Ütésváltás és piros köd

Előkerül a gumibot, füstbombák robbannak, ordítás kórusban. Az ultrák felköltöztek a videómegosztókra is. Közösségi exhibicionizmus, erőfitogtatásos üzenet az ellentáboroknak, mozgóképi legendárium? Vagy alkalomadtán még ennél is több? Mert ugye magyar rendőr románt üt…

A webkettő áldásaival a futballcsapatok szurkolótáborai, azok keménymagjai is élnek. Mint a pelenkázás tudományát és a szoptatás élményét egymással megvitató kismamák. Miért ne tennék?

Korábban csak arra használták a netet, hogy beszámoljanak stadionbéli élményeikről, egymás között megvitassák a bírók baromságait. Majd drukkerkocsmák nyíltak fórumoldalakon, ahol elkezdték vígan anyázni egymást az ősellenség csapatok ősellenség szurkolói – milyen jó a világháló, a virtuális bunyókban ugye nem törnek se orrcsontok, se széklábak… Aztán arra is jó volt(?) az internet, hogy a tavaly őszi utcai zavargásokkal kapcsolatos teendőket megbeszéljék, megszervezzék magukat.

Fejlődünk, a fotók után már a videók is megoszthatók egymással, a világgal. Linkeket, hivatkozásokat cserélnek, nagy külföldi csapatok szurkolóinak mozgását, dallamszerűit, külsőségeit kopírozzák a videókról. Megörökítik magukat és üzennek: erősek vagyunk, eltiprunk benneteket.

A napokban volt egy kisebb csetepaté a Debrecen-Arad „barátságos” meccsen, az erről készült képi beszámolókból állított össze klipet egy román netező. Lehet, hogy szándéka pusztán az volt, hogy elrettentsen a durvaságtól, egy tény: a produkció végén valaki egy Loki-sálon ácsorog.

A párizsi diktátum apropóján

Lehet-e önös politikai célzattal felemlegetni a hatvan évvel ezelőtti békeszerződést?

1947. február 10-én a második világháborút lezáró békeszerződések sorában megszületett a végső döntés Magyarországról is. A tárgyaló magyar delegációnak ugyanúgy nem volt, nem lehetett köze a végeredményhez, ahogy az első világégés után sem. Döntöttek rólunk a győztesek, a nagyhatalmak. Miért ezt kaptuk? Miért alakult így a sorsunk? Az elsődleges ok nyilvánvalóan Magyarország háborús szerepvállalása. Másként történhetett volna, ha a románok nem ugranak ki korábban és sikeresen. Ha az amerikaiak előrenyomulása nem áll meg Itália közepén. Ha lett volna szövetséges partraszállás Jugoszláviában. Ha az amerikaiak nem az Elbánál találkoznak a szovjet hadsereggel, hanem a keleti Kárpátoknál. Ha a győztesek osztozkodásakor nem a szovjet érdekszférába kerülünk. Ha, ha, ha.

Hatvan éve nem a kedvünkre született meg az okkal diktátumnak nevezhető békeszerződés. Mit tehetünk mi ezzel hatvan év után? Felidézhetjük az akkori történéseket, elemezhetjük mai tudásunkkal. Annyi év távola, az ország mai függetlensége, az európai közösség szabad államaihoz való tartozás megfelelő alap lehet a higgadt értékelésre. Annak, aki higgadtan akar értékelni. Aki meg nem, az szervezhet demonstratív pártmegemlékezést, tarthat sajátos szónoklatot. Így tett Pósán László országgyűlési képviselő, immáron tíz éve a Fidesz városi elnöke, aki nem mellesleg történész, a Debreceni Egyetem oktatója. (Már megint róla van szó, de mit tegyünk, ha megint ő exponálta magát.)

Hogy is szólt a nyitókérdés? Lehet-e önös politikai célzattal felemlegetni a hatvan évvel ezelőtti békeszerződést? Íme.

Féltelek

Korda Gyuri nagy sikerrel csinálja a fesztivált péntek esténként. Porolják az archívumot a köztévében. Helyi szín a múltból: Color.

Hetvenes évek vége, nyolcvanasok eleje. Megvan? Ha megvan, akkor ott van a Color is.

Egyéni rajongásból valaki három számukat is illusztrálta a világhálóra. Nem nagy munkákról van szó, esetünkben az igyekezet méltánylandó. Most beidézem alább a Félteleket, és megkattintható még a Fényes kövek és a Vallomás. 

Békés, zenés, színes hétvégét! Tüntetőknek Kárpátiát, de az itt nincs készleten.

Kell-e iwiw egy blognak?

Állítólag igen. Ezt mondják a guruk.

Ettől is acélosodik a webkettes közösségi kommunikáció. Vagy nem?

A Basahalom boulevard felkerült az iwiw milliói közé. Egyelőre egy szál ismerőse sincs. Töprenghet a nemzetbiztonsági hivatal.

Buzik helyett pártok

Egy kis figyelem arról, hogy miként szól rólunk az országos média.

Egyszerűen feltérképezhetetlen, kitapinthatatlan, hogy mi a fészkes fekete fenét csinál a hivatalos városmarketing és sajtóosztály és médiaportfolió, hol vakaróznak a jólfizetett médiatanácsadók. Itt már sokszor volt írva róla, hogy mindez miként működik a világ mediálisan civilizáltabb régióiban, de hiába az ingyen szeminárium. Lettek Debrecenben nagyobb titulusok, nőtt és nő a csapat létszáma, közpénzből fegyverkeznek cefetül, aztán a laktanyában éri őket a bombatámadás, miközben édesdeden alszanak. Ennyi volt a felvezetés, valójában nincs is több mondandóm, pusztán nehány cikket még beidézek, hátha nem olvasták helyi magas szinten, alacsonyan.

A Magyar Narancs Kofátlanság címmel végigzongorázott a debreceni piacberuházás históriáján. Bár a lap ítéletet nem mondott, ítélet maga az írás úgy teljes összességében. Egy összefonódásos, közpénzen hatalmaskodó, visszaélő és gazdagodó magánérdekes biznisz hálóját bontották ki, aminek origójában a polgármester trónol mint egyeduralkodó szövőpók.. Milyen érdekes, hogy a személyében és városában nem érintett polgármester azonnal közleményt adott ki Schmidt Mária állítólagos pártszervezési kezdeményezése kapcsán, arra azonban nincs figyelemmel, hogy személye és városa ügyében miféle ingatlan panamáról szól az egyik tekintélyes országos hetilap. Vagy már dolgoznak az ügyvédek? Ezért van a várakozás?

Aztán azon röhög a fél ország, hogy a Lokiba leigazolt kongói futballsztár saját állításával szemben se válogatott, se gólkirály nem volt. Aztán persze vagy így volt, vagy nem. Kongó kurvára messze van, ki látna addig… Még Kósa Lajos sem. A helyi szurkolói lakosság – mondták a kocsmában – csak annyit kérne, hogy ha a polgármester úr a sor élén áll, amikor a bajnoki aranyérmet aggatják a DVSC futballistáinak nyakába, ha a bajnokavatási népsokadalmon ünnepelteti magát, jobban, mint bármelyik gólerős csatárt, akkor csak nézessen már oda, hogy a város pénzéből is finanszírozott csapatnál mi van, merthogy ne röhögjenek már rajtunk a takony fradisták.

Aztán itt van a merénylőüldöző Pósán László képviselő úr, aki a debreceniek nevében szól, perel. Csak jó lenne tudni, hogy amit művel, az pusztán önmegvalósító személyes irodalmi munkásságának része, pusztán népszórakoztató vásári mutatvány, vagy a városvezetésnek is van véleménye arról, hogy tényleg debreceniek tömegei voltak-e merényletnek kitéve, esetleg nem, esetleg netalán hidegborogatás rendeltetik a fideszes honatya homlokára.

És akkor végül jöjjenek a buzik, akik már nincsenek is itt, mert kiszorultak az egyetem földszinti budijából, és helyüket elfoglalták pártjaink, merthogy a politika már a klotyóban van – ahogy a hvg írja.

Kétségtelen – bár a jelző már igen elkoptatott –, ez egy operettváros, mókás hely. Ha nem itt laknék, ide szeretnék költözni.