Hetven százalék
Mindenféle kulturemlékek villódznak, mint egy tákolt, kis költségvetésű sci-fi galaktikus örvényében. A pásztor, aki oly sokszor ordított farkast, hogy megannyi blöffje után már nem hitték el neki, amikor tényleg az ordas ritkította a nyájat. A hantás báró, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a slamasztikából. Az okos parasztlány, aki úgy jött-köszönt-ajándékozott, hogy közben meg nem is. És még a Star Wars éposza némely részeinek egy-két mellékszereplője is feltűnik nagy fénykardozásokba belefeledkezve. Mindez egy nagy katyvasz, Kádár rendszeréig örvénylő időalagút, közben meg ma van. Ma!
Ebben a lompos, bozontos, piszén pisze 2006-os magyar valóságban akkora lórúgást vezényeltek be a média által a jámbor lakosságnak, hogy a patkó nyomait akár generációkon keresztül is őrizni fogja a magyar ágyék. Mert azt mondja egy ideje a helyi és az országos tévérádiómegújság, hogy Debrecen városában hetven (70!) százalékkal fog nőni a távhő díja, itt a legmagasabban, a hungarusok honában máshol kevesebbel. És nincs újságíró ezen az istenverte kilencvenháromezer négyzetkilométeren, aki megkérdezné: de mért?! Miért annyi itt, amennyi máshol kevesebb? Ki és mikor átkozta el ezt a földet, a Kossuth téri műkövet? Azt egy ideje balos és jobbos, és pártok mákonyától érintetlen lakossági honpolgár, és mindenki más tudja, hogy szarban a haza. De ennyire? És éppen itt a legmélyebb a trágya?
A hetven százalékos díjemelés igen nagyon cudar dolog. Hetven százalékkal itt semmi nem emelkedett hipp-hopp a nagy pengőinfláció óta. Hetven százalék az alig négy százalékkal kevesebb, mint amennyivel Kósa Lajos nyerte most a polgármester-választást. Talán ezért nem nyolcvan, mert akár annyi is lehetne, vagy kilencven, vagy kettőszáz. Bár ennyivel nem lehet választást nyerni demokráciában, de még diktatúrában sem. A bámész debreceni csak pislog, a hithű meg bizton tudja, hogy az egész Gyurcsány miatt van, mint a korán jött fagy és a spontán vetélés.
Szórólapok és plakátok türemkednek elő a közeli emlékezetből. Mind azt hirdette, hogy Kósa Lajos és Rácz Róbert megóvja a megyét és a várost a szocik megszorító csomagjaitól. Nem volt olyan nagyobb hajdú-bihari település, ahol a villanyoszlopokon ne Rácz – majdani megyei közgyűlési elnök – lett volna felismerhető, amint üdvözült arccal küldi vissza a veres pakkot a feladónak. Két villanyoszlop közé meg kifeszítve a molinó, amin Kósa – országos jelentőségű debreceni polgármester – mosolygott Rácz Róbertre, hogy ők majd ketten… Hogyan is gondolták ezt? Hajdú-Bihar s benne a cívisváros kivált volna Magyarországból? Külön megállapodást kötött volna az oroszokkal, Európával, a földkerekséggel gázra, áramra, benzinre? S ha úgy gondolták, győzelmük után miért nem tették meg? Egy szó, mint száz – esetleg: lényeg a lényeg –, a lakosság át lett diszponálva, mint állati melléktermék a kerítésen. Volt már ilyen idén tavasszal is, csak akkor a veresek tették ugyanezt. Kút és káva.
A hetven százalékos távhő emelésről meg tudni vélik a jól értesültek, hogy nem lesz az annyi, dehogy lesz, legfeljebb ötven. Az egész csak parasztvakítás – így tisztelik meg választóikat az urak –, s a birka lakosság boldog lesz, hálás vezetőinek, hogy hetven helyett csak ötven, s perkál majd mindenki, aki el nem menekül. El nem hal. S az ötven százalékos emelés hozadékából felépül a piac helyére tervezett újabb piramid – dicsőség a város- és holdingvezetőknek, legyenek áldottak. És ha ez a fránya hődíj emelhető itt ennyivel, akkor más is növelhető közel ilyen mértékben. Abból a pénzből meg – ahogy szokásos, baráti alvállalkozók közreműködésével – ki lehet cserélni a főtér megfakult-megsüllyedt díszköveit, kiigazítani a friss Kölcsey Központ falrepedéseit, akár a napi kétszeri repülőjáratot is újra lehet indítani, mondjuk Svédországba, hogy ne csak a mohácsi romák éljenek jól néhány hétig.
Utolsó kommentek