#614

Fuszkare, azaz csaló

Első látásra úgy tűnhet, de mégsem. Itt most nem a fociról lesz szó. Az alább következő levél a svédek debreceni szereplése előtt körözött a városban. Egy svédmagyar illetőségű úr küldte emailben egyenesen Svédországból és jószándékból. Mókás igyekezet? Sportszerűtlen nyelvlecke? Érdemeként kell említeni: nem olvasható benne, hogy van svédül a káanyád. 

Néhány javaslat a svéd Elfsborg elleni mérközéshez

(a svéd szavak fonetikusan magyar kiejtésnek megfelelelöen vannak írva)

 

A 8-as mezben játszó caspatkapitány Anders Szvensszon mimóza-tipusú, túlérzékeny személy, aki nyilvánosan sírt amikor a svéd újságírók –teljesen jogosan— kicsit erösebben kritizálták. Ha kicsit erösebben fogják az ellenfél játékosai, teljesen kijön a sodrából és állandóan reklamál, nyafog.

Javaslat: Ha Anders játszik, a közönségnek lehetöleg mindjárt a játéka kezdetén kánonban kell kiabálni: Anders Szvensszon gnellszpik, Anders Szvensszon gnellszpik. (gnellszpik = nyafogó)Ha valamelyik svéd játékos minden ok nélkül reklamál amikor erössebben fogják, a szurkolóknak ezt kell kánonban kiáltani: Gnell inte, gnell inte! (ne nyafogj)Gnellszpik, gnellszpik! (nyafogó) Gnellszpik gnell inte! (nyafogó, ne nyafogj!) Ha valamelyik svéd játékos minden ok nélkül elesik hogy büntetö szabadrugást itéljen a bíró,ezt kell a szurkolóknak kánonban kiáltani: Filmare, filmare! (szinészkedö) Fuszkare, fuszkare! (csaló) Ez által ell lehet érni, hogy a svédek elvesszék türelmüket és sok hibát kövessnek el. A DVSC-nek otthonában legalább 2-3 góllal kell nyernie, különben igen nehéz lesz a továbbjutás a svéd müfüves pályán. Különben Anders Szvensszon nyilvánosan reklamált mivel a vezetöség megengedte hogy a korábbi ellenfél Linfield két alkalommal edzhessen az Elfsborg-s pályáján az egyszeri kötelezö helyett. A müfüves pálya a cspat legnagyobb erössége!Fenti javaslatom eredményes lehet a visszavágón is, hiszen nem tudhatják a játékosok hogy nem–e svéd szurkolók kiabálnak. Az Elfsborg, különösen Anders Szvensszon nem különösen népszerü  az otthonon Borós városán kívül.Egyébként folyik a csapat orvosa és a gyógytornásza spekulációja hogy esetleg a 9-es mezben játszó csatár Mathias Svensson egyáltalán nem játszik Magyarországon hogy teljesen felépüljön a visszavágóra. 

Sok szerencsét! Jóbarát 

A bejegyzés trackback címe:

https://basahalom.blog.hu/api/trackback/id/tr82243613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZ 2004.09.28. 17:53:18

Kedves debreceni kollégák, melyik tévécsatorna adja a mai meccset?

Szabóbé 2004.09.28. 17:53:18

Biztosan kiderültek Mikinek azok a sikkasztásos stiklijei, amikről három megyében járnak a pletykák. Az osztrák sem szereti, ha folyamatosan meglopják.

hold 2004.09.28. 17:53:18

Azt a Szabó Miklóst? A főgórét? Hát őt ki rúgta ki?
Amúgy, ha Pogány tényleg ezt írta, akkor brávó! "Kecskével baszó..." Nagyon kemény.

zsurnál viorel 2004.09.28. 17:53:18

egyáltalán ki olvassa ezt a naplopó mucsai bulvárlapot? meg még a hirdetőkön csodálkozom, akik ebbe a sötét maffiagyanús napilapba pénzt nyomnak.

reader 2004.09.28. 17:53:18

Mi folyik ennél a Naplónál meg az Inform Médiánál?
Mint egy széjjelzüllött mocskos kupleráj.

Cit Era 2004.09.28. 17:53:18

A Pogány Gábor nevű újságíró a köetkező méltóságteljes levéllel búcsúzott el szerkesztőségi kollégáitól és az Inform Média dolgozóitól:

"Kedves kollégák!

Három gyermekes apaként, közel fél évtizedes szerkesztőségi munkát végezve, jelzem, hogy kivágtak a cégtől. Nincs mit hinnem, nem látom a folyamat végét, nem látom, hogy hová rohantok. Jó voltam néhány eredeti témára, eredeti tematizálásra, most – ne sértődjék meg, aki itt marad – esmént a középszerű, vagy annak elfogadott lesz a mérce. Pöl kecskével baszó… Mert kell…
Köszönöm a kiállást (ami olyan volt, amilyen), akinek (nem nevezem néven, mert azonnal kirúgjátok), úgyhogy távozom.
Sajnálom, mert íróképes vagyok.
Szabó Miklóst is hívtam egész nap. Hátha találok Nála szót: tudtommal ÖT IS KIVÁGTÁK.
Na csá, köcsögök!!!!!"

Van ám stílusa a csókának!

Obszi 2004.09.28. 17:53:18

Kugler, több újságírót is kirúgtak tegnap, talán jobbat is mint Pogány Gábor.
B. Gergely Krisztina és Erdei Sándor is távozni kényszerül.
Az osztrák tulajdonos és magyar helytartói évek óta arra törekednek, hogy felszámolják az újságírást a megyei napilapnál.

kugler 2004.09.28. 17:53:18

Bocs. Ez nem a témához tartozik, de mit tudtok arról, hogy kirugtag a Naplótól hétfőn egy újságírót ? Pogány Gábor a neve. Viszonylag jó képességű fickó legalábbis a napló "újságíróihoz" képest jól írt. Ez volt a baj ?

El Lobo - A farkas 2004.09.28. 17:53:18

A Golden Blokk Helyi.érték bronzához igen erősen gratulálok!!!
Öröm számomra, hogy az első háromban két blog is van, s ebből az egyik a BLOG TESTVÉRVÁROS, Debrecen első és legjobb blogja.
További sok sikert!

Szakály György 2004.09.28. 17:53:18

Stramm ember a'! Inkább vigye Ő a lovat a hátán! Ilyen lovasszobor még úgyse volt a történelemben.

hold 2004.09.28. 17:53:18

Miért? Nagy ember kis lovon jár! :)

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Ha Kósa lesz a prime minister, akkor Erdélyt visszacsatoltatja Magyarországhoz, az már tuti wassalbert!
Utána lebontják a Magyar Fájdalom szobrát, a bronzból kiöntik Kósát lovon. Igaz persze, nem sok bronz a Magyar Fájdalom, de majd kis lovon fog ülni KL vezér.

hold 2004.09.28. 17:53:18

A Loki megnyeri a BL-t, Kósa pedig miniszterelnök lesz. Na,így a kerek! :)

SM 2004.09.28. 17:53:18

Azt gondolom, hogy igen nehéz feladvány lenne a "B" középnek mást is megtanulni, mint azt az állandóan üvöltözött közismert három strófát.

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Hogy van svédül az, hogy "leszmégerdélymagyarországé"? Enélkül nem lehet kimenni a visszavágóra!

b.é.g. 2004.09.28. 17:53:18

Azt azért megnézném, amikor a debreceni ultrák svédül mocskolódnak.

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Na, bakker, ezzel sem lettem okosabb.

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

na ja, kicsit beszédhibásan, de a sinkanszenre gondoltam :oops:

hlktalan 2004.09.28. 17:53:18

Azmiaz?

bachterman 2004.09.28. 17:53:18

én azt kiabáltatnám a béközéppel, hogy sikanszen! sikanszen!
süti beállítások módosítása