A forradalom nem elbukott, április tizenegyedikét pedig a mamelukok akarták ünnepelni.

Kétszer is elmondta ma nagyjából ugyanazt az ünnepi kampánybeszédet Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz országos alelnöke. Először otthon, aztán a fővárosban. Nem belemenvén a szónoklatok részletes elemzésébe, s nem is értékelve azokat, sem a rétort, pusztán két – aprónak egyáltalán nem mondható – történelmi kérdésre hívnám itt fel az ünneplő közönség figyelmét.

1. Kósa Lajos azt mondta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elbukott. Sokan mondják ezt, nemcsak ő – helytelenül. Nem utólag cizellált nemzeti eufémizmus, hanem történelmi tény: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem elbukott, hanem leverték – méghozzá nagyon komoly orosz segítséggel, mert egyedül nem ment az osztrákoknak. Már az átkosban, a kádári pártállami időkben is megbukott az a történelem szakos hallgató az egyetemi vizsgáján, aki elbukottnak nyilvánította 1848-49-es küzdelmünket. Akármennyire is jeles volt feleletének többi része, ezért repülnie kellett, hogy örökre jegyezze meg, nehogy hülyeséget tanítson majdani diákjainak.

Nem elbukott, hanem leverték! – ismételgessük, hogy rögzüljön végre. És ez nem pusztán 1848-49-re érvényes, hanem 1956-ra is. Nemzetének szabadságküzdelmeire hivatkozó, azokról büszkén szónokló politikusnak illendő ezt megjegyezni.

Fotó: Cívishír

2. Kósa Lajos április tizenegyedikét helyezte március tizenötödikei beszédének középpontjába. Értjük, ugye, április tizenegyedikét, mert ahogy 1848-ban, úgy 2010-ben is április tizenegyedike a fontos nap, ugye – kacsintott ki közönségére, kapott is érte tapsot. A szónok az áprilisi törvények V. Ferdinánd általi szentesítésének napjára utalt, a radikalizmussal (nyilvánvaló utalás a Jobbikra) szemben a törvényességre és az alkotmányos rendre fókuszálva a figyelmet. Értjük ugyan a véletlen dátumegyezésből fogant szónoki kényszert, mégis erőteljes túlzás épp március idusának ünnepén az uralkodói aláírás napját piedesztálra emelni. Ha ezt Petőfi hallotta volna…

Történelmünk során más is próbálkozott már április 11. magasztalásával március 15. ellenében, és kudarcot is vallott. Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc 1897-ben azt javasolta a parlamentben, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünneppé, addig ugyanis (közel ötven év!) nem volt hivatalos ünnepnapja a forradalomnak és szabadságharcnak. Mivel a nemzeti küzdelmünket leverető Ferenc József még javában élt, Bánffy Dezső miniszterelnök az uralkodó számára is elfogadható áthidaló megoldásként azt javasolta, hogy március 15. helyett április 11-ét, vagyis a 48-as alaptörvények uralkodói szentesítési napját emeljék nemzeti ünneppé. A kormánypárti többség (a mamelukok) ezt fogadták el, de hiába, a magyar nép emlékezetében március idusa volt és maradt a szent nap. Mái napig.

És így lesz ez a jövőben is, akármilyen eredményeket hoznak a 2010. április 11-i választások.

(Ajánlott olvasmány a megújult Holdrabló összefoglalója - Pacsulis ünnep - és a Debbenet lírai tudósítása - Szürkület.)