Színházi unisono

Szüksége van egy teátrum honlapjának fórumra? És közönségre a színháznak?A debreceni Csokonai Színház honlapjának pezsgő fórumát tavaly áprilisban igazgatói utasításra kikapcsolták. Az „átmeneti időre” szóló megszüntetés ma is tart. S bár úgy tűnik, a…

Van-e ennél lejjebb?

A Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc a Kelet-Magyarország című nyíregyházi napilap szerkesztőségébe látogatott, ahol alulöltözött médiamunkások fotózkodtak vele. Mosolyalbum. (Forrás: szon.hu)

Feltámadt a szadi szlogen

Kósa Lajos szájába adták a liberálisok 2006-os kampányüzenetét. Debrecen a debrecenieké! – hirdette az SZDSZ kampányszlogenje 2006 mindkét választásán. Nem túlmagyarázandó a rövid mondatot, az üzenet azt hirdette, hogy a város nem (lehet) egy szűk klikké, hanem legyen…

Második felvonás: Szilvásy hazudott

Kósa Lajos finom megfogalmazásában: a titokminiszter hamis információval látja el a sajtót, kijelentése fikció és politikai blöff egyben. Augusztus közepén lamentáltunk itt Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter egy – a Magyar…

Agresszív szurkolással a romák ellen

A Fradi és a Loki főbuzdítói hagyományos gyűlölik egymást, együtt pedig a cigányokat. Ritka esemény, ha valamiben egyetértenek a Ferencváros és a DVSC törzsszurkolói, most azonban összehangoltan demonstráltak a cigánybűnözés, a romák agresszivitása ellen. A női…

süti beállítások módosítása