Kampány kisstílben

Akié a hatalom, azé a nyilvánosság. És azt csinál vele, amit csak akar. Például átlátszóan trükközik, hülyének nézi az adófizetőket, akiknek a pénzéből kampányol.

A tévékben kiszámolják a perceket, hogy minden párt (képviselőjelöltet indító szervezet) azonos elbírálásban részesüljön, azonos módon és időben tündökölhessen. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Persze. A fenét.

Miközben a választási műsorokban majd ketyeg a sakkóra, az összes többi műsorban meg tombol a részrehajlás. Ahogy az már lenni szokott.

Egyrészt lehet mindenféle helyzetekben mutogatni a regnálók jelöltjeit, amint éppen nagyon jót tesznek a néppel, felelősen gondolkodnak a jövőről, áldozatosan ténykednek a köz érdekében. Másrészt lehet mószerolni az ellenfeleket, akik sandák, buták, galádak. Mindezt természetesen nem politikai alapon, hanem csak úgy emberileg és spontán módon. 

Konkrét példánkban a helyi televíziós hírműsor anyaga arról szól, hogy egy társasház 24 tulajdonosából 21 emeletráépítést szeretne, 3 pedig tart ettől, mert a kivitelező csak szóbeli ígéreteket tett, dokumentum nincs a garanciákról. Piti kis ügy egy kétszázezres városban, a lakosság egy százalékának egy százalékát (tehát tíz ezrelékét) érinti, nem is érthető, mit keres a napi híradóban. Semmit. Csak most éppen kampány van, és a többi tulajdonos szándékát akadályozó személyek egyike – akit kellően negatív színben mutat a híradás – a helyi ellenzék képviselőjelöltje. Hát ezért. 

Egy hónap van még a helyhatósági voksolásokig, éppen elegendő arra, hogy minden esélyesebbnek tűnő ellenzéki jelölt haragos szomszédját, sértett munkatársát, veszekedős rokonát megtalálja a helyi televízió, s lerántsa a jelöltekről a leplet. Csak úgy. Pusztán hírértékileg. Természetesen függetlenül a választásoktól. És persze közpénzből.