A gőgös hatalomgyakorlásról, a sajtó megfélemlítéséről, a nyalonc médiáról.

A Debreceni Civilek a Sajtószabadságért kezdeményezésére és szervezésében ismételten – a januári első demonstráció folytatásaként – tüntetés volt a Kossuth téren. Januárban a résztvevők csendes gyertyagyújtással hívták fel a figyelmet a magyar sajtószabadságot veszélyeztető törvénykezésre és eluralkodó hatalmi gyakorlatra, március tizenötödikén már három beszéd is elhangzott. Ezek következnek most.

Azok számára, akik polgárként nem tudtak, nem mertek eljönni a demonstrációra, és azok számára is, akik ugyan a mai média munkásai, de nem tudtak vagy tudatosan nem akartak hiteles beszámolót adni közönségüknek a debreceni eseményről.

Bánfalvi Győző beszéde:

Civilek, Polgárok, Kedves Barátaim!

Egy hónappal ezelőtt Budapesten a Fidesz-székház előtt volt egy tüntetés - "No Orbán day". Ennek a tünetesnek az egyik szónoka volt Tamás Gáspár Miklós, aki azt a kérdést tette fel a tömegnek, hogy "Mi a köztársaság?" Elgondolkodtató, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő fogalmat milyen nehéz szavakkal leírni. Épp ezért én most azt kérdezem tőletek, magunktól, hogy mi az a szabadság, mi az a sajtószabadság? Vagy azt is kérdezhetném, miért is tüntetünk most itt?

Annál is inkább válasz kell adnunk e kérdésre, mert ma még sokan megkérdőjelezik a szabadságért folytatott küzdelmünk jogosságát! Sokszor hangzik el az az érv, hogy a hónapok óta hatályba lépett sajtótörvénynek semmilyen káros hatása nem volt eddig a társadalomra. Nem mintha különösebb nehézséget jelentene választ adni ezekre a kérdésekre egy olyan médiatörvény kapcsán, amit immáron második alkalommal küldött vissza Brüsszel átgondolásra a magyar parlamentnek. Azonban egy másik szemszögből is megvilágítanám a problémát, nevezetesen abból, hogy a sajtószabadságot az eltelt hónapokban nem az jellemzi leginkább, hogy mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy mi nem jelenik meg benne. Az elmúlt hónapokban pedig nem jelentek meg azok a sorsdöntő, a valódi életünket érintő problémák, amikről valójában beszélnünk kellene. Nem jelentek meg a gazdasági válság miatt utcára került munkanélküliek százezrei. Nem jelentek meg a deviza hitelesek százezrei, akik rettegve várják a tavaszt, hogy mi lesz velük. Nem jelentek meg azok a tízezrek, akik a közszférában az elmúlt hónapok politikai boszorkányüldözésének áldozatai.

Joggal mondhatjuk, hogy mi nemcsak egy törvény ellen tüntetünk, hanem egy gőgős hatalomgyakorlás ellen, amely a szőnyeg alá sepri az igazi problémáinkat, megpróbálja átszőni hétköznapi életünket, megpróbálja divatba hozni azt a rég elfelejtett mondatot, különösen ebben a városban, hogy "Ne szólj szám, nem fáj fejem!". Ez minden demokratikus felfogású ember számára elfogadhatatlan kell, hogy legyen!

Lehet, hogy ma még kevesebben látunk át a szitán, és tudjuk azt, hogy a sajtótörvény egyfajta vasfüggönyként ereszkedik ránk, hogy eltakarja előlünk az igazságot, hogy megszüntesse véleményünket, hogy elszigeteljen minket egymástól.

Lehet, hogy ma még kevesebben vagyunk itt a téren, és többen ülünk otthon, és csendben várjuk csodát, de a szerepünk annál fontosabb! A parlamenti 2/3 okán mi lehetünk ugyanis ennek a gőgös kormánynak az egyetlen, igazi, hiteles és hatékony ellenzéke.  Mi, egyszerű, jóérzésű, becsületes emberek, akik a saját vállunkon hordtuk ennek a 22 évnek minden terhét. Egyedül nekünk fontos csupán, hogy megőrizzük ezt a törékeny demokráciát, amiben élünk, mert mi fizettük ki az árát!

