Búcsúcédulát a magyarnak! Nem megszüntetni kellene a kopogtatócédula intézményét, hanem permanensé tenni gyűjtésüket.
Csaknem 32 ezer ajánlószelvény gyűlt össze eddig a Fidesz–KDNP debreceni képviselőjelöltjeinek – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón a párt három helyi képviselőjelöltje. Szép szám. Nagy szám ahhoz képest, hogy egy hónappal ezelőtt húszezer ajánlószelvény begyűjtését tűzték ki célul. Ellenben kis szám, ha az országosan elérni kívánt mennyiséghez, a kétmillióhoz arányosítjuk. Múltkori számításunkban kikalkuláltuk, mennyinek is kellene lennie: Ha a tízmilliós országban kétmillió szelvény a cél, akkor a kétszázezres Debrecenben 40 ezret kell összeszedni. Minimum! De mivel Debrecen fideszes él- és mintaváros, és nem holmi ipari vagy bányász balosfészek, ezért cívishonban többet kell begyűjteni az arányosan ide számítható résznél. Azaz nem 40, hanem inkább 50 vagy 60 ezret.
Persze, van még remény a jelenlegi 32 ezer némi növelésére, mert fideszék nem hagyják abba a gyűjtést, hanem folytatják egészen a törvényes határidőig, március 19-ig. Hogy miért? Nem, nem azért, hogy más pártok elől beszedjék a még a lakosságnál lévő ajánlószelvényeket, hanem azért, hogy minél több polgárral elbeszélgethessenek aktivistáik és jelöltjeik. (Ennek a kijelentésüknek némileg ellentmond, hogy Debrecenben nem nagyon látták sem Kósa Lajost, sem Halász Jánost, se Pósán Lászlót, amint a klasszikus „door to door” kereskedelmi-eladási módszerrel végigkopogtatják választókerületük lakásainak ajtajait. Másrészt aktivistáik sem pazarolták az időt lakossági elbeszélgetéssel. Egyszerűen csak kérték a szelvényt, s ha nem kapták meg, akkor nekiszegezték a lakosságnak a kérdést, hogy „De miért nem?”)
Tehát a Fidesz folytatja a gyűjtést, s kár lenne abbahagynia március 19-én. Igaz, akkortól kezdve már nem szabad kopogtatni ajánlószelvényért, de lehetne másért. Például egy modernkori búcsúcéduláért. Félévezrede a római katolikus egyház elengedte azoknak a túlvilági büntetését, akik búcsúcédulát vásároltak. Jó biznisz volt akkor a bűnbocsánatot venni pénzért, mindenki boldog volt, a bűnös delikvensek megváltották a belépést a Paradicsomba, a pápai kincstár meg gazdagodott cefetül.
A modernkori magyar búcsúcédula nem ilyen közvetlen kufárkodással működne. Egyszerűen mindenki állampolgári jogon kapna egy szelvényt, amit személyes adataival kitöltve odaadhatna a házaló aktivistáknak, amennyiben támogatja a majdani kormányt. Ha nem, akkor meg nem. A begyűjtött szelvények alapján készülne egy adatbázis (ahogy állítólag a választási kopogtatócédulák információiból is, bár ez törvénytelen cselekedet, és tagadja is minden párt, hogy efféle csúnyaságot művelne). Az adatbázis segítségével egy gombnyomásra kiderülhetne, hogy az adott állampolgár jó polgár vagy nem jó polgár, érdemes-e támogatásra, állásra, karrierre, gyereke óvodai férőhelyre, szülője szociális otthonra, vagy nem érdemes.
A modernkori magyar búcsúcédula nemcsak azért lenne jobb, mint az ötszáz évvel ezelőtti, mert nem kérnének érte pénzt a lakosságtól, hanem azért is, mert a jobb sorsot nem a túlvilágban ígérné, hanem már ebben a világban megadná az arra érdemeseknek.