#432

Vakító drágaság 2.    

     

A mi összehasonlításunkra kampányt építettünk, az ő összehasonlításuk ezzel szemben minden alapot nélkülöz. A Magyar Hírlapot pedig mától nem szeretjük.

 

Kósa Lajos rendet vágott a számok között, és sajtóközleményében kijelentette, hogy a Magyar Hírlapban „megjelent cikk állításai és az ezekből levont következtetések értelmetlenek”. Uff! Ezzel be is fejezhetném tegnapi okoskodásom folytatását, mert értelmetlenségről csak értelmetlenek locsognak, és ebben a városban mindig a polgármesteré az utolsó szó, a sajtó is vele zárja lekerekített tudósításait, tehát felesleges itt széllel szemben izzadni.

Pont.

(A háttér és a dokumentálás jegyében csak irkálnék ide egy-két dolgot így zárójelben. A közszolgáltatási drágaság ügyében tartottak sajtótájékoztatót a helyi szocialistákerre reflektált a polgármester az előbb idézet közleményével. Kósa Lajos (ellen)érvelése arra a saját tételére épül, hogy „a különböző önkormányzatok közüzemi díjainak számítási módja, és tartalma gyökeresen eltér egymástól, ezért összehasonlításuk minden alapot nélkülöz”, ennek ellenére „biztosan elmondható, hogy Debrecen a megyei jogú városok között a mezőny alsó felében található (…), ha azokkal a városokkal vetjük össze, ahol egyáltalán van értelme az összehasonlításnak”. Összefoglalom: nincs értelme a városok összevetésének, de ha mégis van, akkor Debrecen az olcsók közé tartozik. Világos!

Akkor tekintsünk vissza néhány hónapot, kapjuk elő a polgármester pártjának választási kampánykiadványait tavaszról és őszről is. Ezekben szép színes grafikonokkal és diagramokkal van kimutatva, hogy Debrecenben mennyivel olcsóbbak a közszolgáltatások, mint más városokban. Na mármost mi a kócos fittyfenének traktálták a cívis népet olyan összehasonlító adatsorokkal, amelyek minden alapot nélkülöztek, értelmetlenek voltak?! Félrevezették választóikat? Ugyanúgy manipuláltak, mint a hazug Gyurcsányék? Kósa Lajos tavaszi-őszi kampányszava volt az igaz, vagy a mostani? Tegnap néztek hülyének mindenkit? Ma?

Esetleg azóta okosodtak ki, ismerték fel  akkori módszereik alaptalanságát és értelmetlenségét? Minden bizonnyal, és ez érdem. Jó érzés töltheti el a város polgárait, hogy eddig is bölcs vezérei képesek a további okosodásra! Megnyugvással tölti el az embert ez a tudat, s már nem is érdekli, hogy a városvezetők döntésének eredményeként a tömegközlekedésért 19 százalékkal, a belvárosi parkolásért 33 százalékkal, a távhőért pedig közel 54 százalékkal fizet többet. Jó itt!)

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr47243845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása