#331

Tótozás stb. 3.

      

A magyar-szlovák fronton egyre aggasztóbb a helyzet. A stadioni történések újabb apropót adnak a kormánypártok bírálatára, ezért igen tetszenek az ellenzéknek. Az urak a határon túli magyarok kontójára szórakoznak.

        

Már nem sok kedvem van ezzel foglalkozni, de ha belevágtam korábban, akkor illik folytatni. Szemét ügy, s az sem szerez örömöt, hogy jóslataim be-bejöttek. Bár ne így lett volna!

Mi új történt az utóbbi néhány napban?

A vagy.hu-nak nyilatkoztak a debreceni ultrák vezetői (Politika a stadionban), vállalták tettüket, pártszimpátiájukat, Kósa-tiszteletüket. Egyenes beszéd, az azonban elgondolkodtató, hogy az amúgy oly bátor drukkerek csak név nélkül vállalták a beszélgetést a „további bonyodalmak elkerülése végett”. Mire gondolhattak?

Pénteken megszólalt az első, eleddig egyetlen tiltakozó debreceni politikus. Kovács László (SZDSZ) elhatárolódásra szólította fel Kósa Lajos polgármestert. 

Még pénteken délután Kósa kiadott egy hárommondatos nyilatkozatot két kurjantással tetézve, amiben – ahogy azt előre lehetett tudni – nem ítélte el a debreceni stadionban skandáló és tacepaozó híveit.

Ahogy arra számítani lehetetta polgármesteri megszólalással megtört az önkormányzati média eddigi hallgatása, bár az ügy részletezését nem vitte túlzásba sem a városi tévésem a városi ingyenes-bedobós honlapjaöt nap után – igen áttételesen – tőlük is értesülhetett a debreceni polgár arról, hogy volt itt valami.

Pénteken este Kaposváron játszott a DVSC, a csapatot elkísérte vagy harminc drukker. Szép ragaszkodás, Kaposvár nem a szomszédban van. A meccset közvetítette a Duna TV, több alkalommal is hallható volt az adásban, hogy a maroknyi debreceni túlénekelte az igen lanyhán szurkoló helyieket: „Lesz még Erdély Magyarországé!” stb. Tehát megy minden tovább, mint eddig. Sőt! Már a pécsiek is csatlakoztak a kispestiekhez, a fradistákhoz és a lokistákhoz. Odaát sem voltak restek, Nyitrán súlyosan bántalmaztak egy magyar lányt, Besztercebányán pedig a szlovák drukkerek lobogtatták a transzparensüket: „Halál a magyarokra”. 

Gyurcsány üzent Ficonak, Fico visszaüzent…

Hogy mi lesz ebből? Sok jóra nem számíthatunk. Ha egyes politikusok – és hű követőik – a honi helyhatósági választás kampányában a tűzzel játszanak, ha a kormánypártok elleni hangulatkeltésre használják fel a kisebbségi magyarságot ért atrocitásokat és az azokra adott stadion-válaszokat, akkor épp a kinti magyaroknak ártanak. Nem is értem, hisz annyi okot és alapot adott a Gyurcsány-kormány a szigorú kritikára és számonkérésre, hogy a nacionalista kártyát most nyugodtan a pakliban lehetne hagyni.

Debrecenben talán abban lehet reménykedni, hogy Kósa polgármester – ha nem is nyilvánosan elhatárolódva, de a háttérben – mégis visszafogja a debreceni ultrákat. Pusztán azért, hogy ne menjen rossz hírünk a világba, ne kockáztassuk a 2012-es foci Eb megrendezésének lehetőségét. Bár a városban már azt is mondogatják, hogy Kósa Lajos igazából nem akarja az Eb-t debreceni helyszínnel, mert a város közelgő gazdasági csődje miatt nem lesz pénz a stadionépítés önrészére.  

     

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr34243961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása