Szekérlendítés a megyebálon

Ha bajban a pici ország, okosan kell farsangolni. 

Részlet Rácz Róbert országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar megye közgyűlésének elnöke (Fidesz) köszöntő beszédéből, ami a február 9-i megyebálon hangzott el: 

Amikor a mai megyebált terveztük, az időpontját latolgattuk, akkor - ugyan a kollégáimmal sem osztottam meg ezt az aggályomat, de - azon gondolkoztam, hogy vajon van-e okunk, ildomos-e, helyénvaló dolog-e bált szervezni, ünnepelni, mulatni akkor, amikor ha körülnézünk az országban, akkor kevés okot látunk a mulatozásra, a vigasságra, az örömre. És aztán mégis arra gondoltam, hogy ha valamikor ok van, és indok arra, hogy megteremtsük a közösségi lét lehetőségét, a közös gondolkodás, az eszmecsere lehetőségét, akkor éppen akkor kell, amikor esetleg bajban vagyunk mi így közösen ebben a pici országban, hátha így együtt tudunk okosak és együttműködőek lenni, és ki tudjuk találni a módját annak, hogyan lendítsük előre valamennyiünk közös szekerét.

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr79334237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.K. 2008.02.11. 08:33:42

Szegény elnök úrnak kezd elmenni az esze. Nem ilyen volt régen.

Obszi 2008.02.11. 08:45:50

A vendégeket a vacsora mellett jóslással, kozmetikai bemutatóval, kaszinóval és természetesen báli zenével várták a szervezők.
A harcsapaprikástól a sült malacon át számos köret, saláta és sajt közül válogathattak a résztvevők.
(Debrecen Városi Televízió)

puliszka 2008.02.11. 10:55:58

Kicsit lehetne aktuálisabb is a basahalom. hol van csurcsótánynak, kókadt jánosna, horvát-mengele ágnesnek a látogatása? a fél várost megbénító útlel(ága)zárás, a rendőrségi kordonállítás, a se ki,se be közlekedés a kossuth téren, a hátsó ajtón belopott patkánykormányfői vizit?! ez is van annyira érdekes, sőt, miazhogynagyonis, mint a megyebál!

rekettye 2008.02.11. 11:19:19

puliszka, írjál blogot te is, úgy látom, megvan hozzá a választékos szókincsed.

civiske 2008.02.11. 11:46:36

Puliszka - olvassál más blogokat is, ha ez a konkrét téma érdekel, de előtte vedd be a vérnyomáscsökkentődet:
holdrablo.blogspot.com/2008/02/ki-provokl-kit.html

SM 2008.02.11. 13:13:00

A Hotel Aranybikának hol van a parkolója ? Honnan lehet bemenni a szállodába másképpen?
Az acsarkodó Kossuth tériekkel meg mit kezdenél ?
süti beállítások módosítása