Hangyaspermányi figyelmeztetés

Aki mikroszkóppal olvas újságot, azt nem tudja megvezetni a Fidesz. A többiek magukra vessenek. 

Az összes fogyasztóvédelmi szervezet, de még a mérhetetlenül szerény önzetlenségéről híres Juszt László is egyvégtében de szakadatlanul arra okít minket, hogy mielőtt bármit aláírnánk, mielőtt bárhová szolgáltatnánk adatainkat, alaposan olvassuk el az apróbetűs részeket, merthogy mindig ott található az eb sírhantja, átkúratásunk szubsztanciája. Hát persze! Olvassa, akinek van szeme hozzá. Vagy mikroszkópja netalán.

Az alábbi hirdetés a városi önkormányzat mindenpostaládás kiadványa friss számának 12. oldalán jelent meg, eredeti szélessége pontosan 10 (azaz tíz) centiméter, nagyjából ekkora: 

 

Tetszenek látni a Fidesz pártlogója melletti szöveget? Igen, az szöveg, nem sordísz. Szóval tetszenek látni? Segítek, íme a 300 százalékos nagyítás: 


Korrekt, ugye? Oda van írva? Oda. Mert szeressük, ha a lakosság tájékoztatása kimondottan tisztességes a részünkről, nem úgy, ahogy a libsikomcsik csinálják, a szemük süljön ki. 

De ha már az aláírások – adatok – gyűjtésénél tartunk, említsük meg, hogy a debreceni Fidesz dicséretes módon korrigálta hibáját, és csendben kivonult a családok karácsonyi előkészületeiből. Írva volt ittenhogy magukat kézművesnek álcázó adathalászok beszivárogtak a belvárosi bódésorba. De ez már a múlt, hiszen – ki tudja, kinek a szavára? – mostanra kiszivárogtak, és visszasomfordáltak a pártirodába. Halleluja! Az ügy kapcsán nem hallgatható el, hogy az ünnepi fideszes aláírásgyűjtésre az MSZP helyi gyorsreagálású egységei is lecsaptak, közel két héttel az inszinuáció kezdete után – tudósított az önkormányzati televízióAkkor emelték fel hangjukat, amikor már kiköltözött a bódésorról a Fidesz, így ezennel is feltesszük a Debrecenben egyre többeket foglalkoztató kérdést: Hol élnek a helyi szocialisták, mert nem ebben a városban, az tuti? Kivonul tehát a Fidesz a szeretet és békesség bizniszéből. Papp László közgyűlési fideszes frakcióvezető meg is mondja az okát: „épp az Advent miatt”. Ez nagyon érdekes, mert eddig úgy tűnt, hogy épp az advent miatt mentek oda. Tehát az advent az oka mindennek pró és kontra. Világos. Ahogy az is, hogy a helyi politikusok közül talán Papp László frakcióvezető úr nézi leginkább hülyének a cívisváros polgárait. Nem először, nem is utoljára.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr69262634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

söndör 2007.12.13. 13:47:28

Azt gondolom, a szabad világban mindenféle aláírásgyüjtés elfogadható, kivéve az államilag fenntartott - oktatási, egészségügyi, szociális stb - intézményeket.

b-max 2007.12.13. 13:48:44

Ha a Fidesz megkeres valakit nagy baja nem lehet, mert sok emberre ráférne, egy kis felvilágosítás, mire szavaztak 2006-ban és mi lett belőle. Azok az emberek igérgetnek megint az egészségbiztosítási törvény kapcsán fűt-fát, akik az előző választások előtt igértek adócsökkentést, gazdasági növekedést, és tagadták a terveket a vizitdíjjal kapcsolatban, vagy gázáremeléssel kapcsolatos szándékukat.
És lehet fikázni, ezek száraz tények.

Muad'Dib 2007.12.13. 13:49:09

Ez az! Így kell profin ferdíteni! Dehát ugye ez nem meglepő felétek. Igaz, hogy az adott betűméret pont akkora(nem,bocs nagyobb), mint pl. a T-mobile weboldala
ának kiírása, meg ott a kis betűs szöveg. Ráadásul ugye bele kell rakni borítékba. Persze lehetett volna 20-as betűmérettel csinálni, csak akkor nem borítékban, hanem kofferben lehetne elküldeni...

Csipkefalva 2007.12.13. 13:53:19

Olyan elszomorító, hogy itt ez a jövő! Pontosan azokkal az undorító, eszközökkel operáló pártállami/népnemzeti politika ez, amely ellen fennhangon tiltakozik, tüntet, ünnepet tesz tönkre - ezt érdemli a magyar, ez a vakukkal irányítható tömegember-massza.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.12.13. 13:53:46

most ez miért ekkora gond? talán az összes többi politikai szervezet nem ugyanígy csinálja? ez legalább valahol valamiféle jó ügyért van. ilyenekért (bár ezt nem írtam alá) nyugodtan megkereshet bármikor bárki, alapos megfontolás után talán még támogatnám is. valahogy el kell jutni az emberekhez, ha már ők olyan hülyék, lusták, tehetetlenek, vagy tapasztalatlanok a demokatikus társadalom működtetésében, még ha egyet is értenek egy adott törekvéssel.

pic_46 2007.12.13. 14:03:59

Orbán Viktor monnyon le!!!!!!!!!

pic_46 2007.12.13. 14:06:00

Egyébként mindenki tudja mire szavazott, nem kell a felvilágosítás. Itt csak az a baj, hogy nem a jobb oldal tollasodik. Várják ki a sorukat.

Botos 2007.12.13. 14:06:59

Teljesen rendben van ez a szöveg!

Sz.K. 2007.12.13. 14:08:11

Tényleg nem értem, hogy ilyen közvéleménykutatási fölény mellett mi szüksége van a Fidesznek etikátlen és tiztességtelen módszerekre, különösen épp Debrecenben.
??????

Cseri József · http://tutu01 2007.12.13. 14:13:21

Hurrá, okosok. Politizáljatok, vitázzatok vívjatok. Én vagyok a jobb, nem, én vagyok! Te hazudsz! nem te hazudsz! Utáld a másikat! Vakítson a gyűlölet! Legalább addig sem gondolkodsz és nem jössz rá hogy téged csúnyán átb@sznak.

" te tényleg olyan hülye vagy hogy azt hiszed van bal oldali, meg jobb oldali zsömle a Parlament büféjében?"
Nem veszed észre hogy az Ő érdekük a te pénzed, életed lenyúlása? Mindkettőjüké.

veszett_kutya 2007.12.13. 14:15:27

A T-Mobil reklámjánál még kisebb az apró betű. Az nem zavar senkit? Pedig ott sokkal érdekesebb dolgok lehetnek eldugva...

mi 2007.12.13. 14:16:18

Jobb lesz ha hozzászoktok, hogy állami pénzből folyamatos nyomás alatt tartják majd a postaládátokat, a legocsmányabb propagandafilmeket nézhetitek, pártlapokat járathattok majd és mindig lesz valaki MÁS/MÁSOK akik miatt mégis szaros marad a seggetek.

Nymus 2007.12.13. 14:18:50

A Fidesz osszekototte az adatbazisepitest a nepszavazassal.

De most akkor ki fizeti a Fidesz adatbazist????? Mekkora trukk! Ilyen trukkokkel basznak at majd mindenkit, mint ahogy a mostaniak is.

Ez jo neked! Ez lesz neked a legjobb! Mert hulye vagy, es mi megmutatjuk, csak szavazz rank, majd utana havonta etetunk, hogy jol dontottel, es szadbaragjuk mit kell mondani masoknak.

Takarodjon mindketto a buspicsaba!!!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2007.12.13. 14:20:48

nem igazán értem mi ezzel a probléma...csöppet szőrszálhasogató a cikk

ericca 2007.12.13. 14:25:44

eric!

Azért nem érted, mert nagyon buta vagy.

Artie 2007.12.13. 14:28:30

Gázáremelés... kedvenc témám. Ti is beszéltetek az oroszokkal meg az arabokkal, hogy az olaj ára miért lett 12-szerese a 12 évvel ezelőttinek? Biztos a Fletó intézte.

Idióták vagytok.

Gabex22 2007.12.13. 14:29:59

Teljesen mindegy, mert aki ezt a hirdetést kitöltve visszaküldi, úgyis Fidesz szavazó és nem bánja, ha hasonló üzenetekkel megkeresik, gondolom. Sokkal inkább az a gond, hogy az emberek hülyék és felülnek mindenfajta demagógiának. Nerm kell vizitdíj - aha, inkább fizessék az adómból (én úgyis adót csalok, abból a kevésből meg miért is ne). Nem kell tandíj: naná, hogy nem, franc akar jól tanulva tandíjmentes lenni, amikor befektetés nélkül, lébecolva is el lehet érni ugyanezt. (Az már más kérdés, hogy húsz év múlva, amikor a mostani és ezutáni rendszerből kikerülő, jellemzően olvasástudatlan "szakemberek" irányítják majd a gazdaságot, ki a fene fogja megtermelni a nyugdíhjunkat.) Nem kell a napidíj - naná, hogy nem, inkább dugok a zsebébe az orvosnak.

Heliopetinitus 2007.12.13. 14:31:32

Szarmagyarország.

lalal 2007.12.13. 14:32:18

azt leszamitva, hogy aki ezt alairja, azt ugysem erdekli a dolog, ott van az utolso mondat: "az adatkezeleshez valo hozzajarulasomat az adatkezelonel barmikor visszavonhatom"

mellesleg az osszes ceg, weboldal, stb. ahol barmilyen szemelyes jellegu adatot meg kell adni, ugyanigy csinalja.

gondolkozni, nem frocsogni (leszamitva persze, ha eleve ez a cel) mert ez igy vihar egy pohar vizben.

dtgrtgh 2007.12.13. 14:35:45

Olyan szívesen eladnám a magyar állampolgárságomat! Csak nincs pofám pénzt elfogadni érte.

Yeto 2007.12.13. 14:36:07

"A T-Mobil reklámjánál még kisebb az apró betű. Az nem zavar senkit? Pedig ott sokkal érdekesebb dolgok lehetnek eldugva..."

De zavar az is, hidd el, csak legalább a T-Debil közben azt nem hazudja (csak mást), hogy meg akarja menteni az országot, vagy hogy csak ő tudja megmenteni, miközben ilyen eszközökkel operál. Stimmt?

simonmondja... 2007.12.13. 14:44:08

Úgy látom, azt nem igérik az adatokkal kapcsolatban, hogy őrizni fogják, nem adják ki harmadik félnek, és nem adják el az adatbázist piaci áron.

Nem tudom, ennek mi a jogi szövege, de van, ahol megigérik.

Herr Flick 2007.12.13. 14:47:20

???????
Cseri József \\\"Hurrá, okosok. Politizáljatok, vitázzatok vívjatok..stb stb\\\"

Te miért is jöttél erre a postra??? csak leba..ni minket, és kioktatni.... és ha már itt tartunk az előtted szólók nem is vitáztak, nem is politizáltak erősen.... akkor te megelőlegezted nekik a negatív bizalmat ugye?

Köszönjük... így te is hozzászólhattál

Herr Flick 2007.12.13. 14:51:38

"Heliopetinitus 2007.12.13. 14:31:32
Szarmagyarország."
De széééép. Mindig ámulok, és bámulok, hogy (?)honfitársaink(?) milyen ízes magyarsággal, jól átgondolt, választékosan megfogalmazott véleményüket hangoztatják.

Meg ne változz! Te így vagy tökéletes.

Gratulálnék... ha szabad.

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 14:52:25

És te apró betűkkel miért nem szúrsz be kiegészítést tájékoztató jelleggel, hogy van benned egy jó adag rosszindulat a Fidesz felé? Aki aláírta az íveket, van annyira szimpatizáns, hogy elfogadja a kisbetűs részt és nem lelkizik rajta. Igen, ez így korrekt és a logo melletti szöveg kiemelt, bold, jól olvasható, nem kell hozzá nagyító. Aki pedig szemüveges, az ugyebár hordja a látásjavító eszközét. Neked Eiffel torony nagyságú betűk mellett is lenne akadékoskodni valód édesem. Rossz neked, nem lehetsz egy kiegyensúlyozott figura.

