Egyes városokat a történelem olyan településszerkezettel ajándékozott meg, aminek centrumában van egy tér, és az utcák ebbe a térbe torkollanak sugarasan, illetve e teret veszik körül, mint koncentrikus körök. Debrecen nem ilyen város, nagyon nem ilyen. Volt, de lehet. Debrecen olyan város (volt?), ahol van egy széles nagy központi utca, amibe derékszögben csatlakoznak a kisebb utcák, amikbe szintén sarkosan a még kisebbek. Ennek a szerkezetnek is megvan a településtörténeti oka, erre is lehet büszkének lenni, ha valaki tényleg igazi lokálpatrióta.

Néhány éve Debrecen aktuális vezetői úgy döntöttek, hogy hipp-hopp átírják azt, amit a történelem produkált hosszú évszázadokon át a maga organikus módján. Így lett főtere a városnak, ami sosem volt addig. Akinek tetszik, annak szép, akinek nem tetszik, az meg költözzön el – szokták mondogatni a csuklásnélküli párthívek. De hagyjuk most az esztétikai szempontokat, közelítsünk pragmatikusabban! Ez a tér remek placc tömeggyűlésekre, bajnokcsapat-avatásokra, népiesch főzőeseményekre, nyári koncertekre – bár erről egészen más véleménye van az ott lakóknak. Ez a tér azonban annyira megbolygatta Debrecen közlekedését, hogy az immáron közel egy évtizede csak bolyong, bolyong. Mert ha belepitiszkálunk a történelem munkálkodásába, akkor nem szabadna megállnunk félúton. Tehát ha lett főterünk, akkor legyenek sugarasan beletorkolló utcáink, meg koncentrikus köröket rajzoló utcáink is. Ekkora város(át)rendezésre azonban már nem volt bátorság, meg pénz sem, meg hülyeség is lenne teljesen átírni a történelmet. A főteret kreáló városvezetés azonban a teresítés kezdetekor – ismételjük: közel tíz éve – megígérte, hogy kialakítanak egy városközpontot körbeölelő körutat, s ezzel megoldódnak azok a közlekedési gondok, amelyeket a főutca – a város főütőere – kiiktatása eredményezett. Teltek az évek, gyarapodott a gépkocsiállomány, egyre hosszabbak – térben és időben is – a közlekedési dugók, kiskörút nincs, nem baj, majd bele lehet írni a következő választási programba is a megépítését.

Valami azért mégis mozdulni látszik. Az önkormányzati televízió a minap adta hírül, hogy a dugók megszüntetése érdekében megváltoztatnák az egész belváros közlekedési rendjét. Legelőször is a beismerésnek kell örvendenünk, mármint annak, hogy vannak dugók Debrecenben, ugyanis éveken keresztül azt állították, hogy nincsenek, bár a dőre lakosság ezzel szembesült reggel és este, de nyilván rosszul látta. Tehát örüljünk a beismerésnek. Aztán még minek is? A dugóhúzó-plánumnak már nem annyira. A kisszabású elképzelés szerint ugyanis négy nagy utca egyirányúsításával „belvárosi körgyűrűt” illesztenének a főtér aljába.

 

Tehát nem lesz több utca, még mindig nem épül meg a beígért kiskörút, mert a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, hanem felpakolnak néhány közlekedési táblát, átfestik az aszfaltcsíkokat, aztán körözhet a cívis, mint gólyafos a levegőben, de még mindig nem a főtér körül, csak az aljában. Közlekedési mérnök ismerősöm szerint ezt nevezik parasztvakításnak. Mert bár nagyon okos szervezéssel elérhető némi forgalomgyorsulás a csúcsidőszakban, de ezzel együtt forgalomnövekedés lesz csúcsidőszakon kívül is, hiszen az egyirányúsítások miatt többet kell majd autózni ugyanazon cél eléréséhez. Aztán ugye az egyirányú nagy utcákba torkolló kisebb utcák közlekedési rendjét is meg kell változtatni, és ráadásul semmivel sem fogja kevesebb kipufogógáz terhelni a belváros levegőjét. Véleménye szerint ez átmeneti megoldásnak sem jó, pusztán látszatintézkedés. Nincs más mód a belváros közlekedésének normalizálására, csak a beígért körút megépítése, ami nem kerülne többe, mint a Kölcsey Központ felhúzására költött pénz harmada.