Bálabb bál

Nem is értem, mi végre a nagy izgalom.

Emailben, telefonon, utcai megállítások által kérdezik tőlem, hogy milyen volt a Város Bálja. Tudom én? Hát nem tudom, mert nem voltam ott. A nekem szegezett kíváncsiság apropója pusztán annyi, hogy megörökítettem a menüt. Amúgy én is csak annyiban vagyok tájékozott, mint minden más médiafogyasztó. Innét tudhatom, hogy a Város Bálja (ezt hivatalosan nagybetűvel kell írni mindkét szó tekintetében) idén a világok találkozásáról szólt. Ami abban nyilvánult meg, hogy felszólalt bálilag a lengyel és a norvég nagykövet, Nagyvárad magyar alpolgármestere, az egyik folyosószélen az utcákról ismert álindián kolduszenekar játszott, felléptek „géppuskalábú” írek, és a helyi szakácsok mindenfélét összefőztek a hosszabb ideje emberlakta kontinensek gasztronómiájának jegyében (Antartktisz kilőve).

Aztán annyit lehetett még megtudni a tudósításokból, hogy ez volt az eddigi legnagyobb városbál a maga ezer vendégével a Káká (Kölcsey Központ, de jó, hogy van) összes termeiben, és a Vivat Bacchus énekegyüttes alkalmi tagjaként Kósa Lajos polgármester is fellépett egy dalos számmal, hatalmas tapsvihart bekasszírozva. Na puff, Nero császár lantján kísérve adta elő saját szonettjeit, a Napkirály balettozott az udvartartása örömére, Gyurcsány pedig közpublikus home videót csináltatott ablaktáncából. Tapsolták mindegyiket cefetül. Debrecen város egykor volt magisztrátusainak puritán, mértéktartó és méltóságteljes tagjai meg forogtak sírjaikban, nem baj, addig sem unatkoztak ott lent.

Aki ennél is többre kíváncsi, olvassa el a megyei beszámolóját,  az önkormányzati tévé tudósítását vagy egy személyes ihletettségű élményleírást. Ennyi született a médiában az örökbecsűről.

Záró megjegyzésként csak annyit említenék meg, hogy ez a parvenü pipiskedés nem Debrecen város bálja volt, hanem a polgármesteré. A kettő nem egy.