#615

Bronz a Basahalomnak

A Goldenblokk ma eredményt hirdetett. A helyi. érték versenyen a Budapest és a megyei jogú városok kategóriájában a zsűri döntése szerint a Basahalom boulevard a harmadik legjobb weblap az országban.

#614

Fuszkare, azaz csaló

Első látásra úgy tűnhet, de mégsem. Itt most nem a fociról lesz szó. Az alább következő levél a svédek debreceni szereplése előtt körözött a városban. Egy svédmagyar illetőségű úr küldte emailben egyenesen Svédországból és jószándékból. Mókás igyekezet? Sportszerűtlen nyelvlecke? Érdemeként kell említeni: nem olvasható benne, hogy van svédül a káanyád. 

Néhány javaslat a svéd Elfsborg elleni mérközéshez

(a svéd szavak fonetikusan magyar kiejtésnek megfelelelöen vannak írva)

 

A 8-as mezben játszó caspatkapitány Anders Szvensszon mimóza-tipusú, túlérzékeny személy, aki nyilvánosan sírt amikor a svéd újságírók –teljesen jogosan— kicsit erösebben kritizálták. Ha kicsit erösebben fogják az ellenfél játékosai, teljesen kijön a sodrából és állandóan reklamál, nyafog.

Javaslat: Ha Anders játszik, a közönségnek lehetöleg mindjárt a játéka kezdetén kánonban kell kiabálni: Anders Szvensszon gnellszpik, Anders Szvensszon gnellszpik. (gnellszpik = nyafogó)Ha valamelyik svéd játékos minden ok nélkül reklamál amikor erössebben fogják, a szurkolóknak ezt kell kánonban kiáltani: Gnell inte, gnell inte! (ne nyafogj)Gnellszpik, gnellszpik! (nyafogó) Gnellszpik gnell inte! (nyafogó, ne nyafogj!) Ha valamelyik svéd játékos minden ok nélkül elesik hogy büntetö szabadrugást itéljen a bíró,ezt kell a szurkolóknak kánonban kiáltani: Filmare, filmare! (szinészkedö) Fuszkare, fuszkare! (csaló) Ez által ell lehet érni, hogy a svédek elvesszék türelmüket és sok hibát kövessnek el. A DVSC-nek otthonában legalább 2-3 góllal kell nyernie, különben igen nehéz lesz a továbbjutás a svéd müfüves pályán. Különben Anders Szvensszon nyilvánosan reklamált mivel a vezetöség megengedte hogy a korábbi ellenfél Linfield két alkalommal edzhessen az Elfsborg-s pályáján az egyszeri kötelezö helyett. A müfüves pálya a cspat legnagyobb erössége!Fenti javaslatom eredményes lehet a visszavágón is, hiszen nem tudhatják a játékosok hogy nem–e svéd szurkolók kiabálnak. Az Elfsborg, különösen Anders Szvensszon nem különösen népszerü  az otthonon Borós városán kívül.Egyébként folyik a csapat orvosa és a gyógytornásza spekulációja hogy esetleg a 9-es mezben játszó csatár Mathias Svensson egyáltalán nem játszik Magyarországon hogy teljesen felépüljön a visszavágóra. 

Sok szerencsét! Jóbarát 

#613

Perspektíva

 
A Zümi teraszáról.

 

#612

Kósa kormányfőnek és sör 

A lakossági kérdés nyáridőben is fenntartja a debreceni polgármester potenciálját. És így summertime talán még a sörről is lehet egy mondatot ejteni Debrecenben. 

#611

És a foci?

Debrecen, 2007. július 31.

süti beállítások módosítása