Nagyon szomorú. Arca megnyúlt, lógatja az orrát, búsan tekint lefelé. Szemmel láthatóan rosszabbul él, mint négy évvel ezelőtt. Fotójának feketefehérsége is valamiféle gyászt sugall.  

Imi fényképe az utóbbi napokban tűnt fel a helyi sajtótermékekben, kiadványokban a debreceni reklámgyártás legújabb produkciójaként. Rátekintve arra gondolhatunk, hogy minden bizonnyal adakoznunk kellene valahová, mert Imi éhezik, esetleg sokgyermekes család sarjaként nem jut neki pénz ruhára vagy tandíjra. Az is lehet, hogy Imi beteg, és a gyógykezelését kellene támogatni. Mert sajnálatos tény, hogy egyre többen élnek sanyarú helyzetben, és szükség van olyan társadalmi célú hirdetésekre, amelyek emlékeztetnek bennünket erre, hatnak ránk, cselekvésre késztetnek.Ez az Imi azonban nem az az Imi. 

Mint látható, Imi egy perszonalizált kártya: IMI, azaz Integrált Multifunkciós Intelligens. Ennek a kártyának a tesztelésére toboroznak diákokat. Imi tehát olyan, mint Rudi, a Túró Rudi. Imit ki kell próbálni, fiatalok, gyertek, nosza! Imi egy vidám dolog akar lenni, valami kedvezményes és kényelmes cucc, a tesztelők még akár fürdőjegyet is nyerhetnek vele. Very happy! Csak nem a fotó.

Mit akarhattak a kreátorok? Valami kontrasztos figyelemfelhívást? Olyat, mint amikor a plakáton apáca csókolózott pappal, vagy amikor fekete anya szoptatott fehér csecsemőt? Ha olyat akartak, kellő szufla híján, azt kell mondanunk, nem sikerült nekik. Ez a hirdetés egyszerűen vacak. Talán ezért szomorú Imi.