MW 2007.12.13. 15:01:51

Nem tudom, mire ez a pörgés, másfél hónappal ezelőtt ez már volt a bombagyár-on.

Nem ártana olvasni esetleg a nagyobb blogokat, mielőtt blogolsz, különben könnyen eshetsz ebbe a csapdába!

bombagyar.hu/index.php?post=162

hlktalan 2007.12.13. 15:03:19

Blogart, a Fidesz csodákra képes! Aki Fidesz-szimpatizáns, az az olvashatatlanul kisbetűs szövegeket is megába tudja fogadni, egyszerűen érzi belül. Gratulálok!

pelbad 2007.12.13. 15:03:24

semmi különös nincs ebben....ha valamit aláírsz, és megadod a címedet...(mert meg kell ha aláírsz valamit) akkor tudhatod hogy haszálni fogjak a cimedet...mi ebben a meglepo, uj, felhaborito??? get a job.

levin 2007.12.13. 15:07:03

MW! aztán mióta lett nagyobb blog a bombagyár, amit itt reklámolsz? ez a hirdetés tegnap jelent meg a helyi sikolyban, ezért nem lehetett róla korábban írni szerintem. úgy viselkedel, mint a népszabadság. blog sok van ám, és az a szép, ha fikázzák egymást.

MW 2007.12.13. 15:10:02

Talán az olvasottságból gondoltam... :)

De különben már amióta összejött a Fidesznek a kellő aláírás, azóta ezeken a sajtcetliken gyűjtik az adatokat. Ezért gondoltam, hogy ez már 1,5 hónapja is lehetett volna téma. Mindössze erre utaltam, hogy ezt már régebben is lehetett olvasni...

Szerintem nyilvánvaló, hogy adatgyűjtés, csak miért vagyunk ezen meglepődve? :)

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:11:23

Hlktalan!
Szerinted ezt írtam? Akkor o.k. Betűket nem ismersz fel, vagy a szövegértelmezéssel van gondod? Csodák nincsenek, de azért engedd meg, hogy ne nézzem hülyének a szórólap aláíróit. Mindenki tudja, hogy ez egy kampányelőkészítő formula, ne írd alá, ha nem szeretnéd és boldog leszel.

szejler 2007.12.13. 15:14:41

Kedves Basahalom

Téged olvasva valahogy mindíg egy legyekre fixált macskát látok, ami az első zümmögésre ugrik. Te a Fideszre.

Ezzel amúgy semmi bajom. Biztosan Debrecenben sem olyan kék az ég ahogy az országos médiába beszűrődik, és a kritika akkor is kell, ha fáj.

Viszont erről a blogról nekem egy Debrecen kép kevésbé kevésbé körvonalazódik, mint egy politikai világkép. A tied.

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:15:23

Az MSZP anyagokon nincs kisbetűs szöveg. Olvasgasd azt, gondolom közelebb áll a szívedhez.

hlktalan 2007.12.13. 15:19:46

Blogart ezt írtad:
"logo melletti szöveg kiemelt, bold, jól olvasható, nem kell hozzá nagyító"

Erre mondtam én, hogy csodát tett a Fidesz. Hát nem? Hát de!

kisherceg 2007.12.13. 15:23:01

Ugye ez vicc, médiahack, hogy a Fidesz bődét üzemeltetett az adventi vásárban?! Nem hiszem el!!!!!

Johnny Weissmuller 2007.12.13. 15:23:35

Óriási leleplezés!
A Fidesz a törvény betűje szerint járt el, amikor a megjegyzéssel ellátta az aláírásgyűjtőívet. Vagyis, ha az MSZP-lajstromon nem találkozol ilyesmivel, az nem a szocialisták tisztességéről, hanem éppen ellenkezőleg, tisztességtelenségéről árulkodik.

