A Rácz-szindróma

Megadni a teljes történetet – olvastam valahol -, na állítólag erre nem képes a hagyományos média. Az internet mivel lehet több? Nyilván: fórum és blog. De félnek tőle! Mindkettő „alternatív információ”. A hivatásos, mondanám: professzionális újságírók és szerkesztők erre helyben képtelenek. Mert előrébb az egzisztencia, a megélhetés, és elfelejtődik a szakma, a becsület, a tisztesség, a feladat. Hagyjuk.

Közlekedik a nyomorult városlakó a debreceni Pláza I. környékén. (Magasságos! Hamarosan felhúzzák ide a Pláza II. monstrumát, amit függőhíd köt majd össze a piac helyén épülő Pláza III. tömbjével…) Szóval közlekedik így-úgy, leginkább sehogy, mert nem lehet. Néhány napig foglalkozott vele a helyi sajtó, hogy a villamospálya felújítása miatt tovább romlott az amúgy is kaotikus debreceni közlekedés, aztán elcsuklott a hang, a felelősökig megint nem jutottak el.

Sellő sárnyán

Bosszantó, hogy tudjuk, de mégsem tudjuk.

Keresek egy képet arról a sellőről, amit a főtéri szökőkútról Debrecenben lefűrészeltek egy nappal azelőtt, hogy a művészeti zsűri megtekinthetett volna, ha nem fűrészelik le. Nem egyfajta tüntetés miatt, mert kit is érdekel már ez a történet, csak kordokumentumként, mert ezt a történetet nem szabadna elfelejteni. Így, a demokráciában. A debreceni demokráciában, amit azonnal idézőjelbe is kellene tenni, mert nem az, szóval nincs.

De nem találok képet. Itt hamisítódik a történelem, a szemünk láttára, és csak nézünk.

Mert látványosan, mindenki számára egyértelmű üzenettel akkor bukott meg a demokrácia debreceni lehetősége. Amikor a betelefonálókra hivatkozva fűrészeltek, pedig csak egy személy nem tetszése rombolt.

Aztán – nagy az ív? – eljutottunk addig, hogy püspökök írtak alá legutóbb hitnyilatkozatot a polgármester mellett – feltételek és kétkedés nélkül. Mit szól ehhez az Úr?

Halálhír, háló