Visszaélt, korlátozták

A Fidesz igyekszik fellépni a verbális polgármesteri tombolás ellenében.

Vannak települések, amelyek önkormányzati ülésein annyit beszélnek a polgármesterek, amennyit nem szégyellnek. A polgármester pedig nem szégyellős fajta. A települések élére választott képviselők megszólalási lehetőségeinek számát, azok időtartamát (általában 2-4 perc) az önkormányzati testület szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) rögzíti. De a polgármesterekét a települések óriási többségében nem. Leginkább abból a megfontolásból, hogy a polgármester vezeti az üléseket, tehát már csak technikai megfontolásból is neki sokszor kell szólnia. A polgármesterek jelentős része azonban nem pusztán kihasználja a lehetőséget, hanem visszaél azzal.

Beszél hosszasan minden egyes napirendi pont előterjesztésekor, aztán minden egyes képviselői felszólalásra azonnal reagál – a saját embereit dicséri, az ellenzékieket okítja, alázza, gúnyolja –, az előterjesztés megszavazása előtt összefoglalja a vita legfőbb gondolatait (kiemelve saját nagyszerű meglátásait), a szavazás befejezte után megdicséri a jól voksolókat és lehurrogja a – szerinte – rossz gombot nyomókat, olykor mond egy-kélt viccet vagy anekdotát levezetésként. És így tovább, és így tovább, közgyűlésről közgyűlésre, éveken át töretlenül… Ráadásul mindez úgy történik, hogy a polgármester ül, ülve beszél mindig, míg a képviselők minden egyes megszólaláskor felállnak, így tisztelik a testületet és a témákat, a köz dolgait. Volt egyszer egy nagyvárosban, hogy a mindig ülve beszélő polgármester jó modorra oktatta az ellenzék vezérszónokát, mert az gyakran zsebre dugta az egyik kezét, amikor felállva hozzászólt az adott témához. Viselkedni tudni kell, ugye!

Most, hogy nemrégiben voltak a helyhatósági választások, némely településeken igazítanak egy keveset a korábbi SZMSZ-en a hatékonyság és a tisztesség jegyében. Az egyik online újság interjút készített a Fidesz városi elnökével, és a beszélgetés során nekiszegezte a kérdést: Az új szmsz-ben a polgármester felszólalásait is korlátozták. Erre miért volt szükség? Saját közgyűlésében nem beszélhet annyit a város első embere, amennyit akar?” Ez azért kemény felvetés, ne kisebbítsük a zsurnaliszta merészséget! A válasz sem volt puhább, aminek első mondatában a városi Fidesz-elnök egyszerűen kijelentette, hogy a polgármester eddig „visszaélt” a korlátlan megszólalás jogával. A háromperces képviselői felszólalások között a polgármester annyit beszélt, amennyit akart. Ez kicsit kampányízűvé tette a közgyűlést. Az új szabályozás szerint a polgármesternek maximálisan kilenc perce van arra, hogy egy-egy napirendi ponttal kapcsolatosan elmondja véleményét.” Ez igen! Aki nem hiszi, itt elolvashatja: SzegedKurír.

Számunkra már csak egyetlen kérdés maradt. A Fidesznek ez a polgármesteri szószátyárságot korlátozó határozott fellépése csak Szegedre érvényes, vagy netalán az ország más városaiban is hasonló intézkedésekre készülnek a verbális visszaélések ellenében?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr322444531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.12. 17:35:06

Már bocsánat, de Kósa Lajos nem beszél, hanem kinyilatkoztat. A szava éterek zenéje, melynek minden perce ajándék. Jelentőségével és nagyszerűségével kapcsolatban pedig fontos megjegyezni, hogy például Beethoven IX. szimfóniáját sem lehet 9 percre korlátozni. Tart, ameddig tart, és örülünk, ha netán kapunk még egy kis ráadást hozzá, a taps után.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.11.12. 17:35:06

Akarom mondani, szférák zenéje. Basszus, ezért az éterért ki fogok kapni. Az étert ugye altatónak használják, én meg botor módon azt a freudi asszociációt tettem, hogy Kósa Lajos beszéde altat, mint az éter. De becsszó, csak félreértés volt. De tényleg. Jaj szegény fejemnek.

2010.11.12. 17:35:06

Eljátszogattam a gondolattal, hogy mi lenne a sorsa egy, a polgármester bármilyen, BÁRMILYEN lehetőségét korlátozó előterjesztésnek a debreceni közgyűlésben...
Egy biztos, még csak nem is tudnánk róla...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.11.13. 03:05:01

bolhacirkuszban köhögnek a bolhák. néha pattognak is. amíg le nem szórja valaki bogánccsal őket.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.11.13. 11:50:51

Nem azzal van a baj, hogy mennyit beszélnek, hanem hogy vagy nem mondanak semmit, vagy éppen az igazságot próbálják meg elkendőzni.

lilla16 2010.11.18. 08:18:22

A Csokonai Színház sikere az Odeonban
A társulat itthon maradt tagjai is ünnepelték a Csokonai Színház párizsi sikerét a színházi kávézóban. Nem piskóta sikerrel fellépni az Odeonban!
A zajos mulatozásig menő örömnek volt még egy másik, emelt hangon emlegetett oka: az utazó színészeket kísérő népes városi küldöttség minden tagja igen fontos elvtárs, akik döntenek a Csokonai jövő évi költségvetéséről is. Eddig is ezt tették, de úgy, hogy nem nagyon jártak színházba. A Képzeletbeli operett debreceni előadásait sem látták. A párizsi utazás már nyomós ok volt mindegyikőjüknek, hogy megismerkedjenek saját színházuk művészetével személyesen is. Az Odeon nekik valódi beavató színház…
A társulat és a debreceni emberek örömét már csak egy dolog fokozhatná: ha kiderülne, hogy a hivatalosságok saját költségükön utaztak, nem akarván terhelni a már régóta hitelekből tengődő városi költségvetést.
süti beállítások módosítása