Csalódott levél

Levelet kaptam egy ismeretlen budapesti hölgytől. Nem gondolom, hogy kommentálnom kellene. Álljon itt:

Mély tiszteletem a tisztán látóknak! :)
Végre eljutottunk a AZ IGAZI DA VINCI-re! Megdöbbentő volt…
Csak gratulálhatok a MODEM-nek! Ez a ló legalább olyan felháborító, mint amilyen nagy! Leonardo nevét még említeniük sem szabadna ezzel a förmedvénnyel kapcsolatban. A milánói és amerikai lovat mi is megtaláltuk a neten, még a debreceni vizit előtt. Már akkor undorító marketingfogásnak tartottuk, hogy azt állítják elsőként itt építik meg. Arról nem beszélve, hogy ezeket a „világelső debreceni előtt készült” lovakat látva volt némi elképzelésünk, hogy hogyan is fog kinézni a debreceni. Autóba pattantunk és több órás út után végre ott álltunk a Kolosszus előtt. …Na, ekkor összeomlottunk. A MODEM ezzel nemcsak Leonardo művészetét degradálta le, hanem az oda látogató közönséget is. Gondoljunk bele, ezek után, ha az említett google keresőbe beírja valaki: „leonardo horse", a milánói és amerikai mellett rögtön ott lesz majd a debreceni „kocka paci". Ez, azt gondolom, nagy szégyen ránk nézve. Ha a nemzetközi sajtó nem foglalkozik a debreceni lovacskával, annak csak örülhetünk. Az olaszoknak viszont kellene. Már csak azért is, mert ez legalább annyira az ő szégyenük, mint a MODEMé.
Olvastam a fórumon Nagy Árpi félelmeit. Megnyugtatásul közlöm, nem fog a fél ország Debrecenen röhögni. Egyrészt azért, mert a külföldiek előtt Magyarországnak égő, a magyarok előtt pedig a MODEMnek, másrészt pedig jó érzésű embernek nincs kedve ezen röhögni, sírni viszont annál inkább.
Ami a firenzei és tokiói kiállítást illeti, mi is utána néztünk egy kicsit, és arra a következtetésre jutottunk, hogy kb. úgy aránylik a firenzei, tokiói kiállítás a magyarhoz, mint a milánói, amerikai ló a debrecenihez. Szerintem ez mindent elárul.
Végül egy kis összegzés:
Budapest-Debrecen 6 óra kocsikázás: 7.000,-
4 belépőjegy: 12.800,-
Fotójegy: 1.000,-
Ebéd, kávé, topis kiegészítők, de semmi extra: 6.000,-
Hazatérve a mérleg:
26.800,- mínusz és 4 csalódott látogató.
Ezek után remélem, megértik a debreceniek, ha a fővárosi viszonylatban is drága belépőjegy és kissé húzós útiköltség után, úgy döntöttünk, minden ismerősünket lebeszéljük a debreceni kalandról.
A blog szerkesztőjére bízom, közéteszi-e ezt a levelet, mi mindenesetre az összes elérhető fórumon hangot adunk nemtetszésünknek, és ez alól a MODEM vendégkönyve és levelesládája sem lesz kivétel.

Üdvözlettel: Horváth Ágnes

Tanksapka és nyugalom

Bizonyos korlátozások fékezhetik az esőerdők és a hajhagymák pusztulását.

Ezeken a fotókon egy debreceni taxi jobbhátulja látható közelről:

Van mááásik! Kettő másik!

Avagy Leonardo da Vinci debreceni kódja 

Kapom a leveleket, telefonokat a két nappal ezelőtti bejegyzésem óta. Íróik, hívóim tartanak „valamitől-valakitől”, ezért kérik, ne hivatkozzam rájuk, de írjam meg, hogy… Igen, számítani lehet rá, hogy a már most észlelhető durva ingerültség dühödt akciókba fordul, de sebaj, vincizzünk tovább.  

Először is nem igaz az a – korábban is sokszor elhangzott, az ünnepélyes megnyitón a város polgármestere által megismételt – állítás, miszerint a firenzei anyag látható most Debrecenben. Ezzel szemben az a valóság, hogy az eredeti kiállításnak csak egy része került a Modembe. (A firenzeiek honlapján ez olvasható: the Debrecen show displays the sections III to VI of the original exhibition.)

Bár olaszok készítették a Modem mellett felállított lószobrot, a Kolosszus megépítésének ténye hidegen hagyja az olasz sajtót. Nem véletlenül. A firenzei hivatalos információk is csak mellékesen említik (…the extraordinary life-size reconstruction of the Sforza Horse, a gigantic equestrian monument over 7 metres high…). Szó nincs világszenzációról, pedig úgy tudjuk az itáliaiakról, hogy egy kis túlzó lelkesedésért nem mennek a szomszédba. Csakhát az olaszok nem állítanak valótlant, ahogy azt a Modem igazgatója tette több alkalommal is, amikor azt nyilatkozta, hogy „Az igazi da Vinci című kiállítás nemzetközi érdeklődésre is számot tartó szenzációjaként megépítik, és a galéria előtti Baltazár Dezső téren felállítják a reneszánsz mester soha el nem készült művét, a Kolosszust”. Vagy ahogy a debreceni kiállítás honlapján olvasható: „Leonardo híres műve Az igazi da Vinci című kiállítás részeként (515 évvel a részletes tervek elkészülte után) végre megépült.”

Ezzel szemben a valóság az, hogy 1999-ben két példányban is elkészült Leonardo lova Leonardo tervei alapján a Leonardo által megálmodott méretben, és nem üveggyapotból, mint a debreceni, hanem bronzból. Az egyik Milánóban látható – ezzel magyarázható az olasz sajtó érdektelensége a debreceni műanyagpaci iránt –, a másik az Egyesült Államokban (Grand Rapids, Michigan). Mindkettőt nagy ünneplések közepette adták át, mindkettő megszületéséről, előtörténetéről, jelenvalójáról külön honlap is szól: leonardoshorse.org. Nina Akamu szobrász – Leonardo vázlatai és tervei alapján ő irányította a munkálatok – ezekkel lett világhírű, az európai és az ázsiai Time magazin The Best Design of 1999 listáján a világ 10 legjobb alkotása közé sorolták a két hatalmas bronz lovat.  

Kósa Lajos polgármestert megint félrevezették, különben nem mondta volna azt, hogy a firenzei kiállítás anyaga látható a Modemben. Nem mondta volna azt, hogy ez a produkció nemzetközi nyilvánosságot eredményez Debrecennek, hogy ezzel feliratkozott a város Európa kulturális térképére. A külföldi sajtónak ugyanis nem adható el nóvumként egy szűkített kiállítás, azt meg véletlenül sem szabad a külhoni médiának tálalni, hogy itt végre felépült a reneszánsz géniusz álma, mert a legkezdőbb gyakornok is azzal kezdené a cikkírást, hogy beírja a Google-ba: „leonardo horse”, aztán azonnal kiderül a hanta, s jóval nagyobb lesz a város világbuktája, mint az elmért maratoni esetében volt. Efféle szenzációt pedig nyilván nem kíván a városnak sem a polgármestere, sem egyetlen polgára. (Bár a polgármestert félrevezetők motivációja megérne egy röpke szőnyegszéle-vizitet.)  

Ezek után a súlyos információk után könnyed levezetés gyanánt következzen az a rövidke levél és két fotó, amit Szekalmi aláírással kaptam. 

Ciki, avagy kilóg a lóláb!

Nézzük csak meg, melyik lábát emeli a paci! Mert így ciki! Szóval ciki-paci. És ez a világpremier! Na meg némi blama. Nem tudom, hány ember csinálta a pvc-lovat, de hogy egyik se vette észre…

Lenin és Leonardo 

Az önkormányzati ingyenes heti kiadvány legutóbbi számát a Leonardo-kiállítás promóciójára szentelték. A többszempontú megvilágítási igyekezet reflektora Lukács Lacit is kiemelte. A zenéje, dalszövegei okán méltán elismert frontember egyebek között ezt nyilatkozta:

A világtörténelemben volt néhány személyiség, férfiak és nők, akik az emberiség történelmének „sarokkövei”, és nincs belőlük túl sok. Szerintem ezek egyike Leonardo a maga polihisztorságával. Olyan történelmi alakok  között áll, mint Néró, Jézus, Lenin. Mind nagyon különböznek, de ebben az egyben közösek. 

Da Vinci-álság 

Emlékszik valaki olyan (ön)ábrázolásra, amin Leonardo mosolyog? Nem? Talán nincs is ilyen? Majd lesz, hamarosan, Debrecenben rajzolják, hamarosan. 

Egy nappal a debreceni kiállítás, AZ IGAZI DA VINCI megnyitása előtt, nem utána, le kell írni, hogy miért lesz sikertelen ez a nagyhangú produkció, aztán végül mégis sikeres. Nem utána, nem közben, előtte. Először is ez nem kiállítás, nem tárlat, nem Leonardo, se keresztmetszete, hanem egy vándorcirkusz. Az a vásári mutatványos szakállas nő, aki percekkel a piactéri fellépés előtt enyvezi fel állára egy volt ló levágott farkát. Rossz ezt olvasni? De milyen rossz leírni!A beígértekkel ellentétben nem nagyon lesz itt olyan eredeti alkotás, ami Leonardo kezének nyomát őrzi. Ellenben lesz sok másolat, álca, makett – ügyesebb debreceni szakmunkástanuló megcsinálta volna, de leginkább a fénymásoló gépeket dicséri a cucc.

A vándorcirkusz remélt eladhatóságának letéteményese egy Dan Brown nevű illető, az ő könyve meg az abból készült elfuserált film által keltett felületes érdeklődésbe vetett üzleti remény. De mennyiért is? Debrecenben a teljes árú jegy hét végén 3200 forint, hétköznap 2900. Bár korábban maga a polgármester harangozta be, hogy a legmagasabb jegyár nem lesz több 10 eurónak megfelelő forintnál, bár az eredeti firenzei kiállítást maximum 9,50 euróért lehetett megtekinteni, a tokióit meg még kevesebbért. Úgy tűnik, a debreceni szervezők a sok másolatért többet néznek ki a helyi lakosságból, mert mi nyilvánvalóan jobban élünk, többet áldozhatunk a kultúrára, mint a csóró digók és a leatombombázott japcsik. Hm. Akkor most itt tömegesen mérget lehet venni rá, hogy az átlag debreceniek, de az átlagon felüliek is, ennyi pénzért inkább megisznak tizenöt sört az utca másik oldalán lévő kocsmapresszóban, minthogy kifizessék a makettekért. A helyi néplélek vélt ismeretében nagy bizonyossággal állítom, hogy fele jegyárért háromszor annyian mennének be a Modembe.

No sebaj, ha a helyiek nem járulnak Leonardo debreceni műoltárához, majd jönnek külföldről özönnel. Mert ezt harangozták be jó előre a szervezők. Úgy legyen! Csak az a gond, hogy a környező országokban – ahonnét a szervezők várják a publikum tömegeit – semmit nem tudnak a debreceni világszenzációról. A hír még a határokon túli magyar kisebbségi sajtót sem érintette meg, nemhogy az ukránt, a románt vagy a szlovákot. Az igazi da Vinci című debreceni kiállítás honlapja külföldi nyelven nem olvasható, már kinézetre is oly elavultan tré, magyarul is alig van rajta valami, azt például nem lehet megtudni belőle, hogy a borsos jegyárért mit tekinthet meg a közönség a Modem falai között, talán épp azért, hogy előre ne tudja, miért fizet majd annyit, aki fizet.

A vándorcirkuszjelleget erősíti a Debrecen legkádáribb hagyományához, az egykoron népagyelbutító igyekezettel párthatározatra megteremtett virágkarneválhoz való kötése a Leonardo-látványosságnak. Ugyan, kérem! Ha feltámadna a nagy reneszánsz géniusz, furkósbottal járna a virágkocsik giccsözöne között, de még a mazsorett-lányokat sem kímélné, s nem azért, mert meleg volt, mint arra nagy intelligenciával szíves utalást tett a város elsőszámú vezetője az önkormányzat közgyűlésén. Európa! Hol? Messzire! Az augusztus huszadikai virágkarnevál népe legfeljebb megcsodálja a Modemnek farral állított nagy műanyag lovat, legfeljebb vásárol annak kicsinyített műanyag változatából, amit jószívvel készíthet a fröccsöntő szakiparos Szoták úr, aki szoborpark állításának hazug ígéretével vette meg fillérekért a Nagyerdő szélének egyik régi házát az önkormányzattól, a köztől, majd hagyta pusztulni, rombolta le, épített helyébe vendéglátóipari egységet maga és a városvezetés kulturáltságának maradandó bizonyságaként.

A Szoták-féle műanyag lovak maradékát aztán oda lehet ajándékozni a tízezredik, százezredik, két(sok)százezredik látogatónak, mert lesznek ilyenek is, ünnepélyesen, bizonyítandó a sikert. Mert siker az lesz! Ismert a debreceni recept. Ha kevés jegy kelt el pénzért egy-egy kitüntetett sportrendezvényre vagy netalán a Főnix Csarnokban rendezett Kobajasi Kenicsiró dirigálta koncertre – amit mellesleg a karmester a próbák közben le akart mondani, oly borzalmas az akusztikája a sportőrjöngésre tervezett hodálynak –, szóval ha kevés az érdeklődő, akkor jön az utasítás az önkormányzati cégek és iskolák vezetőinek, amiben az igazgatóknak tételesen meghatározzák, hogy hány fő közönséget kell kiállítaniuk. S mivel nagy az alkalmazotti félsz, megvan a teltház mindig.