetők és döntéshozók számára ajándékozott több száz ezer Ft-os harkányi VIP belépők ajándékozása?"

Pintér február 28-i válaszában az önkormányzatok önálló gazdálkodási jogát emelte ki, azt, hogy az önkormányzatok döntését az alkotmánybíróság, illetve a bíróság kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül. Etikai kérdésekben a belügyminisztérium nem foglalhat állást.

Dr. Imri Sándor, Harkány jelenlegi polgármestere a bama.hu-nak elmondta, sokan voltak a múltban, akikről nem tudni, hogy milyen indokkal jutottak hozzá a VIP jegyekhez, valamint kijelentette, megszüntetik a korábbi, egész évben korlátlan belépésre jogosító tiszteletjegyek rendszerét. Azzal kapcsolatban, hogy korábban kik és mi alapján juthattak VIP belépőhöz, a polgármester nem bocsátkozott részletekbe. Elmondása alapján sokan kaphattak akár jogosan is - megbecsült beosztásuk, vagy a településért végzett munkásságuk okán - tiszteletjegyet, viszont a gyógyfürdő és Harkány városa nem engedheti meg magának az effajta, nagy tételű jegyosztogatást - áll a hírportálon.

A VIP belépők főként két főre szóltak, de akad olyan is, aki plusz három, vagy plusz négy személyt vihetett magával wellnesszelni.

Bédy listája - a teljesség igénye nélkül

Németh Zsolt Pintér Sándornak küldött leveléhez csatolta azon személyek listáját, akik grátisz jegyekkel rendelkeztek. Az összesen 304 nevet tartalmazó felsorolásból kiemeltünk néhányat:

Horváth Zoltán, FIDESZ-KDNP, Baranya Megyei Közgyűlés elnöke +3 fő
Szatyor Győző, FIDESZ-KDNP, Baranya Megyei Közgyűlés, képviselő +1 fő
Pávkovics Gábor, FIDESZ-KDNP, Baranya Megyei Közgyűlés, képviselő, +3 fő
Barkó Béla, Jobbik, Baranya Megyei Közgyűlés, képviselő +1 fő
Gulyás Emil, MSZP, Baranya Megyei Közgyűlés, képvselő +1 fő

Páva Zsolt - FIDESZ-KDNP, Pécs polgármestere +1 fő
Nagy Csaba - FIDESZ-KDNP, Pécs alpolgármestere +1 fő
Csizi Péter - FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere +1 fő
Kővári János - ÖPE, pécsi képviselő +1 fő

Polics József - FIDESZ-KDNP, polgármester, Komló +1 fő
Szekó József - FIDESZ-KDNP, polgármester, Mohács +3 fő
Szita Károly - FIDESZ-KDNP, polgármester Kaposvár +3 fő

Tiffán Zsolt - FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő
Hoppál Péter - FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő +3 fő
Hargitai János - FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő +4 fő
Bánki Erik - FIDESZ-KDNP, országgyűlési képviselő +3 fő

Mayer Mihály volt baranyai megyéspüspök +1 fő
Wolf Gyula, a pécsi egyházmegye nemrég felmentett gazdasági igazgatója +1 fő

A teljes lista ide kattintva érhető el.

háténhát 2011.03.02. 22:56:40

Kedves Advocatus Diaboli
Semmi remény, hogy legalább a vége leérjen?

pkrisko 2011.03.02. 23:17:07

Azért érdemes megfontolni, hogy olyan csapatnak, amelyik bármikor simán kikap a kirgiz bajnoktól, illetve ami ellen a bochumi ügyészség vizsgálódik, biztosan kell-e 10 milliárdért stadiont építeni?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.03.02. 23:39:15

@pkrisko: Nem ezt kéne megfontolni. A válasz a kérdésedre, ha a debreceni csapat azt érzi, hogy kéne új stadion, akkor biztos kéne.
A probléma ott van, hogy még a működtetését is állami pénzből tervezik finanszírozni!! Egy magáncégnek!! Ez a vérlázító. A csapatnak van tulaja, máshol az vesz stadiont ha kell. Az egészet meg a bevételekből finanszírozza -elvileg nyereségesnek kell lennie a cégnek.

Egy szállodát, fürdőt, villamost megépíteni/vagy segíteni, állami pénzből okés... A szálloda, fürdő azok hasznot hoznak a későbbiekben, a villamos meg nem, de mégiscsak fejlesztés. De egy magánstadion?? Ez siralmas.

