#312

Polgármesteri ugratás

    

Könnyed, néhol egyenesen tréfás tudósítást adott a városi televízió a kerékpárutak fontosságának ügyében.

Elvégre kampány van, ránk fér a bizakodó vidámság, még abban a városban is, ahol a kerékpárút igen nagyon gyér. De másképpen lesz holnap!

Eddig mélységes megvetéssel tekintettek a debreceni biciklistákra a városházából, s meglehet, így lesz ez a jövőben is, csak most a választási kampány idejére hirdettek moratóriumot. Volt itt már több kerékpáros demonstráció sok száz – legutóbb háromezer – résztvevővel, civil szervezői azonban soha semmilyen segítséget, támogatást nem kaptak a városházától, annak is örülniük kellett, ha nem gáncsolták őket nagyobb erőkkel. Míg a legutóbbi critical mass alkalmával a fővárosban a köztársasági elnök is együtt kerekezett a néppel, addig cívishonban a városvezetés tüntetően távol tartotta magát a kerékpárosoktól. Annak ellenére, hogy a Fidesz 2002-es önkormányzati választási programjának 48 pontjából a hatodik kifejezetten a kerékpáros városi közlekedésről szólt. Lesz, van mit számon kérni!

Akkor mire fel ez a mostani, a polgármester személyes jelenlétével megkoronázott aktivitásKettős a magyarázat. 1. Ismét választások közelednek, nem árt jó pontokat szerezni a debreceni biciklisták egyre népesebb táborában, emellett ki kell használni minden pozitív médiaszereplési lehetőséget. 2. A tegnapi akciót nem a senkiházi, koszos civilek szervezték, hanem a National Instruments, élén a cégvezetővel, Ábrahám Lászlóval. Az igazgató igen rendes ember hírében áll a városban, s alkalom adtán a véleményét is mindig kifejti a helyi közállapotokról. Habitusa, nyíltsága és kendőzetlen őszintesége tekintélyt ad neki, bár nem keresi a szereplés lehetőségét, súlya van a városban – ellentétben az önkormányzat vagyonát kezelő holding cégvezetőinek nagytöbbségével. Szóval ahol ott van Ábrahám László, onnét nem finnyáskodhat el Kósa Lajos, s ha már a polgármester maga is demonstrált saját maga eddigi gyakorlata ellen, ígért is ezt-azt. Másképpen lesz holnap!

No, erről adott egy sajátosan kedélyes tudósítást a városi televízió tegnapi híradója. (A most következő videó egy rémisztő jelenet lelassított képkockáival kezdődik, gyengébb idegzetűek csukják be a szemüket pár másodpercre!)

     

Ide kattintva látható.

     

Kósa polgármester médiaszereplésének sűrűségi mutatóiról még annyit, hogy hétfőn az ideiglenes piacról csevegett közel húsz percet az önkormányzati tévében, ma reggel a Nap-kelte saga újabb fejezetét láthatta a nagyérdemű, este pedig a szennyvízcsatornázásról fog értekezni szintén a városi televízióban.

  

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr36243982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása