Kósa vállalná a miniszterelnökséget

Korábban cáfolta, újabban kikerülte a választ, most már elképzelhetőnek tartja magáról.

 

Részletek a hvg Kósa Lajossal készült friss interjújából:

 

„Lehet egy várost, sőt egy országot is úgy vezetni, hogy figyelembe vesszük, mit gondolnak a választók. A demokrácia nem felvilágosult abszolutizmus, amelyben én mondom meg, mi lesz jó nektek, és aszerint cselekszem, akár akarjátok, akár nem.”


HVG: Előfordult, hogy a debreceni önkormányzat menet közben korrigált, mert a közvélemény mást akart?
„Nem is egyszer. Például amikor a repülőteret az önkormányzat privatizálni akarta, időben rájöttünk, hogy szándékunkat a városlakók többsége nem helyesli, ezért a tartós bérbeadás mellett döntöttünk.”


HVG: Ha úgy alakulna, hogy a Fidesz megnyeri a 2010-es választást, elvállalná a kormányfői megbízatást?
„El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor elvállalnám, és olyat is, amikor nem. Ez persze eléggé dodonai válasz; hadd magyarázzam meg. A politika akkor lehet sikeres, ha csapatjátékon alapul. Hogy igent mondjak, ahhoz a Fideszen belül nyilvánvalóan konszenzus kell. Van legalább négy-öt olyan fideszes politikus, aki alkalmas az ország vezetésére. Orbán Viktor már bizonyította is ezt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr51347575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megatron 2008.02.20. 20:57:54

Stanmore Te ostoba, miért kell neked mindenhol csinálni a parazsat????

Miért nem tudod elfogadni, hogy vannak akik nem a pártszimpátia alapján döntenek, hanem mert úgy látják az adot politikus komoly sikereket ért el!

Bár felesleges Neked mondanom, mert leszállt a vörös köd!!!

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 21:03:25

stanmore, ha nem egy bot vagy, mond már el,hol lehet jelentkezni .
Ilyen dumákat én is tudok írni, és ha sok pénzt adnak érte, akkor jelentkezem

seenow 2008.02.20. 21:22:04

Nemtom, emberileg ugyan szimpatikus, de szerintem nem lenne különb mint Gyurcsány, ugyanazt csinálja itt kicsiben mint Feri ott nagyban: leszarja az emberek érdekeit, amit csinál csak az ő/haverjai érdekében áll. Annyiban más Lali Király, hogy ő nem egy pancser: mindezt elrejti a főtér/Főnix/Kölcsey/Fórum parasztvakításai mögé...

p.s.: Méghogy korrigál a közvélemény érdekében...-és mondjuk a kettes vili?

bajuszvezér 2008.02.20. 21:24:09

Kósa csak egy nagy lufi, nincs mögötte tartalom

Telemachos 2008.02.20. 21:42:25

Az jót tenne a jobbos áldemokratikus alakzatnak, ha végre, a rendszerváltás óta először, a Darth Vaderrel szemben bemutatnának egy jelöltet, aki talán nyerni is tud, de ez kevés. Felelős ember ma már nem lesz jobbos politikus, szakértő nem csatlakozik a politikailag jövőtlen MSZP-hez, kedves magyarok, úgye milyen jó lenne, ha legalább 10 működő magyar párt közül választhatnánk? Mert ez így nem választás, hanem kényszer, az egyik csajnak melle, a másiknak foga nincs, viselkedni nem tudnak - mi látjuk a kárát. Ha lehet ebben a blogban legalább ne bántsátok egymást. Kösz.

stanmore 2008.02.20. 21:58:21

megatron:"Miért nem tudod elfogadni, hogy vannak akik nem a pártszimpátia alapján döntenek, hanem mert úgy látják az adot politikus komoly sikereket ért el! "
még szerencse,hogy vannak ilyen objektív fórumosok.-:)),akik nem nyalnak,ugye kedves "paranoid"? Egyébként inkább olvasgasd az archívumot,ott aztán láthatod,hogy kik nyalnak kinek.Hidd el egyébként kedves paranoiás paranoid,hogy Simicska és aFidesz sötét ügyeit nem a "komcsik "találták ki.

stanmore 2008.02.20. 22:01:03

Ja és megatron,én nem mondom rád ,hogy ostoba v. hülye,mert finom a lelkivilágom,pedig milyen igaz lenne-:)

mesepete 2008.02.20. 22:02:43

"hogy Simicska és a Fidesz sötét ügyeit nem a "komcsik "találták ki."

Ja, Keller is tonnaszám nyerte az ilyen pereket a Fidesz ellen...mármint egyet sem.

Ellenben csak Kóka kollega csak a Heti Válasz ellen mennyit bukot? 4-et? 5-öt?

Kácsor Zsolt 2008.02.20. 22:07:35

Tavaly novemberben hosszabb franciaországi tartózkodásból jöttem vissza Debrecenbe, s meghökkentem a bejelentésen: a városvezetés mégsem eladja, hanem bérbe adja a repteret. Nem értettem a dolgot, hiszen Kósa Lajos korábban egyértelműen privatizációról beszélt. De miután huzamosabb ideig nem voltam itt, joggal feltételeztem, hogy lemaradtam valamiről.

S most ebből az interjúból kiderül, hogy nem.

Eredetileg tényleg nem bérbeadásról volt szó.

Csatolok két sajtóhírt. Az első még a reptér eladásáról szól, a másik már nem arról.

Debrecen eladja a repterét

Népszabadság, 2007. augusztus 25.

A debreceni önkormányzat szeptemberben döntést hoz a helyi repülőtér és az azt üzemeltető cég értékesítéséről, októberben pedig kiírják a pályázatot, így optimális esetben elképzelhető, hogy a létesítmény már ebben az évben egy szakmai befektető tulajdonába kerül - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.
www.nol.hu/cikk/461708/

És a második:

Népszabadság, 2007. december 5:

Megvásárolják vagy bérbe veszik a debreceni légikikötőt?

Habár az idén nyáron bejelentették a debreceni reptér privatizálásának szándékát, a cívisváros önkormányzatának vezetése immár nem kizárólag a légikikötő eladásában, hanem a tartós bérlet lehetőségében is gondolkodik. Vagyis a reptér értékesítésén már nem pusztán eladást értenek, mint eddig gondolhatta a közvélemény, hanem bérbeadást. Igaz, a városházán ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre úgy fogalmaztak: a városvezetés eddig is a létesítmény "értékesítéséről" beszélt, és ebbe - hangzott az érvelés - beletartozik a tartós bérlet fogalma.
www.nol.hu/cikk/473742/

Íme, milyen gyönyörű példa ez a szavakkal való játszadozásra!

S emlékszem, a városházán még nekem akarták bemagyarázni, hogy ők eredetileg sem eladásról beszéltek...

Erre puff neki, Lajos bevallja...

Ciki.

(Mielőtt bárki hazugsággal vádolná a lapot, előrebocsátom: a városvezetés nem kért helyreigazítást egyik cikk után sem.)

stanmore 2008.02.20. 22:14:57

Köszi kácsor,hogy tényekkel alátámasztod az én lekomcsizott véleményemet ezeknek az igen igen elfogulatlan pártsemleges:) fórumozóknak.Bár azt hiszem hiába,mert itt van pl egy mesepete,aki igy érvel:"Keller is tonnaszám nyerte az ilyen pereket a Fidesz ellen...mármint egyet sem."
Szegény még hírét sem hallotta a Polt Peti által vezényelt messze földön híresen tárgyilagos magyar Ügyészségnek.Na dehát ez is csak "komcsi " duma,mert a Hír tv, a Magyar Nemzet is megírta vagy ahogy a vezír hirdeti ezek a kurva balosok rárontanak a honra.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2008.02.20. 22:17:19

kósának már fletó újraválasztása előtt be lett ígérve: ha viktorkirály nyer, lalikirályból köztársasági elnököt faragnak.

stanmore 2008.02.20. 22:18:49

Mesepete,mit bukott a Koka, néhány sajtópert,és akkor mi van,milyen tényt bizonyít ez? Csak nem a lerágott feketekőműveseket?
A Magyar Nemzet nincs olyan nap ,hogy ne bukna egy pert,annyit hazudik.

Obszi 2008.02.20. 22:19:13

"A reptér eladásától valóban nem a debreceniek nemtetszése miatt álltak el, hanem természetesen a zseton miatt. Kiderült ugyanis közben, hogy a kármentesítésre az EU-tól kapott milliárdok tulajdonosváltás esetén nem jönnének, nekik meg kellenek a milliárdok, mert azt nemcsak a szocik tudják, hogy zsebbe is csurran-cseppen azokból. Az új koncepció tehát az lett, hogy befektetőt keresni.
A szobrot azért nyomta le a közgyüli torkán, mert a debreceni Wass Albert Társaság megkereste az asszonyt, hogy támogassa, az meg úgy döntött, hogy mellé áll, csak miután a debreceni irodalmárok nem támogatják, kellett keresni egy ilyen ál-civilszervezetet."

Ezt az egyik hozzászóló írta a hvg párhuzamos fórumán.

stanmore 2008.02.20. 22:29:25

Ugye ugye,ha egy kicsit megvakarjuk ezt a friss "demokratát",milyen kis Bonaparte bújik ki a zsákból?
Én azért megfontolnám,annak helyében ,aki a Gyurcsánnyal egyenlőnek ítélte,hogy nem dőlt e be a papagálykommandónak,mert azért azok a Deutsch -Fűr-Tompika állítások is rágalomnak bizonyultak, nem beszélve az öszödi beszéd kontextusból való kiragadt szajkózásával.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 22:42:52

Na erre mondjál valamit stanmore!
www.youtube.com/watch?v=NSnICFPMsXs

Kácsor Zsolt 2008.02.20. 22:45:27


Lehet, hogy az én számból hülyén hangzik (elvégre a fideszes elvtársak számára mégiscsak egy hazaáruló, szellemi hontalan, kommunista, nemzetidegen métely vagyok pusztán amiatt, mert nem a Fideszre szavazok), szóval talán hülyén hangzik, de én inkább Kósa Lajost látnám szivesen a Fidesz élén, akár kormányfőként is, mint Orbánt, mert Kósa valamennyire megőrizte a való világhoz való viszonyát, Orbán azonban érzésem szerint eltávolodott a realitásoktól, s a hazaszereteten kívül már csak bosszúvágy élteti. S különben is, Lajosnak jobb a humora, mint Viktornak, s ilyen hisztis időkben ez fontos szokott lenni. De mondom, én nemzetidegen test vagyok bizonyára, akinek a véleménye a szent magyar haza ügyében nyilván nem számít.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 22:48:00

Különben meg hülyék vagytok, Debrecen fejlődik, az országgal és Budapesttel ellentétben.Örülnötök kéne inkább. Ritkán járok ott ,de mindig meglepődöm.Nem sok hasonlóan sikeres nagyváros van, talán még Szeged esélyes. És igen, ott mszps a polgármester.

luccy 2008.02.20. 22:48:54

Kósa miniszterelnök úr milyen nyelven fog tárgyalni az európai politikusokkal?
A nyökögés és hadarás nélküli magyarra is alig tudták megtanítani, külföldi nyelven meg se tud szólalni. Az ilyen embereket már az utolsó román államtitkár is kiröhögi.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 22:53:03

Honnan ez a mélyről jövő, fröcsögő gyűlölet?
Szerintem külön jó,hogy hallani a beszédén, hogy hajdúsági gyerek.

A nyelvtudásáról nem tudok semmit.

Kácsor Zsolt 2008.02.20. 22:54:57

Őrnagy Őrnagy,
elnézést kérek az ide nem illő párhuzamért, de szeretnélek figyelmeztetni arra, hogy a vitathatatlan gazdasági eredmények önmagukban nem legitimizálhatnak egy rendszert.

A párhuzamért azért kérek elnézést, mert Kósa Lajost nem tekintem diktátornak, de azért nem árt tudni, milyen nagyszerű eredményeket, fejlesztéseket produkált Rákosi alatt az ország.

Hogy mik voltak az eredmények?

Nos, az ország teljesítménye Rákosiék alatt lenyűgöző volt: a háborús pusztításból rohamtempóban felépült Magyarországon az 1948-ban még mintegy ötszázezres munkanélküliség néhány év alatt szinte teljesen megszűnt: a „vas és acél országában” kiemelt ágazatnak minősített iparban foglalkoztatott nők száma az 1950-es évek első felében elérte a 370 ezret, szemben az 1938-ban mért 172 ezerrel.

Ugyancsak a kommunisták hatalmát legitimálta az a tény, hogy 1953-ra három év alatt harminc százalékkal nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem.

Az első ötéves terv időszakában 67 milliárd forint fejlesztés történt a gazdaságban, igaz, ennek jelentős részét a bányászatba, a kohászatba, a gépiparba fektették be, a mindenáron való nehézipari fejlesztések jegyében. Ennek meg is lett az eredménye: az ipar egy évre vetített növekedési üteme 1953-ban már húsz százalékos volt.

Az ipari termelés a második világháborút előtti utolsó békeévhez képest a háromszorosára nőtt!!!

A nyersvastermelés megkétszereződött. Ezekről az eredményekről a Szabad Nép kollektívája győzelmi himnuszokhoz hasonló tudósításokban számolt be.

Még egyszer mondom, nem Rákosihoz akartam Lajost hasonlítani, s nem is a Rákosi-rendszert akartam dicsőiteni, csak azt akartam érzékeltetni, hogy az eredménylistázás bonyolultabb összefüggéseket rejt, mint gondolnánk.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 23:03:01

Zsolt, ezek az adatok valami 40 éves könyből vannak + de milyen áron.
Nagyon rossz hasonlat, keress jobbat.

Csak annyit mondok, nézz meg egy másik nagyvárost mire jutott pl:Szolnok, Pécs, Békéscsaba,Miskolc vagy akár Budapest. Hát Debrecen sokkal élhetőbb (bár elkéne pár hegy)Próbáljátok félretenni a gyűlöletet, az agymosást,gondolkozzatok helyi emberként. Mi a jobb a városnak
. Valamit tudhat az az ember, mert különben nem választanák meg ilyen arányban stb, stb

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 23:06:47

"a vitathatatlan gazdasági eredmények önmagukban nem legitimizálhatnak egy rendszert."
Ezt a liberális haverjaiddal beszéldmeg, akik Pinochetet istenítik:)

Kácsor Zsolt 2008.02.20. 23:08:50


Őrnagy Őrnagy,

bocsánat, ezek az adatok Romsics Ignác akadémikus 8 (azaz nyolc, és nem negyven) éve megjelent könyvéből valók.

(Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, 2000).

Ajánlom figyelmedbe, nagyszerű kötet.

Egyébként Debrecen fejlődését nem vonom kétségbe. Ha kétségbe vonnám, vak lennék.

Kácsor Zsolt 2008.02.20. 23:13:34


Ja, az idézett adatok az említett mű 344-357. oldalán olvashatók

amfiteatrum 2008.02.20. 23:17:18

Szeretnék már látni egy olyan topicot ahol stanmore nem esik a móricka szerepébe. Szerintem talán még a Kiszel Tünde bugyijáról is a Fidesz jut eszébe. De sabaj, legyen boldog. Aki nem hagyja magát a tényektől zavartatni. De ilyenekre is szükség van hogy lássuk a különbséget.

cila 2008.02.20. 23:20:22

Őrnagy Őrnagy,

Zsolt hasonlata jó, 40 éves tankönyv ide vagy oda, végül is egy tönkrebombázott ország állt talpra viszonylag gyorsan. Vagy vegyük pl. a hiperinflációs pengő lecserélését forintra '46-ban. Ezek igenis gazdasági sikerek voltak, és mégse mondhatjuk, hogy milyen jó is volt az a rendszer.
Nekem a jobboldali haverjaim istenítik Pinochetet. De még olyan is van, aki Szaddamot...
Mint ahogy egyikük lazán megjegyezte: "Ja, hát igen, Pinochet tényleg megölt pár ezer embert, de hát az ország gazdasága végül is talpraállt, hát ne ítéljük el szegényt." Na ja, aprócska szépséghiba.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 23:37:22

Cila,aforint az éppen a kisgazdák érdeme, nem emlékszel Torgyán dumájára 2002-ben?

Ti teljesen hülyék vagytok újabban? Gazdasági sikerek? Nagyapám szemenként osztotta el a szölőt az 50-es években a családnak. Szinte éhínség volt. Ne csak Népszabit olvasatok ,ha lehet kérni.
Pinochet Amerika bábja volt ,de legalább pár komcsit kicsinált. De emberek élete árán ,teháte nem elfogadható valóban. Hiába volt neoliberális köcsög is egyben, akkor se. Legalább van egy közös pont a Tóta W félék és a szélsőjobb között, az a buzi kis zsebdiktátor; hogy rakta volna seggbe Castro bácsi:)

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.02.20. 23:41:24

Igazatok van, hogy valószínűleg a város pénzének nagy része valakinek a zsebébe vándorol. Igazatok van, hogy a külváros nem fejlődik semmit, míg a Kossuth tér és környékére plusz konferenciaközpontra több milliárdot ráköltünk. Igazatopk van, hogy nem egy dologban hazudik is a Kósa. Igazatok van, hogy a gazdasági vagy akármilyen fejlődés számai nem jelentenek semmit (a Rákosis példa nem épp a legtalálóbb, de a lényeget megmutatja).

DE: a lényeg akkor is ott van, hogy VAN fejlődés, VAN pénzügyi stabilitás. Hány nagyváros tudja ezt elmondani magáról, a polg. mester pártállásától függetlenül? Most komolyan? Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni.

Ha nem hiszitek, nézzetek utána Pécsnek, Nyíregyházának, Budapestnek. Meg fogtok döbbenni... Szóval nem fröcsögni kell, hanem az érem mindkét oldalát megnézni, és az alapján ítélni.

Bevallom, teljes mértékben jobboldalinak érzem magam. Gyűlölöm a Gyurcsány féle kócerájt, de az MSZP-vel semmi bajom nem lenne, ha valaki hozzáértő, eredményeket felmutató vezetné az országot. Szerintetek hol van ilyen a világban, hogy egy minszterelnök ekkora társadalmi ellenállás ellenére még hivatalban van? Hol van ilyen, hogy egy magát legitimnek mondó parlamentnek egy törvényt kordonok és rendőri védelem segítségével kell megszavaznia? Most komolyan?

Ja, és amíg a Viktor a min. elnök jelöltje a Fidesznek, ők se nagyon számíthatnak a szavazatomra.

kobretti 2008.02.20. 23:42:54

Szegfűsök 6 pontja:
1. a legfőbb szabály, amely bizonytalanság esetén is irányadóul szolgálhat: a világegyetemben minden rossz a zorbán és brigádja miatt történik (függetlenül attól, hogy 4évnyi kormányzásuk óta mennyi idő telt el)
2. a hazugság a saját oldalon mindig a hazát szolgálja, és különben is a fidesz hajszol bele, meg hát a sok tudatlan választó úgyse tudja megítélni, mi jó neki... tehát majd mi tudjuk!
3. olyan fogalmak, mint lenyúlás, korrupció, visszaélés kizárólag fideszes ügyletekkel hozhatók összefüggésbe - és különösen ellenjavallt ilyen kontextusban emlékezni táncdalferkó, fókajani, veres elvtárs, drazsé és a többi mókamester zűrös ügyeire...
4. ügyészség, bíróság, rendőrség, adóhatóság egyéb állami szerv kizárólag fidesz irányítás idején tipor lábbal szabadságjogokat, illetve él vissza helyzetével
5. a financial times, az economist, illetve valamennyi külhoni média, az unió, továbbá az állami számvevőszék, az ombudsman és valamennyi hozzászóló kizárólag akkor ír igazat a baloldali kormányzás eredményeiről, amikor dícséri azokat! Minden egyéb vélemény fideszes manipuláció eredménye
6. amennyiben valamely élethelyzet a fenti axiómák alapján nem magyarázható a baloldal sikereként, úgy az első pontból debreczeni, bolgár illetve aczél elvtársak segítségével, szigetvári viktor tolmácsolásában, 23millió román közreműködésével, lendvai ildikó levezeti a zorbánbrigád felelősségét.

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 23:43:58

Zsolt a hadikommunizmus rövid távon csodákra volt képes valóban, de milyen áron?

"Az ipari termelés a második világháborút előtti utolsó békeévhez képest a háromszorosára nőtt!!!"

Ez tuti, hogy kamu.

Másrészt meg ismerjük a kommenisták statisztikai adatainak pontosságát...

2004-2006 között is pl.többszörösére nőt azautópálya építés volumene is..és...mégis elqrtuk.

dzsugasvili 2008.02.20. 23:49:51

Támogatom a törekvését, ha van neki ilyesmi.

kobretti 2008.02.21. 00:04:47

Ez most csak azért fogalmazódott meg bennem, mert igen szembeszökő balos felebarátainknál a kettős mérce alkalmazása...
És egy kérdésnél pedig mindig félrebeszélnek: ki tette ezt az országot európa sereghajtójává, szégyenévé?
Ilyenkor nem arról kell magyarázni, hogy bezzeg a zorbán nem épített autópályát és szőlőbányából talicskázta haza a pénzt - ezt mi is tudjuk...
De ki sodorta Magyarországot a szakadék szélére?
Ki kezelte úgy, hogy: majd én tudom, hát én már bizonyítottam az üzleti életben (versenyezni ugyan nem kellett, de legalább jól megszedtem magam)
Ki kúrta el, kedves elvtársak?
Mert nem a kósa! És nem a zorbán! És nem én akinek tavaly lefeleződött a jövedelme. És nem jobbos ismerőseim akiknek egy fillér hasznuk sincs politikai identitásukból! És nem azok akik szívesen tennének az országért - ha nem egy feneketlen kútba kéne bedobálni a pénzt...

daob 2008.02.21. 00:04:58

Őrnagy Őrnagy

köszi a linket...

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.02.21. 00:06:20


Vállalná a miniszterséget - azt elhiszem :-)
A legtöbb politikus már csak így áll hozzá :-)

aranyhaj.blogspot.com

1balek 2008.02.21. 00:47:28

óbaz. tényleg az lenne a legnagyobb baj, hogy visszajön a maffia Fidesz. Mi a francot kell még csinálnia a szociknak, hogy végre ők legyenek a nagyobb baj? áldozzanak 8éves szűzlányokat? igyanak vért? mi kell még, hogy elegetek legyen??? minden mérhető, objektív mutatónkban rosszabbul állunk, mint ahol 2002-ben álltunk! nem ez számít?
nem vagyok fidesz fan. torgyán is épített vagy akkora házat, mint kóka. LESZAROM. de a gazdaság jobban pörgött... több volt a munkánk (és ezért történetesen több adót is fizettem). HÁT NEM EZ SZÁMÍT??? 1% gazdasági növekedés. ez kell nektek? fogjátok már fel, ha én nem adózok ti sem kaptok segélyt a rohadt életbe! miből fogtok akkor vásárolni a madaras teszkóban, he?
és erre a szocik a 4. esélyt kapják meg. először 40 év kellett hozzá, hogy bebizonyítsák a lopáson kívül más jövedelemszerzést nem ismernek. aztán a módzserváltás után még három esélyt kaptak. meddig kell még ezzel kísérletezni??? amíg ezek nem tűnnek el, nem lesz rendes baloldal. EZEK nem azok. a fidesz sem az.

1balek 2008.02.21. 00:55:06

tavaly 600 milliárd HUF ment ki az országból. idén vagy 2x ennyi ki fog. lehet, hogy az én 2személyes cégem is. mert még van annyi tartalékom, hogy megtehetem, jövőre már nem lesz. és egyre inkább úgy érzem, hogy ezért az országért nem fogok itt megszakadni. tönkretesznek, megaláznak, a kormánybarát fővállalkozók lenyúlnak, majd az APEH kinyír, hogy mért nem vagyok eléggé nyereséges. és közben a birkanyáj azt bégeti, hogy még mindig inkább gyurcsány... hát tudjátok mit? maradjon a nyakatokon még vagy 16 évig, kókástól, aztán vakarózzatok, hogy miből lesz nyugdíjatok. szerintetek a gumigyárak mennyit adóznak magyarországon? és a náluk foglalkoztatott minimálbéres alkalmazottak? az egészségügybe nem fizetnek be annyit, ami a gyógyításukra elég lesz 20 év múlva, mire lerokkannak ezekben a munkákban. de én - fletó ötlete mentén - most úgy látom, nem el lehet innen menni, el kell. maradjatok itt kende péterestül, debreczeni józsefestől, heti hetesetől és vakargassátok a fejeteket. köszönöm, elég.

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.02.21. 01:29:32

Ez tetszett... Indexen a link alatt egy Subba poszt van éppen, címe: Kiborgokká alakított állatok...

Elgondolkodtam, hogy ide de jó alcím lenne, elnézve egyes kommentelők értelmi színvonalát. :-D

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.02.21. 03:54:01

Ja, és amúgy ezt a választ bezzeg nem írjátok bele a posztba, pedig a múltkori WA-s cikkhez még menne is:

HVG: Azt is felróják önnek, hogy támogatta a debreceni Wass Albert-szobor felállítását.

K. L.: Azt hiszem, az egész purparlé vagy szimpla rosszindulaton, vagy félreértésen alapul. A szobrot nem az önkormányzat állítja közpénzből, hanem egy civil egyesület magánpénzből. Valóban azt kérik számon rajtam, hogy polgármesterként én ezt miért nem akadályozom meg. A debreceni Nagyerdőben, a Medgyessy Ferenc sétányon található szoborpark nem annak alapján jött létre, hogy az ott szobrot kapott írók-költők - Gulyás Páltól Adyig - hol helyezkednek el a magyar irodalom kánonjában. Ezek az alkotások olyanoknak állítanak emléket, akik valamilyen formában kötődnek Debrecenhez, és fontosak nekünk; Wass Albert például debreceni diák volt.


Aki ezzel nem ért egyet, az kérem jelezze. Szívesen elbeszélgetnék vele az indokairól, értelmes ember módjára.

Lőrincz Katalin 2008.02.21. 03:58:26

Kedves Kommentelők! Mélységesen el kellene gondolkodni azon a tényen, hogy Kósa Lajost a baloldali média tette országosan ismertté, és a baloldal forszírozza azt, hogy Orbán Viktor alternatívája. A baloldali politikusok nyilatkozzák, hogy Kósa mennyivel jobb politikus, mint Orbán. Kósa pedig mindig azt nyilatkozza, hogy őrá a baloldali szavazók is adják a voksukat.
A baloldali média és a baloldali politikusok nem szoktak ilyen kegyesek lenni jobboldali politikusokkal szemben. Kósa sztárolásának egyetlen célja van: a Fidesz és a magyar jobboldal megosztása, meggyengítése, mert úgy könnyebben legyőzhető.
Ébresztő, emberek!

dr. Veér Farkas 2008.02.21. 05:01:20

"Orbán Viktor már bizonyította is ezt."

Mármint azt, hogy alkalmatlan?
Mert mást nemigen.

retor 2008.02.21. 05:23:41

Az sem véletlen, hogy ezt a cikket Orbán Viktor országos kampányának közepére időzítették, hogy elvonja a figyelmet. Ügyes. Ehhez asszisztál Kósa, aki háttér tárgyalásokat folytat a szocik második vonalával arról, hogy ők léptessék le Gyurcsányt, a Kósa-vonal meg közben leamortizálja Orbánt.

tanár úr 2008.02.21. 06:26:41

A Kósa veszélyesebb, agresszivabb, bunkóbb, suttyóbb, mint Orbán! Maradjon csak Orbán sokáig a "Führer". Állandó vesztes a kicsi gonosz törpe:)))

Joschka 2008.02.21. 07:02:44

Kósát nem Gyurcsánnyal kell összehasonlítani, hanem a jobboldal politikusaival.
Ha Kósát összehasonlítjuk Orbánnal, Áderrel vagy Pokornival, arra a következtetésre juthatunk, hogy mindhármuknál felkészületlenebb, műveletlenebb, alkalmatlanabb és jóval bunkóbb is.
Motorozás a MODEM galériában, nők nyilvános sértegetése, más nációk tagjainak diszkriminatív leszólása, trágár haveri köre Debrecenben stb.
Ha győzni akar a Fidesz, akkor ne Gyurcsányhoz hasonlítsa liblingjeit, mert Gyurcsánynál bárki több voksot kapna, még a kutyám is.

yay 2008.02.21. 07:37:57

Yay emberek még mindig itt tartunk, hogy "a szocik elvesztettek x pert, tehát jogosan utáljuk" - ugyanakkor a "jobboldal csupán azért vesztett el 'pár' pert, mert nincs nálunk független bíróság"....?

Meg hogy "a te statisztikáid nem jók - de az én statisztikáim abszolút igazak"...?

Tehéntőgy 2008.02.21. 07:46:46

Kósa (bár emberileg rendkívül visszataszító figura) vitathatatlanul baromi tehetséges polgármester. De nem hiszem, hogy min. elnöknek megfelelő lenne. Minden vezető esetén van egy olyan szint, amin kiválóan teljesít, de aminél nagyobb hatalmat és felelősséget nem szabad a kezébe adni. Kósa polgármesterként és ogy. képviselőként jól szuperál. Kár lenne felnyomni olyan szintre, ahol már alkalmatlan a feladatra. A végén úgy járna, mint Medgyessy - ki emlékszik már arra, hogy egész jó miniszterelnök-helyettes és ügyesen gazdálkodó (!) pénzügyminiszter volt?

zi 2008.02.21. 07:56:54

Mélységesen sajnálnám, ha Kósa indulna, mert pillanatnyilag úgy tűnik, hogy vele tudna nyerni a Fidesz.
Én, aki az ő idejükben "lumpenproli" voltam. (Ez nagyjából annyit tesz, hogy fizikai munkát végeztem, mint egy csoportvezető.) Arra viszont kevés volt a jövedelmem, hogy beférjek az igen kitűnő lakáskedvezményezettek közé.
(Bezzeg több Fideszes, és jelenlegi kormánypárti politikusnak, mai napig az én adómból fizetik a kamattámogatást, mert ugye ők rászorulnak.) Ellenben azért mert nem úgy gondolkodtam, ahogyan ők kiderült, hogy nem vagyok a haza része.
Köszönöm, ebből többet nem kérek.
Tudom most jön a hazug Gyurcsányozás, azonban ajánlom a figyelmetekbe Igazmondó Viktor, néhány korábbi kijelentését:
Közpénzen, titkosszolgálati eszközökkel figyelték meg őket, nem kötnek az FKGP-val koalíciót. És a nővérek bérét is megemelték 100%-kal. (Bár ebben az adatban nem vagyok biztos, csak az ígéreteben és a célcsoportban.) Ellenben sikeresen szétosztottak a haverok között, sok-sok pénzt. Ingyért.
Nem elég, hogy pökhendi (volt, van, lesz), de még azért, mert ez nekem nem tetszett, sikeresen kinn is tudhattam magam a magyarok közül. Sajnálom barátaim, én magyar vagyok. A magyar himnusztól áll fel a szőr a karomon, és a magyaroknak szurkolok sporteseményeken. De nem vagyok hajlandó az engem le lumpenprolizókra szavazni.

miskolci emberünk 2008.02.21. 07:57:52

Őrnagy Őrnagy 2008.02.20. 22:48:00
Különben meg hülyék vagytok, Debrecen fejlődik

nos akkor Káli Sándort minelnöknek mert miskolc sokkal jobban fejlődik (nézd meg honnan indult)...

vagy bárki más sikeres polgármester legyen a minelnök
ugyanmár
Kósa negyedévente 1 nap "nagypolitizál", majd másnap gyorsan visszarohan a végekre (a média persze még napokig rágja)
és utána megint csend

szvsz nem alkalmas minelnöknek

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.21. 08:40:30

Én nem mondtam, hogy min elnök legyen. Spec inkább Bod Péter Ákosra tennék pl.

De Orbánnál jobb lenne Kósa is, az tuti.

Szerintem neketek mszpfanoknak kéne egy jó kis szadeszes polgármester Debrecenbe, akkor majd megtudnátok mi a korrupció. Jól eladná a közműcégeket meg mindent potom pénzért a haveroknak, és fizethetnétek dupla árat. Azt bírnám. hajrá debreceni szdsz!

Miskolcsz?..........hááát van még hová fejlődni, de pl a vár az pirospont, de ahhoz neketek szociknak nem sok közötök van.

ex-polgári-kör 2008.02.21. 08:52:02

2006-ig mind a 6 hajdú-bihari egyéni választókerületből fideszes képviselő volt az országgyűlésben.
A 2006-os választásokon a 6 választókerületből 3-ban szocik nyertek, a Fidesz elveszítette a vidéki kerületek felét.
A Fidesz hajdú-bihari megyei elnöke Kósa Lajos volt akkor és ma is, de Kósa még egy megyét sem tudott hozni, pedig az országos központban erre számítottak, de ezen is elúszott a választási győzelem.
Hogy gondoljátok, hogy Kósa országos választásokat tudna nyeretni a Fidesszel, amikor a saját megyéjét is elúsztatta?
Nevetséges.

kobretti 2008.02.21. 10:26:34

zi
A lakástámogatásban nyilván volt hiba - viszont az, hogy nem adnak hitelt ha nincs annyi jövedelmed/vagyonod, hogy tutira bírd a törlesztést, az a bank miatt van: szeretnek biztosra menni... (én sem tudtam fölvenni) Bezzeg most már boldog-boldogtalan eladósodhat - dőlnek is be a hitelek rendesen...
Hogy ki kivel kötött/nem kötött koalíciót, ebben talán odaát is történt szép alakítás: az elvhű pető ivanov igen "korrekt" volt anno... (kár már ezzel foglalkozni)
És szerintem nem adekvát érv, hogy "de akkor én szarul éltem..." (az életed milyen szakaszában voltál?hány éves voltál?mennyi gyakorlattal?stb.Mert ugye nem lehetetlen, h. rajtad múlott, h. most már jobban megy...)
Ezen felül azért mert neked akkor szarul ment, nem jelenti azt,h. az országnak is. Sőt...!
Nekem is szarul ment. És most sem megy különösebben jól. De látom, hogy hol tartott az ország akkor, és hol vagyunk most...

giftpilz 2008.02.21. 10:43:08

HÚHA! pincsik harapják az oroszlán sarkát! :lol:
persze ez az egész blog erről szól.

Román Petra 2008.02.21. 10:47:51

Kis reluxás átvezetővel Basának sikerült újra lendületbe hozni a lelkes hozzászólókat, nem is akármilyen témában, pro és kontra özönlenek a vélemények. Magam az ügyben nem foglalnék állást, a beírók többsége azt úgyis provokációnak értékelné, bár a miértet eddig értelmesen még senki nem indokolta. Mindenesetre egy-két megjegyzésem azért lenne. A város, kedves Sz.K., a híresztelésekkel ellentétben ugyanis folyamatosan végeztet közvéleménykutatásokat, így módosult a reptér hasznosításának módja, s így derült ki az is, hogy a városlakók többsége egyetért a leendő 2-es villamos tervezett nyomvonalával, csak a sajtó jobban odafigyelt a túlmozgásos Dr Nagy Attila éhségsztrájkjára, aki megint valami szabadkőmöves összeesküvést sejtetett a háttérben. Kácsor - aki korábban a Hír Televízióval kapcsolatban szakmai hiányosságokra hivatkozott - sajtótörténeti mérföldkőhöz érkezett: saját magát idézi és jelöli meg, mint hiteles forrást. Ilyet még az általa csodált Rákosi et. sem csinált, sőt az olténiai cipészsegéd, vélhetően szintén bálványozandó, Ceausescu sem, bár ragaszkodván a kácsori párhuzamhoz, a derék Conducator is visszafizette országa teljes tartozását, más kérdés, hogy közben a népesség többsége fűrészporból sütött kenyeret. Egyébként valóban mindig a balliberális sajtó dörgöli Kósa orra alá a bűvös kérdést, aztán jól kielemzik, értékelik, hogy most éppen melyik jelzős szerkezetet lehet meglovagolni. A Pinochet-párhuzamot nem is nagyon értem, (persze ez az én hibám), kétségtelen, hogy valami baj van a dél-amerikai orvosképzéssel, hiszen az utóbbi néhány évtizedben már nem egy végzett szakember vélte úgy, hogy kommunista rendcsinálóként kíván bekerülni - élve, de fájdalom, inkább halva - a történelemkönyvekbe. (Allende, vagy Kácsor legújabbkori példaképe Che Guevara) Örnagy elvtársnak jelentem, Debrecennek volt már szadeszos polgármestere, két cikluson keresztül; halottról ugyebár jót vagy semmit, mindenesetre áldásos tevékenységének is köszönhetö a Fidesz abszolút dominanciája Debrecenben, illetőleg a kókadt, liberálisnak mondott társaság megszünése, igaz nem csak helyben.

remiz 2008.02.21. 10:49:17

Hehe! Ha Kósa a ti oroszlánotok, akkor nagyon szarul áll a fideszes állatkert a nagyobb vadak terén. Egyezzünk ki inkább egy nagyhangú szarkában.

kobretti 2008.02.21. 10:54:26

Bezzeg a remek draskovics milyen nagy oroszlán, ugye?! Meg az univerzális lamperth... Abszurdisztán legnagyobbjai. Piha!

Sz.K. 2008.02.21. 10:57:44

Román Petra, mondd már meg, hogy hol lehet olvasni a reptér eladásáról készült közvélemény-kutatást, mikori a felmérés? Vagy ez is olyan duma, mint az AKSD spanyol tulajdonosai, amivel kapcsolatosan még mindig késel a konkrét válaszokkal?
Mostani beszólásodban hű vagy magadhoz, keveset reflektálsz a témára, ellenben nagy terjedelemben cseszteted a többieket.

Még amit mindig elfelejtetek, mert kitöröltétek a Kósa előtti fideszes debreceni multat: 1990 és 1994 között, az általatok lesajnált időszakban a Fidesz együtt kormányozta a szadival a várost koalícióban, fideszes alpolgármeter is volt Dr. Mazsu János személyében, aki most is benn ül a frakcióban. Kérdezzétek már meg tőle, meg az akkor még szegénylegény Sásdi András doktortól, hogy miért tolták el annyira a várost.
Van elég feladatod, Petra, tessék igyekezni, ne a többi kommentelőt minősítgetni!

cila 2008.02.21. 11:12:22

Kedves Román Petra,

mielőtt gúnyosan fölényeskedni kezdesz, és csak per "Rákosit imádó Kácsor" néven emlegeted kommentelő társadat, olvasd már el kérlek alaposabban hozzászólását, és próbáld meg értelmzeni is!
Tudod: először meghallgatjuk a másikat, felfogjuk, hogy mit mond, és max. utána jöhet, hogy felvágjuk a fejünket a levegőbe és osztjuk az észt...
Na jó, megkönnyítem a dolgodat: tehát az alapfejtegetés kb. ugyanaz, mint amit te mondasz (azaz mondjuk bár az ország visszafizette az adósságait Ceaucescu alatt, a nép meg közben fűrészporból sütött kenyeret).
Amúgy a párhuzam bőven túltárgyalva szerintem.

Obszi 2008.02.21. 12:43:56

"Nem rántasz kardot?" - fordult Orbán Viktor Kósa Lajoshoz, aki azonnal válaszolt: "egyáltalán nem!"
index.hu/politika/belfold/ovklbesz0221/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.21. 12:53:07

Nem is lenne rossz, ha visszajönne Rákosi egy pár évre!
Annyi magyarnyúzó kommunistát senki sem végeztetett ki, mint ő, legalábbis nálunk. Pol Pot még hatékonyabb volt, és sokat tett a túlnépesedés ellen is.

nyócker 2008.02.21. 12:54:34

Viktor csak kuncog Kósátok nagyot akarásán. Elég vastag dossziéja van Kósa piszkos ügyeiről, tehát ha Kósa tényleg elkezdene beleszédülni a saját nagyszerűségébe, hamar az orrára koppintanának.
Történt már ilyen más fideszes vezető politikussal is. Ahogy egy kicsit megemelte a fejét, egyből megjelent róla valami besározó cikk a magyarnemzetben.
Jólvan, lelkesedhettek tovább gyerekek.

giftpilz 2008.02.21. 13:05:28


"s nem is a Rákosi-rendszert akartam dicsőiteni"


de sikerült! :)

elég ostobán, de sikerült!

lavoár 2008.02.21. 13:09:51

Orbán megint derüsen lekoccolta Kósát, mint elnéző apa a hülyegyerekét. Nem először történt már ilyen, csak most először Debrecenben, Lajoska falujában.
Lajoska csak akkor bátor, ha Orbán nincs a közelben.
Miniszterelnök?
Szánalmas!

Román Petra 2008.02.21. 13:10:00

Kedves Cila, bár nem gúnyosan fölényeskedve megkönnyítetted a dolgomat, időben sikerült Kácsor remekbeszabott párhuzamait fölfognom, azt hiszem talán már elsőre is vettem az akadályt, csak éppen minden előzetes udvariaskodás ellenére bárdolatlannak tartom az általa felvetett példákat becsempészni egy egészen másról folyó csevejbe. Különös fényt vet az egészre, hogy teszi mindezt egy olyan lap munkatársaként, amelynek azóta fölbukott főszerkesztője valóban az 50-es évek módszereit alkalmazva próbált holmi ál-Teller levéllel vakítani a tisztelt olvasóközönséget. Sz.K.-nak pedig kellemetlen felada adódhat, ugyanis a város által megrendelt közvéleménykutatási adatokat rendre leközli az ingyenesbedobálós, így lehet, hogy bele kell majd lapoznia alkalomadtán. Ami a másik kérdést illeti, az a többségi tulajdonos abszolút belügye, ezzel kapcsolatban semmiféle tájékoztatási kötelessége nincs; kivéve a cégbíróságot. Ott pedig megtalálhatóak a pontos adatok, ha nagyon kíváncsiak vagyunk. Ami pedig a múltat illeti, Debrecen 1994 és 1998 között kezdett zuhanórepülésbe, amikor is egy (1) fideszes képviselő volt az önkormányzatban. Érdeklődni tehát Dr Zentay Istvánnál lehet, tíz után ne tessék csöngetni.

cityhall 2008.02.21. 13:19:45

"Én még Orbán Viktort is megneveztem az interjúban, de azt kihúzták" - jegyezte meg Kósa Lajos.

Jaj de nevetségesen magyarázkodik Lajoska Viktor előtt, mint egy óvodás.
Kósa mindig bekéri az országos lapokban vele készülő interjúkat jóváhagyásra. Persze, a szemét újságírók kihúzták Orbán nevét. Hüp-hüp.

Sz.K. 2008.02.21. 13:27:39

Petra, te folyamatosan hantázol.
A debrecenieknek közük van ahhoz, hogy a városi szemétszállítást végző cég kinek a tulajdonában van, ez nem magánügy. Erről az állítólagos "spanyol" tulajdonosról senki nem tud a városban, csak te (ti?). Miért titok ez?

Az is nagy hanta, hogy a reptér eladásáról szóló közvéleménykutatás megjelent a városi lapban. Nem jelent meg. Mondd már meg légy kedves, hogy melyik számban olvastad?

Az előbb még a Kósa-érát megelőző két ciklusról beszéltél, mostan már csak egyről. Össze-vissza dumálsz Petrácska, semmi hiteled. Lejáratod a tieidet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.21. 13:47:12

Mi van Cityhall, lejárt a munkaidőd?
Arra nem is gondolsz, hogy Orbán Viktorral is egyeztette Kósa Lajos a szöveget?

cityhall 2008.02.21. 14:00:26

Kitalátor meguntad a cigányozást meg a zsidózást a saját blogodban és átruccantál hozzánk?
Nem baj, hátha ragad rá valami okosság.

Román Petra 2008.02.21. 14:03:35

Sz.K! Azt hittem Kácsort nem lehet alulmúlni, legalábbis ami a gyors felfogást, de tévedni néha jólesik. Azért mert a többi ápolt sem tud a spanyol tulajdonosról, attól az még létezik. Mondtam, cégbíróság; amikor kimenő van, ne habozz! Ugyanígy marad időd végiglapozni az ingyenesbedobálóst, ott lesz majd meglátod, tudod, nem hordom a hónom alatt a korábbi lapszámokat, így ebben segíteni nem tudok. Valóban két ciklusról beszéltem, már ami a polgármester személyét illeti, tudod egy nem debreceni számára ez nem annyira köztudott. Mint ahogy egyre hanyatló állapotod sem; vigyázz mert további butulás, és Kácsor mehet a Népszavához.

remiz 2008.02.21. 14:07:53

Remek fotó van a fidesz.hun!
fidesz.hu/index.php?Cikk=108921
Orbán zsebredugott kézzel beszél Kósához, aki maga elé néz és tördeli a kezét!

Sz,K, 2008.02.21. 14:22:12

Román Petra, te beteges hazudozó vagy. Semmilyen közvéleménykutatás nem jelent meg az önkormányzati újságban a repülőtér tevezett privatizációjáról.
Magad is megnézheted, nem kell a hónod alatt hordani, fent van a honlapon.
Nagyképűséged azt is megengedi, hogy a debrecenieket "ápoltaknak" nevezd. Ez tipikusan mutatja, hogyan gondolkodtok ti a város polgárairól, akiknek csak a fűtés- és vízdíjára tartotok igényt a látványberuházásokhoz és a propagandasajtóhoz, de a véleményük már nem érdekel benneteket.

Lényeg a lényeg: továbbra sem lehet tudni, hogy Kósa milyen felmérésre hivatkozva mondhatta, hogy privatizálási szándékukat "a városlakók többsége nem helyesli".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.21. 15:02:40

Cityhall!
Ne reklámozd itt se a blogomat, se a diszlexiádat!
Sz,K,!
Ha egy kutatást, felmérést nem tőled, tőletek rendeltek meg, akkor az nincs is?
Az utóbbi időben volt pár országos és fővárosi munkaanyag, amiket még titkosítottak is, pedig ugyancsak közérdekű...

cityhall 2008.02.21. 15:08:05

Kitalátor, te még dicsekszel is az értetlenségeddel.
Nem világos?
Nincs semmilyen közvélemény-kutató felmérés, csak hanta van róla.
Figyeljél!

habi 2008.02.21. 15:18:54

Na, én sem fagyok egy Fityisz-fan, de egyetértek azzal, aki szerint a ballib média sztárolja Lali királyt. Azért valamiben jobb, mint Viktor: sztem sokkal többet lopott a tíz év alatt. Tehár ilyen téren Fletó képességeivel vetekszik. Egyesek szerint 5 Mrd (!) feletti magánvagyona van. Na persze nem cégjegyzék és ingatlan-nyilvántartás szerint. De budai lakásokról hallottam. És: így már egy kicsit érthetőek a nagyberuházások? vagy részletezzem? Vajh mennyit nyúlt le ő és köre a Főnix csarnok, uszoda, kölcsey központ, és a mosanság folyó híres-hírhedt nagypiac beruházás körül? Szóval biztos, hogy jó választás rossz miniszterelnök után egy még rosszab, színvonaltalanabb?

Sz.K. 2008.02.21. 16:29:46

Ne kamuzzál, Petra, be kéne fejezni a hazudozást!
Ez a link arra a cégre mutat, amelyik csinálni szokta a kétes hitelességű közvéleménykutatgatásokat általában az önkormányzatnak.
Azt a linket írd ide, ami az általad említett és a Debrecen újságban is szerinted megjelent reptéri kutatásról szól, amiről olyan nagyképűen játszottad itt az eszed. Azt tedd ide! De nem tudod, mert nincs ilyen.

Meg elnézést is kérhetnél a debreceni polgároktól, hogy "ápoltaknak" nevezted őket! Nem szégyen bocsánatot kérni, nem vagy te egy Gyurcsány, csak ugyanúgy hazudozol.

zi 2008.02.21. 16:50:13

Re kobretti

Ó! Azt hiszem félreértettél.
Én ugyan tényleg szarul éltem akkor, és most jobban is élek, de az én hozzászólásom arról akart szólni, hogy olyan lakástámogatási rendszert hoztak létre Viktorék, amelybe épp a legrászorultabbak nem fértek bele, viszont a vagyonosobbak összes kamattámogatását fizethetjük mai napig (adón keresztül).
Ez egyébként az első szög volt a gazdaság koporsójába, mert ugyan erről nem beszélünk, de ezek a hitelszerződések husszútávúak voltak, tehát éppúgy megterhelik (és még fogják is) a költségvetést mint a száznapos program.
Az én hozzászólásom arról szólt volna, (mert ki nem szarja le, hogy mennyiből éltem akkor), hogy emelett a (számomra) igazságtalannak tűnő politika mellett, még lelumpenproliztak, lepanelproliztak és nem tekintettek a nemzet részének, csak azért mert más volt a véleményem. Vagy másképpen: máshová szavaztam.
A koalíció felemlegetésével sem a szemrehányás volt a célom, hanem annak érzékeltetése, hogy mennyire egyenes az ember, aki még sohasem hazudott a választóknak.

ex-polgári-kör 2008.02.21. 17:00:08

A népszavazásról először Gyurcsány vonta el a média figyelmét, amikor bejelentette az állami cégek tőzsdésítését.
Másodszor Simicska exfideszes pénztáros szoftveresének a leleplezése, hogy megzsarolták Csányit.
Most a média figyelmét Kósa miniszterelnöki ambíciói kötik le.
Köszönetet mondhat a kormányoldal Kósa úrnak!

Szabóbé 2008.02.21. 17:23:57

Kósának akkor lehetne esélye a miniszterelnök-jelöltségre, ha orbán megroggyanna, ehhez pedig az kell, hogy a Fidesz elveszítse a népszavazást.
Ez a Heti Válasz cikkéből levonható következtetés:
www.hetivalasz.hu/cikk/0802/kosa_lajos_szokatlan_es_meresz

Tehát Kósa elképzelésének teljesüléséhez a vesztett népszavazás szükséges. Itt érnek össze Kósa és az MSZP érdekei.
Nyilván ezért vonja el a médiaszelet is a népszavazás témájáról.
Rafkós gyerek ez a Kósa.

Román Petra 2008.02.22. 15:50:25

Eszká, az ápoltak a veled egy kórteremben vegzálókra vonatkozik, azt hittem ez még átmegy, de nem, ez már hospice, üdvözlet Hornnak meg Antal Imrének...

giftpilz 2008.02.22. 16:22:52

vegzálóóókraaa? vegetálókra talán! :)

Jama 2008.02.22. 22:00:03

Lali elszállt! Azért jött le közénk 98-ban polgármesternek, mert belátta, hogy neki nem jut kormányzati pozició. (Még államtitkári sem.)Azóta nem sokat fejlődött, még a diplomáját sem tudta megszerezni!(vagy megvenni lásd D.Für Tompi)Idegen nyelvet nem tud. A város irányításában évekig egy jól ismert kör bábjaként játszotta a szerepét.(A főtér lekövezéséről sem Ő döntött!)A korrupció tulzásba viteléért ma már a régi barátok is bírálják néha.Szegény Magyarország, Kósa a miniszterelnök, hát mi következhet még?

koldus 2008.02.23. 08:42:00

Jól mondta Lali: az ő demokrácija nem felvilágosult abszolutizmus, hanem elhomályosító. A magyar viszonyok és tendenciák alapján nem esélytelen arra, hogy min.elnök legyen, minden olyan "értéket" birtokol, amivel latinamerikaias arculatunkat meg tudnánk szilárdítani...

cityhall 2008.02.23. 08:44:16

Román Petra! Mások csesztetése helyett előállhatnál azzal a közvéleménykutatással, amit itt annyiszor emlegettél. Különben rád szárad a "betegesen hazudós Gyurcsány Petra" név.

Obszi 2008.02.23. 09:12:31

Vacsora után a biliárdasztalnál mérkőzött meg Orbán Viktor és Kósa Lajos a pártelnök kampánykörútjának debreceni állomásán. A nyilvánosan zajló versenyt a polgármester nyerte.
Kósa és Rácz kitűnt a mezőnyből, hiszen remekül ütötték be a golyókat. Látszott, hogy nem először biliárdoznak. Orbán nem igazán érezte a játék ritmusát, illetve a szabályokkal se volt teljesen tisztában.
Kósa Lajossal együtt érkezett egy ismert humorista, Hadházi László is.
www.fn.hu//belfold/20080222/orban_kosa_megmerkozott/

lavoár 2008.02.23. 09:20:14

nagyot csalódtam Hadházi Laciban.
mit kell neki politikusokhoz dörgölőznie? át akarja venne a szellemileg és erkölcsileg teljesen leépült fábrisanyi helyét?

cityhall 2008.02.23. 09:49:20

Röhej, demonstratív együtt bili-árdozás a sajtó előtt. Spontánul megmutatták a sajtó spontánul ott lévő munkatársainak, hogy milyen nagy barátok. Elhiszi valaki ezt az óvodás bilis trükköt?
Az persze jellemző, hogy Viktor nem tud biliárdozni, ő mással tölti az idejét, nem úgy mint a profi Kósa-Rácz-Pósán.

giftpilz 2008.02.23. 17:02:24

már sosem változik a cselédek és az uraság viszonya?
annyira szánalmas ez a köpködés. nem, nem is. inkább röhejes, hogy mindig, mindenkor meg van ez a típus amik ti vagytok... :)
ostoba, sértett sajtó véglények és a még szerencsétlenebb csahosaik.

remiz 2008.02.23. 17:09:17

giftspricz nagyon nem szereti, ha másnak más véleménye van, és mint demokratikus lény ilyenkor mocskolja őket.
köpködést kiált köpködve.

giftpilz 2008.02.23. 17:35:15

de, szereti! mulattatja ahogy vergődtök, mint a tormára vetett féreg!
ja, és nem demokratikus lény, nincs demokrácia, mímelése csak nektek kitalált színház!
giftpilz a jobboldali diktatúra híve! :)

remiz 2008.02.23. 18:32:05

és még büszke is rá, biztos főkapitány a magyargárdában, de akkor miért nincs neki rendes magyar neve ennek a griffmadárnak?!

giftpilz 2008.02.23. 18:52:49

ugyan, remiz, milyen ócska komcsi reflexek élnek benned?! egyből magyargárda? főkapitány? :)

rendes magyar nevet ne kérjén számon az aki nem tud rendesen magyarul...

ha már ennyire kíváncsi vagy, üssed be a nevemet a gúgli képkeresőbe! :lol:

remiz 2008.02.23. 19:12:38

üsse a guta!
már így is sok időt szenteltem erre a hőbörgő nyilasra.

giftpilz 2008.02.23. 20:41:25

:) nyilas? beütötted! :lol:

Obszi 2008.02.25. 15:40:07

Kósa Lajos (Fidesz) az egyetlen politikus, aki népszerűbb mint tavaly októberben, derült ki a Századvég-Forsense februári felméréséből. Kósa a százas skálán 64 pontot kapott most (októberben 61 ponton állt.) A debreceni polgármester azért érhetett el ilyen jó helyezést, mert a fideszes választóknak ő a kedvence (82 pontos átlaggal), de egyetlen ellenzékiként az MSZP-sek is inkább pozitív személyiségnek ítélték meg (53 pontos átlag körükben). Sőt, a pártot nem választó bizonytalanaknak is ő a kedvence (61 pont).
index.hu/politika/belfold/kosa5600/?main&rnd=194

habi 2008.02.25. 15:50:31

Obszi, hova sz...-jak a közvéleménykutatástól? Hitler, Sztálin is népszerű volt a maga idejében, ugyebár. És az ilyenek juttaták őket hatalomra mint Te meg a Román Petra.

vipera 2008.02.25. 16:36:34

Bezzeg mikor a vamzer Göncz táncolt az élen de el voltatok durranva ÁÁpi bácitól. Legjobb tanítványai már elszálltak a szadeszből, de a Kóka meg Hordágy Mágnes-féléket ti tartjátok a hatalomban. Mikor volt Sztálin népszerű szerinted? Úgy értem, nem a NKVD ellenőrzése mellett, hanem a négy fal között...Román legalább nem trágárkodik, akármit ír, lehet vele egyet nem érteni, de messze neki van a legjobb stílusa, csak nem értem miért nem vezet saját blogot, miért ereszkedik le a férgek és Viperák közé? Obszi pedig rendesen híreket közöl, különösebb komment nélkül. Kap is az arcába...

cityhall 2008.02.25. 16:47:51

Mint az köztudott errefelé kommentelők körében, Román Petra magát szokta dicsérni "vipera" néven is. Ez engem nem zavar, de azzal egyet értek, hogy legyen vége a trágárkodásnak, a férgezésnek mindkét oldalról, próbáljunk a témára koncentrálni, ha valakit érdekel, ha meg nem érdekli, akkor mit dumál bele.
Lényeg a lényeg a témával kapcsolatban:
Kósa Lajos akármilyen népszerű is lehet, de alkalmatlan miniszterelnöknek szerintem. Ugyanígy vélem Lagzi Lajcsiról is, pedig ő sokkal népszerűbb.

Obszi 2008.02.27. 10:26:34

A HVG nem húzta ki Orbánt

Orbán Viktor Fidesz-elnök Debrecenben volt. A két politikus az újságírók előtt kedélyesen beszélgetett egymással, láthatóan nem árnyékolta be a viszonyukat a debreceni polgármesternek a HVG csütörtöki számában közzétett interjúja, amelyben arról is beszélt, hogy bizonyos feltételek mellett vállalná a miniszterelnöki posztot.

A pártelnök Varga Mihályt, Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt és Navracsics Tibort nevezte meg miniszterelnök-esélyesként. „Én még Orbán Viktort is megneveztem az interjúban, de azt kihúzták” – toldotta meg Kósa Lajos. A Fidesz politikusa a HVG-ben megjelent interjúban valójában azt mondja: „Hogy igent mondjak, ahhoz a Fideszen belül nyilvánvalóan konszenzus kell. Van legalább négy-öt olyan fideszes politikus, aki alkalmas az ország vezetésére. Orbán Viktor már bizonyította is ezt.”

Az MTI megkeresésére később e kijelentését megmagyarázva elmondta, azt tréfának szánta, mivel az interjúban egyedül a Fidesz elnökét nevezte meg.

hvg.hu/itthon/20080221_orban_viktor_kosa_lajos_hvg_trefa.aspx

habi 2008.02.27. 22:52:52

Na, megmondtam, hogy a ballib média dobja be állandóan a köztudatba, nem veszitek észre? Lényeg, hogy Orbánt kicsinálják. Kimondottan erkölcstelen, ahogy ebben a "talmi" népszerűségben fürdik... gerictelensége nem ismer határokat. Nemsokára ő lesz a legnagyobb liberális, bár ennek értékeihez tényleg semmi köze...
süti beállítások módosítása