#465

Megfenyegetett szocialisták    

Az ítéletet végre fogjuk hajtani – zárul az a névtelen fenyegető levél, amit az MSZP képviselői kaptak. Az ügy már a rendőrségen van. 

    

   

Íme a végső gumibélyegzős részlet abból a levélből, amit egyes debreceni szocialista önkormányzati képviselők és politikusok kaptak postán a minap. A szövege állítólag ennyi:

    

Az ún. rendszerváltás tényét és lezárulását nem ismerjük el, bűneitek soha el nem évülnek.
Vadászunk rátok, mától veszélyben éltek. Ismerünk benneteket, őseiteket és leszármazottaitokat ismerjük és számon tartjuk becstelenül  szerzett vagyonotokat. Támadjuk személyeteket, családtagjaitokat, vagyontárgyaitokat. Kollaboránsok vagytok, ítéletet mondunk felettetek, az ítéletet végre fogjuk hajtani.
      

    

Megtették a feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Aztán ezzel a levéllel is vagy az fog történni, mint a hasonló korábbi politikai indíttatású fenyegető irományokkal, azaz semmi, vagy az ország mostani hiszteroizált állapotában komolyabb figyelmet szán neki a rendőrség, és kinyomozza elkövetőjét.

Szakértő ugyan nem vagyok, de nem gondolom, hogy a Pósán László képviselő által vizionált potenciális debreceni terrortámadást igazolná ez a levél. S a Teve utcai lődözés ellenére sem fordítanék nagy összegeket a nyomozásra az adófizetők pénzéből, bár minden egyes névtelenül fenyegetőző, hangulatgerjesztő megérdemelné, hogy nyilvánosan megcsavarják az orrát és favonalzóval kapjon tíz körmöst azokra az ujjacskáira, amikkel tüsténkedett a levélíráskor. Persze, attól is lehet tartani, hogy a felderített elkövetőből egyesek majd hőst és mártírt csinálnak, ahogy az megtörtént az őszi fővárosi tüntetések dúvad rongálóival.

Figyelem, szépszámmal vannak bolondok, de ezért nem kell mindenkinek megőrülnie!

#464

Koncentrált média

 

Tisztogatás a tisztikarban, az erők összevonása, centralizált irányítás, csapaterősítés az önkormányzati médiában. Mintha háborúra készülnének.

 

Az utóbbi néhány hónapban – a korábbi több éves nyugalmi pozícióból kilendülve – folyamatosan átszerveződik az önkormányzat kommunikáció. Okát nem nagyon látni, mert magyarázzák ugyan egyik elemében költségtakarékossággal, máshol meg éppen új pozíciók kreálásáról, új emberek alkalmazásáról van szó. Egy igyekezet nyilvánvaló: a centralizáció.

 

Debrecen város vezetésének kommunikációja helyben is többcsatornás. A város polgárai számára legszembetűnőbbek az önkormányzat médiaportfoliójába tartozó cégek és produkcióik: a városi tévé, a Debrecen című ingyenes heti kiadvány és annak honlapja, a Friss Rádió és a Debreceni Disputa című folyóirat. A másik pillér a polgármesteri hivatalban ténykedő városmarketinges és sajtócsoport, illetve az önkormányzat hivatalos honlapja. A harmadik csapás pedig a – Cívisváros címmel mindenpostaládás periodikát is megjelentető – Debreceni Vagyonkezelő Zrt., a híres-neves holding és tagvállalatainak kommunikációs csapata. A három együtt igen komoly erőt képvisel a helyi tájékoztatásban, a debreceniek véleményformálásában. De talán ezt sem tartja elegendőnek a város politikai vezetése, ezért következnek az újabb és újabb változtatások.

 Első lépésként új – mái napig szakmailag meg nem indokoltan – tanácsnoki tisztet teremtettek a helyhatósági választások után. (Kósa-csomag 2.,  Mi, fideszügyi városemberAztán a feladatkört igen megemelve új pozíciót létesítettek a holding vezérkarában, a korábbi marketing- és kommunikációs vezetőből igazgató lett. Hamarosan a polgármesteri hivatal új szervezeti egységeként megalakul a Kósa-kabinet, a közvetlenül a polgármester irányítása alá tartozó titkársági osztály, benne a megerősített sajtósokkal és városmarketingesekkel. A holdingnál pedig épp tegnap jelentették be az új irányítási szervezet, a Marketing- és Kommunikációs Igazgatóság megalakítását, aminek feladatkörével és hatalmi pozíciójával kapcsolatban számos nyitott, megválaszolatlan kérdés kering a holding cégeinél. (Állítólag az lenne az igazi dolga az új kreatúrának, hogy az egykori elsőszámú vezetőt, Nyíri Lászlót immáron az operatív munkából is kiszorító Sásdi András holdingelnököt szolgálja – annak kézi irányításával. De meglehet, ez pusztán rosszindulatú pletyka.) 

Egyes híresztelések szerint változások várhatók az önkormányzati médiaportfolió cégeinek vezetésében is, de erre mutató jelek még nem látszanak, s a hírek hitelességével kapcsolatosan az is gyanakvóvá teszi a szemlélődőt, hogy forrásuk épp a médiaportfolió, ahol persze nagyon tudják egymásról a vezetők, hogy a másik mit csinál rosszul…

Akár lesz mozgatás náluk, akár nem, már most olyan változtatások történtek a köztulajdonú médiában és kommunikációban, mintha hatalomváltás történt volna a helyhatósági választások eredményeként. Itt azonban efféle váltás nem volt, a Fidesz és Kósa Lajos kezében maradt a város. Hogy mégis miért a nagyívű átalakítás? Egyszer talán majd megtudjuk, de nem valószínű, hogy az önkormányzati médiából.