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:24:07

Hát ha szerinted...akkor legyen úgy. Figyelj: tényleg nem tudod elolvasni a kisbetűst, ami egyébként abszolút olvasható? Esetleg szemésznek mutattad már magad. Hátha egy jó szemüveg...na?

hlktalan 2007.12.13. 15:28:41

Köszi Blogart! A 300 százalékos nagyítás az megy, a hangyafing az nem, de itt az irodában senkinek sem sikerült elolvasnia, biztosan mindenki szemét balos itt.

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:31:37

Nem mondod.!. A 300 %-os nagyítás jól hangzik mi? Pedig az csak háromszoros valójában. El tudod te olvasni, csak nem szeretnéd és jó kötekedni. Egyébként nézted reggel? Volt a Fideszen sapka?:)

Bika 2007.12.13. 15:32:50

Én is szeretném aláírni. Hol tehetem meg?

Vacilaci 2007.12.13. 15:36:05

hehe, ti tényleg hitvitát folytattok arról, hogy olvasható-e egy olvashatatlan szöveg? drágajóistenem, mi lett ebből az országból!

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:36:58

Barátaim!
Szavazzunk! Olvasható a kisbetű? Aki el tudja olvasni küldjön egy: "el tudom olvasni" választ. Aki nem, az meg küldjön egy: " nem tudom elolvasni"-t.

blogart · http://blogart.blog.hu 2007.12.13. 15:38:15

Vacilaci!
Te pedig hitvitát folytatsz arról, hogy mi hitvitázunk:) Legyen már humorod.

Bika 2007.12.13. 15:39:31

Igen-igen...

gravy_t 2007.12.13. 15:43:47

ez mekkora baromság. persze ha nem írták volna oda, most az lenne a baj.

banyapók 2007.12.13. 16:00:10

Ebből posztolni?!

Nagy ugorkaszerzon lehet felétek, vzze. Felénk van téma bőven. Olyasmik, hogy a szociálliberálisan érzékeny pennád belezöldül. A 78 éves szomszédnéni ma reggel megkérdezte tőlem, nem tudnék-e kölcsönözni neki gázszámlára, mert kiváltotta a gyógyszerét, és kurvára elfogyott a pénze, és még életében nem szorult kölcsönre, és sírt. És ez nem egy nyálas fasság, mint amit a Fókuszban nyomatnak az elftársaid esténként, ez a való világ.

A Ferenc testvér még apróbetűvel sem figyelmeztetett arra, hogy a kormányzása alatt éhen döglik az ország. Arra sem figyelmeztetett egy hárompontos bolhapöcsnyi széljegyzettel sem, hogy belehazudott az ország pofájába, csak hogy megválasszák.

Erről posztolj.

perszepityu 2007.12.13. 16:37:58

Igen, szar, ha nincs pénzed. Erről persze csakis a Gyurcsány tehet, mert a jó magyar emberek azok eddig itt sem voltak! Múlt hónapban töltöttek fel emberrel az országot, az előző néhány évtizedben senkise nem lopott meg hazudott meg csalt. Főleg nem a "kisemberek", hanem csak a Gyurcsány. A Gyurcsány az oka mindennek! Monnyon le! A többi ember ártatlan mint a maszületetett barika. Összes politikust ki lehet lőni a Szaturnuszra...oké, de akkor is marad itt még jó néhány millió aki a helyükbe lép és valószínűleg ugyanazt fogja tenni amit az űrhajón kilőttek tettek. Vajon ebből mi a kiút? Ezt mondja meg valaki!!! Én nem hiszek itt már senkinek. Kis betűvel írnak vagy a pofámba hazudnak vigyorogva, illúziókat keltenek az emberekben, ferdítenek, hülyeségekkel döngetik a mellüket ---- tökmindegy, mert az eredmény látható: katyvasz, kaka, mocsár. Szaródjon meg a jobb és a baloldal is, meg aki acsarkodva kiáll, üresfejjel bármelyik haudozása mellett!

werw 2007.12.13. 16:38:32

Primitív magyarok.

