Vikidál ugrik

Nemcsak repülőjáratok lehetnek fapadosak, hanem tévéreklámok is.

Fukarság, ötlethiány, igénytelenség, a megrendelő és/vagy a készítők dilettantizmusa. Többnyire ezekkel indokolható, miért oly színvonaltalanok, gyengék, s így hatástalanok egyes reklámok. Még az sem segít rajtuk, ha ismert személyiség adja hozzájuk az arcát. Sőt. Vannak esetek, amikor sokkal inkább szánalmat kelt a nézőben a reklám, mint vásárlási kedvet, fogyasztás vágyát. 

Vikidál Gyula sujtásos, zsinórdíszes, fekete menteszerű felső ruházatban bóklászik mindenféle bútorok között. Láthatóan az a szándék, hogy otthonosan viselkedjen az idegen környezetben, mintha éppen a saját lakásában tenne-venne. Könyvet emel le a polcról, kávézik, leül az íróasztal mellé, fejesnek induló hasast ugrik a pároságyba. Csupa olyasmit tesz, amit bútorboltban nem szokás, pedig ez láthatóan bútorbolt. Minden hiteltelen, minden csak arról szól, hogy a híres ember csinál valamit, ami már az ötödik másodperctől kezdve borzasztóan unalmas.

Az amúgy azonnal elfeledhető reklámban egyetlen momentum van, ami mégis egy rövid időre emlékezetessé teszi. Az a bizonyos ugrás. Helyből, fejjel előre, majd arccal landolva, a matrac rugói által némileg visszadobatva, majd ernyedten úgy maradva. A mozdulatsor esetlen, legkevésbé sem örömteli vagy hancúrozós, inkább részeg beájulós. Mintha röptében lőtték volna le az idősödő rockert. Nincs kedvünk röhögni, megsajnáljuk őt, s nem veszünk bútort. Ott nem.

De elég a szövegből, forogjon a film.

Itt látható mozgóban és lassítva is.