#463

Az elmaradt tél emlékére

    

Idén csak egyszer volt hó, az se tartott tovább egyetlen napnál.

    

   

A fotóra véletlenül találtam böngészés közben (az apró jégcsapok és más részletek igazán csak nagyban bontakoznak ki). Készítőjének - Kotricz Tünde - további képei itt láthatók

#462

Leszakadtunk a terítékről    

Bár csuklik a gazdaság, átlag embernek fogyóban az átlagjövedelme, meg a magyar is fogy, ellenben minden gazdasági prognózis arról szól, hogy a turizmus, az idegenforgalom (de csúnya szó!) és a minőségi gasztronómia felívelése töretlen lesz, marad. Általában a hazában. És általában itt?    

Tavaly volt először „torkos csütörtök”, hamvazó szerdára egy héttel, mint idén, most immáron másodszor. Az idegenforgalmi holtidőre kitalált országos gasztronómiai esemény a vártnál nagyobb sikerrel zárult, lelkes volt étteremtulajdonos és bendőjét töltő ízmagyar, mindenki. Ki nem tudná, a móka arról szól, hogy ezen a csütörtökön az akcióba benevező éttermekben féláron adják a kaját. A jó hír és a jó marketing megtöltötte a resztorántokat, mint írom, mindenki boldog volt tavaly, s az lészen idén is, minden bizonnyal. A honi gasztronómia felvirágoztatásának, a magyarok étterembe visszacsábításának ideája találkozott azzal a pragmatikummal, hogy vendéglátóinknak a nagy haszna nem az étkekben leledzik, hanem az itókában, az meg nem volt féláron, de ha már eszünk, akkor iszunk is, így kerek a világ.

Na szóval a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is lesz torkos csütörtök. De milyen? Végigpásztázva az akcióban résztvevő helyi helyek listáját, azt mondhatjuk: szerény. 2006-ban 12 debreceni étterem jeleskedett, idén csak 5. Ezzel szemben Miskolcon tavaly 6 konyha kínálta javait féláron, idén meg már 15.  Pécsett tavaly 19, idén 28, Győrben tavaly 10, idén 19. Van még példa, nem sorolom. Mi lett a cívisekkel?

Ez a kis írásocska nem hírmagyarázati kényszerkommentár, ezért konkrét tanulsága se nincs. Csak kérdései meg kételyei lehetnek. Hinnénk azt, hogy ami szerte az országban jól működik, az éppen a hon sikervárosában meg nem? Nem. Gondolnánk, hogy ahol hegy van vagy folyó, ott még a gasztronómiára is ráizzítanak, itt meg se hegy, se folyó, és még a gasztronómia is megadja magát? Érthetetlen. Mit is tesz ez a városvezetés a helyi gasztrokultúra érdekében amellett, hogy pusztán egy-két vendéglátós liblingjét preferálja, a többieket a maga sajátos módszereivel nyírja, a belvárosi önkormányzati ingatlanokat bérlő étteremtulajdonosokat meg erőn felül sarcolja? Ki akar még itt éttermet csinálni? Nem akarna inkább kocsmát?

Van itt néhány torkos, aki nem mond csütörtököt. Valószínűleg itt valami jól el lett cseszve.

#461

Új köntös

   

A Basahalom boulevard két és fél éve indult. A semmiből. Merthogy minden a semmiből indul eredendően.

   

A Basahalom rohadtul nagy akar lenni, és egy apró vaku fényéből is azt a következtetést vonja le, hogy csak neki bókol az éppen adott Napkitörés. Azt hiszi magáról, hogy több egy lakótelepi spleennél. Több, mint izé, vagy valami.

A Basahalom rakódik, mint a guanó – szar, toll, hullatetem, esik rá az eső, szíja a napsugár.

A Basahalom boulevard ma új dizájnt és többlet funkciót kapott. Ez egyedül Bachtermannek köszönhető, aki régóta froclizta a decens ám ingerszegény külsőt, majd a pusztába kiáltott szavai után önhatalmúan kitalálta a Basahalom layoutját. Köszönöm, nagyon.

Megtetszett, mert ez bármi is lehet. Nem telepszik rá a Nagytemplom, amivel minden debreceni szart eladnak éppenség, és a leghülyébb dizájner is a két tornyába kapaszkodik, mert a legbunkóbb debreceni potentántak is ettől megy el a magzatvize – vagy mása.

A Basahalom új fejlécében messziről, a háttérben ott látható a Nagytemplom egyik tornya, nem kettő pompázik, csak egy, de az is lehet, hogy féllábú délibáb. Oldalról (jobb!) látszik a városháza a földszinti kereskedések napárnyékolóival. Business as usual. Balról meg fák a múltból, meg a múzeum, amibe nem pitiszkált még bele a hatalmi gyarlóság. Legalant a kép pedig a city, a dowtown felülről, tündököl a magasba a huszonakárhány emeletes és a hőerőmű két tornya. Itthon vagyok, nohát.

Új ruhának új az alja, ennyi volt.

süti beállítások módosítása