#431

Vakító drágaság 

      

Nem új felismerés, hogy a kis honi médiamókában melyik orgánum milyen példatárhoz nyúl és miért. Ha valami negatívumról van szó, akkor a balosok jobbos cuccot prezentálnak, a jobbosok meg balost. A Magyar Hírlapnál azonban valami zavar támadt.

 

Megjelentették ugyanis, hogy nagyobb városaink miként állnak az Úr színe előtt a közszolgáltatások áremelkedéseinek ügyébenÖsszesítésük szerint a legdrágább városok sorrendje a következő: 1. Budapest, 2. Debrecen, 3. Pécs, 4. Győr. Ha a vidékieket nézzük, akkor Debrecen az első helyezett. (Csak felkerültünk valamiben a dobogóra!)

Valamit nagyon elnézhettek a Magyar Hírlapnál. Először is bevett gyakorlat, hogy a jobbra húzó média nem tünteti fel Debrecent rossz színben. Azért, mert. Másodszor pedig komoly számítási differenciák vannak a fővárosiak és a debreceniek között. Úgy tűnik, itt másként osztanak-szoroznak, mint ott, merthogy a debreceni vezetők azt mondták, hogy náluk az országos átlag alattiak lesznek az áremelkedésekPersze, az is lehetséges, hogy valamilyen matematikai csalafintaság eredményeként mindkét állítás igaz: a legdrágább vidéki is Debrecen, meg az országos átlag alatt is van. Vagy esetleg hantáztak egyet a városvezetők, amikor december 12-én elbüszkélkedtek ezzel az országos átlag alattisággal, meg hogy Debrecen olcsó város marad, hiszen akkor beszéltek erről, amikor a városok jelentős részében még nem született végleges döntés az áremelkedések mértékéről. Látták a jövőt! Jól látták? Vagy a fene se néz, lát itt semmit, csak megint nyomatták az urak a parasztvakítást – pardon: cívisvakítást.

Mint látható, nagy a kavar a tények egyértelműsítése terén. Szokásosan.

Meddig lehet sikeres a vakítás? A hithűek még kitartanak, talán mindörökké, elfogadják a helyi vezetők magyarázatait, hogy minden Gyurcsány miatt van. Bár Gyurcsány pakkja ugyanaz minden város tekintetében, bár az őszi választási kampányban még azt plakátolták-hirdették, hogy innét postafordultával visszaküldik a pakkot, ha győznek.

Győztek. Debrecen az első. A drága.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr23243846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása