Végre megmozdult

Egyelőre csak a lehetőséget villantotta meg a városi televízió.
 

Örüljünk! Ugyan évekkel lemaradva más nagyobb városoktól, de a hét elejétől végre a debreceni önkormányzati televízió egyes műsorai is megtekinthetők az internetenEz a manapság már minimális követelménynek tekinthető szolgáltatás mindenképpen nézőbarát, bár a DTV-s változata inkább béta-verziónak tekinthető jelenlegi állapotában. A további fejlesztések irányát megmutatják hazai és külföldi példák is.

Tehát:

Nem szerencsés, hogy a DTV esti hírműsora és sportmagazinja egyben látható. A kedves közönség ugyanis nem mindenre kíváncsi. A televíziók többnyire külön anyagokra, tudósításokra bontva is felpakolják a világhálóra hírműsoraikat, külön címekkel és egyéb, a későbbi keresést segítő kiegészítőkkel ellátva. Ameddig ezt nem teszik meg a DTV-nél, addig is összefoglalhatnák szövegesen, címszavakban az adott (hír)műsorok tartalmát, hiszen hónapok múltán a kedves nézők nem azt fogják keresni, hogy mit is mondott a városi tévé június 16-án este, hanem például azokat a konkrét anyagokat, amelyekben mondjuk a belvárosi fakivágásokról volt szó, vagy a Loki új játékosairól.

Külön érdekesség, hogy az esti hírműsort és a sportmagazint egyben kínáló videón látható a két műsorszám közötti reklámblokk is. Meglehet, ezért többet pénzt szed be a DTV a hirdetőitől, de a neten való tévézés egyik megkülönböztető jegye a hagyományos dobozbámulástól, hogy a kedves néző kikerülheti a reklámokat, az ajánlókat, s pusztán azt tekinti meg, amire tényleg kíváncsi. (Bár az is lehetséges, hogy évek múltán egyik-másik reklám érdekesebb lesz a nosztalgiázó közönség számára, mint az azt megelőző politikai hír.)

Nem világos, hogy milyen szempontok alapján döntötték el, hogy melyik műsoruk látható a hálón is, és melyik nem. Merthogy nem kerül fel minden. Leginkább az esti háttérbeszélgetéseknek (Esti közelkép, Köz-ügy) lenne itt helyük, hiszen azok gyakorta foglalkoznak a város polgárait valóságosan is érintő ügyekkel, ráadásul élő műsorok lévén olykor olyasmit is megtudhatunk belőlük, úgy is láthatjuk a város jeles embereit, amit és ahogy a vágott-szerkesztett műsorokban nem. Remélhetően nem épp ezért döntöttek amellett, hogy ezek a háttérmagazinok nem láthatók a neten.

Örüljünk tehát, annak is, ami van végre, de inkább annak, ami lehet belőle. Egyszer talán majd visszanézhetjük a választási kampányműsorokat, hogy ki mit ígért.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr18530727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ötker 2008.06.20. 14:36:27

A cuccokat visszamenőleg is fel lehet tenni.
Gondolom, minden megvan nekik archívban, mert az kell az ORTT-nek.
Minden nap feltesznek két nap anyagát, az aznapit és egy korábbi napit, ezzel a módszerrel egy év alatt két év műsorai kerülhetnek fel az internetre, és még bele sem szakadnának.

lavoár 2008.06.20. 14:41:37

kíváncsi vagyok, ezért a fejlesztésért mekkora összeget írnak be a dtv költségvetésébe. mert ebben sincs olyasmi, ami ingyen ne lenne megtalálható.
max az emberi munkaórák kerülhettek pénzbe.

Holdrabló 2008.06.20. 15:17:54

Bazz! Ne ide pakold a spametet!

Külföldi Viktor 2008.06.21. 11:37:12

kedves lavoár, nagyműveltségű, jóindulatú és sokoldalú barátom! mit is értesz ingyenes alatt? a lopottat (mint a legtöbb hozzád hasonlóan gondolkozó fejlesztő és megrendelőik), a nyílt forráskódú, szabályozott líszenszű alkalmazások felhasználását, vagy a személyre szabott egyedi fejlesztéseket (ahol bizony sokszor "csak" az ún. munkaóra számlázódik.) az emberi munkaerőt, az efféle estekben konkrétan a szellemi hozzáadott értéket pedig éppenhogy nem le- hanem megbecsülni kéne. mindenestre hasonló jellegű fejlesztések (ha a lopástól eltekintünk) 20-30 munkaórával min. kalkulálandók.

lavoár 2008.06.21. 11:58:24

tán valakinek a tyúkszemére léptem?
munkásemberként nagyon megbecsülöm a kollégák munkaóráit, azt remélem rendesen megfizette a dtv.

Holdrabló · http://www.holdrablo.blogspot.com 2008.06.21. 12:48:57

Félreértések elkerülése végett: mondatom természetesen nem rád vonatkozott, lavoár. Volt itt egy barom, aki az összes blog.hu-s blogot telespametelte a sörreklámjával. Basa időközben -teljesen jogosan- kitörölte, az én kommentem maradt. Ezért úgy tűnik, mintha neked válaszoltam volna, pedig nem. Na, ezt most jól túlmagyaráztam. :)

lavoár 2008.06.21. 13:04:22

haha, egyre jobb.
viktornak írtam, nem neked, de ok.

holdrablo · http://www.holdrablo.blogspot.com 2008.06.21. 13:09:16

Na, akkor ezt is megbeszéltük! :D

venyige 2008.06.21. 13:54:56

A faszit az összes blog.hu-s blogból kinyomták központilag a szpemjével együtt.

wek 2008.06.23. 19:26:23

Az Alföld tv már legalább másfél éve a neten is látható.

vasadi 2008.06.23. 19:41:18

wek! Másfél éve bejelentették, hogy látható a neten - ez inkább közelebb van az igazsághoz. Mert hol működik, hol nem, az archívuma meg egyáltalán nem.

cityhall 2008.07.10. 20:49:29

Gratulálok, Basa!
A DTV minden javaslatodat megfogadta, külön választották a híradót a sportműsortól, feltették az esti háttérbeszélgetéseket is korábbi szándékaik ellenére, a videók alatt ott a szöveges tartalom is.
Már csak az a kérdésem, fizetett-e neked a szaktanácsért az önkormányzati tévé.
Persze, tudom, hogy nem, de legalább elszégyelhetnék magukat kissé.

FYGureout · http://www.sakraft.hu 2008.07.11. 03:06:57

A Pécs TV kb. 6-7 éve nézhető az Interneten, archívumkereső rendszere éppen olyan, mint amilyent mondotok: anyagokra, szerzőkre, résztvevőkre, témákra, nyilatkozókra, szerkesztőkre, stb. lehet évekre visszamenőleg keresni.
A szoftvert olcsó pénzért lehet akár bérelni is. Pl. Liége meg is tette.
www.pecstv.hu/adas/
süti beállítások módosítása