#302

Festett barmok és a Fidesz

        

A CowParade sikeressége vagy botrányossága azon múlna, hogy egy párt ellenzékben vagy hatalmon van?

Nehéz elhinni, de minden jel erre mutat. Van egy nagy város, benne egy nagy templom, a templom előtt tér, a téren műanyag tehén. Ez a város Budapest, ez a város Debrecen – mindkettő. Ott botrány volt, itt siker. Mégis miből adódik a különbség, amikor ugyanannak a produkciónak a darabjairól van szó?

A fővárosban a Szent István-bazilika elé kitett miatt emelkedtek magasba a kedélyhullámok, az olvadásnak indult jégkrém-tehenet mára az egyházellenesség és a féktelen liberalizmus tárgyiasult bizonyságának tekintik a sajtó egy részében és a Fideszben. Bár egyes híradásokból kiderülhogy a Fidesz képviselői már akkor aggályukat fogalmazták meg, amikor még nem is tudtak arról, milyenek lesznek azok a tehenek, tehát még a jégkrém-tehén felállítása előtt. Látatlanban az egész produkcióval volt gondjuk. 

(Fotó: fidesz.hu)

Debrecenben tíz nappal a fővárosi balhé kirobbanása után, annak ismeretében állítottak fel két tehenet a Nagytemplom előtt az AKSD Városgazdálkodási Kft. szervezésében. Ahogy az önkormányzati kiadvány honlapja beszámolt róla: „a programot színesíti a Tetra Pak CowParade rendezvénye, amely a világ számos nagyvárosában sikeresen vendégszerepelt. A művészeti eseménysorozat keretében híres magyar képzőművészek terveztek teheneket ábrázoló szobrokat, amelyek közül kettő Debrecen főterén is megtekinthető lesz…”  Tehát ami Budapesten vérlázító provokáció, az a Fidesz által irányított cívisvárosban művészeti esemény.

(Fotó: haon.hu)

A budapesti párttársaikkal szemben ennyire nyitottak, toleránsak, szabadelvűek lennének a debreceni fideszesek? Semmi szolidaritás a fővárosi kollégákkal? Semmi aggály a helyi városvezetéssel szemben? Hogy van ez? Ahány város, annyiféle Fidesz?

Ha már így alakult, itt lenne az ideje, hogy Debrecen menedéket adjon a Budapesten üldözött műanyagteheneknek. Volt már hasonló befogadásos javaslat közelmúltunkban: például amikor a magyar tehetségeket bemutató kiállítást szerelték le a Millenárison, vagy amikor a Terror Háza létét láttak fenyegettetve. Nosza! 

       

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr23243992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása