Kortárs fasors

Melyiket fogják kivágni?

 

 (forrás)

Kétkeréknek kétkerék, de...

Motorral érkezett a kerékpárút átadására a polgármester. 

Debrecen polgármestere biciklis ember hírében áll. Ezt terjesztik róla. Egyszer már az önkormányzati televízió is felvette tekerés közbenKósa Lajos ma ünnepélyes szalagvágással átadott egy 964 méter hosszúságú új kerékpárutat (fotók és tudósítás itt). Az aktusra a Playboyból ismert motorkerékpárjával érkezett, s azzal is távozott. Az eseményt szintén megtisztelte jelenlétével Varga László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztályvezetője, ő is motorral.

Homokosozás, majd csocsó

Sértegetésnek számít-e a közkeletű elnevezés használata egy politikus szájából? Vagy csak stílushiba? 

Régen niggerek voltak, aztán feketék, később színesek, ma afroamerikaiak. Ez az untig idézet példa arról, hogyan változott az Amerikai Egyesült Államokban az egykori rabszolgák és utódaik megnevezése. Persze, ma is számosan vannak az Újvilágban, akik niggereznek, de nem a közszereplők körében, mert ott ez bizony azonnali karriervesztéssel jár.

Magyarországon nem vázolhatunk fel hasonló történelmi ívet az azonos neműeket szeretők elnevezése ügyében. Hivatalosan homoszexuálisok, eufemisztikusan melegek, vulgárisan homokosok, durván buzik. (Külön nők esetében még vannak egyéb változatok.) Ellenben Magyarországon is más és más szót használnak a különböző szocializációjú és műveltségű rétegek, és az ugyanabba a társadalmi csoportba tartozók is olykor másként szólnak a kocsmában vagy a nagyobb nyilvánosság előtt. Akik tudják az illemet, meg akarnak felelni az illendőségnek, ami alapfeltétele bizonyos körökhöz való tartozásnak.

A nyitó okoskodást kövesse az apropó. Kósa Lajos debreceni polgármester tegnapi megszólalása, amit a rögzítő és esti híradójában eseményként megmutató TV2 a melegek sértegetéseként tálalt.


A TV2 holdudvart is teremtett a rövid videónak, emlékeztette nézőit Kósa korábbi faragatlanságaira, és arra, hogy az MDF frakcióvezetője ezek miatt az ország legbunkóbb politikusának nevezte a debreceni polgármestert. Ennyi. Hírapályos nyári időszak slendriánul odakent hordaléka egy igénytelen kereskedelmi tévében. Kósáról köztudott, hogy gyakorta nem ura a szájának, olykor gyorsabban beszél, mint gondolkodik, a róla kialakult képet a homokosozás nem árnyalja. Egyesek szerint szókimondó egyenes ember, mások meg hőbörgő mucsamacsónak tartják ugyanazért.

Jelen esetben érdekesebb lett volna, ha Kósa egész gondolatát megismerteti nézőivel a TV2, hiszen a Fidesz alelnöke szólt, országos politikus, s nem mindegy, miként vélekedik jelentős dolgokról. Mert minden bizonnyal effélékről lehetett szó az általa indulatosan előadott, de a híradóban hiányosan citált mondatból kihámozhatók alapján. Több információt a Fidesz honlapján sem kaphatunk, bár bő terjedelemben beszámolnak az ominózus foszlányra alkalmat adó sajtótájékoztatórólmég videóval is szolgál a párthonlap, azon sajna csak a Viktortotó idétlenségei láthatók, a mélyebb konklúziókra hivatott kijelentések már nem.

Az inkriminált ügyben egyébként egy rövidke nyilatkozatot adott Kósa a Blikknek. Azt mondta a bulvárlapnak, hogy „a homokos az a homoszexuális rövidített formája, abban nincsen semmi sértő. Létezik sértő kifejezés is, ám azt én nem használom.” A szó efféle eredetét ugyan – egyes elemző források szerint – rosszul tudja a polgármester úr, de ez már nem is lényeges. Az talán fontosabb információnak tűnik, hogy a sajtótájékoztatón Kósa szájából elhangzottakat a Fidesz sajtóosztálya nem kívánta kommentálni (ez gyakorlatilag elhatárolódást jelent), és a rendelkezésünkre álló források szerint a mellette álló Orbán Viktornak sem volt hozzáfűzni valója. A rosszindulatúak azt mondják, Orbán külön élvezte, hogy a közelségében égette magát Lajos.

A TV2 szakmaiatlansága és a Fidesz honlapjának – finoman szólva nem Kósát preferáló – taktikája mellett azért ki kell mondani, hogy ezt és így nem kellett volna, polgármester úr. Egyrészt a fideszesek tábora sem más a többinél, ott sem csak kemény dákójú heterók és pusztán férfiölelés után vágyakozó széles csípőjű asszonyságok vannak, hanem homoszexuálisok is, nem is akármilyen pozícióban, vezérkari szinten, Debrecenben is. Másrészt minden keményebbnek tűnő szó azoknak ad bátorítást, akik szerint helyes cselekedet volt ismét frontvárossá tenni Budapestet, dobálni tojást, flakont, követ, molotovkoktélt.

A csürhének pedig nem tesz gesztust országirányításra esélyes európai politikus.

És ez nem csocsózható el.  

Gyáva a gárda?

Némi fenyegetés, egy kevés zsarolás, és megszületett az árpádsávos médiapaktum. 

Nem egészen friss a történet, de magyarázatot ad a helyi osztráktulajdonú média és a Magyar Gárda titkos együttműködésének hátterére, mikéntjére. Lássuk!

Vígan kacarászva híznak országszerte a végeláthatatlan parlagfű-táblák, mivel a gárdisták mással vannak elfoglalva. Szeretnek szépen egyenruhába öltözni, csoportos fellépéseikkel színesíteni a haza szürke életét. Melléállnak például az elnyomottaknak, a kisemmizetteknek, ahogy ez történt Debrecenben is, amikor egy multinacionális cég által utcára tett vak fiatalemberért emelték fel szavukat a Hajdú-bihari Napló című megyei napilap belvárosi székháza mellett.

 

Hogy miért éppen ott? Mert a vak fiatalembert onnét rúgták ki, az északkelet-magyarországi sajtót uraló Inform Médiától. Ám mire a tiltakozó demonstrációra került a sor, addigra a konkrét ügyből általános tiltakozás lett minden multi ellen. A Magyar Gárda nem vonult vissza, ha már egyszer felöltöztek, csak éppen felpuhította a kiállását, legyen ennyi elég a vaknak és minden hazánkfia invalidusnak. Történt ugyanis, hogy az Inform Média elleni demonstráció hírét véve a megyei napilapok központi irányításával megbízott vezető felhívta a gárdisták első emberét, s egyszerűen megfenyegette őt. Amennyiben nyilvánosan ki merik mondani az Inform Média vagy bármelyik produkciója nevét, akkor a továbbiakban kitiltatnak a régió összes informos újságjából és honlapjáról, egy sor vagy egy fotó sem fog megjelenni róluk. A Magyar Gárda vezetője pedig menten meghajolt, lefújták a konkrét tiltakozást, lett helyette általános multiellenes demonstráció. Ennyit a magyar igazságról, a karakán kiállásról, a szemét külföldiek elleni határozott fellépésről. Ennyit a sajtóról és hivatásáról.

A történet illusztrálásaként legyen itt egy levélváltás a megyei napilap zárt levelezési fórumából, a Napló Agorából. Előbb Ábrahám Lászlónak, a National Instruments Debrecen vezetőjének, a köztiszteletnek örvendő és a közügyektől nem ódzkodó polgárnak két megszólalása, majd a Hajdú-bihari Napló akkori egyik vezetőjének válasza olvasható. Hogy szem nem sül ki…

 

Kedves Mindenki!
Nem tudom, hogy érdemes-e témával foglalkozni, de azért elmondom:
A multikat bírálta a gárda" című írás kapcsán elgondolkodtam, hogy miért is lehet velünk, multikkal a baj.
Őszinténszólva nem tudom, mi egy más, etikusabb magatartást igyekszünk meghonosítani, az emberekkel is jobban bánunk, mint néhány magyar kollégánk, sőt mi bejelentjük a munkavállalókat, és nem adózatlanul és TB-nélkül zsebbe tesszük a pénzt.

A GYES-re menő anyákat részmunkaidővel, sőt otthoni munkavégzéssel is támogattuk, ha a munkakör ezt megengedte. Rendezünk családi napot, évzáró partit, nyíltnapot, kafetériát működtetünk, tanulmányi szerződéseket kötünk támogatással stb.

Szerintem nem ott van a vízválasztó jó és rossz cég között, hogy multi vagy nem, hanem hogy milyen a cég kultúrája.
Sok-sok példát mesélhetnék ismerőseim köréből, akik pl. magyar vállalkozóknal dolgoznak:

a.) Taxis, és napi 12 órát kell heti 5 napon át dolgozni. és persze nincs kifizetve a túlóra.
b.)  Értékesítő cég heti 40 órás szerződéssel, de minden második szombaton bent kell lenni csak úgy "szerelemből".

c.) Tanácsadó cég, mindenki minimálbéren és a többi zsebbe megy.

Ez az, ami a gárda szerint jó? Vagy csak egy demagóg multi ellenes dumát akartak megereszteni egy kis "népszerűség" kedvéért?
Nem ismerem a szándékaikat, sőt nem is akarom megismerni, de amit ebben a dologban léptek, az színtiszta butaság.

Tisztelettel:  Ábrahám László 

Kedves Mindenki!
Utánanéztem a dolognak, és kiderült, hogy a rossz multi éppen az INFORM MÉDIA Kft!

Ott az iroda előtt volt a tüntetés, és a céget bíráltak, ami persze kimaradt a cikkből. (Hazugság nem történt, csak egy apró részlet lett elhallgatva....)

Valóban dolgozott  ott egy vak munkatárs, akit csak úgy kitettek...

Szeretnem megkérdezni, hogy itt mi volt az indok és tényleg miért kellett mennie a vak kollégának?

Most viszont én vagyok bajban, mert ha gárda tényleg csak multikról beszélt, akkor továbbra is fenntartom korábbi véleményem, de ha kizárólag az érintett céget említették ( ami az újságból kimaradt), akkor vissza kell vonnom az előző levelem.

Továbbra is állítom, a határvonal nem a multi és nem-multi, hanem jó és rossz cégek között van.

Tisztelettel:
Ábrahám László

 

Kedves Agorázók!

Ábrahám László a témával kapcsolatos levelében nagyon pontosan fogalmazta meg a lényeget: nem az a kérdés, hogy egy cég multi vagy sem, hanem, hogy milyen az adott cég kultúrája.Második levelében arról írt, hogy információi szerint éppen az Inform Médiát bírálták, mint munkáltatót, csak ezt mi elhallgattuk a cikkből. A következő történt: A Magyar Gárda szónokai mindannyian általánosságban beszéltek a multikról, hozzátéve, hogy itt áll mellettük egy vak testvérük, aki szintén utcára került, de egyetlen szóval sem mondták, hogy konkrétan melyik cégtől küldték el. Amit elhallgattunk a cikkben, az az, hogy kijelentették: azért a Napló székháza mellett demonstrálnak, mert így messzebbre hallatszik a hangjuk, illetve, mert a Napló mindig korrekt módon, röviden, de tényszerűen tájékoztatott a gárda megmozdulásairól, ami egyáltalán nem jellemző a magyar sajtóra, ezért innen üzenik mindenkinek, hogy van jó példa is.Ezt valóban nem akartuk leírni, mert ha valakit dicsér a gárda, az az olvasók többségének szemében nem erény. Félreértés ne essék, a Napló nem szimpatizál velük, mindössze komolyan vettük, hogy a szakma szabályai szerint, objektív módon fogunk tudósítani róluk, nem minősítünk, hanem a tényekre szorítkozunk. Ez történt azon a bizonyos délutánon, ahol magam is jelen voltam több kíváncsi kollégámmal együtt. A gárda számára fontos, hogy időnként demonstráljon, hallassa a hangját - jobboldali, nacionalista szervezetként pedig ilyen alkalmakkor nyilván elsősorban a kormányt, a kisebbségeket és a globalizációt bírálják.Ezért jöhetett nekik kapóra a multikhoz köthető történet.

Üdvözöl Mindenkit és további jó vitát, eszmecserét kíván: Zajácz D. Zoltán

Feszt háború

Ingyenes belépéssel nyúlnák le a konkurens buli közönségét? BalaTONE kontra Campus Fesztivál.

Évről évre egyre több zenei rendezvény verseng az ifjúság kegyeiért, miközben annak a fránya fesztiválozó ifjúságnak nem növekszik a száma a kínálatnak megfelelően. A fesztiválszervezők igyekeznek koncentrálni erőiket, több rendezvényt is egy produceri-biznisz kalapba söpörni, minél nagyobb erőt mutatni, szkanderezni, elszívni a levegőt a kisebbek elől, ledarálni a másikat, a többitt. Nagy pénzekről van szó, nincs kegyelem. Mondják ezt a bennfentesek.

Az ifjúságnak pedig többnyire lövése sincs a háttérben zajló küzdelmekről, issza a híg fesztiválsöröket, pogózik, úgy tesz, mintha boldog lenne. Ez a dolga – állítólag –, semmi több. Na ne ragozzuk, jöjjön a friss tény!

Ma bejelentették a BalaTONE  Fesztivál szervezői, hogy a július 24-27-i rendezvényükre ingyen mehet be minden debreceni.  A dátumra tessenek figyelni, merthogy épp ekkor, július 23. és 27. között lesz a Campus Fesztivál. És hol? Debrecenben, a Vekeri-tónál. És nyilván a Campusfest szervezői nagyban számítanak a helyi közönség fizetőképes érdeklődésére. A debreceni ifjúság most eltöprenghet azon, hogy jegyet vesz itthonra, vagy annak az árából elutazik Zánkára.

Mi meg azon töprenghetünk el, hogy a BalaTONE szervezőinek miért épp Debrecen, és nem Miskolc vagy Szeged ifjainak meginvitálása jutott eszébe. Egy biztos, mindkét esemény „Borsodi Zenei Fesztivál”. Borsodiéknak nem lesz gondjuk.

süti beállítások módosítása