De tudtuk jól.. Kósánál én nagyobb, visszataszítóbb, kummunistaelvűbb maffiózót TÉNYLEG nem láttam még ebben az országban. Pedig elég erős a mezőny..Demszkyt, hagyót, Lázárt és a többi legendát képes megelőzni e szégyenletes versenyben..
Mindig is ilyen volt, csak ugye most sokat szerepelhet...

az_igazi_trebitsch 2011.03.03. 00:17:55

"apika01: "Eladósodottság, csak tőmondatokban; a lakosság lélekszámához képest:"

Apikám, az adósság mértékegysége az ÖSSZEGE, és nem a lélekszámra eső arány. Debrecen adósság nem csak azért feltűnő, mert iszonyúan sok, hanem azért is, mert a Fidesz egyik meghatározó vezetője a polgármester, több ciklus óta. Milyen alapon akar belepofázni az ország sorsába az, aki a saját városát se tudja anyagilag gatyába rázni?!

pkrisko 2011.03.03. 00:24:29

@sanche: Minden más európai országban azt mondanám, igazad van! Egy csapat termelje ki a stadion költségeit. De itt, Abszurdisztánban? :D

kéne egy nick 2011.03.03. 03:24:06

@Mitzi von Küche:
Ööö... és ez után a félangol után (university town? attól tartok, ez nem pont azt jelenti, amire te gondoltál, bár egyébként is inkább college town formában használják, mivel a college a magyar közhiedelemmel ellentében NEM főiskolát jelent) megértik, hogy mi az a Debrecen?

Mondjuk a famous jelzőt sem értem.

Vagy ez azonos a "porfészek a semmi közepén" kifejezéssel?
Szerintem nem, úgyhogy másik jelzőt kéne keresni.

Spanish VVax 2011.03.03. 03:32:21

Szerintem ez az egész "13 milliárdért satdiont" meg focihumbug egy vérlázitó ostobaság és megkockáztatom, bűn ! Totál lesüllyedünk tadzsikisztán szintjére...vérkomolytalan, orbán rögeszméje a foci, semjéné meg trianon, ez a két idejétmúlt ostoba f@szság visz bennünket a vég szakadékába.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.03. 08:16:39

@Spanish VVax:
A nemzet sorsa, fennmaradása, az igazság felismerésétől függ! Amíg az embereket egymás ellen uszítják, ők jót röhögnek a markukba. Nem volt itt rendszerváltás! Amit 1989-ben műveltek az egyszerűen a hatalom, és vagyon megosztása volt:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

The_Goat 2011.03.03. 08:16:39

@nemugyvanaz2:
Egy idézet:
"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre"

Ez egy marhaság. először is az embernek nincs teremtője, de ha lenne is senki sem tudhatja milyen jogokkal ruházta fel, mert nincs a homo sapiensnek egy olyan alfaja aki erről többet tudna mint pl. én (azaz semmit)

Másrészt az élethez való jog meg a többi csak egy emberi kitaláció. nincsenek jogaid. átmeneti privilégiumait vannak amit az aktuális hatalom ad vagy elvesz.

Állítsuk meg a ......... 2011.03.03. 08:16:39

Stadionra van pénz, a Debreceni Egyetemtől meg elvonnak 2 milliárdot.
Ez egy elég ostoba lépés.

Kabbe (törölt) 2011.03.03. 08:16:40

őt választotta a nép:)

igényes 2011.03.03. 08:16:40

@apika01: A stadion építése helyett hozzák rendbe Debrecen környékén a vízelvezetőket.

Röhej, hogy létrehozzák a Terrorelhárító központot, majd megcsinálják a terrort.

visonka (6th ham) 2011.03.03. 08:16:40

@kéne egy nick: porfészek a semmi közepén - köszönöm az öszes debreceni nevében.

regress 2011.03.03. 08:16:40

a kósa is olyan sötét mint a főnöke.nézem a VIP listát,megyéspüspök+1fő.kisfiú?kislány?vagy nagyfiú??

drhook 2011.03.03. 08:16:40

Jó korán keltél spanishwax de sajnos igazad van. annyit tennék még hozzá hogy a MODEM meg a KÖLCSEY 20 milliárdos számlája, a pályáztatás nélkül épült USZODA 9 millárdja és a JÉGCSARNOK 7 milliárdja mikor fog megtérülni? mert én a Kölcseyben meg a MODEMBEN csak lézengő biztonsági őröket látok évről évre, a rezsit meg gondolom a város fizeti.
Félreértés elkerülése végett, ezek kellenek egy városba de nem egy szegény belvizes, rossz utas, szeméttel teli kertségekkel övezett, munkanélküli porfészekbe.

wovbagger 2011.03.03. 08:16:41

kósa lajcsi ugyanolyan gerinctelen ostobarom vadpraszt, mint pártfőnöke.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.03. 10:47:09

Nem értem mi értelme van Kósát ütni.

Aki látta Debrecent az tudja, hogy miért szavaznak Kósára az ott élők.

Aki nem látta azokat megértem. A Fidesz fóbia nagy úr.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.03.03. 10:47:09

@regress: Félelmetes valóban.
Harkályi gyógyfürdő VIP lista.
Eszméletlen.
Hogy vannak, akik ingyen mehetnek gyógyfürdőbe. Skandallum.

Kulcsár VIP listája ami tele volt MSZP-sekkel, és nem 100 Ft-os belépők múltak rajta hanem 100 milliók, az smafu.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.03.03. 10:47:09

@kirbor: Ha azt mondtad volna, hogy pesti vagy, akkor a Fradit dícséri. Jó vendéglátós, ennyi. De járt már Debrecenben?
@kéne egy nick: Attól, hogy te nem látsz túl a Nagykörútok, az Imacen meg a Starbuckson, Debrecen K-Európa egyik legnagyobb egyetemvárosa.

igényes 2011.03.03. 10:47:10

Debrecen lakossága 207 000 fő.
Adóssága 110 000Ft/fő átlagban.

1. Abonyi István adós -110 000Ft
.
.
.
14 525. Dénes László -110 000Ft
.
.
.
99 999. Kósa Lajos + 2 000 000 000Ft
.
.
.
207 000. Wolner Ákos - 100 000Ft

ビンセント・ベガ 2011.03.03. 10:47:10

@apika01: Ja... Nincs a TOP3-ban. Akkor mindjárt más, nincs semmi probléma emberek, haza lehet menni. :D

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.03. 10:47:10

@kvadrillio:

Csak Debrecenben???
A településőr programot is beszüntették, ami bevált vidéken, a fideszes polgármesterek szerint is, évi 2,5 milliárd volt rá. Munkát adott minden településen egy embernek és csökkent a bűnözés.
Most csökkent a bolti lopások száma juhéj, viszont nőtt az erőszkos bűncselekményeké! Még jó, hogy javult a közbiztonság.
Hogy rohadna meg az egész banda, a településőr programra kellett volna inkább költeni a hülye stadion, meg a terrorelhárítóközpont árát.

Különben is, a focit azért akarják mindenképp népszerűsíteni, mert addig sem gondolkodnak a zemberek.

tomwar 2011.03.03. 10:47:11

Az ugy erdekelne, hogy mikor ernek ra a legenyek (Pl. Rogan Toni, Kosa Lali, Lezer Jani, stb.) DOLGOZNI a munkahelyukon, amikor olyan sok van nekik, hogy az ide-oda utazgatas elviszi az idejuk nagy reszet...:-)))

Reszemrol siman BMEGTILTANAM, hogy egy polgarmester orszaggyulesi kepviselo legyen, vagy barmilyen mas tarsadalmi funkciot toltson be penzert.

Felmosórongy (törölt) 2011.03.03. 10:47:11

LE AZ ORBÁNDIKTATÚRÁVAL!

PUSZTULJANAK AZ ÚJ ADÓRENDSZER NYERTESEI!!!

Rob67 2011.03.03. 10:47:11

De mot komolyan, hogy a francban ülhet bárki is egy seggel két lovat?
Hogy a rohadt életbe engedi meg a törvény hogy polgármester is meg országgyűlési képviselő is legyen?
Ez bármelyik pártra vonatkozik?
Vagy a csávó 16 órát dolgozik?
Felét Budapesten a felét meg Debrecenben?
Mert akkor nem semmi. Ha azonban mégsem akkor valahol ellógja a munkaidőt, nincsen meg a munka törvénykönyvében is előírt időtartam.
Vagy lemaradtam és valamelyik - esetleg mindkét - funkció teljesítménybéres kedves lajoska?
Ha van pofátlan kifizetés, akkor az ilyen az.
Nem baj, visszamenőlegesen behúzható.
Már tudjuk.
Ha lenne egy valóban tökös csapata akkor ezzel akár nyerhetne is.
Inkább mint ezek a mostani gerinctelen emlősök akik a házban ülnek.

igényes 2011.03.03. 10:47:11

Sajnos Debrecen életében is eljön az idő, amikor Kósa dúsgazdagon elhagyja őket. Marad az adósság, nem lesz pénz semmire, ami közösségi célt szolgálna.

parlamentarista 2011.03.03. 10:47:11

@Stirlitz_the_spy:
az rendben van, hogy a sport városmarketing, de szokás ennek az eredményeit mérni. persze kósa zsigerből úgy gondolkodik, hogy gyerekek kutassátok már ki, hogy a foci miatt járnak az emberek debrecenbe. és az gyenge érv, hogy nyilván gyurcsány is ezt gondolja, mert ha ez így van, akkor ezek az emberek mind kutyaütők.

a turisták nyilván nem úgy választanak célpontot, hogy megnézik az uefa rangsort, ahol egyébként a dvsc a 191. szó se róla ez is remek eredmény, különös tekintettel a bl szereplésre. és ez igaz még akkor is, ha platini rendszer miatt került a debrecen az európai futball elit közelébe.

de egy külföldi focidrukker számra a loki legfeljebb attól unikális, hogy ez az a város, amelyik 250 km-re játssza a hazai bl meccseit. a turista az egyedi dolgokat keresi, de azért vélhetően nem ezt. a futballsiker arra jó, hogy jegyezze meg debrecen nevét leginkább a német, vagy az olasz focidrukker. de valószínűleg arra már nem elég, hogy valaki pusztán ezért eljöjjön debrecenbe. ehhez látványos sportsikerek, és sportlétesítmények, és kulturális programok egyidőben (!) kellenek.

debrecenben vagy csapat van, vagy aréna. vagy-vagy. a kettő sosincs együtt.

van sportuszoda, de nincsenek úszók, nincs vízilabda. van egy nagy labdacsarnok, de a kézis lányok csak időnként játszanak ott, mert a nagy teret sokba kerül fűteni, világítani. ezen kívül van férfi kézi, és kosárlabda, de azok a hazai élmezőny közepén, vagy végén vannak. tehát ott áll a főnix csarnok kihasználatlanul, ami a tornász vb-re épült. csak épp debrecenben tornász egyesület nincs, mert a vb előrébb való volt, mint az egyesület. vegyük már észre, hogy ezek egymás nélkül nem működnek.

van atlétikai stadion. elképzelni nem tudom, hogy anno miért a régi vaosz, és miért nem a deac pályát újították fel az ifi vb-re, mert akkor legalább lenne az egyetemnek egy atlétikai centruma, így meg van egy az erdő közepén, csak épp megközelíteni nem nagyon lehet, nem használja senki, vagy alig valaki. van atlétikai stadion, csak nincsenek atléták.

szerintem a nagyerdőn remek öttusa vb-t lehetne rendezni, a régi vigadóban lehetne vívni, az újban lőni, a fürdőben úszni, a körúton futni, és a csónakázó tó melletti téren lehetne egy nagy plázs, ahol lovasversenyeket rendezni. ideális öttusa vb színhely lenne a nagyerdő. de ehhez kell egy debreceni öttusa egyesület. és akkor a városnak azt kell mondani, hogy mi egy öttusa fellegvár leszünk. ki kell számolni, hogy ez mibe kerül.

most ilyen koncepciót tudnék mondani egy tucatot. debrecen öttusa eb-t rendezett, kósa büszkén mesélte el, hogy ilyen kevés pénzből még nem rendezte meg senki. olyan is volt. nem az a kérdés, hogy sok pénzt költenek el, vagy keveset, hanem az, hogy a közberuházás a közösség számára megtérül, vagy sem.

és debrecen kulturális, és sportberuházásainak a megtérülése kétséges. a létesítmények csak viszik a pénzt, és nem hozzák.

és azért, mert minden sportágban vagy létesítményre költöttek pénzt vagy csapatra.

a bl csapatnak stadionja nem volt. tehát eddig a tapasztalat az, hogy vagy aréna van, vagy atléta. vagy-vagy.

és most is úgy néz ki, hogy mire megépül a stadion, addigra nem lesz csapat. mert az állam építi egy stadiont debrecennek, de mindenki tudja, hogy cserébe a videoton lesz a bajnok. komolytalanná válik a bajnokság, megszűnik a labdajátékok lényege. hogy ez a városok közötti csapatverseny. és minden város a maga erejéből, a maga képességeiből próbált előnyöket kovácsolni saját magának.

itt a politikai pártok eldöntik, hogy a pártfőtitkár csapata lesz az első, a szóvivőjé a második, a pártigazgatóé a harmadik, az ügyvezető alelnöké a negyedik, és így tovább. megszűnik a profi sport értelme.

de ugyanez megy, hogy a műkorcsolyázó kislány hadd legyen már első, átalakítják a kiírást, és jelzik, hogy a zsűri majd figyeljen, amikor írja a pontozólapot.

fel kellene ébredni, rá kellene eszmélni, hogy egy település attól polgáriasodott, attól civis, hogy a városvezetésben a civilek vannak többségben. egy település attól város, hogy viszonylagos autonómiával rendelkezik. tehát a kincstár nem vonja el az összes közpénzt, hogy aztán azt időnként nagy kegyesen visszaossza attól függően, hogy az alattvalók kire szavaznak, hanem attól, hogy van a politikai pártoktól független civil önszerveződés.

de azt hiszem kár erre az időt fecsérelni. most nagyon úgy néz ki, hogy külföldre kell menni mindenkinek, aki kicsit is értelmes.

igényes 2011.03.03. 10:47:11

A 16. testvére Lajosunknak.

Az iparkamara és az egyetem után csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés is kinyilvánította szándékát a testvérvárosi kapcsolat kialakítására, egyúttal felhatalmazta Kósa Lajos polgármestert az ezzel járó további teendők ellátására.

Kósa szerint a megállapodás számos lehetőséget teremt Debrecen számára a gazdaság, a kereskedelem, a tudományok és az oktatás, valamint a kultúra terén. (MTI)

Szeretném látni Kósa utazásait, de jó lenne!

collateral collector (törölt) 2011.03.03. 10:47:12

a foci az fontos is. igaz, hogy a magyar foci talán a legszarabb az egész világon, de költsünk rá adóforintokat, sokat, mert a min.elnöknek ez fontos.

gazdaságpolitikai elképzelés 9 éve nincsen, de a foci az fontos. meg az alkotmány..

morello morello · http://morellomorello.blog.hu/admin/post/edit/8225110# 2011.03.03. 10:47:12

Ez van, Debrecen elkósásódott.Kár, hogy, nincs senki mellette/szembe alternatívaként.
Ez van, ezt kell szeretni.

pneumónia 2011.03.03. 11:10:33

@drhook: Amiket említesz nagyberuházások csinálnak város kinézetet ebből a nagy faluból, effektíve növelik az értékét. Bármi történik, a bank nem fogja elvinni, lebontani stb. Hihetetlen ez a sutyerák begyepesett tuskó szemlélet. Nem sok közgáz órája lehetett, de lassan már az Oviban is tanítják, hogy a világon nincs sehol beruházás hitel nélkül!! Belvíz? Most őszintén, nem lehet minden egyes kis szőlőskert végére, aszfalt utat, csatornát vinni, INGYEN.
Csak a nagyvezér táncosferit tudom idézni "Nem tetszik, el lehet menni innen!"

Zorgo 2011.03.03. 11:10:34

Az embere(vagy fidesz nyelven azemberek) 99%-a minden focistát szívesen látna egy komolyabb só, ill kőbányában.Az a színvonaltalan szar, amit nálunk focinak hívnak egyszerűen felháborító.Már csak azért is mert adópénzből fizetjük, és nem hobbiból játszanak ennyire pocsékul.Csak tudnám miért formálná ez jobbá az országot, hogy egészséges, fiatal emberek a rendes munka helyett egy mesterséges zöld mezőn rohangálnak.Akit ez érdekel az vásároljon rá jegyet, és azt hiszem a támogatásnak ez a legcélzottabb formája, ami csak létezik a világon.Inkább az árváknak adjuk a pénzt, vagy építsünk belőle hidat, bármit!Na de erre a sportra???

fg56 2011.03.03. 11:19:25

Most már látjuk, hogy jelenlegi kormányunkban nem csak egy hülye van - hanem sok. Kósának fontosabb egy 20 milliárdos közpénzlenyúlás stadionra, mint az, hogy az emberek hogyan élnek, hogyan boldogulnak, el tudnak-e helyezkedni, ki tudják-e fizetni az egyre emelkedő rezsijüket. Egy épelméjű politikus ilyenkor - válság idején - nem kér a központi költségvetésből 20 milliárdot stadionépítésre - melynek megvalósulását követően sem élne jobban az átlag debreceni polgár.

Állítsuk meg a ......... 2011.03.03. 11:37:02

Szégeyen amit kósa művel, a főutcán az üzletek kétharmada bezárt.
A maffia védelmi pénzei és a önkormányzat magas bérleti díjai miatt.
Persze lehet, hogy az önkormányzat egyenlő a maffiával.
Ha egy turista végigsétál a Piac utcán elmegy akedve mindentől.
Üres kirakatok, bezárt üzletek.

kósának min. 3 állása van: fidesz párt alelnöke, polgármester, képviselő+ amiről nem tudunk.
Napi 8 órában egy seggel, ennyi állást ellátni nem lehet becsületesen.

Egyébként a jó.....kat azoknak is akik kitalálták a románok betelepítését.
Először az itteni embereknek adjanak munkát és megfelelő fizetést, nem a román állampolgárokkal kellene foglalkozni, hanem a magyarokkal!
Sajnos 1989-ben beengedtek ide jópárat.

A magánnyugdíj miatt pedig felelni fogtok viktor és társai, most a legújabb hazuság,hogy a fordulónap május 31., ezután kezdik csak kifizetni a pénzünket.
Nem akarom eltartani a magánnyugdíjamból és a hozamomból a sok léhűtőt!
Ebből még baj lesz.

piros pipacs 2011.03.03. 11:37:03

Ujabb milliárdok kidobása a focira. Négy éven keresztül ismét ez megy. Stadionok felújitása, épitése a nagy szarra, a nagy semmire. Az összes, magát focistának nevező embernek a lábát kéne törni, hogy nem vigye el fölöslegesen az állampénzét a semmire. Nincs focista egysem, orbán sem volt az. Szalad a foci után, de mikor utolérte, fogalma sem volt, hogy mit kezdjen vele. Mégis pénzek milliárdai mennek erre a hülyeségre. Minha másra nem lenne szüksége a szegény, nyomorult, munkanélküli embereknek. Le a focival.

jonschaffer 2011.03.03. 11:47:05

Sajnálom, hogy Debrecenben - is - gáz van. 6 évig tanultam az agráron ( vajon miért nem 5 évig, lehet találgatni :) )és nagyon megszerettem ezt a várost, évente 1-2szer most is eljutok oda. Itt, Szolnokon a polgármester, Szalay Ferenc országos/Fidesz szinten jelentéktelen politikus, mindenki tudja, hogy igazából narancsszínű gazdasági lobbik mozgatják a várost. Debrecenben ellenben egy általam korábban nagyra becsült, karakán, országosan jegyzett politikus a góré. Üzenem innen, a Tisza-partról, hogy itt is ugyanez megy: új híd átadása (amelyet hogy-hogynem a Fidesz-közeli Közgép épített) városközpont rehabilitáció iszonyú marketingkampánnyal karöltve, focipályák - versus elhanyagolt betonkolosszusok (szállók, irodaházak), járhatatlanná váló belterületi utak és ártéri híd ... és milliárdos adóssághegyek.

kerdesek05 2011.03.03. 16:52:17

Vicces a pali:

Kósa: meg kell fékezni az önkormányzatok eladósodottságát

nem te vitted eladósodni a városodat Lajoska?

www.portfolio.hu/gazdasag/kosa_meg_kell_fekezni_az_onkormanyzatok_eladosodottsagat.146207.html

Az önkormányzatok eladósodottságát meg kell fékezni - mondta az InfoRádiónak a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. A Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy a jövőben az önkormányzatok csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt. Kósa Lajos hozzátette: ahhoz, hogy ezt a kormány ellenőrizni tudja, több törvényt is módosítani kell.

Portfolio.hu Árfolyam Videó Pénzcentrum.hu REsource Konferenciák Portfolio Trader TraderSzoba InfoRádió
Portfolio.hu
BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ ENGLISH
BEJELENTKEZÉS
Login név:
Jelszó:
Jegyezzen meg: Elfelejtette a jelszavát?

Bejelentkezve: KILÉPÉS HÍRLEVÉL ENGLISH
Legyen a kezdőlapom
Hello, USERNAME Kilépés » Cookie-k törlése » Bejelentkezés: English version
Legyen a kezdőlapom Elfelejtett jelszó » Hírlevél beállítások »
Regisztráció » Előfizetés » ENGLISH

* Befektetés
* Deviza/kötvény
* Ingatlan
* Makrogazdaság
* Tőzsde
* Vállalatok
* Szolgáltatások
* Előfizetés

* Vállalatok
* KKV
* Pénzügy
* Telekom
* Energia
* Zöld energia
* Vállalati pénzügyek
* Cégautó
* Karrier
* Közlemények

* Befektetési alap
* Öngondoskodás
* Külföldi alapok
* Privát bankok

* Deviza/kötvénypiac
* Állampapír (ÁKK)
* Deviza

* Ingatlanpiac
* Lakáspiac
* Irodapiac
* Kiskereskedelem
* Ipari ingatlan
* Városkép

* Makrogazdaság
* Adózás
* Egészségügy
* Nyugdíj
* Nyersanyag

* Vállalatok
* KKV
* Pénzügy
* Telekom
* Energia
* Zöld energia
* Vállalati pénzügyek
* Cégautó
* Karrier
* Közlemények

* Tőzsde
* Parkett
* Technikai elemzés
* Certifikátok
* Fizikai arany, áru
* Tőzsdei kereskedés

* A hét hírei
* Adatletöltés
* Elemzések
* Fotók
* Infopanel
* Utazás
* Kalkulátorok
* Könyvesbolt
* Online interjú
* Portfolio.hu füzetek
* Prémium cikkek
* Szótár

* Adat
* Ingyenes hírlevél

* Portfolio.hu - Online gazdasági újság - 2011. március 3. csütörtök

Kósa: meg kell fékezni az önkormányzatok eladósodottságát
2011. március 3. | 12:22

Küldés e-mailben Nyomtatható verzió Hozzászólás
Az önkormányzatok eladósodottságát meg kell fékezni - mondta az InfoRádiónak a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. A Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy a jövőben az önkormányzatok csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt. Kósa Lajos hozzátette: ahhoz, hogy ezt a kormány ellenőrizni tudja, több törvényt is módosítani kell.

hirdetés

Közös szándék az önkormányzatok eladósodásának megállítása - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos annak kapcsán, hogy a Széll Kálmán-terv része az is, hogy a jövőben az önkormányzatok csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt. A kedden ismertetett terv azért tűzte ki ezt a célt, mert az önkormányzati szinten is meg kell fékezni az eladósodást ahhoz, hogy az ország eladósodottságát csökkentsék - emelte ki.

A Fidesz alelnöke szerint az önkormányzati és az államháztartási törvény módosítására is szükség van ahhoz, hogy ez a törekvés megvalósuljon. Világos és átlátható normarendszert kell felállítani, amely tartalmazza, hogy milyen típusú hitelfelvételt milyen eljárással és szempontok alapján lehet megvalósítani, ennek a részletei még kidolgozásra várnak - fejtette ki.

Debrecen polgármestere közölte: a mai formában sértené az önkormányzati működési rendszert, ha egy pénzügyi biztos felügyelné a hitelfelvételt, éppen ezért van szükség a törvények módosítására.

www.portfolio.hu/img/upload/2011/03/onkormhiany2.png
img21.imageshack.us/img21/1507/onkormhiany2.png

NewWay 2011.03.03. 16:52:18

Nagyon unalmas már ez az MSZP-s fikablog.

Azt gondoljátok, hogy elég fikázni Kósát?

Jó lenne, ha valamit letennétek az asztalra. Korrupt Kósa? Tessék, mutassátok meg, buktassátok le!

Ja, hogy az nehezebb? Meg az MSZP-Fidesz összebeszélt, hogy egymás korrupciós ügyeit nem piszkáljuk?

Ez így nagyon gyenge!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.03. 16:52:19

@Felmosórongy: Én a nyertese vagyok, hadd ne pusztuljak, de pusztuljanak az Orbánék.

kéne egy nick 2011.03.04. 05:40:09

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Ez volt a vicc helye?
Van ott egy darab szerencsétlen egyetem, arra vered magad?
(Tudom, persze, háromból lett összevonva.)

Méghogy Közép-Európa legnagyobb egyetemvárosa, hol kell röhögni? (Egyébként egyetemi város, mert az egyetemváros mást jelent.)

Egyébként ha az egész város egyetlen egyetem lenne, a hely akkor is csak egy porfészek maradna a semmi közepén.

Az ország többi nagyvárosában van legalább egy hegy vagy egy folyó, vagy bármi érdekesség.
Debrecenben csak a semmi. De az szinte korlátlan mennyiségben.

Állítsuk meg a ......... 2011.03.04. 08:32:08

@kéne egy nick:
A gyengébbek kedvéért:
Debrecen egyetemvárosa:
-volt Kossuth Egyetem
-volt Agrár
-volt DOTE
-Zenekonzervatórium(főiskola)
-Nyíregyházi Eü Főiskola
-Böszörményi Óvónőképző
-Kossuth gyakorló gimnázium
-gyakorló általános iskola 2db
-Pallagi Mezőgazasági szakközép, közgáz szak is
-Fociakadémia Pallag
-Debrecen Kassai úti Campus, új informatikai karral, jogtudományi karral, főigazgatósággal, Lovardával.
-diákszállók, Campus HOTEL
Röviden ennyi, a teljesség igénye nélkül.

nemugyvanaz2 2011.03.04. 12:24:29

@The_Goat:

A lényeg felett siklottál el...

Ha egyszer a választott(?) képviselőink nem azt teszik amit ígértek, gyakorlatilag minden intézkedésük miatt azt érezzük, hogy egyre rosszabb (persze nekik nem, hiszen jobban élnek, mint 4 éve), akkor ne kelljen már 4 évet várni arra, hogy elmenjenek a búsba. Gyakorlatilag minden politikus megélhetési bűnöző, teljesen egyformák. Lábbal előre senkiről sem mondaná meg egy idegen, hogy ez Fideszes, az meg MSZP-és stb. Legfeljebb ezeket a jelzőket használná, ha megtudná, hogy politikus volt: biztos korrupt volt, lopott, csalt, hazudott, nem kár érte. Amit tuti nem mondana: nagyon sajnálom, nagyon sokat tett értünk, ó még élhetett volna, annyi mindent ígért még. Nincs különbség a politikusok közt, mentelmi jog mögé bújnak, mindent megengednek maguknak. És ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom :) Miért nincs köztük tisztességes ember? Ha egy bekerül (mert volt olyan naiv) azonnal kipicsázzák valamilyen indokkal, vagy teljes átalakuláson megy át. Nincs alternatíva. Többen ajánlották már, én is ajánlom a "Rokonok" című könyvet, filmet. Rohadt az egész rendszer a velejéig. Úgy van kitalálva, mintha mi döntenénk a sorsunkról (4 évente), megvagyunk szépen osztva (te ilyen vagy, vagy olyan? Ha amolyan a k. anyád) A népnek cirkusz kell és kenyér. Cirkuszról gondoskodnak, mindig van min csámcsogni (az ellentáborban mindig, mindenki lop, csal, hazudik, csak mi vagyunk szentek alapján, és bizonyítják is bőszen). A kenyeret még megtudjuk venni, bár a héten azt is emelték vagy 15%-al. De lassan nem tudunk mit rákenni...
Csak az a baj, hogy közben, szép csendben olyan dolgokat szavaznak meg amiről senki sem hall, mert sehol nem jelenik meg. Szépen minden külföldi kézen lesz (vagy már van). Izrael is belép az EU-ba :) Brave New World!

Az idézet egyébként a Függetlenségi Nyilatkozatból van, amire mindig hivatkoznak az amerikaiak (akik javarészt európai ősök leszármazottai).

Olyan jó lenne, ha mindenki megpróbálna látni is, nem csak nézni. Vagy legalább figyelni...

kéne egy nick 2011.03.04. 13:03:56

@pcr:
Egyetemről volt szó, baszd meg.
Erre felsorolsz általános iskolától kollégiumig és kocsmáig (Lovarda) mindent.
Ja, a zenei konzervatórium középiskola, nem főiskola.
A fociakadémia ugye vicc volt a viccben?

Szóval a felsorolás:
Debreceni egyetem
semmi
semmi
semmi
Pont.

Az egyetemi város, baszd meg.
Muhaha.

Puszta a pusztában.

Állítsuk meg a ......... 2011.03.09. 07:48:16

A feldorolásból kimaradt a még a régi Ybl Miklós Műszaki fősikola.