Arra kérlek hát Benneteket, hogy esküdjünk, hogy megvédjük ezt a törékeny köztársaságot, és hogy ezt a gőgös társaságot az első adandó alkalommal elküldjük oda, ahonnan jöttek, a múltba!

Kácsor Zsolt beszéde:

Polgártársak, köszönöm! Mint újságíró és mint író köszönöm önöknek, hogy a sajtószabadság védelmében megjelentek a mai tüntetésen. Köszönöm, hogy el mertek jönni, s hogy nem ijedtek meg attól a hatalomtól, amely számon tartja és megfélemlíti azokat, akik nem hajlandóak hajbókolni előtte.

De nem az a legfőbb baj, hogy a hatalom számon tart minket, hanem az, hogy nem számol velünk. Én 1990 óta vagyok újságíró, és az elmúlt 21 évben azt tapasztaltam, hogy sok politikus – akár a jobboldalon, akár a baloldalon – egyszerű szavazatleadó automatának tekint minket, akikbe beledobálják az ígéreteket, majd várják, hogy leadjuk a voksunkat. De mi nem vagyunk szavazatleadó automaták! Mi európai, demokratikus meggyőződésű, szabad polgároknak tartjuk magunkat, s akármit gondol rólunk a hatalom, e polgári szellemiségből nem engedünk!

Az elmúlt hónapokban, amikor Magyarországon és Európában elemi erejű tiltakozás indult a magyar médiatörvény ellen, azt tapasztaltam, hogy a bírálatokat kétféle érvvel próbálták nevetségessé tenni és lesöpörni az asztalról. Az egyik érv az volt, hogy Magyarországon sajtószabadság van, lám, mi is szabadon elmondhatjuk a véleményünket. A másik érv pedig az volt, hogy kevesen vagyunk. Azt kell mondjam, ebben van igazság. Magyarországon valóban van sajtószabadság, és mi valóban kevesen vagyunk. De azok, akik a médiatörvény ellen tiltakozókat bírálták, két lényeges dologról nem vettek tudomást. Egyrészt arról, hogy a sajtószabadság nem olyan építmény, mint egy egyiptomi piramis, amelyet fölépítettek négyezer éve, és azóta is szilárdan áll. Hanem a sajtószabadság sokkal inkább az erdei éjjeli menedékhely tüzéhez hasonlít, amelyet folyamatosan táplálni és gondozni kell ahhoz, hogy biztonságos meleget adjon a hajnal leghidegebb óráiban.

A mostani sajtótörvényről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy biztonságos volna ránk nézve. Magyarországon a sajtót meg akarják félemlíteni, az ellenvéleményt el akarják hallgattatni, és hatósági eszközöket próbálnak bevetni az ellenzéki szellemiség teljes megtörésére.

Ami pedig a létszámunkat illető lekicsinylő megjegyzéseket illeti: számoljuk csak össze, hogy 1848. március 15-én mennyien voltak a Pilvax Kávéházban a márciusi ifjak! Húszan, harmincan, ötvenen? Hányan fértek el a Pilvaxban? Több ezren bizonyosan nem. Mégsem mondhatjuk, hogy a márciusi ifjak fellépése hatástalan maradt, elvégre a meggyőződésünk szabad kinyilvánítása elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. S mi azért gyűltünk ma itt össze, hogy kinyilvánítsuk demokratikus meggyőződésünket azzal a hatalommal szemben, amely politikai és üzleti megfontolások miatt erőszakos hódítóként lép föl a saját polgáraival szemben.

Polgártársak! A baloldal tavaly megbukott a választáson, és azt láttuk, hogy megérdemelte. A jobboldal azonban kétharmaddal győzött, és ma azt látjuk, hogy e bizalmat nem érdemelte ki. A Magyar Köztársaság jövője nem egyedül a jobboldal, s nem is a baloldal, hanem a republikánus demokraták kezében van. Hogy kik azok? Ők a csöndes, józan, normális többség, amely semmi mást nem akar, mint normális, emberhez méltó életet élni egy demokratikus köztársaságban. De ma mégis nekik van szükségük a legnagyobb bátorításra. Így hát a republikánus demokrata többség jelszava mostantól nem az, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hanem az: éljen a Magyar Köztársaság!

Fispán Géza beszéde

Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Gyerekek!
Azt mondják, kevesen vagyunk.
Majd 10 év múlva az akkori baloldali kormány regnálásakor több ezren fognak úgy emlékezni, hogy ők is itt voltak, tudják, ahogyan a partizánok és 56-os forradalmárok – a természet szigorú törvényeivel szemben – egyre szaporodtak, szaporodnak.
A marsalai ezrek partraszállása 10. évfordulóján körülnézve az ünneplő tízezreken Garibaldi halkan oda szólt a körülötte állókhoz: „Kevesen voltunk, sokan maradtunk!”
163 évvel ezelőtt fogalmazták meg a márciusi ifjak a nevezetes 12 pontot, melyre azóta minden politikai rezsim szívesen hivatkozik, főleg azok, amelyek mindent megtettek, hogy soha  ne legyen egy pont sem megvalósítható, arcátlanul az első pontra hivatkoztak a legszívesebben, amelyet azután végképp nem szerettek. Így tesz a mai rezsim is.
Kívánjuk a sajtó szabadságát!
Ezt ma délelőtt a miniszterelnök úr is kimondta, és Nemzeti Múzeum lépcsői alatt nem nyílt meg a föld!
21 évvel ezelőtt azt hittük, ha van olyan gondunk, amely örökre megoldódott, az a sajtószabadság kivívása. Azt hittük, ebben legalább közmegegyezés van, ezt minden oldalon komolyan gondolják, ezzel mindenki egyetért, és ebben nincs vita köztünk.
Tévedtünk!
Tévedtünk, a Magyar Köztársaságot nem csak nevében akarják megszüntetni, de tartalmában is. Olyan sajtótörvényt akarnak ránk húzni, amely biztosítja azt a képtelenséget, hogy majd a Hatalom ismét ellenőrizhetné a sajtót. Ezt már jól ismerjük. Elviselhetetlennek tartják a bírálatot, ők a tömjén illatát kedvelik, az öntömjénét!
Ez a hatalom szempontjából igen praktikus, csak az országunknak árt, külföldön is, itthon is elutasítást és bírálatokat váltott ki, demokrácia hívei között.
A demokráciákban a Sajtó ellenőrzi a Hatalmat, amely, elismerem, igen kínos tud lenni, ha megírja, hogy 600 000 forintért is lehet  luxusautót bérelni, vagy hogy hová kerül a közpénz, vagy hogy ki kinek a kijét alkalmazza a legkelendőbb, legjobban fizetett állami állásokban, netán hogy a felvett fizetés – már ha az illető nem veszi észre –  kissé több, mint ami neki jár, netán kétszer veszi föl, ha a sajtó megírja, akkor bizonyára feltűnik neki is.

A közszolgálati tévé és rádió jól láthatóan már ismét rugalmasan alkalmazkodik az elvárásokhoz, az sem számít, ha nézhetetlenné, hallgathatatlanná válik a nyalonc média.
Ünnepi beszédében délelőtt a miniszterelnök úr még egyúttal  hadat üzent az Európai Uniónak is, mondván, nekünk nem fognak parancsolni!
Csak hát azt felejtette el, hogy most  éppen ő az Európai Unió soros elnöke, így nem lesz könnyű saját maga ellen harcolni, de én drukkolok neki, hátha most az egyszer a józan ész győz!
Megszüntetik a köztársaság elnevezést is, talán azért, hogy ne legyen feltűnő az az ellentmondás, hogy molyrágta, avítt, feudális eszmékkel tömjék ki a rohammunkában készülő Tálkotmányt!
Belevennék a vármegyéket, a szentkorona-tant, reméljük, a derest, a földesúri tizedet már letudtuk az egykulcsossal.
Mi, akik annyi, de annyi fordulatot megértünk, bizakodva nézünk a jövőbe, hogy legalább egyet még megérünk...
Jövőre, ugyanekkor ugyanitt, ha a cenzúratörvény ellen kell szót emelni, azért, ha a cenzúratörvény eltörlésének megünnepléséért, akkor azért!