A kitartás kitartása

Mit kíván a polgármester? Mit ígér a frontember? Mit tegyen a Médiatanács? Schmitt Pál köztársasági elnök az ország népét köszöntötte az új év első perceiben elmondott beszédével, ami sokáig emlékezetes marad. (Egyrészt a vonulása miatt, ami a mondanivaló helyett a…

A víz az úr – meg a képviselő

Választók keresik a megválasztottakat. Nyílt meghívólevél a városatyához. A választási kampány óta nem nagyon lehet „terepen” látni önkormányzati képviselőt Debrecenben, legfeljebb néhány ottmaradt plakát őrzi az arcukat a helyiek emlékezetében. Amióta pedig…

Az elhallgatott férj 2.

Kósa Lajost megint nem nevezték nevén. Majdnem egy éve, hogy itt  szóvá tettem, miféle érthetetlen dolog a férje nevének megemlítése nélkül interjút készíteni a polgármester feleségével, ráadásul a város kiadványában. Az elhallgatott férj - ezt a címet adtam…

Fénnyel fedik a csúf valót

Parasztvakítás cívishonban. Basahalom-Alsó 2. Debrecen belvárosában járunk, a település legrégebben lakott részén, a Péterfia és a Hunyadi utcák sarkán, ahol már évek óta szaga van a rohadásnak. A „merjünk nagyot álmodni” ámokfutói és az önkormányzati…

Visszaélt, korlátozták

A Fidesz igyekszik fellépni a verbális polgármesteri tombolás ellenében. Vannak települések, amelyek önkormányzati ülésein annyit beszélnek a polgármesterek, amennyit nem szégyellnek. A polgármester pedig nem szégyellős fajta. A települések élére választott képviselők…

süti beállítások módosítása