Jó hírem van azok számára, akik szívükön viselik a város vagyonának sorsát. Vagy rossz.
A Dehir mozaikszóban a DE nem ellentétes kötőszó, nem is rövidítése a demokratikus ellenzék kifejezésnek, nem oppozíciót jelez, hanem a várost: DE, mint Debrecen. A HIR pedig nem a hír rövid i-vel írva, hanem annyit tesz, hogy hirdetés. Tehát nincs ok aggodalomra, szó sincs arról, hogy valami új elfajzott médium jelentkezett volna az őrváros kellemesen egyhangú és langymeleg sajtójában. A Dehir a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., azaz a város holdingjának új tagvállalata: Debreceni Hirdetési és Produkciós Kft.
Hogyan lett? Mikor lett? A fene se tudja. A lakosság semmiképpen nem, mert úgy tűnik, nem érdemelte meg, hogy tájékoztassák róla. Mi köze hozzá?! Hiába kerestem, nem írt róla a városi mindenpostaládás honlapja, nem tudósított az önkormányzati televízió sem, a város hivatalos honlapjának keresője is vak ebben a témában, de még a holding internetes prezentációja sem említi. Akkor mégis honnét az információ? A Dehir Kft. létezéséről közvetve a vagyonkezelő ingyenes kiadványából lehetett értesülni, ott jelent meg a hirdetése – aminek eredetiségével kapcsolatosan lehetnek kétségeink, hiszen a színes ceruzák efféle alkalmazása mintha több más reklámkampányból ismert lenne már.

Ha kíváncsiságunk tovább hajt bennünket, akkor megtekinthetjük a Dehir honlapját. Szomorú látvány.

Igaz, írják legalul, hogy „fejlesztése folyamatban van, megérésüket köszönjük”, mégsem lehet szó nélkül hagyni: egy ilyen profilú cég (reklám, marketing, online, rendezvényszervezés stb.) ilyen silány produkcióval nem állhat ki, amennyiben piaci szereplőként kíván létezni. Amennyiben. Erről azonban nem tudhatunk.
Tény, van egy új vagyonkezelős kft-je a városnak, lehet hozzá kommunikációs- és marketingtanácsokért fordulni. Bár a belépőjük mikéntje okán talán megkérdezhető, milyen alapon adnak másoknak (nyilván pénzért) tanácsokat, akik a saját létezésükkel kapcsolatos kommunikációt és marketinget így intézik.