Pásztortáska 2007.12.13. 20:53:14

A Fidesz adatgyűjtésével nem önmagában van baj, hanem az a gond, hogy ez az egész egy olyan adatbázisba megy, amiben nemcsak a szimpatizánsok vannak nyilvántartva, hanem az ellenségek is: akik nem adták oda a kopogtatócédulát, akik nem írják alá parasztvakító kérdőíveket. Épül a lista, hogy kiket kell kinyírni, ha majd lehetőség lesz rá. És már nagyon csorog a nyáluk.

Román Petra 2007.12.14. 08:37:06

Kedves Basa, amikor először nyomultál a bódés felvetéssel, azt mondtam: ott a pont. Aki ezt kitalálta, azt ott a pavilonban kéne árusítani, kilóra, népművészeti termék besorolással. A téma további reszelése viszont rávilágít, hogy a kevés az néha több, mint a sok. Lassan hatvan felé jár a hozzászólások száma, s ezek már rég nem arról szólnak, amiről te szeretted volna. Egyébként is kár volt ezt ide kipakolni, látod, hogy jár az ember, ha kiköltözik az akolmelegből. Főleg így télvíz idején...

Szakály György · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2007.12.14. 12:46:43

Kedves Basa!

Ki szelet vet, vihart arat. Úgy tűnik, hogy ez az új bloghely huzatosabb, mint a régi. Öltözködj az érveiddel rétegesen, hogy meg ne fázz! A gatyamadzagod meg húzd meg, mert laza!

Külföldi Viktor 2007.12.14. 17:53:45

hát elképesztő történettel kell offolnom. két bejegyzéssel ezelőtt bizonyos littleboy önreklámozta tenmagát eme hasábokon. nosza megnéztem a blogját, ami olyan amilyen, mindenestre az ominózus megjegyzéshez a köv. kommentet fűztem:
"stílus: 1
helyesírás: 1/2
tartalom: 1
demagógia: 5
láttam
kv"
majd visszaolvasva a "blogot", melynek sokatmondó címe amúgy "őszintén mindenről", nem álltam meg még 1 hozzászólást, úgyismint:
"a rossz ízlés és a rosszindulat sajnos adottság, így sokat nem tehetsz ellene. a helyesírás viszont jórészt tanulható, így van remény. legalább egyet, könyörgöm: a cím után nem teszünk pontot."
mit tesz isten, a két komment eltűnt a cím utáni ponttal egyetemben. k. littleboy, bocs hogy ezen az oldalon kell megtennem, de felhívom szíves figyelmed, h ezt hívják cenzúrának a blogkultúra és a demokrácia nagyobb dicsőségére (hogy ettől még se helyesen, se magyarul írni nem fogsz tudni, nos ez ez ellen nem véd)
ps. mellettem mr. littleboy "kimoderált" még 1 hozzászólást, ki gyökérarcnak nevezve őt, felszólította, h tartózkodjon az indokolatlan iwiwes bejelölésektől.

remélem növelem a látogatottságod, félműveltkém.

puliszka 2007.12.14. 19:57:17

Szánalmas vakarózás ez a betűméret-akadékoskodás! Inkább horváth mengele tenyeres-talpas ágnes legújabb eszement ötletéről, a széfről kellene blogozni! Asziszi a hüjéje, hogy a kórtermi szarkák ellen ezzel lehet védekezni! Majd viszik az egészet, mert asziszik, qrva érték van benne! Már megint a kókadt-féle széfgyártók járnak jól, akik a megrendelést kapják a munkára! Na, lehet vekengeni az aláírásról!

vipera 2007.12.15. 10:58:56

Látod Basa, hol vagyunk már a pavilonoktól.....

golt 2007.12.15. 16:29:36

Szerintem a magyarok született hülyék. Idióták. Vakbarmok. Önsorsrontó suicid tahók. Méltó utódai a szélsőséges tanokat szajkózó náciknak. Szarszagú propagandanemzet.

vipera 2007.12.16. 12:17:44

Köszönjük Emese...izé golt. Akkor csak igaza van Kövérnek, keressünk egy jó vastag kötelet...
süti beállítások módosítása