Médiákos utóvédharcok – Hazai pálya 2.

Visszamenőleg megváltoztatja tudósítását, majd helyreigazítást kér az önkormányzati média. Volt egy gyerekeket megmérő versengés Debrecenben, aminek furcsa környülállásai annak kikövetkeztetésére adtak okot a szemlélődőknek, hogy netalán hatalmi beavatkozások…

Vágják

A másfélszeres meg a tíz százalék. Elkezdődött a debreceni 2-es villamos nyomvonalának kiépítése a Thomas Mann utcán – adta hírül az önkormányzati hírportál, s igyekezett egyből megnyugtatni azokat, akik ismét az egészséges fák kivágása miatt ráncolják homlokukat.…

Nagyon alul járó 2.

Mocsokfronton a helyzet nem változatlan, hanem romlik. Basahalom-Alsó. Három hónappal ezelőtt pillantottunk be a debreceni Nagyállomás melletti felüljáró alá. Azóta befejezték a síneken átívelő közút felújítását, a renoválási lendületből azonban csak annyi maradt alább,…

Hazai pálya

A polgármester lánya aranyérmes lett Debrecenben. Voltak, akik már azt sem tartották helyesnek, hogy Kósa Lajos fővédnöke egy olyan versenynek, amiben két lánya is indul. Erre persze lehet legyinteni, hogy ugyan már, a polgármesternek illik fővédnöknek lenni, ha a városában jeles…

Sajtószabadság

Voltunk. Leszünk. Idézet a nemzeti hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda tudósításából: Debrecenben a sajtószabadságért gyújtottak gyertyát; a Nagytemplom előtti Kossuth szobornál mintegy nyolcvanan-százan demonstráltak. Az internetes levelező rendszeren keringő levél…

süti beállítások módosítása