#289

Az úr és az ő egyedüli igazsága

      

Ha nincs ez a blognyilvánosság, talán lemaradok róla.

Miről, miről?! Hát a polgármester úr e ciklusbéli első parlamenti felszólalásáról. Az Országgyűlés honlapja szerint ugyanis Kósa Lajos egy interpellációval nyitott. De nem innét szereztem róla tudomást, hanem Bakura blogjából. S bár Bakura ejt néhány szót a parlamenti környülállásokról is, azért az a biztos, ha az emberfia maga tájékozódik a dokumentumokból. Ezt azonban nem teheti meg a parlamenti honlapon, mert oda csak az elhangzás után egy héttel kerül fel a hitelesített jegyzőkönyv, így ez az interpelláció és a rá adott miniszteri válasz is. (A szavazás eredménye azonban már látható, amiből kiderül például, hogy a miniszteri választ egyetlen fideszes képviselő fogadta el, bizonyos Balla György, aki már 1998 óta koptatja a Tisztelt Ház szőnyegeit, ezért érthetetlen a félrenyomása.)

A nem hitelesített szó szerinti kivonatot azonban az elhangzás után néhány órával kiadja a parlament sajtóirodája, ha kéri valaki. Gondoltam, Debrecen város hivatalos honlapján biztosan megtalálom a dokumentet. És jól gondoltam. Majdnem.

A hivatalos városi online szó szerint adja a fideszes honatya interpellációjátaz arra adott miniszteri választ azonban már nem. Arra még csak utalást sem tesz. Mi a fenének? Kit érdekel az Debrecenben? Teljesen mindegy, hogy mit és hogyan szól a miniszter vagy bárki más bármikor, nekünk elég azt tudni, amit „Kósa Lajos polgármester úr” – így írják a városi honlapon – mondott. A többi csak megzavarná a gondolkodásunkat.

   

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr51244005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása