Béla újra él – és a pedofilia is

(Lazázzunk egy kicsit, elvégre boulevard!)

 

Szakács Béla feltámadt, a naplója újra él.

Öt hete múlt, hogy leleplezte magát kiötlője, mert elfáradt, pihenni vágyott. Jól koreografált médiaesemény lett a kitárulkozásból, amit még megfejelt az állandóan témahiánnyal küszködő magyar bulvársajtó. De nem oly egyszerű a búcsúzás. A rajongók nem akarták elhinni (vagy tudomásul venni), hogy Szakács Béla nincs, hogy nincs többé, ragaszkodtak hozzá, ezért Szakács Béla engedett az unszolásnak, s ismét lett. Minden marad a régiben?

 

Minden marad a régiben. Tavaly november 3-án háborogtam itt a blogban azon, hogy az Inform Média lapjai és internetes portáljai gyereklányokat mutogatnak a napi erotikus fotósorozataikban. Akkor egy 15 éves kislány illegette magát, tegnap megint. A szon.hu oldalain és a Kelet-Magyarország című családi lap utolsó lapján 2005. február 21-én a nap mutatványa mellett ez olvasható: Fiatal kora ellenére az újfehértói Petrus Rena (15) a felnőtteket is megszégyenítő magabiztossággal állt a fényképezőgép elé.” Ahogy a szövegből is látható, készítői és beszerkesztői pontosan tudják, hogy gyerekről van szó, aki a fotózkodásban a „felnőtteket” is megszégyeníti. Rena pózol így-úgy, a negyven képből álló sorozat végén már bikiniben kelleti magát egy pamlagon meg a szőnyegen. Megszégyenítő, az.

Hol vannak a szülők, a szülői munkaközösségek, a pedagógusok, a gyerekvédők, az oktatási ombudsman, a média valamelyik etikai bizottsága, a nők jogaiért ágálók, az egyházak? Valaki, aki a kiszolgáltatottakért szót emel? Mert ugye nem gondoljuk megengedhetőnek, hogy egy 15 éves kislány önmaga döntsön arról, hogy egy erotikus képgyűjteményben szerepeljen?

Megállítja valaki ezeket, még mielőtt sorra kerülnének a 14 évesek, a 13 évesek, a 12…

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr81244262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása