Színeződik a Kossuth tériek legendáriuma.

A huszadik hónapja folyamatosan demonstrálók heroikusságáról írt a minap a Magyar Hírlap.  A cikknek egyetlen nóvuma, érdemi mozzanata az első, 2006. szeptemberi debreceni megmozdulásról szól, amiről egykoron úgy számolt be az önkormányzati sajtó, hogy míg a fővárosban atrocitásokra (tévéostrom stb.) ragadtatták magukat egyesek, addig cívishonban békés volt a demonstráció. A Magyar Hírlap a következőket írja:

„A tüntetés első főszervezőjének, Ágoston Tibornak volt köszönhető, hogy a felbolydult tömeg 2006. szeptember 17-én nem gyújtotta fel a helyi MSZP-székházat.”

Nehezen hihető ez a durva szándék a békés debreceni polgárságról, az állítást azonban nem cáfolta senki, sőt a cikket saját közleményei közé emelve a helyi Kossuth tériek honlapja is hitelesítette. Tehát az történt, hogy a tömeg felbolydult, a szocik székházához vonult, azt fel akarta gyújtani, ám a főszervező ebben megakadályozta a tömeget, hogy tettleg vagy szépszóval, az nem derül ki a cikkből. (Egy nem mellékes részlet: Gyurcsány őszödi beszéde kiszivárgásának napján, szeptember 17-én nem volt Debrecenben semmilyen tiltakozás, csak másnap.)

Hogyan számolt be az eseményről a városi televízió? Idézem:

„Rendőri beavatkozásra egyetlen alkalommal volt szükség, amikor a tüntetők késő éjjel az MSZP székház elé vonultak. Összecsapás azonban nem történt, a rohamrendőröket nem a tömeg oszlatására, hanem az épület védelmére vezényelték ki. (…) MSZP székházba, MSZP székházba! – kiabálták. A Széchenyi utcán azonban már sisakos, pajzsos rohamrendőrök várták a tüntetőket. Valaki ugyanis betörte az MSZP székház udvarán álló autó szélvédőjét. A további rongálások megelőzésére a rendőrség sorfallal védte az épületet.”

Ebből úgy tűnik, talán a rendőröknek is volt némi szerepe abban, hogy nem borult lángokba a pártház. Vagy talán úgy akadályozta meg a gyújtogatást Ágoston Tibor, hogy ő értesítette előre a rendőrséget a tervezett atrocitásról? Ezt nem gondolhatjuk róla. De az is lehetséges, hogy nem ugyanarról az éjszakáról szól az egyik illetve a másik beszámoló, bár tömeg egyetlen alkalommal vonult a szocialisták háza elé.

Ahogy múlik az idő, nyílván egyre színesedik a történet, egyre nagyobbá válik a kataklizma, egyre többen vélik majd magukról, hogy ők is részesei voltak nagy tetteknek: vagy gyújtogatni akartak, vagy akadályoztak.

Aztán majd úgy járhatnak egyesek, mint az a műkedvelő helyi történész, aki annyiszor mesélte el az 1956. október 23-i debreceni történéseket, hogy mára már szemtanúként adja elő az egyre terebélyesedő sztorit: „amikor ránk lőttek az ávósok…” Pedig nem is volt a városban azon a napon. 

A Kossuth tériek nyomulásai iránt érdeklődőknek ajánlom Holdrabló friss bejegyzését, a nosztalgiázni szándékozóknak pedig egy rövid videót az első debreceni demonstrációról: